Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 38. szám - A polg. törv. rendtartás modósitása. 1. [r.] - Párhuzamok az uj osztrák bünvádi eljárás és a német bűnvádi eljárás javaslata közt. 4. [r.]

— 283 -sok és törvényhozások megadják ezen jogot, mások megvonják, mások ismét informatív szavazatot adnak a polgároknak. Azonban bármely módozat követtetik, a dolog nagy nehézségekkel jár. A büntetés kiszabásának következetessége és az ebbeli praxis egyöntetűsége megkívánják, hogy ezen kérdésben is ép úgy mint a szorosan vett eljárási kérdésekben állandó bírák itéljerek. Ez igen fontos érdek nemcsak jogi, de tisztán gyakorlati szempontból is. Ha valaki büntetéssel illettetik, a nagy közönség, valamint az érdekeltek is, parallelákat vonnak az egyéb esetekben kiszabott büntetésekkel, é3 a büntetés csak azon esetben tartatik megérdemeltnek, ha a rendesen követett büntetési mérvvel nagyban és egészben megegyez. „A közvélemény — mondja igen helyesen Gneist — az igazság alatt a büntetéseknek egymáshoz való aránylagosságát érti." Ha azonban a polgárok és büntetés kiszabásának kérdésében szavazattal birnak, a különböző esetekben kiszabot; büntetések egyenletessége valóban veszélyeztetve van. Másrészről nem lehet azt sem tagadni, hogy igen nyomós érvek szólnak a mellett, hogy, ha csak lehetséges, különösen a Schöffengericht szervezete szerinti bíráskodásnál, a polgároknak megadassék azon jog, miszerint befolyást gyakorolhassanak a büntetés kiszabására is. E mellett szól azon tekintet, miszerint a „bűnös" kimondása oly eszmei valami, hogy ez a laicus polgár nézetének az előtte letárgyalt eset iránt igen sok esetben nem szolgálhat kellő kifejezéséül. Bűnös és bűnös közt nagy a különbség. A büntetés maximuma és minimuma oly tág tért enged az egyéni nézet érvényesülésének, hogy a bűnösség kimondásával s kérdésnek csak igen kis része van eldönive. A jogászra nézve a kérdés súlypontja ugyan a bűnösség vagy a bűntelenség eldöntésében fekszik, s a büntetés kimérése a jogász előtt csak másodrendű fontossággal bír: a laicus azonban a bűnösség eszméjétől nem igen tudja elválasztani a büntetés nagyságának eszméjét. Az ő logikája e kérdésben nincs annyira iskolázva, hogy előbb csakis a bűnösség kérdésével foglalkozzék és csak azután a bűn tet és éve 1. Előtte e kettő sokkal szorosabb kapcsolatban van, mint a jogász előtt. Már pedig ha tisztán a bűnösség kimondására bir joggal a polgár, a büntetés kiszabását pedig egészen a bíróságra kell bíznia, akkor sok esetben a „nem-bűnös"-t fogja kimondani otí is, hol a „bűnös"-t mondaná, ha kezében volna a hatalom a büntetés tetemes enyhítésére befolyást gyakorolni. Az újabb törvényhozások, mint láttuk, meg is adják az esküdteknek a jogot, mely szerint kimondhatják az enyhítő vagy súlyosító körülmények fennforgását. Ez nem teljesen kielégítő ugyan, de méjis valami, a mennyiben a kényszerhelyzetet, melyben az esküdtek magukat érzik, kisebbíti. A Schöffengerichtnél azorban e kérdés iránt még egyáltalában nincs megállapodás. Ha tehát megadatik a polgároknak a szavazat joga a büntetés kiszabásánál, az által a büntetés kiszabásának egyöntetűsége van veszéiyezcetve; ha pedig nem adatik meg ezen jog, akkor még nagyobb kényszerhelyzetben vannak a Schöffék, mint az esküdtek, mert ezek legalább enyhítő vagy súlyosító körülmények fennforgását jelezhetik ; végre ha a Schöffengerichtnél itt is elfogadtatnék az informatív szavazat közvetítő útja, az némelykor talán czélra fog vezetni, de lesznek más esetek, talán épen azok, melyekre nagy súly fog helyeztetni, midőn a bíróság nem törődve a tanácsadó szavazattal, mereven saját nézetét fogja követni. A kérdést tehát legjobb esetben olykíp lehetne megoldani, hogy meghagyatnék a bíróságnak egy külön kérdés föltevése az enyhítő vagy sulyositó körülményekre, mely kérdésben a Schöffék is döntő szavazattal bírnának. Akkor azonban ott volnánk, ahol az esküdtekkel