Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 37. szám - Párhuzamok az uj osztrák bünvádi eljárás bünvádi eljárás javaslata közt

— 275 -dig az esküdtszékek azon alakja, mely meghonosiftatott, számos ellenzőre talál, sőt már csaknem 10 év óta kllzdeni kénytelen egy erős ellenáramlattal, mely fenntartja ugyan a polgári biráskodás elvét, de annak létesítése tekintetében a fennállótól lényegesen eltérő alapból indul ki. Azon oldalról legsérelmesebbeknek tartatnak a polgári és birói elem különválasztásából eredő számos inconvenientiák, melyek leginkább a kérdéstevésnek (Fragenstellúng) és az esküdtek elszigeteltsége által okozott tájékozatlanságnak eredményei, ami által a két elemnek egymásra való hatása gátoltatik. A legtöbb ezen irányban eddig felmerült javaslat tehát a birói és polgári elem közti ürt törekszik áthidalni, vagyis a kettő közt majd szorosabb majd tágabb kapcsolatot létrehozni. Ide megy ki H e i n z e szászországi államügyész javaslata is. Heinze azon szempontból indulván ki, hogy az esküdtek, midőn tanácskozási szobájokba visszavonulnak, gyakran nincsenek tisztában feladatuk iránt, és nem létezvén senki, ki nekik egyik-másik kérdés tekintetében felvilágosítást adna : azt ajánlja, hogy egy birói tag (nem az elnök) menjen be az esküdtekkel a tanácskozási szobába mint tanácsadó és a tanácskozás vezetője. Felhozatik ezen combinatió mellett az, hogy egy birói tagnak ugy az esküdtek, mint a bíróság tanácskozásaiban való részvétele áital a kérdéstevés sok hiánya is megszüntethetik. Jelenleg ugyanis a kérdéstevés következtében az ítélet hozása puszta formalismussá válik, és igen kellemetlen kényszerhelyzetbe hozatnak ugy az esküdtek, mint a bíróság. Az esküdtek különösen akkor, midőn a helyett, hogy az előttük lefolyt tárgyalás alapján a bűneset felett mondanának ítéletet, néhány, az ő kifejlett nézetűknek sok esetben keretül nem szolgálható kérdésre tartoznak felelni, mely kérdéseknek talán épen azon oldalait mulasztotta el felvilágosítani a bíróság elnöke, melyek nem jogászokra nézve leginkább voltak homályosak. Más részről kényszerhelyzetben van a biróság is a büntetés kiszabásánál, mivel az esküdtektől igen gyakran oly feleletet kap, melyre a kérdés feltevésénél nem gondolt, továbbá azon néhány „igen" vagy „nem", melyet a biróság feleletül nyer az esküdtektől, ha alakilag meg is oldja a kérdést, de tájékozást az esküdtek valódi nézete iránt nem nyújthat. Ha azonban a biróság egyik tagja — mondják Heinze pártolói részt vesz ugy az e sk ti d t e k mint a biróság tanácshozásaiban, akkor az esküdteknek felvilágosítást adhat a biságnak a kérdésekbe foglalt intentiója iránt, és más részről tájékozást nyújthat a bíróságnak a büntetés kiszabásánál az esküdtek véleménye tekintetében. Ezen bíró volna tehát a birói és polgári elem közti kapocs. Schwarze, aSchöffengericht indítványozója, tovább megy és a birói beíolyásnak az eddigi helyett egészen uj alakot ad, amennyiben a nyilvános kérdéstevést és a resumét egészen megszünteti, és a birói és esküdii collegiumok e gy esi tés e utján általános kölcsönhatást vél létesítendőnek. Mielőtt azonban tovább mennénk, lássuk közelebbről, miből áll jelenleg az esküdtszékek né 1 a biróság ezen befolyása. Az esküdtek a tény- és jogkérdés felett j határoznak. A ténykérdés tágabb és közön- j ségesen használt értelemben azon kérdés, hogy i valamely esetben meg vannak-e, tehát be van- ( nak-e bizonyítva azon tényleges momentu- | mo't, melyek találkozásában a törvény valamely határozott büntetett tényálladékát látja. Ezen kérdést azonban az esküdtszék nem döntheti el a nélkül, hogy a jog-kérdésnek ne preju- j dicálna, mert mih'elyt kimondatik, hogy a cselekvény a büntető törvénykönyv ezen és ezen §-a alá esik, már nagy részben el van döntve j a jogkérdés is. A tiszta ténykérdés asztikebb • értelmű körülírásban nyilatkozik, és ez az: hogy a vádlott elkövette-e azon cselekvényt, melylyel a vádlevélben vádoltatik ? Az l ilykép feltett kérdés tehát semmi tekintettel sincs arra, hogy azon cselekvény foglal-e magában bűntényt. Esküdtszéki szabályzatunk 60. §.