Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 34. szám - Az uj magyar csődtörvény

— 251 eine reichhaltige Quelle von Sretitigkeiten zn verstopftn, hat zurUsacapion Anlass gégében. Ez mind igen szép, ingók vagy nem telekkönyvezett ingatlanok tekintetében, de telekkönyvezett ingatlanokra nézve? hát mi a czélja a telekkönyvezésnek ? Neme épen az, a mi az elbirtoklástól c s a k számtalan évek múlva és bizonytalan eredménynyel váratik? Nincs-e épeö a telekkön y v p ar e xc e 11 en s hivatva a jogállapot bizonytalanságát, és e miatti perlekedéseket távol tartani? Hisz más czélt a telekkönyvben nem is kereshetünk. Mintha hallanám már az ellenvetéseket, hisz ez mind szép abstracte véve s különösen Z. iá utalt arra, hogy a mostani telekkönyvek a valóságnak meg nem felelnek, mert sokszor öt kézen megy keresztül a birtok, és az még is még mindig az eredeti tulajdonos nevén áll a telekkönyvben. Tudom, hogy ez igy van. De vizsgáljuk csak meg mik ennek az okai? Ezen okok csak kétfélék lehetnek, vagy tudatlanság vagy i n d o 1 e n t i a, illetőleg könnyelműség. Tudatlanság határozhatott kezdetben. De ma tudatlanság miatt okunk bizonyosan nincs többé panaszkodni, kérdezzük meg csak akár micsoda egyszerű paraszt embert és meggyőződhetünk, hogy ő épen oly jól tudja mi a telekkönyv, mint tudja mi a váltó! sőt ő még többre is becsüli a mai telekkönyvet, mint az megérdemli, mert ő azt hiszi, hogy az már ma is absolut igazságot tartalmaz. Igen szomorú dolog is volna, ha a népnek még ma sem volna fogalma a telekkönyv valódi jelentőségéről, és arról, hogy valamely szerzett jog bevezetésének elmulasztása által veszélynek teszi ki magát, miut án az intézmény már 18 év óta fennáll. Ha ezt feltételeznünk kellene, akkor kötelességünk volna, nemcsak lemondani minden haladásról, minden korszerű reformról e téren, hanem visszatérni a régi betáblázási rendszerhez! Hogy a telekkönyvi állapotok egy része ma a valóságnak meg nem felel, legnagyobbrészt annak tulajdonítom, hogy a birtokváltozások már kezdetben nem vezettettek be a telekkönyvbe, mi által természetesen a későbbi átruházások keresztülvitele is lehetetlenné vált. Tudatlanságtól én m a többé nem félek. Az eddigi birtokzavarokat pedig a törvényhozás könnyen átmeneti intézkedés tárgyává teheti! Ami most az indolentiát illeti, kétségkívüli, hogy akiemelt visszás állapot nagy részben ennek is tulajdonitandó. De indolentia ellenében hasztalan küzd minden törvényhozás. Ott van Poroszország példája. Itt a bevezetések kényszereszközök alatt állottak, péld. 50 tallérig terjedő pénzbírság alatt, a kormány azonban átlátván azoknak czélszerütlenségét, azokat már 1833. évben beszüntette. H a ped i g már küzdeni akar a törvhozás az indolentia ellen, akkor inkább kössön hozzá joghátrányokat, de ne gyámolitsa azt; a telekkönyvi elbirtoklást pedig azért fenntartani, hogy ez által jóvá tehesse még a fél, amit indolentiából mulasztott, annyit tenne mint az indolentiát gyámolitani. A telekkönyvi zavaroknak más forrását mint tudatlanságot, vagy indolentiát pedig magamnak nem képzelhetek. De akármiben keresendő a hiba: mindenesetre igen szomorú vigasz volna a félre nézve: hogy Ő majd csak 30 év múlva rendelkezhetik a birtokkal, és szerencsétlen tanács volna neki azt mondani: hogy várja be ő ezen idő lefolytát, ez majd segit rajta; mert: vagy becsületes a telekkönyvi tulajdonos, akkor a fél azonnal megnyerheti a telekkönyvi bekeblezést, vagy nem becsületes az, akkor szászszor kiforgatja emezt a birtokból az elbirtoklási határidő folyama előtt. Z. barátom egy más gyakorlati érvvel is élt, midőn a foglalásokból eredő perekre és a megyei határigazitásokra utalt annak indokolása végett, hogy a tényleges birtokot a telekkönyvi intézmény mellett is