Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 26. szám - Telekkönyvi jogeset. Folytatás és vége

— 189 — s viszont S. József sem vehette meg jogosan T. Katalin örököseitől azon birtokot, a melyet j a K. szerződésben felperesekének lenni beismer, i a melybőli kiforgatásra felperesek ellenében, i T. Katalin örököseivel, károsító szándékkal ! előre szövetkezett, — mert a miről tudják, j hogy az egy harmadiké, s tudják, hogy a birót tévútra vezették, — azt jogosan meg nem szerezhették, az jogosan eladható j nem volt, annak tlkvi jóhiszemű tulajdonosai j nem lehetnek, mivel jóhiszemmel nem birnak; végre: a mi az M. Antóniára vonatkozva felhozott Ítéleti indokokat illeti, azok két tekin- j tétből tévesek : első az: hogy az ingatlan, a per fel- j jegyzése után lett a most nevezett alperesre j keblezve; következve: ha S. József roszhiszeraű ílkkvi tulajdonos, s a birtok átadására köteleztetik, — M. Antónia tulajdonjogának a per feljegyzése után történt bekeblezése hivatalból törlendő; második az: hogy M. Antónia L. alatti, ezen birtok vételéről szóló szerződésének szinleltsége, az EE, FF, KK. okmányokkal be van bizonyítva; ehez járul, hogy — itt nevezett alperes, — S. Józsefnek neje a 28000 frtot érő ingatlanért értéket nem adott, és hogy az egy- két napi időközben, az S. József nevére lett bekeblezés után — nyomban nevére Íratott. Az itt, és egyéb a perben igazolt ténykörülményeknél fogva világos, hogy mindezek, kizárólag csak felperesek jogai kijátszására történtek. Ilyen tlkkvi tulajdon szerzésénél ezek szerint sem jogosság, — sem jóhiszem, — sem valódiság — nem forog fenn Mindezekhez járul, hogy T. Katalin örökösei a K. alatti szerződésben nyíltan megmondják, — hogy ezen ingatlanságot már édesanyjuk felpereseknek eladta, — hogy S. József a most emiitett örökösöktől, — mint ilyent vette meg. Továbbá, miután az o. p. t. k. 440. §-a szerint az ingatlan azt illeti, a ki a két különböző személy közül elébb kéri a bekeblezést; — jelen esetben pedig felpe- | rések T. Katalintól, S. József alperes pedig | T. István és társaitól vette meg, — tehát másnak adta el T Katalin, — másnak adták el T. István 'és társai, — így az o. p. t. k. emlitettt 440. §-ában felhozott eset fenn sem forog. Feszült figyelemmel várjuk a harmad- j bíróság határozatát e kérdésben s nem késendünk azt e lapok t. olvasóival is annak idején egész terjedelmében közölni. V Telekkönyvi jogeset. ^(Folytatás és vége a „M. Themis" 15 számából.) A legfőbb ítélőszék ítélete ellen alperesek következőleg indokolt semmiségi panaszt nyújtottak be: Ha valaha, úgy mindenesetre a jelen j esetben forog fer n szüksége annak, hogy a nmltgti semmitőszék magas hivatásához híven, alapjaiban megingatott hazai jogunk, úgy fővárosunk közhitele érdekében erélyes közbenlépés által elejét vegye mindazon káros következéseknek és elláthatlan zavaroknak, melyeket a neheztelt legfőbb itélőszéki határozat jogerőre emelkedése esetében előidézne. Kétizben egybehangzó két bírósági itélet lett a legfőbb ítélőszék által a legellentétesebb irányban megváltoztatva oly indokok alapján, j melyek különben is bonyolult jogi életünket a legnagyobb kételyek martalékává teszik, I fővárosi hitelviszonyainkat teljesen aláássák. ! De hazai törvényeink és elfogadott sza- I bályrendeleteink is a legérzékenyebben sér- ' tettek meg azon határozatok által, melyek I ezen ítéletben kimondva lettek. Megsértetett azon századokon át alkalmazott jogelv, hogy a gyám által a kiskorú , nevében kötött jogügylet, a kiskorú által nagy- | korúságának elérte után egy év alatt revocá- I latdó, mert különben az ép úgy megerősödik, \ mintha a kiskorú maga kötötte és a revocálást elmulasztotta volna. Halomra döntetett