Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 16. szám - Esküdtszékeinkről

— 123 — klil megvetésre méltó tulajdonságokkal és érzelmekkel nyilvánosan vádoltatik. Az 1843-iki büntető törvénykönyvi javaslat még világosabban megkülönbözteti mindezen fogalmakat, t. i. egészen különválasztja a hamis feladást, külön a rágalmat és külön a becsületsértést. A hamis feladást a fenébb kifejtett értelemben határozza még; a rágalom szerinte határozottan megnevezett bűntett vagy erkölcstelenség ráfogás ban, a becsületsértés pedig abban áll, ha valaki becsületsértő általános kifejezésekkel szembe megtámadtatik, távollétében nyilván és közbotránkozással lealacsonyíttatik. Ezen megkülönböztetést a sajtótörvény, mint a fonebb idézett §§.-ból látható, elmulasztotta megtenni, és csak azt mondja: „ki rágalmakkal illet", ez alatt pedig — azt kell legalá bb hinnünk — érti valamennyi b eesületsé rtést, vagyis a rágalmat és a szorosabb értelemben vett becsületsértést (gyalázást, Scbmahung). Ezen magyarázat mellett szólnak a következő körülmények. Először: a gyalázás nem is említtetik a törvényben; már pedig nem lehet feltenni, hogy a törvény csakis a rágalmat akarta volna büntetni, a szűkebb értelmű becsületsértést (gyalázást) azon:ban nem. Másodszor a törvény 24-ik §.-a, mely a bizonyítás határát szabja meg, csakis megbecstelenitő, meggyalázó, sértő „állit áso k"-ról szól és azt "mondja, hogy ezek bebizonyítása nem engedtetik meg; a törvény által használt ezen kitétel alatt: „állit ás ok" pedig szorosan véve csakis a szűkebb értelmű becsületsértést, a cyalázást lehet érteni. Vessük már most össze a két szabványt. A törvény az egyik helyen, ott t. i. hol a büntetés kiszabatik, a becsületsértésnekc s a k is egyik fajáról, a rágalomról szól; a másikhelyen pedig, hol a bizonyítás korlátai határoztatnak meg, szól csakis a másik fajról, a gyelázásról. Ebből, minthogy ezen két rendelkezésnek csak ugy van értelme, ha egymással correspondeálnak, szintén nem lehet egyebet következtetni, mint azt, hogy ezen két kitétel: „rágalmakkal illet" és megbecstelenitő „meggyalázó, sértő állítások," a törvény által azonos értelmüeknek vétetik, vagyis értetik azok alatt a tágabb érteimii becsületsértés, melyben benne foglaltatik a rágalmazás és a szű kebb értelemben vett becsületsértés, vagyis a gyalázás. VÍgül harmadszor: ezen magyarázat mellett szól a sajtótörvény legilletékesebb commentárja, a 48-iki országgyűlés naplója, melyből kivehető a törvény keletkezési módja. Ugyanis a sajtótörvény azon szövegezésében, melyet a rendek táblája eredetileg elfogadott, a 10. 11. és 12. §§. igy hangzanak: 10. §. Aki törvény által alkotott valamely hatóságot vagy testületet nem megbírál, de meggyaláz vagy megbecstelen it, két évig stb. 11. §. Aki valamely köztisztviselőt vagy közmegbizatásban eljárót hivatalos tetteire vonatkozólag nem megbírál, de meggyaláz vagy megbecstelenit, egy évig stb. 12. §. Aki magánszemélyt gyaláz meg, becstelenit meg, 6 hónapig stb. A főrendház a javaslaton némely módosításokat tett, melyek azonban nem ezen idézett §§.-ra vonatkoztak, és a módosítások elfogadása végett a rendek táblájához visszaküldte a törvényjavaslatot. Mielőtt az ismét tárgyaltatott volna a rendek táblá]án, a ház bizottsága által több rendbeli új módosítás ajánltatott, melyek el is fogadtattak. Ezek közt van az is, hogy a fenebbi három §.-ban ezen szavak helyett: „nem megbírál, de meggyaláz vagy megbecstelenit", tétessék ezen kifejezés: „rágalmakkal illet." Ezen módosítást a rendek táblája a főrendiházhoz küldött üzenetében csakis azzal indokolja, hogy „az életbeni nyelvszokásból kiindulva, ezt czélszerfíbbnek vélnők." Látjuk tehát ebből, hogy az eredeti szövegezés szerint a 10., 11. és 12. §§.-ban a 24. §.