Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 15. szám - Az ötödik magyar jogászgyüles inditványai. Folytatás

— 115 -tesének kötelességévé teszi, hogy á tömeg ügyeiben azon gondossággal járjon el, melyet egy gondos bázi atya saját ügyeiben kifejt, és felleléssé teszi őt minden kárért, mely ezen gondosság elmulasztásából származik. A 83. §-nak a tömeggondnok díjazása a 84. §-nak számadási kötelezettsége,^és a 85. §-nak a csődválasztmány iránti rendelkezései csődtörvényünk ebbeli intézkedéseivel csekély eltérésektől eltekintve, egybevágók. A második fejezet a csődnyitásnál követendő eljárást tárgyazza. A csőd a 99. §. szerint csak kérelem folytán és nem hivatalból rendelhető el. A csődnyitás tekintetében tervezetteljárásról a 104. §. oly ujitást tartalmaz, melyért a csődhitelezőség a törvényhozásnak köszönettel tartozik. Ugyanis a csődbíróság azon végzésben, melylyel a csődnyitási kérelemre a szóbeli tárgyalást elrendeli, egyúttal már egy ideiglenes tömeggondnokot nevez ki, kinek kötelessége a tárgyalási határnapig a bukott vagyoni körülményeivel megismerkedni, vagyonelrejtést és más hasonnemmü visszaéléseket megakadályozni. Ezen ideiglenes tömeggondnok indítványa folytán már a csődnyitás iránti tárgyalás előtt is a biróság a közadóst minden vagyon-elidegenítéstől eltilthatja és a tömeg biztosítása iránt intézkedhetik. Különösen kiemelendő, hogy végrehajtások foganatosítása által származandó zálogjogok, melyek a vagyon elidegenítés iránti eltiltás közzététele után dologbeli hatályt nyernének, a közhitelezők ellen nem érvényesíthetők. Ezen rendelkezésnek egyrészt azon jó következménye leend, hogy azon közadósok, kik ellen a csőd megnyitása kéretik, vagyonukat egykönnyen nem fogják elrejthetni, másrészt üdvös hatása abban nyilatkozik, hogy nem fog történhetni az, a mi nálunk oly szokásos, hogy valaki rosz hiszeműségből ma végrehajtást vezettet vagyona ellen, ezen végrehajtás törvényeink értelmében ugyanazon napon jogerőre emelkedvén, holnap csődöt mond és hitelezőit kijátsza. Nem kevesebb figyelmet érdemel a 108. §-nak azon intézkedése, mely szerint a biróság azon esetben, ha a csődeljárási költségeknek megfelelő tömeg nem létezik, a csődnyitás iránt, habár egyéb feltételei léteznének is, legjobb belátása szerint intézkedhetik. A biróság ezen szabad rendelkezési jogát azért kell helyesnek tartanom, különösen tekintettel a nálnnk történtekre, mert nem kevés közadós létezik, ki csődöt csak azért mond, hogy végrehajtásokkal ne zaklattassék és vagyonához hitelezői ne férhessenek, legtöbb esetben tapasztalható ez részvénytársaságoknál és magánszemélyeknél alkalmazott hivatalnokoknál, kik fketésök után élnek é3 mely fizetésök a csődnyitás folytán le nem foglalható, De hogy a csődnyitás el nem rendelése ily roszhiszemü adósoknak előnyére ne váljék, igen helyesen rendeli a javaslat, hogy ily esetben a polgári jogokra a csődnyitásnak ezen okból|nem történt elrendelése ép oly hatással van, mint a minőt a csőd megnyitása törvény értelmében maga után von. Hyen a csődnyitástól menekültek tehát pl. nem lehetnek országgyűlési követek, nem vállalhatnak községbeli tisztséget 8tb. Ezen fejezetet még azon észrevétellel rekesztem be, hogy a 113. §. szerint a csődnyitásról minden hitelező, kinek lakása tudva van, biróilag értesítendő ; ezt kiemelni azért tartottam szükségesnek, mert csődtörvényünk csak a csődbíróság helyén és nem azon közel lakó hitelezők értesítéséről, — habár lakhelyök ismeretes — szól. Igaz ugyan, hogy a csődnyitási hirdetménynek a hivatalos lapban történt közzététele folytán kiki tudomást szerezhet magának a csődnyitásról, de nem szabad elfelejteni azt, hogy ez által a hitelezők, kinek pl. csak egy követelése, és pedig még évek után lejárandó követelése van, köteles volna naponként a hivatalos lapból kiböngészni, hogy ki ellen nyittatott meg a csőd, és