Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 42. szám - Megjegyzések a telekkönyvi jogesethez - A második magyar jogászgyülés üléseiből [2. r.]

— 472 lel ineg; ezen öuczél az állami lét által meg nem szűnik, sőt meg sem szünhetik, mert az emberi természet az állam által meg nem változtatható, s igy az öuczélnak mulhatlanul az önjog felel meg4). Ezen jog körének és határának fölismerése nélkül az állam egyes lakosainak állását az államban és az államhoz való viszonyban megítélni nem lehet, mert ha csakugyan létezik egy elidegeuithetlen, s\p ember természetében fekvő önjog: ugy az államban azt senkinek illetni nem szabad. Ezen jogokat az ember természetében fekvő föladatából könynyü fölismerni, és habár azok részletezésében és aprólékos előadásában egyes eltér:'sek és nézetkülöuségek merülhetnek fel ugyan a különböző irányú irók között, de azok lényegökben mégis következők: 1) A személyes létjog, mely közvetlen alapját az ember személyiségében leli és magában foglalja mindazon jogokat, melyek nélkül a lét föntartása lehetetlen. Az életet maga a teremtő adta az embernek és egyúttal belé oltá az ösztönérzetet annak föntartására. Az emberi élet és lét nem szolgálhat semmi másféle czélok eszközéül és az élet és lét föntartásában az állam nem akadályozhat senkit. Sőt az államnak természetszerű föladata lévén az összes emberi czélok előmozdítása, azok elérésének niegkönynyitése: a személyes létezés jogát más személyektől származható támadás és veszélyek ellen megvédeni is tartozik: ha pedig erre az állam képes nem volna, ugy az egyesnek is természetszerű joga, hogy ő maga hárítsa el a támadást ha szükséges a támadó lérjogának sérelmével is. Ez a vétlen önvédelemnek mindenkit megillető joga. Az állam is csak annyiban korlátozhatja ezen létjogot, a mennyiben azt mások létjogának megvédése mulhatlanul szükségessé teszi. Ily esetekben természetesen a sértő létének megsemmisítése is bekövetkezhetik. De azon körülmény, hogy a lakosok létjogainál előfordulható összeütközések igazságos kiegyenlítése az államban átalánosau uralkodó tekintélynek — az államhatalomnak föladata, még nem jogosit föl oly tényekre, melyek mások létjogának megvédésére nem szükségesek; mert ha például valamely élő veszélyes embert a törvény polgári halállal akar büntetni, ezáltal egyéni létét nagy mértékben sújtotta a nélkül, hogy ezáltal másoknak jogai legcsekélyebb mértékben biztosíttattak volna. Még sokkal nagyobb és fölöslegesebb sérelme a létjognak a test-csonkitás, mely a személyiségnek olyuemü megsértése, minőre soha senki följogosítva nem lehet. A hol a testcsonkitás még előfordulhat, ott a személyes létjognak tisztelete nem is képzelhető. A személyes létjog valamennyi jogok között a legfontosabb és a többiek alapját képezi; a hol még ezen jog tisztelete sem fejlődött ki az emberekben, ott más egyéni jogokról szó sem lehet. (Folytatjuk.) Megjegyzések egy telekkönyvi jogesethez. Dr. S chnier er Gyula osztálytanácsos úrtól. E lapok 41. számában Gyura Adolf ügyvéd ur egy jogesetet közölt, vagy jobban mondva a ') Ahrens, Organische Staatslehre 24. ]. hihetőleg saját kereszt-atyasága mellett indított, de mind a három fórumon szerencsésen és igazságosan eltemetett kereseti curiosumot ismerteté meg, következtetvén abból, hogy 1. a prrts. 44. §-a érvénytelen, 2. a semmitó'szék saját határozatait megdönti. Hogy mennyire szeretem, ha a bíróságok hibás ítéletei a "szaklapokban minél élesebben kritika alá vétetnek, azt a „Jogtudományi közlönyben'- közzétett kíméletlen bírálataim álül többször tanúsítottam. Több jogi szaklap szerkesztője irányában azon óhajtást fejeztem ki, miszerint az összes ügyvédi kar szólittassék fel általuk, hogy minden nézetük szerint hibás ítéletet a tényállással együtt küldjék be közlés végett. De hozzátettem, hogy az ily módon begyült anyag azután kellőleg lészen megbírálandó, és csak alapos kritika mellett közlendő. Óhajtom tehát, hogy a független sajtó utján a legfelsőbb bírósági ítéletek is vétessenek kimétlenül bonczkés alá, de csak olyformán, hogy ezen kritikai bonczkés ügyes kéz által kezeltessék, mert, ha műtéte nem sikerül, a szaksajtó tekintélye és az olvasó közönség bizalma van veszélyeztetve.