Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 1. szám - Észrevétek a perrendtartási novellában szabályozott örökösödési eljárás felett

— 3 -igénylő kereskedői osztálynál nemcsak nem szól, de sőt annyira előföltételül látszik azt tekinteni, hogy a 3o. §. c) pontjában feljogosítja a kereskedőt, a szükséges ismeretekkel épen nem biró segédet, szolgálatából tüstént elbocsáthatni. a. Egyebekben az 1872. VIII. t. cz. III-ik fejezetének 3q—65. §-ai (a gyári munkásokról, mint a kérdés keretén kívül esőkről nem szólunk), minden intézkedése, több-kevesb eltéréssel feltalálható az i84o. XVI. t. cz. 24—56. §§-ában, s az eltérések bár leglényegesbje az 1872. VIII. t. cz 52. s 60., és az i84o. XVI. t. cz. 20. §. közt van: hol egyezkedés hiányában, a felmondási idő i4 napra van, a régebbi 2 hó, illetőleg a magasb képzettségű segédeknél 4 hó helyett megállapítva, mi azonban világosan arra utal, hogy e i4 napi felmondási idő, a magasb értelmiséggel biró kereskedői, vagy a már ezek osztályába átlépő felbőbb ipari tanonczok és segédekre általán nem alkalmazható. Ugy véljük, felesleges lenne az eltérésekkel behatóbban foglalkozni, elég hogy azok egyedül lényegesét kiemeltük; s kiemeltük azt, hogy a lexposterior sem ujat, sem többet, mint melyet állítólag pótlandó lenne, nem tartalmaz. 3. Sokkal nagyobb azonban — mint az eltérésekben — a két törvény közti különbség abban, hogy az i84o. XVI. t. cz. Ill-ik fejezete, több oly, — a kereskedelmi jogviszonyokban mellőzhetlen —intézkedést tartalmaz, melyek az 1872. VIII. t. cz-ben teljesen hiányoznak, s melyeknél fogva az 1872. VIII. t. cz. III-ik fejezete által, az i84o. XVI. t. cz. III-ík fejezetét hatályon kivül tettnek tekinteni, merőben lehetlen; ilyenekül a) utalunk először is a két fejezet czimére. Az i84o. XVI. t. cz. III. fejezete szól „a kölcsönös jogviszonyokról a kereskedés fennállásánál" s tárgyalja nemcsak a tanoncz s közönséges segéd és magasb képzettségű segédek — mint pénzkezelő s könyvelőnek — a kereskedőveli jogviszonyát, de egyszersmind azon jogok és kötelezettségeket, melyek a kereskedőt segédeinek tényei által, más kereskedők s általán a közönséghezi viszonyában szabályozzák. Az 1872. VIII. t. cz. III. fejezete egyszerűen „a segédszemélyzetről'' szól, s csakis az iparos és segédszemélyzete közti viszonyt szabályozza. Igénytelen nézetünk szerint, ezen egvet'en különbség eldönti, hogy az i84o. XVI. t. cz. III. fejezete, az 1872. VIII. t. cz. III. fejezete által hatályon kivül téve nincs. b) Kiemeljük másodszor, s hogy rövidek legyünk: végül mint leglényegesheket, az i84o. XVI. t. cz. 26., 3i., 5o. s 5i. §-ait, melyek az 1872. VIII. t. cz-ben teljesen hiányoznak, holott a kereskedők és segédszemélyzetük közti viszony ily szabályozást nem nélkülözhet. A 26, 3i. §. ugyanis a kereskedelem egyik életterét képezi, midőn a könyvvivőtől a kereskedési ügyek szigorú felvigyázatát, pontos bejegyzését, s azok hitelére a kereskedő helyett póteskü letételét is követeli s azt arra jogosítja, sőt a segédeket általán kötelezi, csődesetben nemcsak megadni a szükséges felvilágosításokat, de a felmondási időre — ha kell — szolgálatukat is folytatni. Az 5o. s 5i. §. pedig a kereskedőkhöz üzleti viszonyban levőknek, s általán a közönségnek érdekeit óvják. Ily lényeges hiányokkal, s midőn egyébként a két törvény egyezik, az egyes eltérésekben pedig az i84o. XVI. t. cz. intézkedései: felelnek meg a kereskedői kötelmek igényeinek, valóban nem tekinthetjük az 1872. VIII. t. cz. III. fejezete által, az i84o. XVI. t. cz. III. fejezetét eltörlöttnek. Ezekben foglaltuk a hozzánk intézett concrét kérdésre, tudományos