Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 33. szám - Közjegyzői kényszer [2. r.]

— 270 kifáradván a hasztalan fáradság és költekezés folytán, az ügyletet végre is befejezetlenül hagyja, természetesnek fogjuk találni, hogy azon eljárás, melyszeriut ma a telekkönyvi jogok egyedül szereztethetnek meg, sokkal inkább oka a szerződések telekkönyvbe nem jutásának, mintsem lenne a jegyzői kényszer. Ma a feleknek a formaságok halmazát kell keresztül tanulmáuyozniok s nem egy esetben roppant türelem kell ahoz. hogy tlkvi bejegyzés nyerethessék; ha ellenben a jegyzői kényszer behozatnék csupán egyetlen formaság állna a fél előtt, s ez mindenki előtt nyilvánvaló, tanulmányozás nélkül megtartható: t. i. hogy a tikvekre vonatkozó ügyleteknek közjegyző által kell papirra tétetniök, ha ennek eleget tett a fel, a többi formaságokra nincs gondja s nyugodtan hajtja le fejét, mert jogainak érvényesítése további törődés nélkül a közjegyző által hivatalból eszközöltetik. Levonva az elmondottakból az eredményt nyilvánvalóvá válik, hogy a jegyzői kényszer behozatala által a felek akaratszabadsága nem korlátoltatik, s csupán a szabadon létrehozható tények jogcselekménnyé emelésének foriuálitása szenved változást; — hogy a formaságokhozi ragaszkodás a jegyzői kényszer nélkül sem levén mellőzhető, ennek behozatala által nem hogy a formalitások szaporittatnának, hanem az eddigiek is egy egyszerű és könnyen megtarthatóban összpoutosittatván, a tlkvi jog szerzése, átruházása, megváltoztatása stb. kevesebb utánjárással, biztosabban és kényelmesebben lesz eszközölhető. Áttérek a másodszor fölvett szempontra. A jegyzői kényszer ellen leginkább azt szokták fölhozni, hogy az czélszerűtlen, mivel nemcsak magát a rendszert népszerütleniteni képes, hanem azontúl a voltaképeni czéluak sem felel meg. Ugyanis a közjegyzői kényszer elfogadása, — ha az merőben jogtalan nem volna — csupán az esetben lenne némileg indokolható, ha ezáltal elérhetővé válnék, hogy a tlkvi állás esalhatlan tükre legyen a ténylegességnek. Ámde ez nem eszköz arra sőt ellenkezőleg, okul fog szolgálni, hogy a ténylegesség kifejezést mentül kevesebb esetben nyerjen a telekkvekben. Indokoltatik ez állítás az által, hogy a kényszer, bármely téren mutatkozzék is az, ösztönszerű ellenszenvet kelt bennünk: hogy a közjegyző, ki csak bizonyos, nem ritka esetben távoli pontokon lesz felállítható, a szerződni kívánó felek által nagyobb kiadások, utazás stb. nélkül két a személyek azonosságát igazoló tanú kíséretében nem közvetíthető; miből valószínűvé válik, hogy különösen kisebb érdekű szerződési ügyletek, ha az ügylet vidéki, s a közjegyző székhelyétől távolabb eső ponton lakók között jő létre, talán csak minden tizedik esetben fog a tlkvben kifejezést nyerhetni. Nem akarom állítani, hogy a kényszer : a működő személyek akaratára való azon erőszakos behatás, mely öt nem engedi a jelleme és hajlamai által megjelölt czél felé haladni, minden a szabadságérzetét ösmerő s a személyi jogot respectáló egyén előtt gyűlöletes ne lenne. Igen a kényszer azon kényszer, mely akaratunk leigázását vette czélba, | óriási jogtalanság s a lehető leggvűlőle- i ] tesebb valami! Ámde, mielőtt az itt szóban forgó u. | n. közjegyzői kényszert elítélnénk, vizsj gáljuk meg váljon az azon kényszer ter! mészetével bir e, mely előttünk annyira | gyűlöletes? Ugyhiszem, hogy kik a jegyzői kényj szert a szó való értelmében vett kény| szerrel ugyanazonosnak fogadták el, s mint ilyet támadták meg, a helytelenül alkalmazott kifejezés által hagyták magukat tévútra vezettetni. Figyeljük meg részrehaj lati an nyugalommal, hogy miben áll az az annyira elitélt közjegyzői kényszer? talán e vagy ama polgárt szerzési, vagy átruházási jogától fosztja meg? vagy legalább is gyakorol valamely behatást a felek akaratára? nem! — egyszerűen csak azt rendeli, hogy, ki tényét jogicselekraény minőségűnek kívánja tekintetni, azt nem az eddig fönállott sokuemű formaságok szerint, hanem egyszerűen közjegyző közbenvetésével eszközölje; az által tehát nem az egyéni akarat vettetik korlátoltatás vagy jogtalan behatás alá, hanem csupán bizonyos régibb formaság ujabbal cseréltetik föl. Kérdem: kényszer intézkedés e ez? van e joga e tekintetből a feleknek az iránt