Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 35. szám - Dr. Apáthi István egyetemi jogtanár ur magyar csődtörvénytervezete. 1. [r.] - A magyar csődtörvénytervezete. 1. [r.]

— 258 -Az érintett joghatály azon nappal veszi k zdetét, melyen a esődnyitást rendelő határozat az illetékes törvényszék által meghozatott. Oly csődnek, mely a küzadósuak csak bizonyos vagyonára terjed ki, a jelen törvényben kijelölt eseteken kivül helye nem lehet. Dr. Apáthy ur ezen szakaszt következőleg indokolja: Csődtörvényünknek, miként ez már az átalános indokolásban kiemeltetett, egyik kiváló hiányát azon körülmény képezi, hogy a csődnyitás tényével összekötött jogviszonyos tekintetében kellő intézkedést nem tartalmaz; mi a magánjogi szabványok e részbeni hiánya mellett igen sok zavarra adott alkalmat. A tervezet első részének első czime, miként ezt felírása mutatja, a kérdéses jogviszonyok szabályozásával foglalkozván, meghatározza azon következményeket, melyekkel a csődnyitás ténye jár; s e tekintetben az 1. §. mindenek előtt azt állapítja meg, hogy a csődnyitás hatálya a közadósnak minő vagyonára terjed ki. Az e részbeni intézkedés absolut fontossága joggal megkívánhatja, hogy e helyütt necsak az európai nevezetesebb csődtörvények analóg intézkedései, hanem azok keletkezésének okai is kellően figyelembe vétessenek. Azon kérdés, hogy a csődnyitás hatálya a közadósnak minő vagyonára terjed ki, s különösen hogy kiterjed-e e joghatály arra, mit a közadós a csőd tartama alatt szerez, — sem a római, sem a közönséges német perben kellőleg meg nem oldatván, nem csoda, hogy a jogtudósok véleményei e kérdésre nézve a legrégibb időtől a mai napig szétágaznak; s a biztos tájékozás e tekintetben annál nehezebb, mert a jogtudósok sem a római, sem a német jog szempontjából nem képesek teljes biztonsággal meghatározni azt, hogy a hitelezők a csődnyitás tényével tulajdon- vagy zálogjogot nyernek e a közadós javaira. A mi különösen a római jog e részbeni intézkedéseit illeti, annyi kétségtelen, hogy a köz adós nem volt kötelezhető arra, hogy a csődtömeg részére valamit szerezzen, különösen, hogy a reá szállott örökséget elfogadja ; és ha némely irók, mint D abelow (Ausführliche Entwickelung der Lehrevom Concnrse derGlaubiger, Halle. 1801.), Schweppe (System des Concurses der Glaubiger, Göttingen. 1829.), azt állítják, hogy a közadós csőd alatti szerzeménye a hitelezők kielégité sére fordíttatott, ezt nem a római jogból, hanem az ujabb csődper elveiből igazolhatják. A római jog szerint a közadós a venditio bon o r u m idejéig vagyonának tulajdonosa maradt, s a hitelezők a missio in bona által a közadós javaira csak praetori zálogjogot nyertek, melynek alapján azokat később eladatták; a római csődper tehát a vég rehajtásnak egy német képezte, mely a közönséges végrehajtástól annyiban különbözött, hogy abban nemcsak az azt kérelmező, hanem más hitelezők is részesülhettek. Ennél több jogot a később behozott cessio bomorumsem adhatott a hitelezőknek, 8 az adós nem engedhette át hitelezőjének azt, mit a cessio idejekor még nem birt; szorosan véve a római jog szerint a közadós tulajdonosa maradt annak, mit a missio vagy a cessio után szerzett, s a hitelezőket ipso iure e szerzeményre több jog nem illette, mint arra, mit az adós a venditio befejezése után szerzett. Nem sokkal több tájékozás merithető a közönséges német perből sem; mert ennek a fennebbi kérdésre vonatkozó intézkedéseit a tudomány hasonlag eltérően értelmezi. A régibb irók közül D abelow különbséget tesz a cessio és a missio közt; az első esetben a csőd hatályát csak azon javakra és jogokra kívánja kiterjesztetni, melyeket az adós a csődnyitás idejekor birt; az utóbbi esetben ellenben szerinte a csőd joghatáiya kiterjed arra is, mit a közadós a csőd tartama alatt szerez. Schweppe feltétlenül a csődtömeg kiegészítő részének tekinti mindazt, mi ebez a csődmegszüntetés idejéig járul; ugyanezen véleményben van Mackeldey is (Lebrbuch des heutigen römischeu Rechtes, fentartva a competentiae beneficiumot, ha a közadós a cessiov&l élt. Az újabb irók közül G U n t h e r (Der Concurs der Glaubiger nach gemeiuen deutscheu Rechte Leipzig. 