Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 33. szám - Kétes elmeállapotok a törvényszék előtt

- 214 -ménket megbírálni s hatását az élet feltételein megmérni, valószínű következéseit kiszámítanunk kell. Az aesthctikus módszer a létesítendő conclusióhoz keresi a terminus minort. Az érv, az ítélet, a fogalom mind rövidített syllogismus. Csak egyről nem szabad megfeledkeznünk: hogy az akarat világa az egyéniség, az eltérés s szétúgazás mezeje. Ha valaki tagadja, hogy az egyetemes jólét az emberiség életczélja, úgy vele nem lehet vitatkozni. Zeno bizonyítja, hogy nincs mozgás; Spinoza bizonyítja hogy nincs czél; Schopenhauer bizonyítja, hogy nincs jólét. A merő skepsis, a magában nyugvó tagadás, mely feltétlen, indokolatlan, az életen kívül áll s ez elhalad felette ; valamint kivlll az értelmen s akaraton. Ki elismeri, hogy a = a, elismerte az egész logikát s mennyiségtant. Az élet viszonyokból áll s minden czél s érték viszonylagos. Az érdek élvezetet, érzést, egyént tételez fel. Mint mindenütt a szétfolyó mozgásban ugy az emberi létben is áthatlan pontra érünk, melyet egységének, szellemerkölesi személyisége alanyának tekintünk. Az életen belül, bármi legyen az egészében, csak határozott tényezőkkel számithatni. Az egyént felelőssé teszik, ha nem hasonlít nemére. Az erkölcsi az egyéni érdek, haszon, czélsierUség lelett áll, az erkölcsi valami egyetctemest, kölcsönöst, nemit tejez ki. A jog az erkölcsinek egy faja, a nem s egyén kölcsönhatásának eredménye az érdekek compromissumának kifejezése. Az e'kölcs s jog ezért csak mások részéről — mint haszon, biztonság egyéni érdek — mint kötelesség, teher, kín, kár. Itt zajlik a társadalom védő létharcza. Itt töri a szenvedély hatalma az ércztábla szavait: „Nemineni laede. Quod tibi fieri non vis, nec alteri facias."Kiki követel s nem ad; az igazságosság harmóniája a kényszerhez fordul. A jogalkotás kéidéseif, a jog körén belül megoldani c-ak deductio vagy analógia utján lehet. Lpgtöbb esetben azonban vissza kell menni e czélból közvetlenül a jogot keletkeztető s irányozó erkölcsi s haszonelvekre, mely utóbbiak egyéniek 8 politikaiak, gazdaságiak s hatalmiak. Ezen elvek szempontjából kell megbírálni a/ eszmét s gyakorlati következéseit. Az elvek iránt általánosságukban egyetértés uralkodik; a véleménykülönbség az elméletben majd mindég az elvek hibás alkalmazásából, a fennforgó eset téves subsumtiojából, szóval a logika törvényeinek megszegéséből ered. Ezen elvi szempontból, mely a genetikus s aesthetikus módszer egybekötését megengedi, kivánom megvilágítani a fennforgó kérdést; csak így jöhetünk tisztába az iránt, mit akarunk, miért akarjuk s mi lesz a következése. Előbb azonban a véleményező urak ellenkező nézetei érvelését kell röviden hiányosságában feltüntettem. A kérdés következő : van-e jog sértésre ?" Önvédelemről itt nincs szó, inkább önkielégitésről, boszuról, megtorlásról. Kiki érzi, hogy erre nincs jog, ez általános tilalom. A sértés jogellenes. Az egész jog csak sértés megelőzése. Mikor tehát sértést jogosnak tartunk, erre különös igazoló okot, czimet keresünk. Ilyen a bűntény; a jog aránytörvénye szerint, ki sért, sértessék. A büntetés jogos sértés, mert a bünevő érdemié. De azt mondják a véleményezők, „nem létező jogot nem lehet sérteni." Ezpetitio priucipii; mert ép az a kérdés, nem létezik-e itt jog. Külömben is sophisma, mert nem a jog, hanem az ember, érzése érdekei, sértetnek. Ily tettleges sértés fennforgását ők is elismerik, hisz ez a kérdés feltétele. Ha én titokban erkölcstelenül cselekszem, legfőlebb önbecsülésemet vesztem. Ha egy ember megtudja, vesztem az ő becsülését, bár talán meg se tudom. De ha ő másoknak elmondja, a legkinosb helyzetbe juthatok. Hogy a való közlése is okozhat fájdalmat s kárt, az kétségtelen. 