vagyunk, vagyis megvolna a polgároknak azon joga, mely jelenleg megvan. De mégis egy különbséggel. És ez a harmadik kérdésre visz bennünket. c.)Ha a közbenszóló végzéseknek és a bün' tetés kiszabásának kérdéseiben, mint fennebb i láttuk, a Schöfftngericht nyújthat is annyi előnyt, amennyit az esküdtszék, sőt azon esetj ben, ha ezen kérdések egyöntetű eldöntésére í nézve nem egyedül a jogtudó bírák találtatnának alkalmasaknak, a Schöffengericht szerve, zete mellett ezen kérdésekre az eddiginél na| gyobb befolyást is lehetne biztosítani a polgári | elemnek: de megszünteti, ugy hiszszük, ezen | relatív nyereséget is azon kétségtelen hátrány, hogy a jogtudó és nem jogtudó birák közös i tanácskozása k e 11 ö f o r mák L oz nincs '• kötve. Az esküdtszék nagyon is formalisticus I gépezetének helyébe ugyanis ateljes kötet-I lenség jönne, minthogy a Schöffengericht intézményének ezen oldala még c»ak ezentúl vára I kidolgozásra. Az esküdszéknél a bíróság csakis a re-1 sumé, illetőleg a jogi oktatás és a kérdéstevés ! által közlekedik az esküdtekkel. Ezen módozat, nak azon előnye van, hogy a joutudó bírák né! zete egy egészben és készen jön a laicusok elé. Hogy a jogi oktatás és a föltett kérdések helyesek e. azt nem az esküdtek döntik el, hanem a legfőbb törvényszék, melynek joga van ugy a hamis jogi oktatás, mint a kérdések helytelen föltevése miatt az eljárást megsemmisíteni. Az esküdtek tehát bátran rábízhatják magukat a birák vezetésére. A Schöffengericht szerint azonban a polgárok a birák közt felmerülő vitatkozásoknak tanúi volnának és a legfőbb törvényszék helyett ők döntenének szavazatukkal a birák jogi nézeténnk helyessége felett. Hogy pedig a bíróság tagjainak ezen eltérő nézeteiből a polgárok volnának e képesek maguknak helyes véleményt alkotni a felmerülő kérdésekről, az nagyon is kétséges. Azt lehet erre felhozni, hogy az ellenőrzés joga megmaradhat a legfőbb törvényszéknél. Ámde abba, ami a tárgyalás ezen stádiumában történik, a legfőbb törvényszéknek nem igen lehetne beleszólnia, mert az eddig megállapított szabályok szerint a bíráknak a polgárokkal való tanácskozása egészen bizalmas a 1 a k b a n történik, a legfőbb törvényszék tehát itt nem gyakorolhatná ellenőrzési jogát. Ezen bizalmas közlekedésnek van azonban még más hátránya is politikai tekintetben. Erről azonban bővebben kell szólnnnk, minthogy ez képezi jelen czikküuk élén felállított tételek harmadikát, s mert azon előnyök, melyeket az esküdtszék politika' tekintetben nyújt, igen súlyosan esnek a latba. 3. Itt mindenekelőtt tisztázunk kell, hogy mi értetik rendesen „politikai" tekintet alatt. Gneist a politikai tekinteket legtöbbnyire „közjogi" tekinteteknek nevezi. De ez sem fejezi ki a dolgot egészen, hanem kifejezi inkább, ha azt mondjuk, hogy az igazság-szolgáltatásban polititakai tekinteteknek, politikai befolyásnak neveztetik a kormányzati közegek azon magatartása, melynél fogva a biróságokat a fenálló kormányzati rendszer támogatására eszközül használják fel az igazság helyes kiszolgáltatásának hátránya mellett. Ezen befolyás nagysága iránt minden országban igen eltérők a nézetek. A liberalismus iskolájában felnőtt politikusok nagyon is félnek a kormány ilyetén befolyásától, az u. n. conservativ politikusok pedig rendesen csaknem egészen figyelműn kivül hagvják. Legmesszebb mennek ez irányban mindenütt a fenálló kormányok pártjai, melyek ily befolyások lételét rendesen egészen tagadják. Ha tehát arról van szó, hogy az igazságszolgáltatás azon szervezete helyes-e, mely erős védbástyákat emel a politikai befolyás ellenében és ezen tekintetnek még az igazság helyes kiszolgáltatásának szempontját is feláldozza, vagy pedig helyesebb-c azon eljárás, mely szerint a bíróságok szervezésénél főszempont gva- j nánt a szorosan vett igazságszolgáltatási érde- | kek fogadtatnak el és a politikai befolyás tá- j voltartasa csak alárendelt figyelemben részesül: | akkor