meggyőződésünkből s jogérzékünkből merített jogi véleményünket, s ha indokolásunkban részletezőbbek voltunk, mint tán academicus feleletben szükséges lenne: ezt azért tettük, mert a kereskedelmi törvényjavaslat 5g. §-a indokolásában, s a m. k. Curia mint scmmitöszéknek 1872-ki i6,442. s f. e. 4270. sz. a. kelt határozataiban ellenkező felfogásra találtunk, melyekkel szemben a legélénkebben fájlaljuk, hogy a törvényhozás alkotása ily kérdés felmerülését lehetővé tette. )C Észrevételek a perrendtartási novellában szabályozott „örökösödési eljárás" felett.*) Szabó József ügyvéd úrtól Marosvásárhelytt. Jogállapotunk s különösen a perrend érdekében felesleges ma annak fejtegetése, miként az 1868. évi 54 t. cz. általában és részleteiben, az igazságügyi reformtér végczéljának mennyiben s mint felel meg. A mily köztudomású dolog, ez épen ugy tényként áll az is, miszerint perrendünknek az örökösödést tárgyazó egész szabályzata, sem kellő átgondoltságot, sem kellő czél s elvszerüséget nem tanusit. E bajokon segítendő, szándakoltaték életbe léptetni az úgynevezett perrendtartási novella. Minthogy pedig a perrendtartási novella örökösödési eljárása iránt azon nézet uralkodik, hogy ez lenne a perrend legsikerültebb része, ez okon a perrendtartási novella e részre ragadta meg legkiváltképen figyelmemet. Noha való, miszerint a novella ezen része — a kifejtendő hibák leszámításával — némi ujat, a régibbnél kevéssé több összevontságot tanusit, gyorsitottabb eljárást biztosit, tekintve azonban bajainkat alapjuk-, terjedelmük- s apró részletekben: a czélt, mely az örökösödési eljárással vatósittatni kívántatik a novellával, mely gyökeres javítást nem nyújt, véleményem szerint nem fogjuk elérni. A perrendtartási novella örökösödési eljárása nézetem szerint ugyanis czéltévesztett általában: 1- őr midőn azon elvet állítja fel, hogy a felvett leltár kiigazítása végettí tárgyalásnak és a leltározás elleni panasznak helye nincs, és hogy kí magát sértve érezi, akár idegen tárgyaknak leltárba felvétele vagy kihagyása iránt stb., az a törvény rendes utján keressen orvoslást; határozottan kifejezhetni, hogy a novella ezen szabályzata uj meg uj perekuek forrását nyitván meg a hagyatéki eljárás bevégzésében csak késedelmet idéz elő, midőn még a hagyaték álladéka is már kezdetben vitássá tehető; nem vélem tehát megállhatónak s helyesnek ezen rendelkezést, és megváltoztatandónak tartom azt még azért is, mert katonai személyek, közhivatalnokok, ügyvédek, lelkészek közjegyzők stb. hagyatékai mikénti leltározásáról szó sincs, a novellában! általános intézkedés pedig azon esetekre nem alkalmazható; minthogy pedig a nevezett személyek hagyatékában oly tárgyak lehetnek, melyek a leltárból kihagyandók avagy abba bevcendők, — az egyszerű leltár kiegészithetéssel illetve kiigazithatással a közérdek is nyerne, de továbbá a kiskorúak érdekei is jobban meg volnának óva. Nézetem szerint egyébiránt a leltár kiigazításának absolut tilalma ki sem vihető, mert nem tudom elképzelni, miként lehessen megtiltani, hogy beistnert téves tételek ki ne hagyathassanak, — avagy a tévesen kihagyattak, de beismertek abba fel ne vétessenek? 2- or. A novella szerint a hagyaték a bíróság által jogosítottnak vélelmezett örökösnek és pedig szabad rendelkezéssel is átadható, — még pedig oly joghatálylyal, hogy ha per ese*) Véleményünk ugyan sokban eltér a czikkiró úrétól, de azért szívesen adjuk e czikket, mert egyrészt tiszteljük az ellenvéleményt, másrészt azt hisszük, hogy talán másokat is késztetni fog a czikk véleményed:^M. a mi csak az ügynek szolgálhat előnyére. S z e r k. tén az örök jogigényben nincs benr.e és a nyertes a vélt örökös bármi elidegeníti: sc a pernyertes ellenében is megáll; ezen rendelkezés, nézetem szerint, a vagyonbiztonság teljes tenkre tételével volna egyenlő. 