Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 43. szám - Külföldi börtönök és fegyházak. A Bruchsali fegyház - A távirdai jog. 2. [r.]

— 483 — vállalja, a szerződés megkötése által, kinyilatkoztatja azon szándékát, hogy nem csak a küldőnek, hanem a czimzettnek is kötelezetjévé váljék, feltéve, hogy ezen utóbbi személy belegyezik. Ha tehát ily criterium forog fenn, akkor minden habozás nélkül el lehet ismerni a szerződés érvényességét. A harmadik szerződés (küldő és czimzett közt) az által létesül, hogy a távirdai intézet a küldő által feladott sürgönyt a czimzettnek szabályszerűen és hibátlan állapotban átszolgáltatja. — Az már most a kérdés, hogy mily kötelezettségeket vállalnak el az illető személyek azon szerződések megkötése által. A küldő kötelezettsége a távírda tulajdonosa irányában igen egyszerű, mert az nem áll egyébben, mint a távirati sürgöny meghatározott tüjjának kifizetésében. Sokkal fontosabb annak kiderítése, hogy mily kötelezettségei vannak a távírda tulajdonosának a küldő irányában. Mondottuk fenébb, hogy a távirdai intézet a sürgöny küldőjével locatio conductio operis köt. A conductor a megállapított jogelvek szerint köteles az elvállalt munkát a szerződés értelmében teljesíteni, yagy is a távírda tulajdonosa köteles valamely akaratnyilvánításnak reá bízott tova szállítását pontosan és kellő időben eszközölni. Más szóval a távirdatulajdonos köteles az elvállalt szállítás végrehajtásánál ugy a pontos közlés, valamint annak idejére nézve is azon gonddal eljárni, mely a bonus et diligens páter familias eljárásának megfelel, vagy is omnis culpa megtérítését elvállalni. A casus azonban ki Van zárva. Mivel pedig a távírda tulajdonosa rendesen jogi személy (az állam vagy részvénytársulat) ' felmerül azon kérdés, hogy a tulajdonos, ki hivatalnokaira kénytelen az ügykezelést bizni, ezeknek tetteiért felelős-e vagy nem? A római jog szerint az üzlettulajdonos felelős a kárért, ha embereinek megválasztásában (in eligendo) és az üzlet feletti felügyeletben (in inspiciendo) nem járt el kellő gonddal, de megszabadul a felelősség alól, ha ezen két pontot illetőleg „omüia facta sunt, quae diligentissimus quisque observaturus fuisset." Ennek folytán tehát a távirodákra vonatkozólag lehet állítani: a római jogtana szerint ott, hol állami távírda létezik, a fi s c u s a hol pedig magántávirdák állanak fenn, az illető magánintézet felelős minden culpáért, mely a tulajdonost képviselő hivatal, vagy is a központi igazgatóság követ el, hivatalnokok által elkövetett culpáért pedig a tulajdonos csak annyiban felelős, a mennyiben ez in eligendo vagy in inspiciendo követtetett volna el. Megtörténik azonban az is, hogy valamely sürgönynek rendeltetése helyére való szállítása végett nem egy, hanem több távirdtatulajdonos vonalait kell igénybe venni. Az tehát a kérdés, mily jogi viszonyban áll a küldő a második, harmadik, negyedik távírda tulajdonos irányában? A távirdaintézet lekötelezi magát a sürgönyt az ő saját vonalán tovaszállitani, és ha az ez által még nem ért czéljához, azt más távirdai intézettel közleni oly czélból, hogy ez a tovább szállításról gondoskodjék. Az első távirdatulajdonos tehát itt nem egyéb mint „spediteur", holott a második, harmadik intézet az elsőnek kötelezettségeibe lép. Ebből következik, hogy az első távirdaintézet kötelezettsége megszűnik, mihelyt kimutathatja, hogy a sürgönyt szabályszerint és kellő időben átadta egy másik távirdaintézetnek. Ezen időtől fogva tehát már nem az első, hanem a második, harmadik stb. távirdaintézet kezeskedik a culpáért. • Az már most a kérdés, hogy melyik fél tartozik viselni a távirdai forgalom által okozott casust, apericulumot. Ezen kérdést számos irók tárgyalták, de többnyire azon szempontból indultak ki, hogy csak két személy veendő fel, mint olyan ki a kárt viselheti, a küldött és a czimzett. Magát a távírda tulajdonosát e tekintetben egészen figyelmen kívül hagyták. Pedig a kérdést ugy kell feltenni, hogy azon kár, melyet a távírda tulajdonosának, illetőleg ennek tisztjeinek, nem kell viselniök, a küldőre vagy a czimzettre