1852.) a törvény intézkedését a közadós szerzeményére csőd tartama alatt kitérjeszthetőnek semmi esetben sem tartja; Fuchs (Das Concurs- ! verfahren, Marburg, 1863.) az univerzitás elvéből indulva ki, a csőd kiegészítő részének tekinti mindazt, mit a közadós a csőd tartama alatt szerez, meghagyván ez utóbbi részére annyit, a mennyi életfenntartására szükséges; teljesen ezen nézet osztja Endemaun is (Das deutsche Civilprocessrechí, Heidelbeig. 1868.); mig ellenben W e u g 1 e r (Concurs der Glaubiger nach sachsischen Rechte, Leipzig, 1870.) a csődnyitás joghatályát a közadósnak csak azon vagyonára hiszi kiterjeszthetni, melyet ez a csődnyitás idejekor már megszerzett, vagy a csődnyitás idejekor már létezett jogezimen a csőd tartama alatt szerez. Lényegesen könnyebb tájékozást nyújtanak a szóban levő kérdésre nézve az ujabb európai csődtörvények, melyek a csődnyitás joghatályát szabatosan meghatározva az érintett kérdés megoldásával is foglalkoznak. E tekintetben első helyen az 1838. május 18-án kelt, és az évi június 8-án kihirdetett franczia csődtörvény (Loi sur les faillites et banqueroutes) emelendő ki nemcsak azért, mert közvetett forrását képezi a legújabb európai csődtörvényeknek, hanem azért is, mert a szóban levő kérdésre vonatkozó intézkedése, átaláaossága daczára, a dolog természetének leginkább megfelel. Ez intézkedés szerint ugyanis a csődnyitás hatálya kiterjed a közadósnak tényleges és azon vagyonára, mely reá a csőd tartama alatt száll. A franczia törvény ezen intézkedését teljesen magáévá tette az 1851 april 18-án kelt b elg a csődtörvény (444. cz.), az olasz kereskedelmi törvény (551. cz.), s hasonló felfogást találunk az 1853. július 18-án kelt, Magyar-, Horvát-, Tótország és a szerb vajdaság részére kihirdetett csőd törvény 61. §-ában is. Ellenben lényeges eltérést mutat az 1855. május 8-án kelt porosz csődtörvény, melynek 1. §-a szerint a csőd nyitás joghatálya a közadósnak összes vagyonára kiterjed, melyet ez a csődnyitás idejekor birés a csőd tartama alatt szerez; az 1868. évi deczember 28 án kelt osztrák csődtörvény 1. §-a ellenben lényegileg a franczia csődtörvényben kifejezett elvet emeli érvényre; végre az új német javaslat 1. §-a teljesen megegyezik a porosz csődtörvény c részbeni intézkedésével. Hogy a most érintett törvények, s egyúttal a tervezet 1. § ának intézkedése felett véleményt mondhassunk; nem lesz- felesleges a porosz csődtörvény 1. §-ának intézkedését, mely teljesen ellentétes állást foglal el, röviden bírálat alá venni. A porosz javaslat szerkesztői, miként ez az indokolásból kitűnik (1. Motive zum Entwurfe der Concursordnung, 17. és 18. 1.), intézkedésüket részben a fennállott német csődtörvény határozataira, részben a franczia csődtörvény 443. czikkére alapítják, de hibásan. Hogy ugyanis a kérdés, melyet a porosz javaslat szerkesztői megoldani kívántak a közönséges német perrend szerint legalább is kétes volt, azt a fennebb idézett eltérő vélemények mutatják ; hogy pedig a szerkesztők a franczia törvény intézkedését félremagyarázták, azt az échoir szó valódi értelme bizonyítja; e szó ugyanis a „Dictionaire de l'academie francaise" sze rint a szerzésre sohasem vonatkozhatik, hanem az öntevékenységet kizáró véletlent jelenti (arriverparsort, oupar cas fortuit. — Prov. si le cas y échoit, si l'occasion arrive, sil'occasion s'enprés e n t e.) A.z échoir szónak most adott jelentőségéből kétségtelenül következik egyrészről, hogy a franczia törvényhozás a csődnyitás hatályát arra, mit a közadós a csőd tartama alatt szerez, kiterjeszteni nem kívánta; mábrészről, hogy a porosz javaslat szerkesztői a franczia törvények nyilván helytelen értelmet tulajdonítottak. De, eltekintve a most mondattaktól, cltekitve továbbá azon élea megtámadásoktól, melyekkel a porosz törvény kérdéses intézkedése találkozott 8 mely K o c h szerint (Die preassische Concursordnung mit Commentar, Beilin. 