Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 1. szám - Jogeset. Felsőbánya városának a m. k. bányászati kincstár elleni szerződés teljesitési ügye [1. r.]

4 — és kereset tárgya között ép ellentét tűnik fel; mert eltekintve attól, hogy a nemesek önként fogadták el a közteherviselés elvét, és csak igy szűnt meg adómentességi kiváltságuk, a nemesek adómentessége a szó szoros értelmében kiváltságon alapult, Felsőbánya városáé pedig valóságos szerződésen, és a nemesi jószágok vevői a vételi szerződésben nem kötötték ki magok részére feltételül az adó mentességet. Megjegyzi továbbá felperes, hogy azon esetre, ha valamely nemesi jószág vevője is szerződésileg kikötötte volna azt, hogy a vett jószág után adót ne fizessen, és ezt mint feltételt az eladó elfogadta volna, ez esetben az ily eladó is bizonyára evietioval tartoznék; mivel a szerződés a feleknek törvényt szab. Egyébiránt a legnagyobb ellentét az alperesi hasonlatoknál abban fekszik, hogy a város a kincstártól nem vett, hanem eladott neki vagyont, s annak árát követeli, az-az, a kikötött feltételnek teljesítését. Azt is tagadja felperes, hogy az ado zási viszonyok megváltozása, s ságok megszüutesése, valami b lehetne a felperesi igényekre; inert bár mely magán ember is köthet bárkivel oly szerződést, hogy helyette az országos adózási terheket hordozni köteles legyen. És bizonyos hogy valamint ezen szerződés az adótörvényeket nem fogna sérteni, ugy az adózási viszonyok bármely bekövetkezhető változása, ezen szerződést, mint magán kötést, nem érinthetné, az illető fél természetesen az adókötelezettek közt szerepelne, azon különbséggel, hogy a fizetést nem ő maga tenné, hanem lekötelezettje, vagy evictora által teljesittetué. És ép ily helyzetben van felpei es város. Ezen jogállapotot, s a hivatolt szerződésnek ezen értelmét kétségbe vonhat lauul bizonyítja a másfél százados gyakorlat, bizonyítják a fennebb elősorolt királyi resulutiok, s dicasteriális rendeletek. Azon alperesi ellenvetésre, hogy „ha a kérdéses szerződésben találtatnék is valami nyoma annak, hogy a kincstár a terhek viselésére kötelezte magát, ezen kötelezés csak azon terhekre volna értendő, melyek a szerződés keletkeztekor fenn állottak" : Felperes czáfolólag kifejté, miként szerződés átalánoságban van "kötve, az adóknak minden nemeire, ugy a rendes mind rendkívüliekre, s időhatár kiszabása nélkül; következéskép a teherviselési kötelezettség se lehet más, mind átalános és folytonos; ezt kétségen kivül helyezik a szerződésnek eme szavai „ut affuturis expost semper temporibus tam a portionum quam aliarum quarumcumpue Coutributionum et taxarum tam ordinariarum quam extra ordinariarum oueribus dictum Oppidum peuitus eliberatum, et exemtum sít;" de meg az alperesi ellenvetés alapossága ellen szólanak magok a tények is, mert hiszen a Múzeum és magyar Színházra tett ajánlatok 1689-ikben nem léteztek, s mégis a szerződés értelmében a kincstár által kifizettettek. Annak ellenében pedig hogy ezen fizetések nem kötelességszerüleg, hanem kegyelemből történtek volna, s hogy ezen állítás alaposságát begyőzné azon körülmény, miszerint alperes által idézett „abspue necteuda consequentia' szavak néniéi v okiratokban láthatók: felperes megjegyzi, miként e szavak a világos szerzőI dés erejét nem gyöngíthetik, jó is volna, ha valamely adós, midőn kamatját, vagy adósságának egy részét kifizeti, ily záradékkal magát a további kötelezettségtől megmenthetné. Alperesnek 4-ik sz. alatt becsatolt okiratára nielylyel felperesi