4z első kérdés tehát, a mint mondám, nem az, van-e a sértettnek joga elégtételre, hanem van-e a sértőnek joga a sértésre ? Starkie elég őszinte a valódi gondolatot kifejezni, mely a leirt okoskodást vezeti: a sértett veszt valami javat, melylyel ha bír, legalább birnia nem kellene, „Nem kellene," — ez azonban nem érv többé, hanem követelmény, melynek ; erkölcsi értékét közelebbről kell vizsgálnunk ez nem bizonyítás, hanem annak megkerülése. A németek óvatosabban járnak el és állítják, kinek becsülete nincs, azért sérteni sem lehet; midőn a nemlét majd elvontan, fogalmilag, majd külsőn tettleg értetvén, a terminus medius nem azonos a két praemissában 8 a conclu8Ío hamis. „Nem kellene birni," miért? Itt van a megoldatlan csomó. „Nem kellene birni;" ez annyit tesz, hogy | mindenki más bírája s végnhajtó lehet egy-I szersmind, hogy a megtorlás, hol a fenyíték a I társadalomra bizatik, lehet százszoros, lehet végte'cn, el nem évülő, ki nem engesztelhető, hogy a büntetés sem előző, sem javitó, sem pusztán talio, hanem ennok végtelen hatványa, hogy Aristoteles hires xaSa^iav ja puszta álom. Én pedig ezt erkölcsi szempontból nem helyeselhetem; én épen az aránynak megóvhailanságában is már látom a jognak át nem ruházhatását egyének önkényérc, sőt látok egy sértettet, ki legtöbb esetben nem sértett maga, látok büntetést büncselekvény nélkül, látom az iniuria hydrafejét, melylyel szemközt az állam i Herakles legyen, nem pedig lernai posvány. Hivatkoztak az igszmondóságra, a szólássza! badságra. Mondták, hogy erkölcstelen lenne 1 esetleg hazugságra köteleztetni társaink fölötti Ítéletünkben 8 az exceptio veritatis meg nem engedésének ez eikölcstelen következményeire épitettpk közvetett bizooyitást a megengedés I elve mellett. De itt ismét meghamisítják a prae-I missát. Nem arról van szó, hogy valótlan ! mondassék, hanem hogy minden való ne mon| dassék ; kimélő hallgatást követelünk, hol a I | szó sértés. Arról van szó, hogy megjelöltessék { i a szólásszabadság határa, melyen túl nem lenne | egyéb a legnemtelenebb érzelmek tuláradásá- I nak ruenedéklevelénél, melyen túl a szavat nem ; fedi védve annak e?zmei értéke, a szabad j gondolat, mert közvetlen cselekvéssé, maradó eredményű sérelemmé lesz. Én a kölcsönös gáncaolhatásnál magasb értékű szabadságot látok zavartalan, gáncsolatlan cseleke dhetésben. Mig mást nem sértek, ; mit tartozik rá életem? Ha az egyén büszí kén, nyilvánosan, olympusi nyíltsággal végez-i hetné mindazt, mi csak reá tartozik, akkor én is helyeselném az exceptió veritatis-t a sza, badság szempontjából. De még Junó és Zeus is alkalmilag felhő mögé rejtik magukat; 8 ha ma Aristidest nem ostrakisálnák, bizonyára Diogenessel együtt a bolondok házába zárnák. A szabadság nem aggressiv, hanem defensiv fogalom; mig mások statusquo-j át nem bántom, egyensúlyomból engem se zavarjanak. „My house is mi castle;" mihez hozzátehetni „I and my family are my house." A szabadság nevében nem engedi Anglia, a szabadság hona, elvben a fenyitő bíróság előtt az exceptio veritatis alkalmazását. Szabad valakit nem becsülni, megvetni, de ezért nem szabad megvetést nyilvánítani, sérteni. Kit a közvélemény előtti félelem fékez, azt fékezi annak hallgatag elitélése. De a fékezés maga nem egyéb nyers hatalomnál, mely alól jogosan vonja ki magát az egyén. Singer ur mondá, hogy az igazságért mégis fognak emberek meghalni, ha kimondani nem is szabad ; én emlékszem egy ily nagy halottra, ki azt mondá: „emeljen követ, ki magát bűntelennek érzi." „Quis integer ipse" éneklé Horatius is ; „korunkban" teszi hozzá Löw ur, „ez erkölcsi követelményt egészen mellőzik" — mely hozzátevés a satyrának öntudatlan folytatása. Singer ur szabadsági érvelése ép ugy alkalmazható a legnagyobb bűntett igazolására; a szabadság oltáránál nagyon sokféle tömjén füstölög; Singer ur ismeri az általános szabadság s igazság vértanusága mellett a raug becsületét, az állam becsüleíosztását; „on n'est jamais compromis que par ses amis." Azonban Stuart Mill bizonyára Mája fályola mögött irta meg „On liberty"-jét. A társadalom erkölcsi romlása a közös