-a ezen tiszta ténykérdést rendeli mint első kérdést feltétetni, de hozzá teszi, hogy „egy másik kérdésnek pedig azt kell tartalmaznia, váljon az, amit a vádlott cselekedett, oly cselekvés volt-e, milyennek az a vádlevélben állíttatik". Ez utóbbi tebát már jogkérdés, melyet azért tartozik a biróság az esküdteknek feltenni, mivel azon esetben, ha az esküdtek csak a tiszta ténykérdés eldöntésére szoríttatnának, a vádbeli cselekvényt a legkisebb részletekig kérdésekbe kellene foglaltatni és így azon nagyon is csekély hatáskör mellett, mely azon esetben az esküdteknek adatnék, a kérdések száma a végletekig megszaporodnék, a mint ez Francziaországban az esküdtszéki intézmény első éveiben történt is. Ily szűk korlátok közé azonban ma már senki sem mint láttuk, még a mi meglehetősen elavult esküdtszéki szabályzatunk sem — kívánja az esküdteket szorítani. Francziaországban ugyan még mindig fenntartandónak hiszik azon állítást, hogy az esküdtek csak a ténykérdés felett ítélnek, de a ténykérdést szélesebb értelemben veszik, mely mint láttuk már a jogkérdésbe is átcsap. Lehet tebát egész általánosságban mondani, hogy az esküdtek verdictje kiterjed a tény- és jogkérdésre, és így a biróság számára nem marad meg egyéb, mint a büntetés kiszabásának kérdése, s amint a későbbiekben látni fogjuk, még ez sem egészen. Tagadhatlan azonban, hogy a biróság tere sem oly szűk, mint helső pillanatra látszik. A biróság gyakorol bizonyos befolyást a tény-és j ogkérdés eldöntésére is. Ezen befolyás leginkább nyilvánul a kérdéstevésben, kisebb nagyobb azonban az általa formulázott kérdések fajai szerint. A kérdések háromfélék: főkérdések, pót kérdések és eshetőleges kérdések (Eventuelfrage.) A főkérdés tartalmazza a vádlevélben foglalt vétség körülírását annak a törvényben foglalt ismérvei szerint. Ez tehát a ténykérdés szélesebb értelemben ' véve. A mi esküdtszéki szabályzatunk 60. §-a, mint a fennebb emiitettekbői látható, ezen kérdést két részre osztja. Az egyik csak azt kérdi, elkövettetett-e a vádlevélbelicselekvény; a vétséget annak a törvényben foglalt ismérvei szerint külön kérdésbe foglalja. így pl. a magánszemélyek rágalmazásánál kérdeztetik, hogy a vádlott-e a szerző, tehát ő követte-e el a cselekvényt, és külön kérdésben, hogy illettetik-e az incriminált czikkben rágalommal a magánszemély. Nálunk tehát a törvény értelmében két főkérdés tétetik fel, sőt a kifejlődött praxis szerint három, mivel az emiitett két kérdé sen kivül még egy harmadik is tétetik, és pedig bűnösségre nézve. A főkérdést (nálunk főkérdé^eket) tartozik ugyan feltenni a biróság, befolyása van azonban a formulázásra annyiban, hogy gyakran az ő belátásától tügg a bűntényt többé vagy kevésbbé határozottan körülírni, a mi nem egyszer fontos következményekkel jár. Az eshetőleges kérdések azok, melyek a főkédésre adandó nem leges válász esetére tétetnek, czélja ezen kérdéseknek az, hogy azon esetre, ha az esküdtek a főkéi-désben foglalt bűntett tényálladékát nem találják fel, legyen alkalmok nyilatkozni az iránt is, váljon nincs e jelen másik— rendesen kisebb — bűntett tényálladéka. Végül pótkérdések azok, melyek a főkérdésre adandó igenlő válasz esetére tétetnek oly ozélból, hogy az esküdtek a büntető törvény egyik vagy másik fontosabb pontjának alkalmazása iránt nyilatkozhassanak. Ilyenek az enyhítő, súlyosító és mentő körülmények. A pótkérdések tekintetében eltérés van az egyes törvényhozások között. Angolországban , hol kérdések nem tétetnek fel, az esküdtek a vádlevél alapján mondják ki a „vétkest" vagy „nem vétkest", jogukban áll azonban az esküdteknek a vádlevélben foglaltnál kisebb vétséget vagy csekélyebb fokú vétkessége t megállapítani. Ennek nyomán Francziaországban 1832. óta az esküdtek, a nélkül, hogy < biróság részéről kérdés !