Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 22. szám

I Negyedik évfolyam. 22. szám. (I. napiszám. ) Budapest, május 25. 187 4. Megjelenik minden csütörtökön; a „magyar jogászgyűlés" tartama alatt naponként. MAGYAR A kéziratok a szerkeztoséghez, a megrendelések és reklamátiók a kiadóhivatalhoz intézendök. Bérmentetlen levelek és küldemények el nem fogadtatnak. (helybe ELŐFIZETÉSI ÁRAK vidékre bérmente Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. sz. A BUDAPESTI, KOMÁROMI, SZABADKAI, házhoz hordással, vagy szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi törvényjavaslatok és rendeletek tára" és a „Döntvények gyüjtemények mellékletekkel együttesen: egész évre 10 frta félévre 5 Irt. negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen és vidékről legczélszerübben postautalvány utján kéretnek beküldetni. Kiadó-hivatal: nádor-utcza 6. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. KECSKEMÉTI ES UNGVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK, A BUDAPESTI ÜGYVEDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE ÉS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Külón mellékletek: „Döntvények gyűjteménye" „Igazságügyi rendeletek és törvényjavaslatok tára. u Felelős szerkesztő: Dr. Siegmund Vilmos. Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. TARTALOM: Az V. magyar jogászgyülés. — javaslata. Polgári házasság. Nők Vél. telje mény és inditvány Rupp Zsigmond törvényszéki biró urtól Budapesten. — Szemle. (A perrendtartás módositott eskorusága. ) — A jogászgyülés előleges napirende. — Különfélék. — Kivonat a „Budapesti Közlönyéből. Az V. magyar jogászgyülésre a rendesnél nagyobb feladat vár. A jogászkörökben bizonyos lehangoltság uralkodik. Azon elbizakodást, melynél fogva nehány évvel ezelőtt azt hittük, hogy mindent tudunk s az ország szervezésében a külföld példájára és institutióira nem szorolunk, az ellenkező végletbe csapott át. Ma majdnem mindenki arról van meggyőződve, hogy semmire sem vagyunk képesek. A jogászgyülés van hivatva a kedélyeket ezen marasmusból kiemelni, e testület van hivatva megmutatni, hogy a magyar jogász tud önállóan gondolkozni, ítélni és alkotni. A jogászgyülés négy évfolyambeli évkönyvei erről mindenki számára, ki magának fáradságot vesz azok tanulmányozására, már is alapos tanuságot tesznek, és van okunk hinni, hogy a legközelebbi napok ez iránt uj támpontokat fognak szolgáltatni. Az igaz, hogy a jogászgyülés a maga isoláltságában szerfelett sokat nem tehet. De mi megnyugszunk ebben és nem panaszkodunk isoláltságunkon. Tudjuk, hogy az oly kevéssé kézzel fogható czélokra való törekvés, milyen a jogászgyülésé, bármily üdvös és eredménydús legyen is az, a napi politika kápráztató tüneményei mellett, a szakkörökön kivül méltánylásra nem igen számithat; tudjuk azt is, hogy minden oly testület, mely több társadalmi osztály egyesülésén alapul, tehát nem osztályérdeket képvisel, nagyon is ki van téve a tulzott lelkesedés és a blazírt elhidegülés egyformán veszélyes eventualitásainak. Mi tehát megelégszünk azon öntudattal és reménynyel, hogy a jogászgyülés, valamint eddig is ébren tartotta a szellemeket, tisztázta az eszméket és serényen dolgozott a hazánk számára szükséges jogi intézmények kijelölésén: e feladatát ezentul is teljesitendi, és ez uton kivívja magának az elfogulatlanok és gondolkozók azon ítéletét, miszerint a magyar jogászgyülés hasznos intézmény és megérdemli a gondos ápolást, mert fontos szolgálatokat tesz a hazának. Vélemény és indítvány*) a magyar jogászgyülés állandó bizottsága által kitüzött következő kérdés felett: „A közvetlen szóbeli eljárásban minő jogorvoslatok engedendők meg? Rupp Zsigmond törvényszéki biró urról Budapesten. Ugy hiszem, nem tévedek, ba véleményemmel csak a tulajdonképeni jogorvoslatokra vagyis azokra szőritkozom, melyek a biró által okozott sérelmek megszüntetését czélozzák; mert szemben azon körülménynyel, hogy azoknak a nem sajátképeni jogorvoslatokkal (igazolás, perújítással) leendő együttes tárgyalása nem napokat, hanem heteket venne igénybe, fel nem tehetem, hogy a t. állandó bizottság a fennebi általánosan formulázott kérdés kitűzésével, az utóbbi jogorvoslatokat is tárgyaltatni kívánta volna. Fejtegetéseimben kizárólag a gyakorlati szempontból fogok kiindulni. Mert megvallom — és nyíltságomért bocsánatot kérek — hogy azon egyes jogásztársaimnak fejtegetését, kik a gyakorlati szükség által felszínre vetett