rovandó-e? mert a mennyire a távirda-igazgatóság felelőssége terjed, azon körén belül casusról szólni nem lehet. Itt mindenekelőtt felmerül, hogy a sürgönyök, szállítása alkalmával előforduló tévedéseki mily hatással vannak a küldő és czimzett közt jogviszonyra? Tegyük pl. hogy két különböző városokban lévő két kereskedő valamely dologra alkuszik egymással. Ekkor a vevő távirat utján ajánl a dologért 400 ftot, távírász azonban 600 ftot sürgönyöz. Az eladó elfogadja. Jött létre adásvevési szerződés? — Vagy pl. megtörtént eset, hogy Pestről egyik sertéskereskedő a másiknak azt sürgönyözte, hogy hozza a megvett 1000 db. sertést Lévára, a távírász azonban Dévát sürgönyzött. A kereskedő el is vitte a sertéseket Dévára. Ki viseli itt a kárt, feltéve; hogy a távirászati tiszt nem hibás? Erre nézve két eset foroghat fenn. Vagy ugy tekintjük a távirdát mint minden más közlekedési vagy szállító intézetet, és akkor természetesen a távirda4ntézet felelős, vagy pedig tekintetbe vesszük a távirdának természetében, a szállítás gyorsaságában fekvő nagyobb valószínűségét a casusnak és akkor a küldő felelős azért, hogy épen ezen szállító eszközt használta, mely teljes biztosítékot a szállítás iránt nem adhat. Nagyon világosan kitűnik ennek igazsága az ajánlatoknál, melyek a távirdai közlekedésben oly nagy szerepet játszanak. Ezen esetben kétségtelenül az ajánlattevő rovására, esik a casus, és az, kinek az ajánlat tétetett jogosítva volt a sürgöny tartalmát az ajánlattevő valódi akaratnyilvánításának tekinteni. Törvényszéki tárgyalások. Váltóhamisítás. A pestvárosi fenyítő törvényszék előtt f. hő 18-án Baumann Zsigmond és Baumann Joachim állottak az előbbi 32 éves nős kereskedő — váltóhamisítással, — az utóbbi 85 éves háztulajdonos hamis eskü letételével vádolva. Vádló: több pesti péneintézet, kik többé kevésbé károsultak. A tárgyalást Sebestyén ülnök vezette, előadó Kumbach, szavazó bíró Kádár, ügyész Dr. Szarvassy. Elnök 10 órakor megnyitja a tárgyalást a tényálladék következő rövid előadásával: Baumann Zsigmond az 1865. nov. 20-án Mángold Évával kelt össze. Neje 15.000 forintot hozott Baumann Joachim, a vőlegény nagyatyja adott 10.000 frtot. A házassági élet eleinte nagyon is szesencsésnek látszott,. mivel a családi viszonyok az uj pár felvergődésére is kedvezők voltak. Mangold József, Baumann Zsigmond ipa, vejével üzleti társaságba lépett, de 1867-ben Baumann Zsigmond feloldotta ezen viszonyt, és önálló lett. A végszámadás után még 22.000 forintot kapott ki részint kész pénzben, részint áruban. Az 1868. évi elején börzianer lett miután üzlete a termények árának lejebbszállása által nagy kárt szenvedett. A tőzsdén sem volt szerencséje, sőt ott is nagy veszteségek értők. Ezt nagyatyja megtudván, 1869. évben hitelét tőle nyilvánosan megtagadta, mi által Baumann Zsigmond nagy szorultságba került. Kötelességeinek meg kellett volna felelni, de az nem állott tehetségében. Ily körülmények Baumannt a váltóhamisításra birták, azt gondolván, hogy majd nagyatyja előbb utóbb ismét segíteni fogja, és igy hamisításait eltitkolhatja. Számításában azonban szerencsétlenségére csalódott, a váltók lejárati ideje mindinkább közeledett, és igy Baumann m. évi april hó 24-én azon gondolatra jött, bogy szökés által szabadul meg minden felelősségtől és kötelezettségtől. Tervét valósítani akarván Pesről elindult és Áchimig (Hannovera) el is ért, onnét Hamburgba menni szándékolván, de az ottani hatóságnak Baumann gyanúsnak tünt fel, mely őt le is tartóztatta és erről a pesti kapitányságot táviratilag tudósította, mire innen két kapitányi megbízott utazott ki, kik Baumannt felismerték, és Pestre szállították. Elnök bemutat összesen 25 váltót, melyek Baumann Zsigmond állítása szerint mind ő általa hamisittattak, s melyek által a pesti iparbank, a nemzeti bank, a kereskedelmi bank, a terézvárosi iparbank, Laczkó N. (ki azonban eláll a Baumann Zs. elleni keresettől) s Abeles Jónás borkereskedő kárositattak összesen 50.130 frtig. A tanuk vallomásait a következőkben foglaljuk röviden össze: Drucker a Baumann Zs. csődtömeg gondnoka kijelenti, hogy