azt kell mondanunk, hogy a dolog nyitja j a két végpont közt van. A politikai befolyás- i tói való félelem miatt nem szabad feláldozni I az igazságszolgáltatás valódi követelményeit, de más részről védtelenül sem szabad hagyni a nagy közönséget a különösen izgatott időkben érvényesülhető politikai visszaélések ellenében. Ha ezen tételeket a bíráskodásban való részvétel elvere alkalmazzuk, azt fogjuk látni, hogy a politikai befolyás iránti tulzottt aggodalomnak volt kifolyása azon e?küdtszéki intézmény, mely Francziaországban a múlt század végén szerveztetett: a Schöffengericht intézményét ellenben a politikai befolyás létezhetésének ig norálása, vagy legalább is nem eléggé komoly figyelembe vétele jellemzi. Talán fölösleges is eml.'tenüuk, bogy a Schöffengericht intézményének atyja épen a német áliamügyészi kar egyik előkelő tagja, Schwarze, a szászországi főállamügyész ; azon intézménynek leghathatósabb pártolója és terjesztője pedig a porosz kormány, melynek kebelében az államügyészségek és lehetőleg a bíróságok által gyakorolt kormányzati befolyás traditionális politikát képez. Mig tehát a franczia esküdtszék az egyik végletbe esett, a Schöffengericht JJtagadhatlanul az ellenkező áramlatnak szüleménye. A két véglet közt áll az esküdtszéki intézmény azon szervezete, mely Németország némely kisebb államaiban (így pl. Braunechweigban, Szászországban) már régebb idő óta fennáll, Ausztriában pedig ezen év elején hozatott be. Fenn van ezen törvényekben tartva azon határozmány, mely szerint az igen széles alapú szolgálati lajstromból sorshúzás ú'ján vétetnek ki bizonyos számú polgárok, kikie nézve úgy a vád mint a védelem igen kiterjedt körben gyakorolhatja visszavetési jogát. Fenn van tartva az is, hogy az esküdtekkel a birák csakis a nyilvánosság előtt közlekedhetnek, tehát a verdikt mikénti alakulására csakis a nyilvánosság előtt gyakorolhatnak befolyást. A bíróságot tehát attól, hogy egyáltalában befolyást gyakorolhasson a verdikt mikénti kimondására, e törvények nem kívánjak elzárni. É« ez helyes. A jogi elem befolyása jogos, de jop;os csak addig, mig az igazságszolgáltatás valódi érdekeinek szempontjából történik. Hogy pedig a befolyás valóban ezen szempontból gyakoroltassék, annak ezen törvények szerint első ellenőre a nyilvánosság, második ellenőre pedig a vád és védelem kezdeményezése folytán a legfőbb törvényszék.*) A Schöffecgeriehtnél ezen garantiák elesnek. A birák az elzárt tanácskozási szobában érintkezhetnek a polgárokkal — a mi a múltból átvett előítéleteknél fogva minden esetre a bizalmatlanság táplálására alkalmas — és sem a nyilvánosság, sem a legfőbb törvényszék nem ellenőrizheti az ott történteket. Ez leggyengébb oldala • Schöffengericht intézményének és épen ezen ellenőrizhetlenség miatt addig, mig a bíróságok iránt teljes bizalom nem fog uralkodni, alig lehet gondolni a Schöffengericht jelenlegi alakjának létesítésére. — Általában szem előtt tartandó, hogy az esküdtszéki eljárásban felmerülő nehézségeknél, valamint a bűnvádi eljárás legtöbb kérdésénél nem egyedül a szorosan vett jogászkörök látják magukat érdekelteknek. A bűnvádi eljárás oly nagy érdekeket érint, hogy a társadalom egész összesége a legközvetlenebbül őrködik az abban véghez menő változtatások felett. Már pedig a nagy közönség nem bir elég finom érzékkel azon j o gi nehézségek iránt, melyek az esküdtszéki eljárásban az iskolázott jogászok előtt felmerülnek. Hiába beszél tehát a jogtudós azon anomáliákról, melyek a kérdéstevésből származnak. A nagy közönség leginkább az esküdtszékek eredményei után fog itélni, melyek pedig nem nyugtalanítók, minthogy azon országokban, ahol az esküdtszék fennáll, a bűnvádi igazságszolgáltatás kielégítő. Egyedül a kérdéstevés anomáliái tehát a nagy közönsé*) Hogy nézetünk szerint ezen befolyást a jogi oktatás kötelezőségénck kimondása álial még hatbatósabbá kellene tenni, azt tennebb kifejtettük. *