kell különös oltalom alá venni. Igaza van Z. barátomnak ma! A mostani telekkönyvi állapot a térmértékekért nem kezeskedik; ha tehát foglalás történt, ezt nem lehet a telekkönyvi állapottal, illetőleg az abban foglalt térmérték különbségével igazolni, hanem csak a természetes birtokállapot önhatalmú változtatásával. De mondom ez ma van igy! De helyes tkvi rendszer hiteles felmérésen alapszik, ez nálunk is okvetlenül fog megtörténni akár a cataster kedvéért, melylyel aztán a telekkönyvet összeköttetésbe kell hozni, akár a telekkönyvért, vagy helyesebben mind a két intézmény kedvéért. E hiteles fölmérések a fővárosban, vagy legalább régi Budán a tavali évben már befejeztettek. Ily hiteles felmérések alapján aztán kezeskedni Is fog a telekkönyv a birtok térmértékeért és teljes bizonyítékul szolgálni minden lábnyi foglalásra nézve is ! Fennfognak ugyan tartf.tni akkor is a Z. által emiitett rövid útú birtokperek, de megfordított értelemben és hatálylyal vagy is ugy: hogy a tkvi állapot alapján majd a tkvi tulajdonos fog birtokba vezetést, illetőleg viszszahelyezést kérni és nyerni a tköuyvön kívüli bitorló ellen. Azt hiszem tehát a többször hangsúlyozott feltevéseimből kiindulva, egyáltalában nem forog fenn szükség az elbirtoklásnak a tkvi tulajdonjog elleni fenntartása mellett, és pedig sem általában, sem hazai viszonyainknál fogva különösen sem. Ha teháí az elbirtoklás sem a telekkönyvi elmélettel össze nem egyeztethető, sem nem szükséges, akkor az a tkvi tulajdonos ellenében fenn sem tartható. És ezzel előadásomat befejeztem volna. Végül bátorkodom : (nem mintha a külföld példája előtt feltétlenül meghajolnék, de még is mert mindenesetre tudni érdekes, váljon mily intézmények eszméjét vetette ott felszínre a gyakorlati élet) azon államokat felsorolni, melyek az elbirtoklást a telekkönyvi tulajdonos ellenében legújabban megszüntették: Ezek: Meklenburg (a városokra nézve) Anhalt, Schwarzburg, Sondershausen, Weimir s a nagyobb államok közül azok, melyeket már Z. ur barátom is felsorolt t. i. Szászország, Poroszország és Francziaország; hasonlókép inditványoztatik az elbirtoklás eltörlése a bajor törvényjavaslatban is. Ajánlom tehát következő indítványomat elfogadás végett: Mondja kí a jogászgyülés : „hogy a telekkönyvi tulajdonos ellenében az elbirtoklás intézményét eltörlendőnek tartja." X Az uj magyar csődtörvény tervezetéből — addig is mig azt tüzetesebben ismertetnők — a követelések osztályozására vonatkozó rendelkezéseket emeljük ki, melyek eddigi törvényünk szabványaitól lényegesen és előnyösen eltérnek. A tervezet 67. §-a szerint „Az első osztályba sorozandók: 1. azoknak, kik a közadós háztartásában, gazdaságában vagy iparüzletében állandóan alkalmazva voltak, a csődöt közvetlenül megelőző évre hátralévő évi vagy munkabérei az esetben is, ha a közadósnak gyermekei, vagy ha annak szolgálatát a csődnyitás idejekor már elhagyták ; 2. a csődnyitást közvetlenül megelőző három évre hátralévő adók, vámok, fogyasztási illetékek s más közterhek, a mennyiben azok az 55. és 62. §§. értelmében kielégítést nem nyertek. Ha a tömeg az ezen osztályba sorozott követelések kielégítésére nem elegendő, első sorban az 1. pont alatt érintett évi és munkabérek, és pedig egymásközt aránylag elégitendők ki. 68. §. A második osztályba tartoznak és a tömeg elégtelensége esetében aránylag elégíttetnek ki: 1. a kiskorúak és gondnokoltak azon kártérítési igényei, melyeket ezek az atya, gyám vagy gondnok kötelességellenes vagyonkezelése miatt támaszthatnak ; 2. azon követelések, melyek az államot a tisztviselők vagy szolgák ellen a szolgálati viszonyból illetik. 