a passivák 80,000 írtra rúgnak, 10000 ft kétes activákkal szemben., Baumanné született szül. Mangold Éva egy elébe tartott víltóra, melyre az ő neve is alá van írva, határozottan kimondja, mit már esküvel is megerősített: hogy az aláírás hamis, s 5 nem irta alá. Schön tanú állítása szerint a „Baumann Éva* nevet Baumann Zsigmond az Ő jelenlétében irta alá. Baumann Zsigmond vádlott bevallá, hogy az aláírást neje tudta nélkül irta a váltóra. Bemuttattatik Baumannak egy 1400 írtról szóló váltója, melyen Baumann Joaehim aláírását hamisította. Baumann Zsigmond és Joachim azt vallják, hogy a kérdéses váltón a Baumann Joachim nevet Baumann Zsigmond irta oda. Ezen kérdés fölött élénk vita támadt a szakértők között, kik közül kettő az aláírást valódinak, három hamisítottnak mondja; ezek ellenében Dr. Szarvassy t. ügyész, még más szakértők alkalmaztatását látja szükségesnek. Dr. Friedmann Bernát védő ügyvéd nem látja helyén azt, hogy a váltókat más szakértők ujabban megvizsgálják, mert a törvényszék ez esetben csak a hamis eskü kérdése felett dönt. Kívánja, hogy a tárgyalás folytattassek. Elnök azt hiszi, hogy a legközelebbi ido alatt a tárgyalás folytán felmerült hiányokat kellene pótolni, és ezért a végtárgyalást felfüggesztendőnek véleményezi. Dr. Friedmann tiltakozik a felfüggesztés ellen. A törvényszék hosszabb tanácskozás után a a tárgyalást az elnök nyilatkozata szerint elhalasztja. Dr. Friedmann ez ellen semmiségi panaszt emel; elnök azonban nem fogadja azt el, mire dr. Friedmann a semmiségi panaszt ismétli. A tárgyalás vége d. u. 2 órakor. Mérgezés. A legfőbb ítélőszék a mult héten következő esetben hozott ítéletet: Koller József igen látogatott vendéglővel bírt Nagyváradon, anyagi viszonyai igen jól rendezve, de boldogságához hiányzott a házi béke. Családi élete folytonos lánczolata volt a czivódásoknak nejével, mely sokszor már a vendéglői helyiségekben is folytattatott, okot erre leginkább azon körülmény adott, hogy Koller lábán gyógyithatlan seb volt és neje az ő 32 évét nem találta összhangzónak férje 52 évével, és sokkal szivesebben látott magánál egy főhadnagyot és vendéglőjének több vendégét, mint férjét. Ezt észrevette a férj és szemrehányásokat tett érte, mi gyakran a legviharosabb jeleneteket idézte elő. Ilyen alkalmakkor több ízben azt mondá a nő férjének. „Vén dög, még most sem tudsz meghalni!" Más alkalommal Kollerné egyák szornszédnéja előtt ugy nyilatkozott: „No hála Isten, férjem nem sokáig viszi, mert az orvos azt mondá, hogy lábán a seb 14 nap alatt begyógyul és annak halál a következménye." Egyszer ismét tanuk előtt azt mondá: „No, ki férjemet megölné, bizonyosan nem követne el vétket." 1869. évi október 10-én öt napi betegség után Koller József meghalt. Ekkor a hir, hogy Koller József nem természetes halállal mult ki, annyira elterjedt, hogy a hatóságnak is tudomására jutott. De megtudta ezt Koller Anna is és a tszéki beavatkozásnak elejét veendő, házinépének a legmélyebb hallgatást parancsolt azon fenyegetéssel, hogy hivatalosan kihirdettették az újságban, hogy a ki erről beszél, háromnapi börtönnel fog megbüntettetni. De a hatóság azért mégis elrendelte a bonczolást és kitűnt, hogy Koller József csakugyan mérgezés következtében halt meg. A gyomorban egy egész lat mireny találtatott, minek alapján Kollerné elfogatott és ellene a bűnvádi eljárás mérgezés általi íérjgyilkosság alapján elrendeltetett. A vizsgálat folyamán a következők derültek ki: Koller József az étkezésnél mindig pinczőrei által szolgáltatá magát, míg 1869. okt. 5-én este neje hozott neki „lúdaprólékos répát." Koller jó étvágygyal hozzálátott az ételhez, de nem sokára roszul lett, elhalaványult, ajkai megkékültek is az izzadtság dőlt róla: rögtön lefektették és orvost hívtak. Az orvos megvizsgálta a beteget, és végre kérdő a nőtől, nem tudja-e mitől lett beteg főije? Ah, szólt a no, nem nagy dolog az egész. Szereti az italt es most igy s messzely jamaika rumot ivott. Az orvos ezt elhitte és gyógykezelte a beteget a — cholera ellen. A beteg azonban napról napra roszabbul lett és végre felette orvosi tanácskoz-