Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 33. szám - Érdekes semmiségi eset - Perköltség a becsületsértési ügyekben

— 380 — zettséget, lelkiösineretességet, kiváló hitelt igénylő műveletek illetékes szakférfiak kezeire bizattassanak ? Kérdem, hogy ha a törvényhozás jónak látta a jogok (s pedig nem ritkán kevésbé fontosaknak, miut a tlkvi jogok) némelyikének érvényesítése tekintetéből elodázhatlan föltételül szabni az agyvédi közbenjárást, nem még inkább indokolható volna e, ka kimondatnék, hogy a vagyoni jogok fontosabb részét tartalmazó s az állani különös figyelmét megérdemlő tlkvi bejegyzések, csakis szakképzettséget bizonyított, s az állam által bizalmat érdemlő egyénékül föltüntetett férfiak befolyása mellett készített okmány s beadmány alapján eszközölhetők ki? S ha az érdekelt szakférfiaknak fokozatosan s körülirttau megszabatnék a dij, melyért a reájuk bizott munkálatot teljesíteni lesznek kötelesek, föltételezhető e, hogy a munka drágább legyen, mint a szabad zsarolási kiváltsággal fölruházott tudatlan zugi 1 ászé. s ha ez föltehető lenne is: valószínű e, hogy különösen ha az illetőknek meghagyatik, miszerint az általuk szerkesztett szerződési ügyletek tlkvi kitüntetését el ne mulasszák — a valóság továbbra is oly külömböző maradjon a tlkvi állástól, mint külömböző jelenleg? Megvagyok győződve az ellenkezőről, mert ha a felek tudomásba helyeztetnének, miszerint tlkvi azaz tulajdoni jogot csupán bizonyos, az állam által is bizalmat érdemlőknek jelzett személyek közbenvetésével lehet szerezni; ha értesíttetnének arról, hogy személyeik azonosságának bizonyításán tul a formalitások megtartására figyelniük nem lesz szükséges s a czélzott siker még sem fog kimaradni, minden szerződő fél saját érdekei által ösztönöztetve, sietni fogna a kijelölt egyén olcsó, és mi több sikeres szolgálatát igénybe veui, s igy a tényleges ügylet száz közöl kilenczven esetben kirüntethetővé válnék a fllkvekbeu.*j Hallani vélem a választ: amennyiben általában az okmány szerkesztés, különösen pedig a tlkvi jogokra vonatkozó okmányok szerkesztése fontos föladat, s nemcsak szakképzettséget, de még kiválóbb jellemmel biró szerkesztőt is igényel; — amennyiben az államnak nem szabad pol gárait 1. lkiösmeretlen s tudatlanságaik daczára is oly müveletekből élősködők zsákmányául oda engedni, melylyel nem talán dilettautismus, hanem zsarolási ösztönből foglalkoznak; araennyiben a nyilvános közhitel érdeke kívánja, hogy a szakmüveletek, különösen a tlkvre vonatkozó részükben ne obseurus, pénzért mindenre kész s felelősségre nem vonható, hanem jellemes, felelőség alatt álló, szakképzettséget bizonyított s az állam által szakmunkák végzésére följogosított egyének által végeztessenek, — mondassák ki, hogy okmányok s tlkvi beadmányok csakis különös képésitvénnyél biró egyének által szerkesztethessenek. Ezeu szakférfiak : az ügyvédek. (Vége köv.) ni utJ^u^ VormUég a becsületsértés! ügyeknondott okirat fennlótét' 1)011 Érdekes semniiséffi eset. (L. Gy.) Törvénykezési rendszerünk abnorrais állapotában, — midőn az egyes előforduló *)Ezt kényszer nélkül is el lehet érni, ha a közjegyzői okmányoknak, bizonyos előnyük biztosíttatnak, mi által lassankint népszerűvé is lehet az intézményt magát tenni. Szerk. lényeges jogesetekről positiv törvény nem rendelkezik, a curiának elvi jelentőségű s a törvényt némileg helyettesítő határozatai oly fontos szerepet játszanak, hogy a közvélemény azon határozatokat méltán feszült figyelemmel kíséri, melyeknek a törvény szelleméből és az igazság szeinpoutjábóli alkotása és az egyes előforduló hasonló esetekre történendő következetes alkalkalmazása, nem ritkán döntő befolyást gyakorol az állampolgárok ugy erkölcsi mint anyagi érdekeire; nem tekintjük tehát ezen szempontból elpazarolt térnek és időnek, melyet a közel jövőben egy a semmitőszék elbírálása alá kerülendő jogeset közlésére fordítunk. Az eset