Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 9. szám - A biróküldés kérdéséhez bünügyekben

— 103 labbra álló szemlélőt igen könnyen azon téves vélelemre vezetheti, hogy az eltávozók a jogászgyülés eredményei iránt táplált reményeikben megcsalntva érezték magnkat. Ily téves vélemény felkeltése annál rosszabb következményű és befolyású lehet a magyar országos jogászgyülés létére és erkölcsi hatására, mennél bizonyosabb, hogy a jogászgyülésnek inconpetens és illoyalis ellenei vannak, kik nem át alják a jogászgyülést oly helyen is megtámadni, mely helyen a jogászgyűlés nem is képes magát védeni. Meglehet, hogy a jogászgyülés ezidei állandó bizottsága figyelmeztetés nélkül is segitend e tekintetben a bajon, mindamellett kötelességemnek tartom a jogászgyülési tagok időelőtti eltávozásának okát a nyilvánosság elé hozni, hogy az a bizottság figyelmét el ne kerülje. A jogászgyülés tagjai hazánkban, ugy mint minden oly müveit államban, a hol a jogászok a tudomány érdekében egyesülnek, birákból — tanárokból -— tudorókból és működő ügyvédekből állanak, a kiknek mindennapi rendes foglalkozásaikat személyes felelősségeknél fogva el nem hanyagolhatják, miből önként folyik, miszerint a jogászgyülés rendes tagjai ezen felelősségüknél fogva mindenáron kénytelenek a jogászgyülés otthagyása mellett tűzhelyeikhez s illetőleg felelősséggel járó foglalkozásukhoz visszatérni. Ez a körülmény az, mely a jogászgyülés tagjait a jogászgyüléseni nem annyira megjelenésükben hanem inkább folytonos jelenlétükben megakadályozza, és igy az ügy érdekében ezen akadályt kellene elhárítanunk. Csekély nézetem szerint oly fontos oly nagy horderejű egy jogászgyülésnek akadálytalan működése a jogtudomány fejlesztésére és az ország igazságszolgáltatásánakjózan alapokrai fektetésére, hogy ennek érdekében bátran nemcsak indítványozhatjuk — hanem követelhetjük is a jogászgyülés tartamára a törvénykezés szünetelését; és igy azt hiszem nem teszek ballépést, ha a jogászgyülés állandó bizottságát ebbeli kezdeményezésre felhívni bátorkodom. A jogi államvizsgák. (—I.—) A képviselőház f. évi február 18kán tartott ülésében az államvizsgák ügyét hozta szóba dr. Vécsey Tamás jogtanárképviselő ur. Oly kérdés ez, mely ezen szaklap t. olvasóinak figyelmét méltán megérdemli. Kétségbe vonhatatlan, hogy a törvényhozás teljes joggal rendelhet államvizsgákat oly czélból, hogy azok kik közszolgálatba lépnek szakértő férfiak előtt igazolják képességűket, s hogy a közönség a bizonyítványt kiállító tanároktól nem függő bizottság által nyerjen meggyőződést arrról, miszerint a jelölt a képzettségnek és miveltségnek mily fokán áll. Az állam jogosítva van saját állomásaira csak olyanokat alkalmazni, és a polgároknak, közoklevél tekintélye mellett csak azokat ajánlani, kiknek készültségéről meggyőződött. Az államvizsgák tartását, jogtanodáinkkal szemben annál czélszerűbbnek tartjuk, minél alkalmasabb eszköz a tanügy feletti felügyeleti jog gyakorlatára. Hazánkban, hol a jogi tanítással, a legújabb időkig katholikus jellegű egyetem, mise látogatásra kötelezett kir. katholikus jogakadémiák, továbbá püspöki és érseki lyceumok s egyházkerületi collegiumok foglalkoznak, a a jogi magántanulóság korlátlanul meg van engedve, igen fontos a felügyeleti jog, melynek gyakorlata által tájékozást nyer a felelős kormány a tanintézetekben nyújtott előkészítésről és jó vagy hiányos képezósről. De a tanulmányozás fokozására is szolgál a szigorú államvizsga. Az ifjú a tanfolyam befejezése után szélesebb áttekintéssel, a tudomány ágak összefüggésének és egymásra hatásának tisztább ismeretével s nagyobb olvasottsággal készülhet államvizsgára mint szakadozott colloqiumokra. Ezen szempontokból tehát az államvizsgák eszméje a legmelegebb pártolásra méltó. Azonban ugy a mint jelenleg nálunk tettleg léteznek sem nem czélszerüek, sem nem