Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 15. szám - Az ötödik magyar jogászgyüles inditványai. Folytatás

— 116 -kiatetben személyesitik-, azoknak e tekintetben tett cselekményei a közhatalom cselekményeit képviselik. Hogy mily kihatással van azonban ezen képviselés és személyesités ténye harmadik személyek irányában, ezt magából ezen tényből még meg sem határozhatni; arra egyedül azon jogviszony helyes megvilágítása vezethet, mely a közhatalom képviselője által ily képviselet mellett a közhatalom és azon harmadik közt letésittetik. Minden köztársaság (állam, törvényhatóság vagy község) jogi lételét kettős tekintetben nyilvánítja: vagy mint vagyonjogi testület, magánjogok alanya, jogi személy, vagy pedig mint' abstract nyilvános hatalom; a szerint tehát, amint a köztársaságot képviselő mint olyan harmadik személylyel az egyik vagy másik tekintetben jön érintkezésbe, az e mellett a köztársaság és a harmadik között megalkotott jogviszony magán- vagy közjogi leend, és a szerint lesz itt azon kérdés is megoldandó, hogy váljon azon harmadikra mily kihatással van a képviseltetés ténye ? Ha a köztársaság mint vagyonjogi testület, magánjogok alanya, jogi személy forog szóban: akkor képviseUetéscnek nincs és nem lehet más kihatása, mint az, melyet az általános magánjogi elvek bármely egyéb jogi személyességgel felruházott testület képviscltetésére nézve elfogadnak. Itt tisztán a meghatalmazás és ügyvitel természetéből folyó szabályok lesznek alkalmazásba veendők oly irányban: hogy eldöntessék, ha váljon a hivatalnoknak ily minőségében tett kötelességellenes cselekményeiért a köztársaság felelősség- i gel tartozik-e? sem többel, seni kevesebbel, mint bármely más megbízott vagy ügyvivő tilos cselekményeiért a megbízó vagy üzlettulajdonos. Nincs legkisebb ok, sem a köztársaságnak nyilvánjogi viszonyából folyólag, (miután e kérdésnél j egyedül csak a magánjogi oldala jöhet szóba) • sem pedig a harmadik személy érdekéből kö- , vetkeztetŐleg ily esetben bármily irányban | más jogi álláspontot elfoglalni. És ha látjuk, j hogy gyakorlatilag a uolog másképen áll, hogy számos államokban az állami zálogház, pósta, távírda stb. tekintetében a magánjog- j nak szabványai teljes mértékökben elíogadva j nincsenek, hanem igen lényeges pontokra, ne- j vezetésen pedig a kártérítési kötelezettség ter- | jedelmére nézve eltérő rendelkezések vannak életbe léptetve, ez csak azt bizonyítja, a mi különben is minden nap észlelhető, hogy az j állami életben a gyakorlati érdek igényei és követelményei miatt a jog által előszabott ha- ! tárokat pontosan megtartani nem szokták; a j felállitoit tétel és jogi álláspont helyességétől azonban ezen ténykörülmény nem vonhat el semmit. Egészen másképen áll és más szempontból birálandó meg a dolog akkor, ha a köztársaság mint közhatalom forog szóban, ha a hivatalnok nem mint magánjogi alany képviselője más magánjogi alanyokkal áll szemben, hanem mint a közhatalom közege és személyesitóje a közhatalom alá rendelj egyénekkel mint olyanokkal jön érintkezésbe. E tekintetben mondhatni közel egy évszázad óta folyik a jogtudósok közt a vita, és hogy mily eredménynyel, tanusitja azon körül inény, hogy a midőn e kérdés a hatodik német jógászgyülés napirendjére kitüzetett, két mint államférfiú és jogtudós egyaránt nagy jelentőségű férfi, Bluntschli és Zachariá, e kérdésre nézve homlokegyenest, egymástól eltérő értelemben nyilatkozott; tanusitja, hogy habár a kilenczedik német jógászgyülés hosszas tanácskozás után 1871. augusztus 29-én végre megyőződésének mondotta ki, miszerint a közhatalmat hivatalnakainak ily minőségében tettkötetcsségellenes eljárásaiért felelősnek kell tekiníeni, ez annyi ellenmondás mellett történt, hogy ezen kijelenlést a német jogtudomány kétségtelen enunciatumának tekinteni bizonyára még ma nem lehet; tanusitja, hogy midőn a fentebb