ha véletlenül néhány napig beteg volna és ugyanazon napokon a közzétett csődnyitást nem ol- i vashatná, követelését több érvényben álló csődtörvény értelmében elveszítené, ha azt be nem jelentette. Dr. Misner Ignácz. /Az ötödik magyar jogászgyüles indítványai. Vélemény és indítvány a magyar jogászgyülés állandó bizottsága által kitűzött következő kérdés felett: „A hivatalnokok és az azokat alkalmazók vagyonjogi felelőssége amazok hivatalos eljárása által okozott károkért miképen szabályoztassék?" Dr. Weinmann Fülöp kir. táblai pótbiró úrtól Budapesten. (Folytatás.) Egy lényeges pontban törvényhozásunk a kifejtett elvektől eltért, a menynyiben ugyanis a bíró vagy bírósági hivatalnok ellenében az igény érvényesítését csak akkor engedi meg, ha előzőleg a fegyelmi biróság a kereshetőséget megállapította; ezen korlátozás alól felmentést csak akkor engedvén: ha a kötelességellenes hivataloskodásra nézve a vádlott már az illetékes biróság által bűnösnek vagy vétkesnek Ítéltetett; ha a biró vagy bírósági hivatalnok a fegyelmi eljárás megindítása vagy befejezése előtt hivataláról vagy nyugdijáról lemondott; ha a kereset választott birák vagy bírósági ügyekben megkeresett közigazgatási személyek ellen indíttatik; ha a kereset a biró vagy bírósági hivatalnok, vagy az épen emiitett választott birák vagy közigazgatási személyek örökösei ellen indíttatik ; ha a bírósági végrehajtó ellen indíttatik a kereset. Hogy én az ily korlátozást, a legfőbb kérdésnek a perbeli biróságtóli elvonását és más efficiosus eljárásra való utalását (ide nem értve természetesen azon esetet, melyben a kötelességellenes hivataloskodás a büntető törvényekbe ütközik) perhorreskálom, ez a fentebbiek szerint magától értetik; hogy pedig ezen korlátozás úgy a mint ezt törvényhozásunk létesítette, azon kivételekkel, milyeneket az 1871. 8. t. cz. 68. §. állított fel, következetlen és okszerűtlen, az valóban az első pillanatra tűnik fel. Megkivánta-e törvényhozásunk ezzel a bírákat és bírósági hivatalnokokat lehetőleg az alaptalan keresetek ellen védeni? Valóban ha a törvényhozás oly magas álláspontra tudott felemelkedni, hogy a törvényhatósági és községi hivatalnokok ellen a kártérítési igényeknek minden megszorítás nélküli érvényesítését engedte meg, holott ezen a pártok és politikai mozgalmak hullámzatai és ellentétes törekvései befolyásának alá vetett hivatalnokokra nézve azon megvédés szükségessége sokkal indokoltabb lett volna; bizonyára nagy következetlenség a mentő oltalom alá helyezést ott alkalmazni, hol arra már a dolog természetéből legkisebb szükség van. És ha már szükségesnek találtatott a legutolsó bírósági dijnokot ily védelemben részesitetni, mi indokolhatja, hogy a választott bírákra, bírósági eljárásra felkért közigazgatási hivatalnokokra és bírósági végrehajtókra ezen soi disant kedvezmény ki nem terjesztetett. Avagy azon nézet vezette-e törvényhozásunkat, hogy a biró vagy bírósági hivatalnok kötelesség ellenességének felismerése olyasmi, mit a perbeli biró fel nem ismerhet és a mi a dolog természetéből folyólag csak a fegyelmi eljárás keresztülvitelével és annak fonalán hozathatik tisztába? Eltekintve attól, hogy itt is kell állani annak, mit a törvényhatósági és községi hivatalnokok elleni igények érvényesítésének feltétlen megengedhetőségéből következtetve felhoztam; eltekintve attól továbbá, hogy ha valóban ily szempont vezérletté törvényhozásunkat, át nem látható, miért alkotott kivételt azon esetekre nézve, melyekben a kereset indíttatik oly biró vagy bírósági hivatalnok ellen, ki időközben hivataláról vagy nyugdijáról lemondott vagy az illetők örökösei támadtatnak meg? különösen ellene szól az ily nézet ellen az, hogy a kötelesség ellenesség magánjogi oldala legkisebb összeköttetésben sem áll azon tekintettel, mely azon kötelesség ellenességnek fegyelmi megbirálásánál kell hogy