törvényesek. Nem czélszerüek, mert a jogakadémiákon nem terjed ki az államvizsga mindazon tantárgyakra, melyek a közélet számára valóban fontosak ; igy például mellőzve vannak nemcsak az európai anyajogok, hanem a statistika népgazdaságtan, pénzügyi szabályok s közigazgatási törvények, miből azon téves elővélelem származik mintha eme tárgyak csak scolastikus tanok lennének, melyekre az állam súlyt nem fektet, és igy komolyabb s behatóbb miveltetésökre nem indíttatik az ifjúság, sőt figyelme inkább a „köteles tantárgyakra" pontosul s a vizsgarendszer egyoldalúsága következtében az említett igen fontos tárgyak háttérbe szoríttatnak. Az államvizsgálatok most fennálló rendszerének czélszerütlenségét neveli az is, hogy nincs semmi tekintet a közszolgálati ágak különböző igényeire ; a birói, ügyvédi, vagy közigazgatási pályára készülők mÍDd ugyanazon mérték alá esnek. Igaz, hogy ez elméleti vizsga; de már az akadémiai ifjúnak el nem vitatható azon joga, hogy szabadon választott pályájának elméleti előtanulmányaira irányozhassa erejét. Különben mi értelme volna a tanulási szabadságnak ; s nem sértetik-e meg ezen szabadság, ha a különböző tudománykörök mivelőit ugyanazon egy vizsgának vetik alá? Mostan egyszerre 7 1 tárgyból kívántatik vizsga, s egyszerre 3 jelölt is helyt foglalhat a bizottság előtt; hogy igy a I vizsga teljesen beható nem lehet könnyű elképzelni. A másik lényeges kifogás a mostani államvizsgák ellen, hogy nélkülözik a törvényes alapot, mint sok más szállomány az osztrák időből. A jogakademiákra 1852 május 1-én egyedül azon szándékból hozattak be, hogy a letevők hivatalnoki gyakorlatra bocsáttassanak. A volt helytartótanács 1861-ben egy kis tárgycserével s a magyar nyelv vizsgálati nyelvvé emelésével meghagyta s igy találta eme vizsgákat felejthetlen boldogult Eötvösünk ; ki „addig is mig a törvényhozás tüzetesen intézkedik" kihagyta az osztrák perrendtartást, és behozta a magyar közjogot a jogakadémiák köteles tantárgyaiképen. A törvényhozás előtt azonban e tárgyat még szóba sem hozta senki, és igy világos, hogy az államvizsga nálunk nélkülözi a törvényes alapot, és mégis ezen még nem törvényesített vizsgától feltételeztetik mind az ügyvédi, mint a biró, mind a közigazgatási pályára léphetés. Ily fontos intézmény melytől sok száz ifjúnak jövője függ és mely a nyilvános akadémiák bizonyitványát mintegy felülbírálja, kell hogy törvényesen rendszeresítve és szabályozva legyen ; mit a képviselőház el is határozott dr. Vécsey ur indítványára. A gyorsirászat tanításáról a jogakadémiákon. Dr. Feyer László úrtól. A cultnsministerium, mint e lapok mult számában említtetett , bizottságot alakított, melynek hivatása lesz azokat megvizsgálni, kis a gyorsirászatot tanítani akarják. Hogy ezen intézkedés szükséges, erről ugy hiszem nem kell bővebben szólnunk, mivel mindenki be fogja látni, hogy egy szakmának tanítását nem lehet az esetlégre bízni, hanem szükséges, hogy legyen egy szakképzett testület, mely a tanításra való képesség felett itél. De nem is ezen intézmény szükségességéről vagy szükségtelenségéről akarunk itt szólni, hanem fel akarjuk hívni jogakadémiáink t. tanárainak figyelmét ezen ügyre. Ugy tudjuk, hogy a gymnasiumokban igen számos tanár érti már a gyorsirászatot, és mint értesültünk rövid ido múlva le is fogják tenni ebből a tanári vizsgát; az egyetemen is taníttatik a gyorsirászat, és a tanórákon számos hallgató vesz részt. Csak a jogakadémiákon látszik hiányozni ezen szakma. Már pedig épen a jogakadémiákon volna nagy tér a gyorsirászat terjesztésére a jogi pályára készülő fiatalság közt. Hogy mennyire szükséges a gyorsirászat bírása a jogi életben, arról e sorok Írójának már e lapok hasábjain volt alkalma értekezni, és ez úttal csak arra kíván utalni hogy a szóbeli törvénvkezési eljárás behozásával roppant mértékben lesz haszhasználható a gyorsirászat. Itt