röviden a következő: ]' város törvényszéke egy koresetben, — melyben az ügyfelek által az ellenirat, válasz és viszonválasz is beadatott, felperesnek már válaszilag azon 1 esetre fenntartott jogának érvényesítése következtén lét laszban felhozott ténykör egy félperesileg ezőnek m tagadna — alperesnek az okirat létezését csakugyan megtagadó viszonválaszának beadása után a ppdts 188. §-a értelmében indított alkeresetét elfogadván, arra tárgyalási Határnapot is tűzött, a főper további tárgyalását — vagyis a lel peres által bejelentett végirat beadását az alkercset érdemleges elintézéséig függőben tartani rendelvén. Ezen végzés ellen alperes semmiségi panaszt emelt a/.on indokolással, hogy az érintett végzés a törvénykezési rendtartás 137. és 140. §§-ba ütközik, és hogy a pernek végirati stádiumában közös okirat közlése végett alkereset nem iudittathatik, mert a végiratot és ellen — végiratot a törvény által meghatározott időben okvetlenül be kell nyújtani, továbbá, hogy a pprdtásnak hivatkozott két §-a azt czélozta, mi- I szerint a pert a végirati stádiumban huzni-von- j ni ne lehessen, azért kéri a sérelmes végzést s ' az annak folytáni eljárást megsemmisíteni. Vizsgáljuk már most közelebbről alperes j semmiségi panaszának érvelését, s foglaljunk el I vele ellentétes álláspontot. Azt mondja ugyanis alperes, hogy alkereset a pernek végirati stádiumában nem indítható, mert a végiratot és ellenvégiratot a törvény által meghatározott időben okvetlenül be kell nyújtani. Nézetünk szerint nem áll felperes érvelése, mert a pprdts I 188. §-a határozottan mondja, hogy az alkereset. & fő Ügy folyama alatt valamely kö- ' zös okirat kö;lése végett, azon perirat (tehát ] nem szabja ki kizárólag melyik) beadására kitűzött határidő első felében benyujható. mely- I ben a fél az okiratot használni akarja. Nem határozza meg tehát a törvény, hogy melyik periratnál bezárólag kell, illetve tul nem lehet a fél- > nek e jogával élni, hanem tetszésére bizza azt | a tőügy folyama alatt bármely periratnál érvényesíteni, már pedig a végirat is a főügy f o1) ama alatt adatik be, hogy pedig ez is perirat az is kétségtelen. De ha a törvénykezési rendtartásnak czélja lett volna, az alkereset headhatasát a pernek végirati stádiumára is ki n e m terjeszteni, ugy bizonyosan határozottan kimondta volna azt, a mint hogy kijelöli azon eseteket, melyekben tellebbezui, vagy semmiségi panasszá! élni nem lehet. Ugy de a törv. rendtartásban ily intézkedésről említés sem tétetik, világos tehát, hogy a felek jogait e tekintetben — a tön enyhen határozottan megjelelt esetek kivételével — korlátozni nem kívánta. Ügyesen szövi be alperes semmiségj panaszába, a per huzavonására vonatkozó észrevételét, ugy annyira, hogy ezen érvelése első pillanatban fontosabbnak tetszik a többinél: de ha tekintetbe vesszük, hogy pprdtásunk oly számos kínálkozó alkalmat és kibúvó ajtót nyújt az ezt keresőnek, kételkedni sem lehet azon, hogy felperes, ha akarta volna épen ezen eszközt használta volna fel a per huzavonására. De illusoriussá válik felperesnek ezen állítása, még azon körülmény által is, hogy az alkeresettel élő fél jelen perben felperesi minőségben szerepel, nem áll tehát egyáltalán érdekében a per huzavonása, sőt inkább annak mielőbbi befejezése. De a dolog bővebb megértése czéljából közöljük még azon indokot, mely felperest épen a végirat stádiumában kényszeritette az alkereset indítására és nem előbb. Felperes ugyanis keresete megindításakor annak alapjaképen egyszerű szóbeli szerződést említett, de szüksége sem volt reá írásbelit is érinteni, mert fel nem tehette alperesről, hogy e szóbeli szerződés lényegét tagadni fogja; de miután alperes tagadta azt ellenbeszédileg, ugy felperesnek élnie kellett válaszában a pprdts adta joga fenntartásával, hogy t. i. az esetre, ha alperes az Írásbeli szerződés lételét és lényegét is tagadná, azt mint közös okiratot