értitett 1872. július 12-ki törvénynek („Über das Klagerecht der Partéién") megvitatása alkalmával báró Hye egykori osztrák igazságligyér az urtkbázában következőkép nyilatkozott: „Ich halté es ftlr eine rechtliche Pflicht der Staatsgewalt für die von was immer für Organcn derselben ausgehenden Beschiidigungen einzutreten; in dicsem Sinne habe ich berufen durch mehr als 20 Jahre Staatsrecht zu lehren, den Satz immer vertochten und ausführlich begrtludet; in ganz glcicher Wcisc habe ich aber auch durch 20 Jahre am Kathstische dcs Justizministeriums dieselbe Ansicht verfochíen; und ebenso habén die österreichischen Justizbehörd cn cbenfals seit Jabrzehnten, namlich sowohl die ehcmals oberstc Justizstelle, die Hctj commÍ88ion in Justizgesetzgcbungssachen, der I jetzige oberste Gcrichtshof, das Jnstizministerium in allén seincn noch so versebiedenen l'hasen, und wenn es auch beberrscht war von was immer für cinem, in politischer Beziehuug noch so contriireu Grundsiitzen buldigcnden Minister, übereinstimmend den Satz verfochteu." A mostani igazságügyéi- íílaser ugyanazon törvény megvitatása alkalmával az urakházában ezen kijelentés', tette: ,,Es liisst sich mcinem Ermcsscn nach sicherlich niebt behaupten, es sei eine Forderung dcs RechtS, dassder Staat für die Pflii htverlctzungeu des Staates hafte, cs könne sich daher hicbcl nur darum handeln, ob und inwiewoit die Billigkcit cs erfordert, eine Ilaftuugsverbiudlicbkeit cintreten zu lassen." Annyi mindenesetre kétségtelen, hogy a vitatott felelősség megállapítása financiális szempontból helyeshető nem volna, valamint nem lagadathatik, hogy miután a közhatalom nagyobbára a megtérítést csak alattvalóinak 1 adózásaiból fogja eszközölhetni, ez a köztár- I saság egyetemét minden egyes tagjában igen érzékenyen fogja sújthatni. „Vergessen wir nicht, dass hinter dem abstracten Begriffe der öffentlichen Gewalt der sehr concrete Begriff des Steuertriigers sich verbirgt, rnd dass wenn man von Pupillen spricht, die zum Beispiel durch das richterliche Verschulden zu Schaden kommen können, auch auf der anderen Seite wieder Wittwen und Waisen stehen, die von der Steuerpflicht nicht ausgenommen sind und ihr Schárfllein dazu beitragen müssen, wo ein Verschulden aufKosten der öffentlichen Gewalt gut gemacht werden soll." Ezen szempont azonban, ha a vitatott felelősség I nem csupán méltányosság, hanem valóban a I jog és igazság követelményének tekintendő, j figyelembe nem vétethetik; ott hol jog-és igazságról van szó, a politicus a fennforgó körülményekhez képest talán nem, a jurista azon- í ban mindenesetre mellőzni fog minden egyéb szempontot, mely más eredményre vezet, mint az, melyet a jog és igazság clodázhatlanul követel. Másrészről pedig áll, hogy a közhatalom elegendő eszközökkel bir, az ily felelősség esetének beálltát a minimumra leszoríthatni; vigyázatos alkalmazása a hivatalnokoknak, a hivatal elnyerésére megfelelő kellékek kiszabása, biztosítása és támogatása a jó hivatalnoknak; ellenben szigorú fegyelem és kíméletlen büntetés az alkalmatlan ellenében, okszerű felügyelet és ellenőrzés mellett csak igen csekély mértékben fognak az esetek beállani, melyekben a vitatott felelősségnek gyakorlati kihatása leszen. Elvégre az állami életben az egyén magánjogállapotának sértetlen fenntartása és a veszélyeztetés elleni biztosítása egyik főczélja minden állami kapocsnak; és egyáltalában nincs és nem létezhetik ok, hogy ha jogosnak ösmertetik el az egyéneknek megadóztatása az állami czélok elérése szempontjából általában, miért elleneztethessék az adózók részesítése épen ezen ugy mondhatni főczél elérése tekintetéből ? Ámde a vitatott felelősség megállapítása valóbán a jog és igazság követelményének tekintendő-e? Ez képezi épen azon pontot, mely a jogtudósokat két ki nem békíthető ellentáborban tartja, és mely, legalább az én