*) Lássuk már most a kérdéses jogesetet, melyben közlő ügyvéd ur az egész telekkönyvi eljárást úgyszólván fejére állítja. Ugyanis azt meséli hogy „T. J. felperes S. J. és társai alperesek testvérjétől tettleg elkülönzütt s az úrbéri rendezés alkalmával külöuhasitott, mindazonáltal S. J. és társaival határozott arányban egy telekkönyvbe jegyzett, így telekkönyvileg osztatlan birtokot vett meg.' Eddig a tényállás, most jön a hibás következtetés: „Hogy ezen birtokra birtoktulajdoni jogát bekebeleztethesse, S. J. és társainak be kellett volna mint tulajdonos társaknak ösmerni, hogy az adásvevés tárgyát képező birtok az eladó tulajdona (?) s annak a vevő nevérei lejegyzését megengedik." Ha valamely tulajdonostárs mint ilyen a telekkönyvben előfordul, ő teljes tulajdonosa a maga részének (u. p. t. k, 361 §.) kénye kedve szerint rendelkezik avval és sem a bekeblezéshez sem az előjegyzéshez másnak ha mindjárt tulajdonos társa is. elismerése vagy beleegyezése nem szükséges. Az, hogy valamely telekkönyvileg kitüntetett birtokrésznek ki a tulajdonosa, nem a tulajdonostársak beismerése hanem a telekkönyvi bejegyzés által igazoltatik. A hol csak telekkönyvek vannak, egyes birtok illetőségek egy névről a másikra iratatnak át vagy terheltetnek meg, anélkül, hogy valakinek is eszébe jutna az iránt még a birtoktulajdonosokat is megkérdezni. Felperes más nézetben volt, megkérdezte a birtoktársakat és tagadó feleletet nyert. „Ily helyzetben" azt mondja „T. J. vevő a megvett birtokra birtoktulajdoni jogát előjegyeztette, és az előjegyző telekkönyvi hatóság előtt S. J. és társai ellen az igazolási pert a prrts. 44. §-a alapján megkezdette." Itt történt a második hiba, mert az előjegyzés igazolása iránti per azok ellen intézendő kik ellen az előjegyzés kieszközöltetett (t. k. 0.95.) Felperes pedig ki az előjegyzést csak a vele szerződött fél, az eladó ellen és csak az eladó birtokilletöségére nézve ezsközölhette ki, az igazolást nem az eladó ellen, hanem testvérei ellen, kiknek tulajdonukból mit sem kiván, intézte. Ennek természetes következménye volt az elutasítás mind a három fórum által, mert igen helyesen mondatik az első bírósági ítéletekben „közte és alperesek közt semmiféle jogviszony nem létezik, tehát nem követelheti, hogy alperesek a mással kötött szerződéshez beleegyezésükkel hozzájáruljanak.'1 Ha felperes ezen tiszta tulajdonjogi vagy telekkönyvi kérdésbe most a lejegyzést vagy jobban mondva a közös tulajdonnak tényleges elosztását akarja bekeverni, akkor kétszeres tévedésben van. Először mert ez többé nem igazolási ügy, mely csak a vett intellectualis birtokrész bekeblezésére czélozhat; másodszor mert *) T. barátunk nézetét nem osztjuk; mi nem féltjük a szakkozlönyük tekintélyét, ha ezek a feltürvényszékek Ítéleteinek bírálatait ugy a mint azok beküldetnek, a beküldők neve alatt küzzé teszik, sőt azt hiszszük, hogy ez által az ügynek lényegesen használnak, mert a talán téves bírálatok közlésével is alkalmat nyújtanak a helyreigazításokra és czáfolatokra és igy tudományos szempontból csak kívánatos eszmecserének nyitnak tért, a mely az illet."> lap tekintélyét legtávolabbról sem csorbíthatja, mert a részrehajlás gyanúját is elhárítja — másrészről pedig a helytelenül megtámadott bíróságok ítéletei iránt a bizalmat csak fokozhatja. Szerk. közös birtoknak elosztása nem telekkönyvi hanem osztályper vagy jelen esetben, midőn az úrbéri rendezés már megtörtént és a birtok már külön kihasittatott, az 1869. évi erre vonatkozó szabályrendelet szerinti eljárásnak tárgya. Világos tehát, hogy a prrts. 