Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 15. szám - Az ötödik magyar jogászgyüles inditványai. Folytatás

— 115 -tesének kötelességévé teszi, hogy á tömeg ügyei­ben azon gondossággal járjon el, melyet egy gondos bázi atya saját ügyeiben kifejt, és felleléssé teszi őt minden kárért, mely ezen gondosság elmulasztásából származik. A 83. §-nak a tömeggondnok díjazása a 84. §-nak számadási kötelezettsége,^és a 85. §-nak a csődválasztmány iránti rendelkezései csődtörvényünk ebbeli intézkedéseivel csekély eltérésektől eltekintve, egybevágók. A második fejezet a csődnyitásnál követendő eljárást tárgyazza. A csőd a 99. §. szerint csak kérelem folytán és nem hivatalból rendelhető el. A csőd­nyitás tekintetében tervezetteljárásról a 104. §. oly ujitást tartalmaz, melyért a csődhitelezőség a törvényhozásnak köszönettel tartozik. Ugyanis a csődbíróság azon végzésben, melylyel a csőd­nyitási kérelemre a szóbeli tárgyalást elrendeli, egyúttal már egy ideiglenes tömeggondnokot nevez ki, kinek kötelessége a tárgyalási határ­napig a bukott vagyoni körülményeivel meg­ismerkedni, vagyonelrejtést és más hason­nemmü visszaéléseket megakadályozni. Ezen ideiglenes tömeggondnok indítványa folytán már a csődnyitás iránti tárgyalás előtt is a biróság a közadóst minden vagyon-elidegenítés­től eltilthatja és a tömeg biztosítása iránt intézkedhetik. Különösen kiemelendő, hogy végrehajtások foganatosítása által származan­dó zálogjogok, melyek a vagyon elidegení­tés iránti eltiltás közzététele után dologbeli hatályt nyernének, a közhitelezők ellen nem érvényesíthetők. Ezen rendelkezésnek egyrészt azon jó következménye leend, hogy azon köz­adósok, kik ellen a csőd megnyitása kéretik, vagyonukat egykönnyen nem fogják elrejt­hetni, másrészt üdvös hatása abban nyilatko­zik, hogy nem fog történhetni az, a mi nálunk oly szokásos, hogy valaki rosz hiszeműségből ma végrehajtást vezettet vagyona ellen, ezen végrehajtás törvényeink értelmében ugyanazon napon jogerőre emelkedvén, holnap csődöt mond és hitelezőit kijátsza. Nem kevesebb figyelmet érdemel a 108. §-nak azon intézkedése, mely szerint a biró­ság azon esetben, ha a csődeljárási költségek­nek megfelelő tömeg nem létezik, a csődnyi­tás iránt, habár egyéb feltételei léteznének is, legjobb belátása szerint intézkedhetik. A bi­róság ezen szabad rendelkezési jogát azért kell helyesnek tartanom, különösen tekintet­tel a nálnnk történtekre, mert nem kevés köz­adós létezik, ki csődöt csak azért mond, hogy végrehajtásokkal ne zaklattassék és vagyo­nához hitelezői ne férhessenek, legtöbb eset­ben tapasztalható ez részvénytársaságoknál és magánszemélyeknél alkalmazott hivatalnokok­nál, kik fketésök után élnek é3 mely fizetésök a csődnyitás folytán le nem foglalható, De hogy a csődnyitás el nem rendelése ily rosz­hiszemü adósoknak előnyére ne váljék, igen helyesen rendeli a javaslat, hogy ily esetben a polgári jogokra a csődnyitásnak ezen okból|nem történt elrendelése ép oly hatással van, mint a minőt a csőd megnyitása törvény értelmében maga után von. Hyen a csődnyitástól mene­kültek tehát pl. nem lehetnek országgyűlési követek, nem vállalhatnak községbeli tisztséget 8tb. Ezen fejezetet még azon észrevétellel re­kesztem be, hogy a 113. §. szerint a csődnyi­tásról minden hitelező, kinek lakása tudva van, biróilag értesítendő ; ezt kiemelni azért tartottam szükségesnek, mert csődtörvényünk csak a csődbíróság helyén és nem azon közel lakó hitelezők értesítéséről, — habár lakhe­lyök ismeretes — szól. Igaz ugyan, hogy a csődnyitási hirdetménynek a hivatalos lapban történt közzététele folytán kiki tudomást sze­rezhet magának a csődnyitásról, de nem sza­bad elfelejteni azt, hogy ez által a hitelezők, kinek pl. csak egy követelése, és pedig még évek után lejárandó követelése van, köteles volna naponként a hivatalos lapból kiböngészni, hogy ki ellen nyittatott meg a csőd, és ha vé­letlenül