-ban használtakkal azonos kifejezések foglaltattak (meggyaláz, megbecstelenit: megbecstelenitő, meggyalázó, sértő állitások). Ezen kifejezések alatt, szemben azon körülménynyel, hogy a rá-I galmat a törvény azon szövege meg sem említi, kétségkívül a tágabb értelemben vett becsületsértést kell érteni. Midőn tehát a 10., 11. és 12., §§.-ban az eredetileg használt kifejezések helyett csakis „az életbeni szokás" kedvéért uj kifejezés tétetett, melynek a 24. §.-ban használt kifejezéssel correspondelnia kell, nem lehet egyebet feltenni, | mint azt. hogy az előbbi kifejezés értelmét, a szelesebb értelmű becsületsértést, meg akarták ' tartani. Ez szerencsétlen módosítás volt. Az igaz, hogy a íörvény eredeti szövegezése szintén nem j volt kellőleg kimerítő, a mennyiben a beosttj letsértéseket nem osztályozta, hanem csak ál-i talánosságban megbecstelenitő és meggyalázó ! állításokról szólt; de azt mégsem lehetett róla j mondani, hogy jogilag helytelen felfogáson alapul. Úgyde azon módosítás után a törvény j most már nemcsak nem kimerítő, de egyenej sen hibás, mert az általános kifejezés helyett, mely benne volt és mely legalább annyiban j megállhatott, mivel valamennyi részleges fogalmakat magában felölelte, határozottan részleges | fogalmat jelző kifejezés tétetett belé, aminek ; következése az, hogy e törvényben szorosan j véve csakis ezen egyik részre van büntetés szabva, a másikra pedig nincs. Ezen hiba anyagi oldalán azonban, mint j fenébb kimutattuk, még némileg lehet segíteni a törvénymagyarázat által. De jár a tortörvény ezen hiányos szövegezésével egy máeik, { az emiitettnél még sokkal nagyobb anomália J azon kérdéseknél, melyek az esküdteknek ; feltétetnek. A főkérdésnek, mely esküdteknek a vitá: zat berekesztése után feltétetik, mindig olyannak kell lenni, mely a törvény által büntetendőnek mondott cselekvényt magában foglalja. Ámde sajtótörvényünk 10., 11. és 12. §§-ai büntetést csakis arra szabnak, ha valaki mást rágalmakkal illet. Ennélfogva az esküd-i hez intézete főkérdés a törvényben használt kifejezés értelmében mindig ugy téíetik fel, hogy: foglalfaíik-e ax inkriminált ezikkben rágalom?*) A feleletre nézve két eset fordulhat elő. Vagy terheltetik a vádló az incriminált i ezikkben törvénytelen vagyr erkölcstelen cse! lekménynyel, és ekkor a rágalom fennforog í azon esetben, ha a tények a vádlott tudomása szerint hamisak; — a 24. §. azonban nem engedvén meg a bizonyítást, az esküdtek nem tudhatják, váljon azon tények valók-e vagy hamisak, és igy a rágalom bűntettét nem mondhatják ki, vagyis fel kell menteniök a vád| lottat. Vagy pedig nem terheltetik a incriminált ezikkben a vádló törvénytelen vagy erkölcstelen cselekvénynyel, hanem csak meggyalázó kifezések használtatnak ellene, és ezen esetben nem rágalom, hanem a szűkebb értelemben vett becsületsértés, a gyalázás forog fenn ; — az esküdtek tehát a feltett kérdésre, mely a törvény értelmében a rágalomra irányul, tagadólag kénytelenek felelni, vagyis ismét a „nem bfinös"-t mondják ki. Itt fekszik az esküdtszékek felmentéseinek legfőbb oka. De nemcsak az anyagi törvény rosz, hanem roszak a sajtóügyi eljárást szabályozó rendeletek is. Ezek annyira elavultak és e mellett hiányosak is, hogy ezen alapon a mai fogalmaknak megfelelő esküdtszéki *) Néhány évvel ezelőtt a pestkerületi sajtóbiróság sok esetben a rágalom mellé befoglalta a kérdésbe a becsületsértést is ilykép: Foglaltatik-e az incriminált ezikkben becsületsértő rágalom' Ezen szó által „becsületsértő ', ha nem tévedünk, figyelmeztetni kívánta az esküdteket, hogy a rágalom nem valódi értelmében veendő. Ebből azonban szintén anomáliák támadtak. Az esküdtek ugyanis igennel feleltek e kérdésre, de az utána következő vétkesség i kérdésre némely esetekben mégis nem-et mondottak. A dolog lényegére nézve ez ugyan nem mondható valami nagy ellenmondásnak, de a 1 a g i 1 a g azon eset forgott fenn, hogy az esküdtek kimondták