44. §-a még most is érvényes, de világos szövege szerint csupán igazolási perekre alkalmazható. Kár volt tehát, felperesnek perét két egybehangzó határozat ellenében tovább felebbezni, mint mondja „leginkább azért, hogy mondassák ki: érvényes-e a prrt. 44. szakasza, mely birtok tulaj doni "jog előjegyzésének igazolását ugyanazon telekkönyvi hatósághoz utasítja, hol az előjegyzés történt" és méltán lett felperes 25 frtnyi konoksági büntetésbe marasztalva, mert nem sértett jogának helyreállítását, hanem „jogelv kimondását" kívánta, az az tudakózodott egy törvény kétségbevonhatlan érvénye iránt. A semmitőszék határozatában pedig, nem a III. bírósághoz való felebbezés, hanem az abban foglalt kérelem, mely szerint felp. egy fennálló törvény érvénye iránt kért Ítéletet, tekintetett konokságuak és ennélfogva a semmiségi kérelem elvettetett. Miután e szerint nem csak az előjegyzési kérelem az arra fektetett igazolási keresettel együtt, hanem a két rendbeli felebbezés és semmiségi panasz téves , alapnélküli és konok volt, ezen per nem a semmitőszék ellentétességén1! de inkább annak „eelatans példája." hogy menynyire íélreértetik nálunk a telekkönyvi eljárás és menyire zavartatnak sokszor össze a legegyszerűbb kérdések. \/A második magyar jogászgyiilés / üléseiből. C zent he József miskolczi ügyvéd urnák az ! /. szakosztályiján tartott beszéde dr. Teleszky Ist\ ván urnák a törvényes örökösödés törvényhozási szabályozása tárgyában beadott indítványa feleit. (Folytatás és vége.) Nem osztom feltétlenül Teleszki urnák azon állítását sem (évkönyv 13. lap.) hogy „a szülék, a szerzeményi vagyonból köteles részt nem kapnak." Mert oly esetben, midőn az örökhagyó szerzeményét akár nejének, akár másnak hagyta végrendeletileg. vagy pedig azt elajándékozta: akkor illeti a szüléket köteles rész a sierzeményi vagyonból is. E jog az ideigl. törvk. szabály. T-ik §-áuak 2-ik bekezdéséből szükségszerüleg következik. A szülők érdekeinek megóvása, illetőleg a most elősorolt kivételes esetek kedvéért sem vagyok tehát hajlandó a novelláris intézkedésre, főleg miután tudjuk, hogy a codificatió befejezése, ugy is csak — idő kérdés. De nem pártolhatom az indítványt még azért sem, mert jelenlegi anyagi törvényeinkben számtalan oly intézkedés van: mely a törvényes öröklésnél korszerűtlenebb (p. o. a házassági vagyonjog több nemei): sőt némelyek kártékonyabb hatásúak is. Már most, ha mind ezt jogrendszerünk keretéből mintegy kimarkolva, novelláriter akarnók újítani: akkor csak azt vennők észre, hogy codexünk ugyan lesz: de nincs köszönet benne, mert a sok „toldozás-foldozás" mellett, az egyöntetűséget, a codificatió ezen egyik legfőbb czélját meghiúsítottuk. Végül, Teleszki ur azt állítja (évkönyv 10. lap,) „hogy az ideigl. törv. szab. 9—12. §§-ainak megállapított öröklési rend nem tekinthető másnak: mint az ősiség életre galvanizásálásának." Én tagadom, hogy az ennek illustrálása végett felhozott 2-ik példából helyesnek bizouyulua a Teleszki ur most érintett állítása. — Ug'vanis régi törvényeink szerint, bizonyos vagyon "csak akkor tekintetett ősinek, illetőleg ebben csak akkor öröklött az oldalág: ha az illető vagyon legalább már egyszer képezte osztály tárgyát (H. T. K. I. E. 47. 48. 50. c.) Minthogy pedig a például felhozott concvet esetben, a szerzeményi vagyont hátrahagyó örökhagyónak csak egyetlen gyermeke van: következéskép e vagyonban az oldalrokonok még soha nem lehettek osztályos felek s igy az ősi vagyonnak nem is tekinthetnék. Miután a fóntelőadottakkal beigazolom: hogy az anyagi jog terén való novelláris intézkedést mindig, csak rendkívüli jogi vagy politicai körülmények indokolhatják, a mi pedig jelenleg fön nem forog.