néhány napig beteg volna és ugyan­azon napokon a közzétett csődnyitást nem ol- i vashatná, követelését több érvényben álló csődtörvény értelmében elveszítené, ha azt be nem jelentette. Dr. Misner Ignácz. /Az ötödik magyar jogászgyüles indítványai. Vélemény és indítvány a magyar jogászgyülés állandó bizottsága által kitűzött következő kérdés felett: „A hivatalnokok és az azokat alkalmazók vagyon­jogi felelőssége amazok hivatalos eljárása által okozott károkért miképen szabályoztassék?" Dr. Weinmann Fülöp kir. táblai pótbiró úrtól Bu­dapesten. (Folytatás.) Egy lényeges pontban törvényhozá­sunk a kifejtett elvektől eltért, a meny­nyiben ugyanis a bíró vagy bírósági hivatal­nok ellenében az igény érvényesítését csak akkor engedi meg, ha előzőleg a fegyelmi bi­róság a kereshetőséget megállapította; ezen korlátozás alól felmentést csak akkor enged­vén: ha a kötelességellenes hivataloskodásra nézve a vádlott már az illetékes biróság által bűnösnek vagy vétkesnek Ítéltetett; ha a biró vagy bírósági hivatalnok a fegyelmi eljárás megindítása vagy befejezése előtt hivataláról vagy nyugdijáról lemondott; ha a kereset vá­lasztott birák vagy bírósági ügyekben megke­resett közigazgatási személyek ellen indíttatik; ha a kereset a biró vagy bírósági hivatalnok, vagy az épen emiitett választott birák vagy közigazgatási személyek örökösei ellen indítta­tik ; ha a bírósági végrehajtó ellen indíttatik a kereset. Hogy én az ily korlátozást, a legfőbb kérdésnek a perbeli biróságtóli elvonását és más efficiosus eljárásra való utalását (ide nem értve természetesen azon esetet, melyben a kötelességellenes hivataloskodás a büntető tör­vényekbe ütközik) perhorreskálom, ez a fen­tebbiek szerint magától értetik; hogy pedig ezen korlátozás úgy a mint ezt törvényhozá­sunk létesítette, azon kivételekkel, milyeneket az 1871. 8. t. cz. 68. §. állított fel, követke­zetlen és okszerűtlen, az valóban az első pil­lanatra tűnik fel. Megkivánta-e törvényhozá­sunk ezzel a bírákat és bírósági hivatalnoko­kat lehetőleg az alaptalan keresetek ellen vé­deni? Valóban ha a törvényhozás oly magas álláspontra tudott felemelkedni, hogy a tör­vényhatósági és községi hivatalnokok ellen a kártérítési igényeknek minden megszorítás nél­küli érvényesítését engedte meg, holott ezen a pártok és politikai mozgalmak hullámzatai és ellentétes törekvései befolyásának alá vetett hi­vatalnokokra nézve azon megvédés szükséges­sége sokkal indokoltabb lett volna; bizonyára nagy következetlenség a mentő oltalom alá he­lyezést ott alkalmazni, hol arra már a dolog természetéből legkisebb szükség van. És ha már szükségesnek találtatott a legutolsó bíró­sági dijnokot ily védelemben részesitetni, mi indokolhatja, hogy a választott bírákra, bíró­sági eljárásra felkért közigazgatási hivatalno­kokra és bírósági végrehajtókra ezen soi di­sant kedvezmény ki nem terjesztetett. Avagy azon nézet vezette-e törvényhozá­sunkat, hogy a biró vagy bírósági hivatalnok kötelesség ellenességének felismerése olyasmi, mit a perbeli biró fel nem ismerhet és a mi a dolog természetéből folyólag csak a fegyelmi eljárás keresztülvitelével és annak fonalán hozathatik tisztába? Eltekintve attól, hogy itt is kell állani annak, mit a törvényhatósági és községi hivatalnokok elleni igények érvényesí­tésének feltétlen megengedhetőségéből követ­keztetve felhoztam; eltekintve attól továbbá, hogy ha valóban ily szempont vezérletté tör­vényhozásunkat, át nem látható, miért alkotott kivételt azon esetekre nézve, melyekben a ke­reset indíttatik oly biró vagy bírósági hivatal­nok ellen, ki időközben hivataláról vagy nyug­dijáról lemondott vagy az illetők örökösei tá­madtatnak meg? különösen ellene szól az ily nézet ellen az, hogy a kötelesség ellenesség magánjogi oldala legkisebb összeköttetésben sem áll azon tekintettel, mely azon kötelesség ellenességnek fegyelmi megbirálásánál kell hogy irányadóul