a r á g a 1-m a t, a vádlottat azonban felmentették. eljárás nem létesíthető. Nem kivánutk itt ezen rendeletek beható bírálatába bocsátkozni dr; nem hallgathatjuk el, hogy ha a nagy közönségben még ma sem szűnt meg azon hiedelem, mintha az esküdtek nem szorosan a törvény szerint tartoznának kimondani a verdictet, hanem túltevén magukat a törvényen, saját egyéni belátásukat követhetik: ezen vélemény megerősödése aznesküdtszékí szabályzat rendelkezéseiben leli forrását. Ugy azon esküben, melyet az esküdtek a tárgyalás kezdetén letesznek, mint azon figyelmeztetésben, melyet az elnök az esküdtekhez intéz, mielőtt visszavonulnak tanác kozási termőkbe, gondosan el van kerülve annak megemlítése, hogy az esküdtek hivatva vannak atörvénynekérvénytsz erezn i. Hanem igenis találhatók az elnöki figyelmeztetésben ilyen kifejezések: „Azért van bízva a „vétkes" és „nem vétkes" kimondása szabad és független polgárokra, merte kérdésben az ember élő lelkiismerete biztosabban itél, minta holt szabály ok." A dolgok ezen állása mellett, midőn abiró ilyeneket köteles ünnepélyesen elmondani s ez által önmagára nézve kénytelen beismerni, hogy ő nem szabad és nem független polgár és ő a holt szabályok, nem pedig élő lelkiismerete szerintitél: azon sem lehetne csodálkozni, ha az es küdtek valóban semmibe sem vennék a törvényt.— A külföldön ma már mindenütt felhagytak azon nézettel, hogy az esküdtek az úgynevezett „intimé conviction" alapján Ítélnek. Mai fogalmak szerint az esküdtek mindenütt ép ugy szemök előtt tartoznak tartani a törvényt, mint a biióság, és meggyőzödésök csakis a törvény korlátain belől érvényesülhet; másrészt pedig a bíróság sem a „holt szabályok" szerint mérlegeli a bizonyítékokat, hanem ép ugy mint az esküdtek: saját meggyőződése szerint. A mondottakat figyelembe véve senkisem 1 fogja tagadhalni, hogy az esküdtszéki praxisunkban felmerült anomáliákat első sorban a tör-1 vény és a törvény-erejü rendeletek hibás és elavult szerkezete okozza. Ezen szabványok ellen volna tehát fordítandó a ceterum censeo, melylyel némelyek magát az esküdtszéki intézményt folytonosan üldözni jónak látják. Dr. Fayer László. Szemle. (Esküdtszéki tárgyalás Kassán és Pozsonyban.) (--r.) Sok port vert fel a napokbban két esküdtszéki ítélet. Az egyik eset a kassai esküdtszék előtt tárgyaltatott és tisztán p olitikai per volt. A Kassá n megjelenő „Haladás" czimü lap a mult nyár folyamában azzal vádolta a kormányt, hogy meg hagyta magát vesztegetni a bécsi bankárok csengő ar-i gumentumai által. Kassán ezúttal az ellenzék ! lévén többségben, az esküdtszék többsége is I ellenzékiekből áll és igy a vád alá helyezett 1 szerkesztőt felmentették. A dolog sajnálatos ugyan az osztó igazság szempontjábói, de minthogy politikai érdekek, sőt szenvedélyek belejátszanak a kérdésbe, csakis a jövőtől, az eddiginél nagyobb törvénytisztelet kifejlődésétől lehet várni az orvoslást. A másik eset a következő. A Pozsonyban megjelenő „Westungarischer Grenzbote" czimü lap Nyitramegyét és annak tisztviselői karát igen élesen megtámadta és többek közt | azt monda, hogy sehol az országban nem lopnak annyit mint Nyitrában, sehol sem található annyi szédelgés mint Nyitrában és Nyit-I ramegye tisztviselői kara kevés kivétellel a I legcorrumpáltabb, a legmegvesztegethetőbb és I a leghaszontalanabb (nichtsnutzigste) az or-I sz ágban. A megye közgyűlésének határozata folytán felhivatott a közvádló, hogy ezen czikkért a sajtótörvény 10. §. a alapján rágalm azás miatt a nevezett lap ellen Pozsonyban a vádkeresetet indítsa meg. Ez megtörtént ; az esküdtszéki bíróság azonban nem engedte meg a tényeknek a vádlott által ajánlott bizonyítását, mire az esküdtek a vádlottat 11 szavazattal 1 ellenében felmentették. A jelen volt közönség pedig — more patiro örülvén a szomszéd megye kudarczán — ezen felmentő verdictet