C alatti okmány ellenében azt begyőzni igyekszik, hogy a Magas Kincstár Felsőbánya városért a hadi adót nem fizette „felperes város felhozza, miszerint a C alatti begyözi egy részről, hogy ezen adót ;i város nem fizette, miből szükségkép következik, hogy annak más oldalról kellett befolyni; mindek ellenébenalperes részéről felmutatott okmány csak annyit bizonyíthat, QOgy a hadi adót a Afagas Kincstár nem készpénzül fizette be az illető hadi pénztárba, hanem beszámítás Htján, a mi pedig egyre megy ki. (Folytatjuk.) y az aao- i i a kivált-~y„Az úrbéri birtokviszonyok renefolyással f dezéséróT' cziiiiü törvényjavaslat lG-ik 8-ához. Tomcsányi Mór alispány wrtól. Pósfay Károly úr, a budapesti ügyvédegylethez benyújtott, s a, Themis' 19-ik számában közlött jelentésében azt vitatja, hogy a fentebbi §-ban foglalt javallat jogilag nem indokolt, politicailag veszélyes, nemzetgazdászatilag pedig elhibázott, — és hogy a maradékföldi váltságtöke kitudásánál csak a belsőség szántótöld s réteket lehet számításba venni; ellenben a maradékföldi birtokosokat, az 1848-ik évi május 1-től az ítélet jogerejüvé váltáig számítandó kamatok megfizetésére is kötelezni kell. A javaslat védelmére kell Sporzon Emo úr, a„ Themis" 23-ik számában s azt igyekszik bebizonyítani, hogy az említett §., azon módosítással, miszerint a váltságösszeg nem az állam közvetítésével, hanem közvetlenül fizettessék — elfogadható. Én egészben sem az egyik sem a másik nézetet nem osztom; mert egyike sem indúl jogos alapon nyugvó vezérelvek után. A maradékföldek, azon szántótöld és rétbeli birtokból állanak, melyet az egyes volt úrbéresek, úrbéri ill e t m ény k ép e n, a telekállományon felül bírnak. Ezekre nézve, az 1836-ik évi úrbéri törvények azt határozzák, hogy belőlük új jobbágytelkek alakíttassanak, az 1853-ik évi úrbéri nyiltparancs pedig azt rendeli, hogy a jelenlegi birtokosok kezeinél — általok fizetendő váltságdíj mellett — hagyassanak meg. A váltságtőke összegét az épen említett nyiltparancs, a fizetési módozatot pedig, egy 1802-ik évben kelt korlátuoki rendelet, még pedig oly módon határozza meg, hogy a tőke, 1848-ik évi május 1-től számítandó 5 u/u mátokkal együtt, 20. egyenlő félévi részletben fizettessék le, a maradékföldi birtokosok által közvetlenül. Ez, a maradékföldi jogviszony jelenlegi állása, s igy ment az a jogászjogba (JuristouKecht) által, annyiban a mennyiben a biróságok ezen jogelvek szerint döntik el a peres kérdéseket. Most azonban nem erről, hanem törvényalkotásról van szó, melynél a jogbölcsészetre is kell figyelemmel lenni. Az 1836-ik évi úrbéri törvények szerint, a maradékföldekhez, előbbi birtokosai, illetőleg használó- s mivelőinek, nem volt semmi joguk. A remaneni rákból új jobbágy telkek valának alkotandók, és a kgelőilletmónynyel és faizási haszonvétellel együtt, a földesúr által, mivelésképes községbeli lakosoknak, vagy kívülieknek (extraneis:) vagy, ha ilyenek sem találtattak — az úrbéri községnek, — mint jogi személynek — kiadandók. A maradékföldeket tehát, — hogy az úrbéri természetű birtok, — az úgynevezett fundus contributionáKs ne apasztassék —, magának ugyan meg nem tarthatta a földesúr, de kiadhatta bárkinek, ha miveléskép«s volt. Az úrbér jogintézetének megszüntetése, s a közteherviselés elvének elfogadása által azonban, a maradékfőldi jogviszonyban hypostatikus változás állott be. Az 1836-ik X-ik t. cz. 7-ik §-ának azon intézkedése, hogy a maradványföldekből új jobbágytelkek alakitassanak, derogative megszűnt érvénynyel