jólét 8 egyéni üdv siriát ássa, annak gátjául kell az exceptio veritatis feltétlen megengedése. A legszerencsétlenebb érv a hallottak között. Az erkölcsi javítást üdvösen kiki csak önmagán kezdheti, s ha a romlás oly általános, akkor ez gyökeresb üdülésre vezet, mint ha kéretlen gyámkodásra veti magát olyanok felett, kik nem bízattak nevelő gondjára. Én az exceptio veritatis feltétlen megengedésében látom a chicane és intrique növelé-I sét, a sértések csiráját, a harcz fokozását g a szenvedélyek elkeseritését — de nem látom benne az erkölcs támaszát. Ha már a békére vonás nem elég Hippokratesi remediumnak tetszik akkor legalább ne feledjük, kinek kezébe adunk égető var.at a közös sebek orvoslására. Kiket az illedelem nem késztet szótlan megvetésre, kiket az önbecsülés nem tartóztat a bosszútól, kik az unalmat médisance-szal íí/.ik el, ezek lesznek a választott czimen az erkölcsi regeneratió papjai ; a titkok kereske-I dői, az erkölcs páriái, azon zsaroló vádlók, | kiket elitéi mindenüit a nép élő szava, ezek lesznek a mentség élvezői. Ha már igaz, hogy a jog túlmegy a szükségesnek határán s felkarolja a hasznost is, ha nem csak mellőzhetlen, hanem másodrendű, kényelmi szükségleteket is kielégít, mégis meg van örök határa: a jognak fényüzelmi javakat termelnie nem szabad. „Aliquid calumniae semper haeret", mondja a lélektani tapasztalás. Hazánkban, hol a higgadt itélés oly p?rány a személyes indulat uralma ellenében, nem a perek szaporítása lenne az exceptio veritatis feltétlen megengedésének vészes következése, hanem azon mindennapi látvány, hocy a sértő elégtelen bizonyíték miatt elitéltetik, s a panaszos sértett jogos elégtételt kiirthatlan gyanufolt árán vásárol. A perek inkább fogyni fognak de a sértések büntetlensége árán. A jog elve semmit, a szabadság elve sokat, az igazmondóság elve keveset bizonyít. Az erkölcsi elv - a szeretet s igazságosság elve — az exceptio veritatis feltétlen kizárását követeli. Ez áiiáspontot foglalja el a kánoni jog. Az ellenkezőt vallja a német jog, de oly subtilis distinctiók mellett, melyek előttem bizonyossá teszik életre>alótlanságát. Jelen gyakorlati jogfej lettségünk mellett, melynek casuistikája logikátlan, melyuek incosequentiái con troversiákra nincsenek visszavezetve, e német intézmény átültetése politikai bűn lenne. Sokat szóltak a „korszerűség"-ről ; ily 1 értelemben nem következik még egyenlő kor abból, hogy Magyarország ugyanannyiszor forgott a nap körül mint Némethon. Mittermayer Pápán máskép ir, mint Heidelbergben. Két hó előtt a pesti kir. ítélő tábla kimondta, hogy a „hazugság" ráfogása illetlenség, de nem becsületsértés. Evvel ellenkező ítéletet merítettek a német scabinusok már 600 év előtt a szász J tükör II. kv. 16. ez. 8. §. alapján. Idegen törvényeket közöini szerintem • nem módszer s a magyar nemzeti jogkivánal-1 mak kielégítésére a német törvények forditá; sában a szakasz-sorrenden változtatni lehet I korszerű, de lehet helytelen is. A kiindulási j pont önkényes választása arra vezet, hogy fel! teszik azt, mit épen bizonyítani kellene. Alig van I szó, melynek értelmén annyi szentségtörést | követnek el, mint a „szervesség" szava. — í Körösi ur a római jogot elítéli, mert pénbirsá-J got szab a becsületsértésre. Ez kettős vétség, : t. i. 1) a történelmi itészet viszonlagossági szempontja ellen, mert lehet ember, kinek pénz nyerése illetve vesztése nagyobb élvezet illetve fájdalom, mint az elégtétel, illetve en-I gesztelés közfenyiték utján ; sőt meg vagyok győződve, hogy sok ily értelmű római van ma is közöttünk; 2) mert a pénzbírság nem anyj nyira állambüntetés mint magánkártérités ez ! esetben ; a becsület eszmei értékével keveset j bíbelődtek a római parasztok, mert nem is-i merték ; sőt a gyakorlati felfogás ez anyagi ! iránya jellemzi az angol jogot is. Ez mutatja, hogy a gyckorlati fontosság 1 nem annyira a felvetett kérdésben, mint a í becsületsértés és büntetése meghatározásában