1867.) egyenesen erkölcstelenségre vezet, — több más fontos tekintetből lehet u tervezet 1. íjának a porosz törvény intézkedése felett elsőséget adni. A csőd mint a közadós vativoua ellen intézett sajátszerű kielégítési mód, e természeténél fogva azt hozza magá val, hogy a hitelezők közt leendő felosztás végett csak az vouassók a csődtömegbe, n it a közadós a csődnyitás idejekor már megszerzett, vagy mit a csőd tartama alatt egy, már korábban keletkezett jogczimc-i szerez. A közadós csak ezen vagyona tekintetében veszti és vesztheti el rendelkezési jogát; de nem vesztheti el sem cselekvési sem jogképességét általában, melynél fogva a csőd tartama alatt is érvényesen sz rződbetik, természetesen a csődtömegbe tartozó javak bármily irányban való terhelése nélkül. És ha az általános cselekvési és jogképességet a közadósnak — ki e nélkül egyenesen a hitelezők rabszolgája lesz — megadjuk, úgy nincs semmi jogos ok tőle megtagadni, úgy hogy a csőd tartalma alatt valamit kereshessen s e keresménye tekintetében érvényesen szerződhessék; nincs semmi jogos ok arra, hogy e szerzemény a közadóstól el- s a csődtömegbe be vonassék. Eltekinive ugyanis attól, hogy az ily eljárás a csődper befejezését elláthiitlan időre elhalasztaná, azt helyeselni már azért sem lehetne, mert ez esetben a közadós ujabb h itelezői a kielégítésből kizáratnának, mi a jogossággal és a méltányossággal meg nem férne, s e mellett a közadós keresetét lehetlenné tenné. Ehez járul még, hogy a közadósnak a csődnyitás után és annak tartalma alatt is jogában és kötelességében áll keresete után látni, s családja fenntartásáról gondoskodni; e természerszerü joggal és kötelességgel azonban merőben ellenkeznék az, ha a közadóstól a szerzési képesség megvonatnék, vagy ha szerzeménye — melyre őtet a hitelezők érdekében kényszeríteni ali<; lehetne — a csődtömeghez csatoltatnék. Len helyesen jegyzi meg Koch (id. m. 26. 1.), hogy a porosz törvény intézkedése, ha az a szerkesztők szándéka szerint értelmeztetik, a kétségtelen jogelvekkel ellenkeznék, s egyenesen erkölcsielen ségre vezetne az által, hogy a közadóstól a lehetőséget családja fenntartására megvonja. A fenntebb érintett körülmények szolgáltak indokul arra, hogy a tervezet 1. §-a oly szerkezetet nyert, mely egyrészről a franczia, belga és osztrák csődtörvényben nyilvánuló felfogásnak megfelel; másrészről s-emmi kétséget sem hágy az iránt, hogy a csőd tartama alatt a k< zadóstól csak azt vonja meg, mit ez akár a csőd kiütése előtt már létezett jogczimnél fogva, akár saját tevékenysége, hozzájárulása nélkül szerez. A most adott értelmezésből kétségtelenül következik, hogy a tervezet 1. §-a szerint a csődtömegbe tartozik mindaz : 1) mit a közadós bizonyos dies bekövetkeztével követelhet ; 2) mi valamely korábban létező jognál fogva csak később folyik be vagy csak később érvényesíthető; 3) mit a közadós akár örökösödés, akár szerencse utján szerez. Mindezen dolgok a közadós tevékenységét és munkásságát nem igénylik, tehát a tervezet 1. §-a szerint a cBŐdtötömeg kiegészítő részét képezik. Hogy a közadósnak minő vagyona vonható végrehajtás alá, annak meghatározása a polgári peres eljárás körébe tartozván, e helyütt tüzetesebb megállapítást még az esetre sem kívánhatna, ha peres eljárásunk átalakíttatnék; mert a csődtörvény ez esetben is a polgári peres eljárás intézkedéseiben találandja kiegészítését, s a csődtömegbe feltétlenül mindig az fog tartozni, mit a peres eljárás szerint végrehajtás alá vonni lehet; ellenben az, mit a peres eljárás akár humanisticus, akár más szempontból a végrehajtás alól kivesz, a hitelezők kielégítésére csőd esetében sem fordítható. A mi a szóban levő joghatály k e z d e-