reformkérdések megvitatásánál az illető jogintézmény történeti fejlődéséhez annyi conservatismussal ragaszkodnak, és az arra vonatkozó egyes jogszabályok doctrinair elemzésébe oly buzgósággal belemélyednek: reám azon benyomást teszik, mintha ők a reformtól — bármennyire üdvösnek látszassék is az különben — szívesen lemondanak, ha ugy látják, hogy az a mult irányában is bátor ugrásnak tünik fel, avagy hogy a kérdés tárgyát képező uj intézmény, elméleti scrupulósitásuk szerint, a fennálló jogrendszerbe nehezen lenne beilleszthető. Pedig mi, itt a jogászgyülésen, elvégre is gyakorlati jogászok vagyunk; s hivatásunknak is kiválólag a gyakorlati élet felé kell hajolnia. Még egy általános megjegyzésem van, az t. i., hogy kiindulási pontom kettős feltevésen nyugszik. Egyfelől t. i. azon: a) hogy peres eljárásunkban a súly a társas bíróságokra fektessék. E feltevésre jogosítanak az egész külföld példáján és a német jogászgyülésnek erre vonatkozó határozatán kívül a II. magyar jogyászgyülés IV. szakosztályának tárgyalásai. Az pedig, hogy ujabbi időben puszta pénzügyi okokból az ellenkező törekvések merültek fel, legkevésbé sem hozhat zavarba: b) másrészről pedig azon feltevésre, miszerint derék ügyvédi kar mellett az alsó bíróságok is oly birói karral láttassanak el, mely mind erkölcsi, mind tudományos képzettség tekintetében magasztos hivatásának magaslatán áll. Valjon mi által teremthető ily birói kar? az ide nem tartozik. És most szabadjon áttérnem a kérdés érdemére; és pedig először is annak legvitásabb, de egyszersmind legfontosabb részére, arra t. i., ha valjon engedtessék-e meg ítélet ellen fe*) Mint elkésett az évkönyvbe már nem volt felvehető. S z e r k. lebbezés a ténykérdésre nézve is vagy pedig nem? (Mert azt, hogy felebbezés egyáltalán engedtessék, vitásnak nem tartom. ) Én e kérdésre határozott nem-mel felelek. Nem egy reformeszme került már a jogászgyülés elé, melynek sorsára a felmerült jelek alapján, már előre is következtetést vonni ne lehetett volna. Ezek közé számítom a ténykérdésben felebbezés kizárásának eszméjét is, mert ez iránt (a mint ezt a tavali jogászgyülés IV. szakosztályának tárgyalásai, és a tavai és idén beérkezett vélemények egytől-egyig igazolják), jogász társaim nagyobb részének nézetei oly határozott áramlat felé szítanak, hogy én legalább, (vajha csalódnám) e kérdés mikénti eldöntését kétesnek nem tudom tartani. És mi okozta e határozott arámlatot? Nem vonom kétségbe, miszerint a legtöbbnél csak az önálló egyéni meggyőződés, de ugy hiszem mégis: megtette hatását főleg a külföld példája is, továbbá egyes capacitások döntő szava itt és ott, és részben azon néha feltűnő conservativ szellem, mely csak azért ragaszkodik mereven a régihez, mert megszokott. Valljuk meg őszintén, kimondtuk-e volna mi is a szóbeli: és közvetlenség rendszerének szükségét, ha előttünk nem állana az egész külföld intő példája? Bárcsak utalhatnánk a felvetett kérdésben is hasonló hatalmas példára, mely a merev formalismussal szakit, és megvagyok győződve, — hogy talán e tekintetben is — ellenkező áramlatot registrálhatnánk. A jelzett áramlattal szemben kétszeresen kényes feladatnak tekintem a részben igen tekintélyes véleményekkel, e főkérdés tekintetében szembe szállani, de megnyugtat és menteget azon tudat, hogy a t. állandó bizottság megtisztelő felszólítása folytán becsületbeli kötelesség: egyéni meggyőződésemet nyíltan, bár a rendelkezésemre álló hely szűke miatt csak vázlatban is elmondani. Ha áll az, hogy a biró a valódi tényállásról csak akkor győződhetik meg legbiztosabban, ha az egyes tények bizonyítékai saját ép érzékei előtt közvetlenül, és a döntő kérdések, s így az objectiv valóság kiderítésére irányzott saját tevékenysége mellett fejlődnek ki, — ez pedig áll, mert csakis ezen előny kedveért tűztük ki mi is reformteendőink legszebb, legfontosabbja gyanánt a közvetlenség és szóbeliség rendszerének meghonosítását — akkor a vitás kérdés tulajdonképen így teendő fel: Akarjuk e e rendszert lehető következetességeivel együtt keresztül vinni: azaz akarjuk-e, hogy a birói ténybeli meggyőződésnek kiemelt garantiája a felső vagy is döntő fórumnál is biztosi ttassék, vagy pedig nem? Azokkal, kik a ténybeli felebbezést azért tartják megnyugtatónak, mert a felső biró helyes meggyőződését akár egészen akár nagy részben az által is biztosithatni vélik, hogy az I. biró előtt kifejtett tényállást és ennek egyes bizonyítékai jegyzőkönyvbe és iratokba