a H. K. I T 78-ik cz. 2-dík §-ban a polgári birtokokra nézve megállapított elévülési idő és az<m jogelv, hogy a törvénynek visszaható ereje nincs. A. H. K. idézett hatávozota f-zerint érvényben volt 12 évi elévülési idő a kérdéses ingatlanra nézve FleiscM Dávid által szerzett tulajdonjog tekintetében 1846. évi október 1-én kezdődvén, az elévülési idő világosan 1858. évi október 1-én lejárt, daczára az osztrák polg. törvénykönyv időközben történt behozatalának, mert a már honi törvényeink értelmében megkezdett elévülést az osztr. polg. törvénykönyv behozatala meg nem szakkittotta. Deha megszakította volna is, a magyar törvények visszaállítása folytán a;-, elévülés ismét folyamatba jött és a törvényes idő kiegészíttetett. Hogy az országbírói értékezlet 21. és 156. §§-ban fenntartott részei az osztr. polg. törvénykönyvnek a már a sp< ciali.-í m.-'gyar törvények uralma alatt megkezd (Ml elévülésre szüntetőleg nem hathatnak, az épen óz en intézkedés kivételes voltából következik, és abból hogy a törvény visszaható erővel nem birván a már jogszerűen megkezdett 12 évi elévülést 32 évre át nem változtathatja. A törvény ertje csakis a hatályba léptétől keletkezett viszonyokra nézve szabályozó, de a tulajdon szentsége és a jogfolytonosság elvénél fogva a már korábban az akkoron érvényben volt törvények alapján megkezdett elévülés csakis a keletkezéskor érvényben volt törvények szerint bírálható meg és az ujabb törvény által félbe nem szakítható. Ezen elv az osztrák polg. törvknek 1811-ben történt behozatalakor Ausztriában is világosan kimondatott, midőn az átmeneti intézkedésekben a római jog szerint megkezdett elévülés is a római jog szabályai szerint folytatandók és megbhálandónak mondatott ki. De még inkább sértve lett törvényes gyakorlatunk, midőn a pesti telekkönyvek implicite az elbirtoklás intézményéin nem alkalmasoknak mondattak ki. Köztudomás szerint a pesti telekkönyvek folyton a telekkönyvi pátens éltelmében vezettetnek, azok alapján jogok szereztetnek és veszíttetnek, — és olybá tekintetnek, mintha a helyszinelési munkálatok a tlkvi pátens értelmében foganatosítva lettek vclna, — sőt a pátens behozatalát megelőzött bejegyzésekre is ugyanazon jogszabályok alkalmaztatnak. Hogy ily körülmények között, hol nem helyszinelési felvételről, hanem az akkoron illetékes hatóság törvényszerű határozata folytán eszközlött tulajdonjogi bejegyzésről van szó, mely bejegyzés hosszú gyakoriatunK és bíróságaink határozatai szerint nem helyszinelési felvételnek, hanem olyannak tekintetik, mint a mely a tlkvi pátens II-dik részében előirt szabályok szerint eszközlött bejegyzéssel egyenértékű és egyenerejű, jogosan hivatkozhattunk az osztr. polg. törvénykönyv 1467. §-ban meghatározott elbirtoklása, mi a két ízben hozott két alsóbb bírósági határozat által kimondatott. Hová lesz fővárosunk hitele, ha szentesitjük azon elvet, mikép a nem 1856 ik év óta történt bejegyzések 1888-ik évig bárki által megtámadhatók ? De hová lesz az egész országnak hitele a külföld előtt, ha tudomásul jut, mikép az ország fővárosában a legfőbb ítélőszék határozata szerint bizton nem lehet senkinek ingatlanára hitelezni, ha csak 32 évi nyilvánkönyvi békés birtoklást nem lehet kimutatni ? Úgyis teljesen alásülyedt hitelünknek a végdöfést adjuk meg, ha ezen határozatot épségben hagyjuk. Valóban szomorú viszony az, ha 26 évi nyilvánkönyvi békés birtoklás, mely az illetékes hatóság törvényes szabályok szerint keletkezett határozatán is alapszik, oly kevés jogvédelemben részesül, hogy egy nyilván roszhiszemüleg perlekedő egyén k i azt sem tudja k i m ut a t n i, mily j o g> 1 a p o n, mily czimen és hogyan jutott a nyil vánkönyvbe mint tulajdonos, sikerrel