étetnék, hozzáadhatják verdiktjükhöz, hogy enyhítő körülményeket látnak fennforogni. Hasonló rendelkezést foglal magában a zürichi törvény is. Németországban a pót- és eshetőleges kérdések feltevése tekintetében a követkéz? szábályok tartatnak szem előtt. Ha a bizonyítási eljárás folyamában valamely tény merül fe!, melynek a felek egyike oly hatást tulajdonit, hogy az enyhíti vagy súlyosítja a bűntettet, akkor kéri a bíróságot, hogy ezen tényre vonatkozólag kérdést tegyen. Hogy a biróság; helye ad-e ezen kérésnek, vagy nem, az tisztán az ő jogi meggyőzédésétől függ. Helyt kell adnia a kérésnek, ha azon felhozott ténynek, feltéve, hogy az esküdtek által valónak ismertetik el, csakugyan enyhítő vagy súlyosító hatása van a vádlott büntethetőségére vagy a szabadságbüntetés minőségére; ha azonban a biróság azt látja, hogy a hivatolt ténykörülmény oly irreleváns, hogy még azon esetben sem bír a mondott hatással, ha bevalósul, akkor a kérdést mellőzi. Épen így áll a dolog az eshetőleges kérdéseknél is. A védő pl. állítja, hogy nem a vádlevélben foglalt, hanem másik kisebb bűntény forog fenn, pl. nem gyilkosság, hanem emberölés, s ennek bizonyítására tényleges adatokat hoz fel, és megfelelő kérdés feltevését kéri. Ha már most a biróság azon meggyőződésben van, hogy azon esetre, ha az erre vonatkozó tények valóknak bizonyulnak, valóban nem gyilkosság, hanem emberölés forog fennr akkor helyt ad a védő kérésének és az emberölésre eshetőleges kérdést tesz, különben pedig nem.*) Ezen tan értelmében tebát a biróság már nagy befolyást gyakorol a jogkérdés eldöntésére. Az, hogy a ténykörülmény való-e, nem tartozik ugyan a biróság hatáskörébe, hanem az esküdtekébe; de hogy ezen fény bir-e enyhítő vagy súlyosító beloiyással, vagy hogy kisebb bűntett fennforgását involválja-e, azt a biróság itéli meg, és épen a biróság ebbeli jogi meggyőződésétől függ, váljon felteszi e a fél által kívánt 1 érdést vagy nem. És ha nem a biróság, hanem az esküdtszék mondja is ki a ténynek valósága alapján annak jogi hatályát, az mégsem egyedül az esküdtek, hanem egyszersmind a biróság müve, mert hiszen a bíróságnak hatalmában és jogában állott volna a kérdést, ha a ténynek jogi hatályt nem tulajdouitott, nem tenni fel. Az igeu-hez mindkettőnek — a bíróságnak és az esküdteknek — egyetértése szükséges; a nemhez elég egyik rész — a biróság — vonakodása. A biróság má s o d i k eszköze, melylyel befolyást gyakorolhat a tény-és jogkérdésekre, a resttmé, Az igaz, hogy a törvényben többnyire csak az van a biróság elnökének kötelességévé téve, hogy a pro et contra felhozott *) Az osztrák uj bűnvádi eljárásnak a kérdéstevésre vonatkozó katározmányai a következők: A bizonyítási eljárás befejezése után az elnök a törvényszékkel tartott előleges tanácskozás után megállapítja az esküdtekhez intézendő kérdéseket. A kérdések, miután az elnök által aláírattak, felolvasandók és ugy a vádló mint a védő kívánhatja, hogy azok neki Írásban átadassanak. A felek jogosítva vannak a kérdések megváltoztatását és más kérdések hozzáadását inditványozni, a mi felett a törvényszék azonnal határoz. A főkérdés arra irányzandó, hogy a vádlott bűnös e a vád alapjául szolgáló cselekvény elkövetésében. Ezen kérdésbe felveendők a bűnös cselekvény minden törvényes ismérvei, és a tettnek hely, idő és tárgy szerinti különös kí'rülményei hozzáadandók anynyiban, amennyiben ez a tett pontos megjelölésére vagy a kárpótlási igények eldöntésére szükséges. (Ez tehát a főkérdés.) Ha állíttatott, hogy a vádlott oly állapotban volt, vagy oly tény merült fel, mely a büntethetőséget kizárná vagy megszüntetné, azon esetben erre vonatkozólag kérdés teendő fel. (Eshetőleges kérdés.) Ha oly tények állíttattak, melyeknél fogva, azok valódiságát feltéve, valamely a befejezett bűntettről vágyvétségről vádlott egyén csak a kísérletben volna bűnös, vagy valamely mint tettes bevádolt egyén csak bűntársnak vagy mint bűnrészesnek volna tekintendő, vagy a vádlott terhéül rótt tett más büntető-törvény alá esik, mely nem szigorubb mint az, mely a vádlevélben idéztetik, azon esetben ennek megfelelő kérdések intézendők az esküdtekhez. Súlyosító vagy enyhítő körülmények csak akkor képezhetik tárgyát a kérdéstevésnek, ha ily körülmény létezése a törvény szerint a büntetés tételének vagy nemének megváltoztátását hozza magával. (Pótkérdések )