69. §. A többi követelések, melyek ha, tározottan más osztályba nem utalvák, a harmadik osztályba sorozandók, s a tömeg elég; telensége esetében aránylag elégitendők ki." Dr. A p á t h y István ur ezen osztályozá sí mó • J dozatok megállapítását következőleg indokolja: Azon reformok közt, melyeket az ujatbj kori legislatio a csődeljárás terén felmutPthat, í alig van egy, mely a régibb törvények intézj kedéseivel szemben oly nevezetes eltérést rouj tatna, mint személyes — csőd — h i t e-I lezők igényeinek teljesen uj alapokra fektej tett korszerű szabályozása. E reform iránya s ! annak eredményei általános vonásokban, már e | tervezet általános indokolásában*) jeleztettek ; hol különösen a nő előjogainak, a váltóbeli i és más személyes követelések közt létezett kttj lönbség megszüntetésének jelentősége és szük-I sége kiemelve s egyúttal azon felfogás, mely | a jelzett reformoknál irányadóul szolgált, kel-i lően méltatva lett. Az általános indokolás ide-I vonatkozó része tehát bizonyos tekintetben fe| leslegessé tette azt, hogy e helyütt az irányj a d ó elvek általánosságban kiemeltessenek, I hogy a tervezet rendszere általánosságban | indokoltassék. Ennélfogva a 67 — 70. §§-ban i foglalt intézkedések indokolásánál elég lesz ! egyrészről magukat ez intézkedéseket i igazolni, s másrészről azon eltéréseket I kijelölni, melyek a szóban lévő intézkedések, s | ugy saját törvényünk, mint a külföldi törvé: nyek e részbeni határozatai közt} léteztek, l illetőleg jelenleg is léteznek. Ennek előreboj csátása s annak constatálása mellett, hogy az I ötödik magyar jogászgyülés is lényegileg a tervezet álláspontját tette magáévá, az egyes §§. indokolására következő megjegyzések látszanak szükségeseknek: 1) Miután a tervezet a csődhitelezők j osztályozásánál sem általában, sem a részletekben feltétlenül egyik európai törvényhez sem i csatlakozik, — az elfogadott rendszer s az i annak megfelelő egyes intézkedések helyességének vagy helytelenségének alapos megitélé| sét mi sem könnyítheti meg inkább, mintha a j nevezetesebb törvényeknek a csődhitelezők osz-i tályozására vonatkozó intézkedései főbb voná' saikban egymás mellé állíttatnak. A közönséges német jog, mely az i egyes intézkedéseknél kimutatandó eltérések! kel a római jog elvei szerint állapítja meg | határozatait, a csődhitelezőknek öt osztályát különbözteti meg. Az első osztályba | tartoznak az absolute privilegiált feö• vetélések és pedig a) a bukott temetkezési j költségei (Sc h w ep p e : id. m. 68. §.; Kori: id. m. II. 8. §.; Günther: id. m. 68. 1.), I melyek a római jog szerint csak az esetben i élveztek elsőséget, ha a közadós a csődnyitás j után halt meg (1. 14. §. 1., 1. 26. 1. 45. Dig. [ de relig, 11. 7.); hasonló előjogot élveztek a j római jog szerint azok temetési költségei is, kiket a közadósnak tartani kellett (1. 17. pr. Dig. de rebua auct. iud. poss. 42. 5.); b) a közadós betegségi költségei, ha az a betegség következtében meghalt (Schweppe: idézett helyen), melyeket a római jog szerint még priviligeum exigendi sem illetett (Dabe-1 o w : id. m. 598.1.); c) a c s e 1 é d e k b é r e, mely a római jog szerint előjoggal hasonlag nem birt, s melyet a német jog a szentírás több intézkedése alapján (Mózes V. könyve 24. v. 13. 14. 15.) szent tartozásnak tekintett. A S a c h s e n s p ie gel (I. k. 21. és 22. ez.) szerint a cselédbér a nő követeléseit is megelőzte. Ellenben nem illeti a'közönséges német jog szerint előjoganapszámosok, mesterlegények és az orvosok fizetéseit (Dabe-1 o w: id. m. 602. 1.) ; d) a hátralékos közadók, amennyiben mint onera personae jelenkeznek ; a római jog szerint azokat ily értelemben első privilégium pignoris illette. A mi az ezen osztályba sorozott követelések egymásközti rangsorozatát illeti, arra nézve szé^gaznak a vélemények ; *) Közöltük a „M. Themis" f. é. 16. 17 18. és 20. számaiban. S«erk.