irányadóul szolgálion; hogy ennek folytán úgy a vádlott mint a panaszló helytelenül elzáratik attól, mikép a kártérítési igény ezen alapfeltételére nézve védveiket perrendtartásszerüleg ngy adhassák elő, mint ezt a magánjogok érvényesítésére nézve fennálló szabályok a dolog természetéből folyólag követelik; hogy minden ok nélkül elvonatik attól, ki hivatva van a kártérítési igény jogossága vagy nem jogossága felett ítéletet mondani, a vizsgálat és Ítélethozatal azon igény legnevezetesebb része felett, mindez pedig a fennálló perrendtartás 9. §-ban felvett intézkedésnek mi által sem indokolt kiterjesztésével és ellenkezésben a tudomány azon követelményeivel, hogy a perbeli biró verdictjét lehetőleg kizárólagosan csak a közvetlen tapasztalatai és észlelései alapján megalkotott jogi meggyőződésre vezethesse vissza. Ha mármost azok után, miket a hivatalnokok vagyoni felelősségére előterjesztettem, az ötödik magyarjogászgyülés állandó bizottsága által elémbe tűzött következő kérdésre nézve „a hivatalnokok vagyonjogi felelősége hivatalos eljárá3uk által okozott károkért miképen szabályoztassék?" kifejtett véleményemet mintegy visszatükröző határozott indítványt kell tennem; még pedig oly indítványt, mely a jogászgyülés elvi kijelentésének alapjául, hazai jogállapotunk átalakítására és fejlesztésére nézve figyelembe veendő elveket illetőleg pedig útmutatásul szolgáljon: alig igényelhet bővebb fejtegetést, hogy egy ily indítvány tétele egyrészt helytelen, másrészt pedig felesleges volna. Helytelen, mert azon kérdés kimerítő megoldása oly casuisticus részletekre való kiterjesztést tenne szükségessé, mely az elvi kijelentés jellegével össze nem férhet; felesleges, mert azon főbb elveket, melyeket a szőnyegen fekvő kérdés körül figyelembe veendőknek jeleztem, hazai törvényhozásunk már is nagyobbára magáévá tette. Minthogy azonban hazai törvényhozásunk ez irányban mindazonáltal még hézagokat és részben helytelen intézkedéseket tűntet elő, nehogy az egyszerű napirendre téréssel azon téves véleményre adassék alap, mintha hazai jogállapotunk a szőnyegen fekvő kérdésre nézve mi kívánni valót sem hagyna: következő indokolt napirendre térést hozok indítványba: „Tekintve, hogy hazai törvényhozásunk már nagyobbára magáévá tette azon elvet: miszerint a közhivatalnok oly kárért, melyet kötelességellenes hivataloskodása által okozott és melyet egyéb a törvényben megengedett jogorvoslatokkal elhárítani nem lehetett, a károsított félnek vagyonilag felelős és a károsított feliétlenül jogosítva van ezen igényét a hivataloskodó ellen a törvénykezési rendtartás és magánjog elvei szerint érvényesíteni; úgy szintén tekintve, hogy a mennyiben hazai törvényhozásunk e részben némely hivatalnokokra nézve hézagot, némelyekre nézve pédig nem helyeselhető eltéréseket tüntet, ugyan fel, remény -hetni miszerint utóbb azon elv következetesen valamennyi hivatalnokokra fog alkalmaztatni: az ötödik magyar jogászgyülés a saját állandó bizottsága által kitűzött azon kérdés felett „hogy a hivatalnokok vagyonjogi felelőssége hivatalos eljárásuk által okozott károkért miképen szabályoztassék" napirendre tér át. II. A h iv a t ol nok o ka t alk a 1 maz ó k v agyonogi felelőssége. A kérdés, melynek szabályozásáról itt szó lesz, az: hogy váljon akkor, ha valamely köz (állami, to'rvényvatásági vagy községi) hivatalnok kötelességellenes eljárása által kárt okozott, az illető közhatalom (állam, törvényhatóság vagy község) ezen kárt pótolni tartozik-e, és ha igen mennyiben? A közhatalom mint abstract ideális fogalom, önmagában sem akarat sem cselekvési képességgal nem birhat, ezt csak azon physicai személyek által és utján élvezi, kik rendeltetésöknél fogva hivatvák az akarat és cselekvési képességet a közhatalom nevében és képviseletében érvényesíteni. Ezen physicai személyek kétségtelenül, a közhatalmat e te-