3 Intézkedésszegény a novella örökösödési eljárása az utólag feltalált hagyaték tárgyai, — ugy az utólag felmerülhető végrendelet tekintetében. 4. Az örökösi nyilatkozatot be nem adó ugy tekintetik a novella szerint, mintha az örökséget feltétlenül fogadta volna el. Nézetem szerint ezen meghatározással az örökség a hallgatóra erőszakoltatik és pedig akaratja ellenére, helyesebbnek vélem azon elvnek elfogadását, hogy : az örökös az örökség elfogadása iránt tartozzék világosan nyilatkozni, — mert kérdem, ha a novella szerinti elv állhatna, — ugy a bíróság a hallgató örökösre mi j 0 gczimen ruházza át az örökséget? törvény, — végrendelet, — szerződés stb. szerint ?! 5. A novella szerint a feltételes örökösi nyilatkozat beadása hirdetmény kibocsátásának kérelmezése nélkül azon eredményt vonná maga után, hogy a hitelezők azon összegig elégitenlők ki, mely összeg azon esetben jutandott volna reájuk, ha az örökség az összes hitelezők aránylagos kielégítésére fordíttatott volna. Nézetem szerint ez csak peres bonyadalmakra nyit utat; ezen tétel „egész vagyonával jót áll" arra indítaná az örököst, hogy több, hitelezők kielégítése által az örökséget kímerittetné, a ki elégitni nem akart hitelezők kijátszására. Helyesebb lenne nézetem szerint az, hogy a megrendelt hirdetmény nélkül minden feltételes örökösi nyilatkozat melett is, az örökösnek egész vagyonával jót kell állnia annyiban, a mennyiben a fizetést a hitelező megkapta volna, ha a hagyaték a törvénykezett rendtartás szerint fordíttatott volna a kielégítésre. 6. A novellában nincs intézkedés téve azon esetre, ha kiskorúak hátrahagyása mellett több a teher, mint a hagyaték becsértéke, mi történjék a hagyatékkal ? különösen, ha azt jure crediti senki át nem venné ? 7. Ellentétben áll a 130. §. 3-ik szakasza a 136. §. rendelkezésével, mert a 130. §. az osztály ellen csak rendes keresetet enged, illetőleg az ellen csak rendes kereset marad fenn, — a 136. §-ban már semmiségi panasz, sőt felebbezés is engedtetik. 8. A novella szerint a leltár felvételekor az ingatlan becsértéke meghatároztatik ; kérdem: miért kell uj becsű az örökös által kért osztály esetében ? 9. A novellában az örökosztály megtételére szakértők igénybevétele is megengedtetik, de hány szakértő alkalmazandó, ha közös szakértőbe bele nem egyeztek, erre nézve intézkedés téve nincs. Ezen általános észrevételek után áttérve a perrendtartási novella örökösödési eljárása részleteire, — nézeteim azok felett következők : A 99., 105. és 111. §-ban az állíttatik, hogy az örökös az örökséget önhatalmúlag birtokába veheti. — A helyett, hogy az mondatnék, miszerint az örökös az „örökséget elfogadhatj a," természetesen örökségi nyilatkozat által; mert a birtokba vétel hagyatéki tárgyalás lejártát tételezi fel, mely akkor azonban még meg sem indíttathatott. A 91. §-bani intézkedés nézetem szerint szintén nem helyes általában, mivel sok esetben, nem a végrendelet tartalmának tudomásra jutásától, hanem az örökség kinyilta után, mely az örökhagyó halála idején következik be, áll be az örökösnek kötelezettsége teljesitni a végrendeletet s a szállományról a szállományosokat értesíteni; mert igen gyakori az eset, hogy a végrendelet nyíltan a leendő örökösnek átadatik és pedig az örökhagyó által, annak életében, tehát halála előtt, mint mikor már tudomása van a végrendelet tartalmáról is, mindazonáltal azt teljesitni stb. nem tartozik. A 92. §. intézkedését sem tartom megáll-