szolgálion; hogy ennek folytán úgy a vádlott mint a panaszló helytelenül elzáratik attól, mikép a kártérítési igény ezen alapfel­tételére nézve védveiket perrendtartásszerüleg ngy adhassák elő, mint ezt a magánjogok ér­vényesítésére nézve fennálló szabályok a dolog természetéből folyólag követelik; hogy minden ok nélkül elvonatik attól, ki hivatva van a kártérítési igény jogossága vagy nem jogossága felett ítéletet mondani, a vizsgálat és Ítéletho­zatal azon igény legnevezetesebb része felett, mindez pedig a fennálló perrendtartás 9. §-ban felvett intézkedésnek mi által sem indokolt ki­terjesztésével és ellenkezésben a tudomány azon követelményeivel, hogy a perbeli biró verdict­jét lehetőleg kizárólagosan csak a közvetlen tapasztalatai és észlelései alapján megalkotott jogi meggyőződésre vezethesse vissza. Ha mármost azok után, miket a hivatalno­kok vagyoni felelősségére előterjesztettem, az ötö­dik magyarjogászgyülés állandó bizottsága által elémbe tűzött következő kérdésre nézve „a hiva­talnokok vagyonjogi felelősége hivatalos eljárá3uk által okozott károkért miképen szabályoztas­sék?" kifejtett véleményemet mintegy vissza­tükröző határozott indítványt kell tennem; még pedig oly indítványt, mely a jogászgyü­lés elvi kijelentésének alapjául, hazai jogálla­potunk átalakítására és fejlesztésére nézve fi­gyelembe veendő elveket illetőleg pedig útmu­tatásul szolgáljon: alig igényelhet bővebb fej­tegetést, hogy egy ily indítvány tétele egy­részt helytelen, másrészt pedig felesleges volna. Helytelen, mert azon kérdés kimerítő megol­dása oly casuisticus részletekre való kiterjesz­tést tenne szükségessé, mely az elvi kijelentés jellegével össze nem férhet; felesleges, mert azon főbb elveket, melyeket a szőnyegen fekvő kérdés körül figyelembe veendőknek jeleztem, hazai törvényhozásunk már is nagyobbára ma­gáévá tette. Minthogy azonban hazai törvényhozásunk ez irányban mindazonáltal még hézagokat és részben helytelen intézkedéseket tűntet elő, nehogy az egyszerű napirendre téréssel azon téves véleményre adassék alap, mintha hazai jogállapotunk a szőnyegen fekvő kérdésre nézve mi kívánni valót sem hagyna: következő in­dokolt napirendre térést hozok indítványba: „Tekintve, hogy hazai törvényhozásunk már nagyobbára magáévá tette azon elvet: miszerint a közhivatalnok oly kárért, melyet kötelességellenes hivataloskodása által okozott és melyet egyéb a törvényben megengedett jogorvoslatokkal elhárítani nem lehetett, a ká­rosított félnek vagyonilag felelős és a károsí­tott feliétlenül jogosítva van ezen igényét a hivataloskodó ellen a törvénykezési rendtartás és magánjog elvei szerint érvényesíteni; úgy szintén tekintve, hogy a mennyiben hazai tör­vényhozásunk e részben némely hivatalnokokra nézve hézagot, némelyekre nézve pédig nem helyeselhető eltéréseket tüntet, ugyan fel, remény -hetni miszerint utóbb azon elv következete­sen valamennyi hivatalnokokra fog alkalmaz­tatni: az ötödik magyar jogászgyülés a saját állandó bizottsága által kitűzött azon kérdés felett „hogy a hivatalnokok vagyonjogi felelős­sége hivatalos eljárásuk által okozott károk­ért miképen szabályoztassék" napirendre tér át. II. A h iv a t ol nok o ka t alk a 1 maz ó k v a­gyonogi felelőssége. A kérdés, melynek szabályozásáról itt szó lesz, az: hogy váljon akkor, ha valamely köz (állami, to'rvényvatásági vagy községi) hi­vatalnok kötelességellenes eljárása által kárt okozott, az illető közhatalom (állam, törvény­hatóság vagy község) ezen kárt pótolni tartozik-e, és ha igen mennyiben? A közhatalom mint abstract ideális foga­lom, önmagában sem akarat sem cselekvési képességgal nem birhat, ezt csak azon physi­cai személyek által és utján élvezi, kik ren­deltetésöknél fogva hivatvák az akarat és cse­lekvési képességet a közhatalom nevében és képviseletében érvényesíteni. Ezen physicai személyek kétségtelenül, a közhatalmat e te-

Next

/
Thumbnails
Contents