léphet fel jóhiszemű harmadik személyek ellenében. Azon indok, mely felperes kereseti jogát megállapítja csak feltevés, a mennyiben feltételezi, hogy felperes, habár nem is képes kimutatni a bejegyzés jogalapját, mégis valami joggal bírhatott, mert különben nem lett volna a földkönyvbe bevezetve tulajdonosul. Ha ily indok elegendő 26 éves jogszerű és békés nyilvánkönyvi birtokol kiforgatni, ugy megszűnt minden jogvédelem, megszűnt a remény arra, hogy valaha is rendezett jogviszoj nyoknak örvendhessünk. De sérelmes ama határozat még azon részé-I ben, is, hol a tulajdonjog ellenünk mint Fleischl I Dáviddal egy személy ellen lett megállapítva, holott mi azáltal hogy hagyaték bírósági átadás és ennek folytán keletkezet bekebelezést rendelő végzés folytán lettünk a telekkönyvbe tulajdonosokul bevezetve, oly harmadik személyeknek vagyunk tekintendők a kérdéses ingatlanra nézve, kik irányában a jogelőd viszonyaiból származott esetleges kifogásokat érvényesíteni nem lehet. Sőt mi több: Fleischl Adolf és Fleischl Eugénia nem is mint néhai Fleischl Dávid örökö-I sei, hanem mint az egyik örökös után örökült oldalos rokonok állanak a jelen perben, őket tehát Fleischl Dáviddal egy I személynek tekinteni még akkor sem lehet, ha elfogadjuk is azt, mikép az egyenes örökösök, daczára a telekkönyvi bekeblezést rendelő végzésnek, mégis az örökhagyóval egy személynek veerdők. Ezek ellenében tehát , semmi szin alatt sem lehetett felperes kereseti jogát megállapítani. Habár törvényeink helytelen alkalmazása | nem szolgálhat okul a semmitőszék tettleges I közbenlépésere, mindazonáltal ott. hol törvé-i nyeink és törvényes gyakori; tunk valóságos i megsértéséről van szó, a nmsgú semmitőszék ' igenis hivatva van a ppts 297. §-nak 1. pontja | nyomán, mint törvényeink és törvényes gya} korlatunk legfőbb őrje, veszélyeztetett hazai j jogunk, bitelünk és országos érdekeink szem! pontjából óvólag fellépni. Azon törvényeinkkel ellenkező intézkedé! seken kívül, melyeket a nmsgú legfőbb itélőj szék tett, még egyéb a ppts-ban taxative elősorolt semmisegi esetek is fennforognak, melyek folytán, ugy a neheztelt itélet, mint az ; eddigi illetéktelen bírói eljárás megsemmisítése jogosan kérhető. Felperes keresetében nyilvánvalólag bejegyzett tulajdonjogunknak telekkönyvileg le' endő kitörlésének elrendelését kérte, még pe| dig, mint keresetében önmaga állítja, az 1855. j decz. 15-én kibocsátott telekkönyvi pátens ér! telmében a bekeblezés eredeti érvénytelensége nyomán. Ezen kereset a telekkvi pátens 148. §-a | értelmében a telekkönyvi hatóságnál lett volna benyújtandó és minthogy ennek daczára felpe-i res keresetét nem az illetékes telekkönyvi ha! tóságnál, hanem a polgári törvényszéknél indította meg, telekkönyvi ügyekben pedig a ppts 53 §-a értelmében a rendes birói illetékességtől eltérésnek helye nincs, ennélfogva: ha mindezek után figyelembe vesszük azt, miszerint ugy a törvényes gyakorlat, mic* egy 1859-ben keletkezett igazságügy miniszteri rendelet, mely a telekkönyvi pátensre vonatkozván, jelenleg is hatályban van, a pesti telekkönyveket, mint rendszeres és hiteles telekkönyveket decretálta és az 1855-dik év előtt az illetékes hatóságok által hozott határozatokon alapuló bejegyzéseket mint olyanokat tekinteni rendelte, mintha a telekkönyvi rendelet II. szakasza értelmében keletkezett birói határozatokon alapúinának és igy az 1846. évben történt hatósági bejegyzés által szerzett tulajdonjog tekintetében az osztr. polg. törvkönyv uralma alatt is beállott az elbirtoklás, mondjuk ha figyelembe vesszük, miként mind a törvényes gyakorlat, mind pedig a hatályban levő szabályrendelet egyenesen megszegetett és megsértetett a neheztelt itélet által;