ha a jegyző a gyorsirászatot érteni fogja és képes leend a tanúvallomásokat és a felek, illetőleg azok képviselőinek beszédeit híven leírni, akkor először nagy könnyűséget fog magának szerezni a jegyzőkönyv elkészítésében, de más részről bizonyos az is, hogy a törvényszékek nemcsak előnyt fognak adni oly pályázóknak, kik a gyorsirászatot is értik azok felett, a kik azt nem értik, hanem szívesen fognak oly egyéneknek többet is fizetni, mivel a szóbeli eljárásnál a jegyzőkönyv egyedüli alapja lévén a tárgyalásnak, sokkal nagyobb fontosságú, mint az Írásbeli eljárásnál. Angolországban és Amerikában a törvényszéki jegyzői állomásokra már csak olyanokat alkalmaznak, kik egyszersmind gyorsírók. Sokat lehetne arról írni, hogy mennyire hasznos az ügyvédeknek, ha a szóbeli tárgyalás folyamában egész könnyűséggel és a mellett híven feljegyezhetik azt, a mit az ellenfél mond, és minden egyes pontra alaposan felelhetnek. Tudjuk, hogy azon állítás, melyre felelet nem adatik, elismertnek vétetik, és igy igen jó szolgálatot tehet a gyorsirászat azon tekintetben, hogy az ellenfél állításai közül egy sem maradjon czáfolatlanul. Hosszan lehetne szólni arról is, mily nagy előnnyel jár az, ha az ügyvéd fogalmazványoknál használhatja a gyorirászatot, mely fogalmazványt egyik segédje által, ki szintén érti a gyorsirászatot, áttétetheti közönséges irásba; vagy pedig, ha az ügyvéd nem is gyorsíró, és csak segédje érti a gyorsírást azonnal ennek dictálhat gyorsírásba; a mi által azt éri el, hogy a munkára fordított időnek legalább 4/5 részét megtakarítja, mert a mit közönséges 'Írással ledictál egy óra alatt, azt ledictálhatja) gyorsírónak 8—10 perez alatt. Nem szólunk arról, mily nagy szolgálatot tehet a gyorsirászat a joghallgatóknak, a tanárok előadásának utánirásánál, mivel feleslegesnek tartjuk, egy tárgyat, melynek gyakorlatisága már általánosan elismertetett, még részletesebben ajánlani, hanem felkérjük jogi akadémiáink tanárait, hogy ha vannak kőztük olyanok, kik a gyorsirászatot értik, ne mulasszák el azt előadni. Ha pedig némely jogakadémiákon nem volna oly tanár, ki a gyorirászatban, jártas ezen esetben az igazgató igen könnyen megnyerhetné az ugyanazon városban levő gymnasialis tanárok egyikét, miután ugy tudjuk, hogy igen kevés gymnasium van már hazánkban, hol egy két tanár nem értené a gyorsirászatot. *) ? A biróküldés kérdéséhez bün* ügyekben. (Végszó, Dr. Sz. F. urnák e tárgyú nyilt levélére.) Nagy-Szőllős 1871. évi február 20. Dr. Sz. F. ur a „Themis" 6-ik számában azon állításomat, melyszerint az id. t. szab. 42. §-a nyomán a bünügyekbeni biróküldés jogának gyakorlására jelenben is a kir. Curiát illetőleg semmitőszéket tartom illetékesnek — több érvekkel cáfolni igyekezvén — többek között odavetőleg — de szerintem a vita eldöntésére szolr gáló azon körülményt hozza fel, mely szerint. „Ezen (1715. t. cz. 3. §-a) a biróküldés jogát ő Felségének a királynak tulajdonítja, ki azt 1848 előtt az udvari korlátnokság utján gyakorolta." Az udvari korlátnokság hatásköre az 1848 III. t. cz. 6. §-a által, a m. ministeriumra ruháztatván „ennek jogát, sem a csak tényleg, de nem jogosan (!) fennállott udvari korlátnokság, sem a hétszemélyes tábla törvényes közeg hiányában szükség által indokolt eljárása által nem csorbíthatta." Ezek szerint még is beismeri a t. cz. Doctor ur azt, hogy az alkotmánynak 1860-ban részben visszaállittatása óta a biróküldés jogait, a hasonlag visszaállított m. k. korlátnokság — s majd a hétszemélyes tábla gyakorolta. S mi*) Tisztelt munkatársunk ezen felszólítását nem ajánlhatok eléggé a t. jogakadémiai tanárok figyelmébe, miután a tarly a szóbeliség es közvetlenség behozásával kétégtelentf. nagy fontosságúvá fog válni. . mm tett .•/ikkiró ur „A szóbeli eljárás és a ?)or;Vj\ : z af ezimif röpiratában, melyet lapunk i. >*™*$* bővebben kifejtette.