bekivánja, mit miután alperes viszonválaszilag csakugyan tett, kénytelen volt alkeresetét megindítani, mit ha előbb tesz, a bíróság azt mint időelőttit — miután alperes előbb az alkereset tárgyát képező Írásbeli szerződés lételét nem tagadta, csak viszouválaszilag — visszautasította, és kell. hogy visszautasította volna, már pedig ily előrelátható visszautasításnak magát kitenni czélszerűtlen eljárás leendett. Nem kis érdekkel várjuk a semmitoszéknek e tekintetben a jövőre nézve is kiható és iránytadó határozatát, melyet, miután a kérdést magát nyilvánosságra hoztuk — annak idején szintén közlendűnk. Ti r/i k ó .József ügyvád, úrtól. Hogy a büszke magyar becsület törvényeink előtt Európaszerte a legolcsóbb, volt alkaimam két ízben is e lap hasábjain fejtegetnem: okát is adám e kórságnak és javasoltam orvosságát. Minthogy azonban az orvosság elkészítésére kizáró szabadalmat csupán az igazságügyi minister s illetőleg országgyűlés nyert; királyi táblánk egy előzetes óvszert hozott javaslatba és állapított meg: becsületsértési perekben a perköltségeket egyszer mindenkorra kölcsönösen beszüntette. Véleményem szerint ez eljárás törvénybe ütköző, helytelen, hátrányos, de nem is óvszer. A perköltségek mi módoni megítélése ugyanis a perrend körébe tartozik, és országgyülésileg szentesített 1868. LIV. t. czikkünk 251. §-a perköltségek tekintetében a baesületsértési perekre nézve sem különbséget, sem kivételt nem tesz. „A pert vesztő fél rendszerint elmarasztalandó a perköltségben". — mondja az idéztem paragraphus. És a „rendszerint" szó nem hatalmazza fel a bíróságot, hogy a perek egv egész osztályára, minden kivétel nélkül, a törvény szabványaival ellenkező rendeletet mondjon s alkalmazzon. Sőt még e szavak sem: .Úgyszintén a biró belátásától függ a per körülméi nyeihez képest a perköltségeket kölcsönösen meg| szüntetni" — jelenthetnek annyit, hogy a bíróságnak jogában áll egyszer a becsületsértési s | kisebb hatalmaskodási. máskor tán az örökségi, ; ismét a birtokperek valamennyijére a perköltségek kölcsönös beszüntetését kimondani. „A per körülményeihez képest" kifejezés csak annyit és ' nem többet fejez ki. hogy egyes — akár be| csületsértési, akár adóssági — perekben tehet a i bíró szükségeltnek látszó eltérést. De 2-or helytelen is felső bíróságunk ezen | intézkedése, mert arra még nem tudok esetet. ; hogy ha felperes — bár becsületsértési ügyben ! — kereseti állításait be nem igazolta, a perkölt\ ségekben el ne marasztaltatott volna. „Vicém pro vice* és „quod uni justum, alteri aequum." I Minden positiv törvényekkel merőben ellenkezik, i hogy jobban sőt kizárólag büntessük azt, aki • becsületének helyre állítását s illetőleg sérelmé! nek megtorlását, tör vény szabta módon keresi. Csigameuetü igazságszolgáltatásunk mellett vajmi könnyen történhetik sokakkal, ami történt egyik védenczemmel, ki becsületsértési pert indított még 1869-ben s négy tanú kíséretében keresett föl, kik valamennyien vallották, hogy védenczemet alperes „bitang, betyár, hunezut, akasztófa, hóhér" s más ehhez hasonló díszes czimekkel különböztette meg. Sok huza-vona után a múlt hóban kaptam tanuhallgatásra ha[ táridőt.És tanúim? Egyhangúlag vallották, hogy igen is, alperes különféle czimeket aggatott felperesre, de már az régen volt, a czimek minőségére nem emlékeznek, s felperes nem oly büszke, hogy a czimeket mellén hordozza. El is marasztalták alperes ellenében is s jól meg kell fontolnom: felebbezzem-e a meglehetősen paprikás ügyet, mely becsületét óvott védenczemnek 30 ftjába került. 3-or. Hátrányosnak is mondám a felsőbirósági megállapodást. Megrögzött véleményem az nekem, hogy a becsületsértési s kisebb hatalmaskodási pereket nem ezáltal fogjuk kevesbíthetni ha felpereseket a per viselésétől elriasztjuk; sőt ellenkezőleg csak ugy s olyképen, ha alperesek mennél keményebben sújtatnak. A becsületében sértettnek hiában mondja az ügyvéd, hogy: ba-