bírni, de a földesúrnak a inaradékföldekbeui tulajdonjoga épségben maradt, sőt — mivel azon ok isr mely miatt nem vala a földesúrnak szabad, mivelésre venni a maradéktóldeket elenyészett, — teljes tulajdonjoggá vált. Nem állítom hogy helytelenül, de bizonyosan csak politicai indokokból áliittatott fel azon jogelv, hogy a maradékfőid a jelenlegi birtokos kezén hagyandó. Legyen tehát ezen, az általános szükség és közjó indokolta, tehát nem is magán- hanem inkább közjogi intézkedés, azon közjogi elvek: „uülitas publica praefertur priváté" megtelelő; de ne terjeszkedjék ezen jogszabály határain túl, különösen pedig ae állítsa jogosnak azt, hogy a tulajdonos nem csak tulajdonát átengedni, de még kárt is szenvedni kénytelen. Csak az államnak áll jogában jogokat korlátozni vagy átengedtetni, de ennek is, csak teljes kárpótlás mellett. Károsítani az államnak sem szabad. Az 18ő3-ik évi nyiltparancs pedig túlmegy az emiitett jogszabály határain, mert midőn megszabja, és pedig nagyon is olcsóra szabja meg a maradéktőid árát, károsítja a tulajdonos volt földesúrat; s a szóban lorgó törvényjavaslat 16-ik ij-a még ennél is tovább megy, mert midőn az ez idő szerint maradékföldelűíel semminemű kapcsolatban nem álló legelő- s erdőilletményt levonásba veszi, még olcsóbbra szabja a a maradéktöld árát. Ez a tbesis jogi oldala. A mi a czélszerűséget illeti, hajlandó vagyok megengedni, miszerint most már, post tot diserimina rerum, nem tanácsos azt határozni, hogy a raaradékföldnek teljes közönséges becsű szerinti ara fizettessék meg i de ha csak ezen indok vezérel bennünket, akkor ne bolygassuk a jogkérdést, hanem registráljuk a tényt! Vegyük a maradékföld árát megállapítottnak, s intézzük el a kamatok kérdését, s a fizetés módját úgy. hogy az a jog szempontjából is igazolható legyen. Hogy a volt földesúrat a maradékföldi váltságtŐke után megilletik a kamatok, azt sem Pósfay Károly úr, sem Sporzon Ernő úr nem tagadja ; de hogy mely időre számitassanak azok ? ez a vita tárgya. A javaslat, Sporzon Ernő úrral együtt, az ítélet jogerejüvé váltától, a tőketiietés teljesítésiig, Pósfay Károly úr pedig, 1848-ik évi május 1-től az ítélet jogerőre emelkedéséig kívánja azokat számíttatni. Egyik nézet sem helyes. Az első azért nem, mert nem látni át, miért kellene a kamatfizetési kötelezettségnek épen az ítélet jogerőre emelkedése idejével kezdődnie ; a másik pedig azért nem, mert fel nem fogható, miért kellene a nevezett kötelezettségnek az itélet jogerejüvé váltával megszűnnie. Itt a kamat a használatot helyettesíti; kell tehát hogy az, azon időponttól vétessék számításba, melyben a maradéktöld haszna, a földesúrnak meguyilandna, ha a törvény azon rendelkezése, hogy a maradékföidekből új jobbágytelkek alakítassauak változást nem szenvedett volna. Ezen időpont, az 1836. X. t cz. 7-ik §-a szerint, az úrbéri rendezés eszközlésbe vételének ideje. Csak a birtokrendezés által tudható ki, váljon léteznek-e valamely úrbéri községben maradékfóldek vagy sem; csak a birtokrendezés keresztülvitelével alkottathattak, és alkottathatnának a maradékföidekből új jobbágytelkek; és csak miután már meg valának illetőleg meg lennének alkotva az új jobbágylelkek, kezdhette és kezdhetné a földesúr húzni azok hasznát. Azon időpont tehát, a midőn a földesúrnak, joga támad a maradékfold hasznaihoz sem nem az 1848-ik évnek május 1-seje, sem nem az itélet jogerejüvé váltának napja, hanemabirtokrendezós teljes keresztülvitele, vagy is, az úgynevezett új birtokállapot hitele-