tudtommal, Európának egyetlen egy törvényhozása által sem lett eddig véglegesen és kimerítően szabályozva, hacsak Angolországra nem vagyunk tekintettel, hol Gneist bizonysága szerint a közhatalom ily értelembeni felelősségéről szó sem lehet. Még az ujabbi időkig is ezen felelősséget tisztán csak magánjogi alapra akarták fektetni, a magánjogi viszony természetéből és elemeiből meríteni az indokokat, melyek szükségképen ezen felelősség megállapítását követelnék, határait és terjedelmét körvonaloznák. A legujabbi időben azonban minden kétséget kizáró módon kimutatva lett, mikép ha valóban a vitatott felelősséget meg kell állapítani, ez nem az ezen kérdésnél sem nem létező, sem nem képzelhető magánjogi viszonyból kiindulva, hanem egyedül közjogi alapon, egyedül a közhatalom mint olyan, és az annak alárendelt egyének közt ezen alárendeltség tekintetében fennálló közjogi viszony kellő méltánylása és figyelembe vétele mellett történhetik. (Folyt, köv.) A budapesti ki'. kereskedelmi és váltótörvényszék azon eljárási gyakorlatára vonatkozólag, mely szerint telekkönyvezeít ingatlanokra irányzott végrehajtások elrendelése esetében a foganatosítás végett egyszerűen a dologi bíróság, nem pedig annak telekkönyvi osztálya is megkerestetik, Dr. Schünberg Ármin ügyvéd ur a nevezett törvényszékhez következő emlékiratot intézte: jogszolgáltatás érdekében bátorkodom becses figyelmét oly tárgyra irányozni, mely magában véve csak az eljárásnak egyik lényegtelen alakiságára vonatkozik ugyan, de következményeiben felette nagy horderővel és befolyással bir az érdekelt felek jogaira. A tettes törvényszéknél ugyanis azon gyakorlat uralkodik, hogy midőn a végrehajtás ingatlan vagyonra elrendeltetik, annak foganatosítása végett egyszerűen az illetékes törvényszék mint dologi bi.-óság kerestetik meg a nélkül, hogy a végrehajtási zálogjog telekkönyvi bekeblezése végett közvetlenül intézkedés tétetnék. Ezen eljárás által a jogkereső felek érdekei két irányban vannak koczkáztatva, t. i. először az által, hogy a megkeresett törvényszék számos esetben nem intézkedik haladék nélkül a végrehajtási végzés egyik példányának a telekkönyvi osztályhoz leendő áttétele iránt, és igy gyakran hetek múlnak el, míg a hitelező telekkönyvi bekeblezés által valóságos zálogjogot nyer. De veszélyeztetve vannak a hitelező jogai azon tekintetben is, hogy az ilyképen megkeresett némely törvényszék a végrehajtási zálogjog beke'dezése iránt egyáltalában intézkedést nem is tesz, azon hiszemben lévén, hogy a tettes törvényszék mint perbíróság a ptrts. szabályai szerint a végrehajtási zálogjog bekeblezése végett közvetlenül a telekkönyvi hatóságot már megkereste. A legutóbbi időben saját gyakorlatomban volt ily esetem, amennyiben végzésileg a végrehajtás egyik alperesemnek bizonyos kijelölt tjkbeu foglalt ingatlanságaira elrendeltetett és annak foganatosítása végett az illetékes törvényszék megkerestetett, az utóbbi azonban a foglalás eszközlése végett egyszerűen végrehajtót küldött ki a nélkül, hogy a telekkönyvi hatósághoz megkeresést intézett volna a végrehajtási zálogjog bekeblezése végett. Hosszabb idő után felem azon reá nézve felette sajnos tapasztalást tette, hogy követelése jelzálogilag bekeblezve nincsen és hogy időközben számos hitelezők zálogjogokat nyertek, ugy hogy valószínűleg tetemes követelését elveszti. Nem mellőzhetem megjegyezni, hogy a tettes törvényszékhez intézett végrehajtási folyamodványaim végkérelmében mindig azon világos esedezést fejezém ki, hogy a végrehajtási zálogjog bekeblezése végett közvetlenül a telekkönyvi hatóság kerestessék meg az ezen czélra csatolt folyamodási példány áttétele mellett. Az ebbeli kérelem azonban, a fentemlitet gyakorlatnál fogva, figyelmen kivül hagyatik. Kétségtelen, hogy a törvénynek szándéka nem lehet a jogkereső felek érde! keit ily mérvben koczkáztatni oly esetben,