panaszolkodni, hogy ők valaminek tevésére vagy nem tevésére kényszeríttetnek ? Van! — hallom válaszoltatni — mert kényszeríttetnek, hogy ügyletüket egy bizonyos, talán bizalmukat sem biró s a legtöbb esetben csak költséges és fáradságos uton föltalálható egyén által mozdittassák elő. Ellenvetésnek megjárja, de, hogy ala- I pos volna, arról szó sem lehet. Hova ve- ! zetne ez elv, ha azt következetesen alkalmazni akarnánk? oda, hogy a birósá- | gokat, közhivatali személyeket és hatóságokat, sőt magát a törvényt is tarthatlannak kellene nyilvánítanunk; mert hiszen a fél, ha jogait pörös uton kívánja érvényesíteni, a rendes bíróságok és hátóságok elé kényszeríttetik járulni, tekintet nélkül arra: váljon minő bizalomi mai viseltetik azok iránt s váljon több vagy kevesebb költség es fáradságba kerül az? — mert hiszen bizonyos jogügyletek előmozdítása tekintetéből a felek meghatározott esetekben ügyvéd segélyét kényszerittetnek igénybe venni, tekintet nélkül arra, hogy érdekeiket talán önmaguk is képesek lettek volna védeni; — mert hiszen, ha valaki valamely ingatlanra vonatkozva tulajdoni jogot kíván szerezni, kényszerülve van a vásárí lás tényét bekebleztetés által jogcselekménnyé emelni stb. De tekintve hasztalan költekezést és í fáradozást, mégis elvitázhatlan marad, • hogy különösen a kisebb ügyletek nem fognak tlkvi kifejezést nyerni s igy a jegyzői kényszernél mégis ezélszerűbbnel. bizonyul, ha szabadságot adunk a feleknek szerződésűket azáltal tétetni írásba, kihez bizalmuk van, s kivel azt ké| uyelmesebben és olcsóbban eszközöltet| hetik — fogják mondani. ; A szerződő felek eddigelé háromféle| képen mozdíthatták elő tlkvi ügyleteiket: I vagy önmaguk tevék, anélkül, hogy máJ sok segélyét vették volna igénybe; ez i eset az u. u. intelligensek osztályában s í ott is csak kivételkép fordult elő; — vagy valamely közel lakó s fájdalom! mindéi] vidéken föltalálható zugirászok használtatták fel magukat eszközül jó fizetésért; — vagy végre valamely szakembert kerestek meg a felek, ki aztán, mint szakmájához tartozót, illő dij mellett felvállalá a munka teljesítését. Mint mondám, az első eset elannyira ritkaságok közé tartozott, hogy ugy szólván számításba is alig jöhet. A második eset, az t. i. midőn a tlkvi jogokra vonatkozó ügyletet zugirászok közbenvetésével igyekeztek a felek előmozdítani, a legszámosabb; bátran állithatni, hogy a pörönkivüli tlkvi beadványoknak — különösen, midőn az a nép fiai között létrejött szerződéseken alapult — legalább is hét tizede zugirászok kezeire került. Nem akarom e helyütt vitatni, hogy e körülmény mind nemzetgazdászati, mind a közerkölcsiség, mind a közhitel stb. tekintetéből mennyire kárhozató* és üdvtelen következmények szülő anyja volt ? ez minden szakember előtt tudva levő dolog, csupán csak azt akarom kiemelni, hogy a zugirászok működése nem volt a felekre nézve olcsó, sőt ellenkezőleg s igy nem oda hatott, hogy a tények jogi cselekményekké is váljanak, hogy a tényleges birtokváltozások a tlkjvben is kitüntettesseuek, hanem megfordítva arra, hogy ki tlkveztetési hajlammal birt is, a zugirászi gazdálkodások láttára, végkép lemondjon arról. Volna e valakinek kedve, állításba hozni, hogy a zugirászok mesterségüket csupán a szakma iránti előszeretetből űzték volna? Nem, ők kenyérkereseti móddá tevék azt, s mint tapasztaljuk, nem köznapi sikerrel, mert ellenesetben nem szaporodtak volna s nem szaporodnának napról napra még ma is ; az egyik mesterségét hagyta félbe a másik hivatalos teendőit hanyagolja el, a harmadik talán erkölcsi megbélyegeztetése következtében előbbi pályáját elhagyni kényszerülvén, fölcsapott „vadfiskálisnak" (több helyen ez elnevezéssel jelöltetnek) — és gyártja derűre borura a legfontotosabb természetű okmányokat tlkvi kérvényeket, anélkül, hogy a legprimitívebb jogfogalommal bírna; és szolgálattételük korántsem olcsóbb, mint lenne egy szakemberé, nem pedig, mert vagy előre gondoskodnak, hogy a beadvány elutasítása esetében, s ez gyakori eset! — legyen födözeti összegük egy ujabb beadmány elkészítésére, vagy pedig utólag szorítják ujabb áldozatokra a feleket, kik ha vizre vitetni engedték magukat, akarva nemakarva úszni kénytelenek. Tekintve már az eddig előadottakat, kérdem: az államnak ezen helyzettel szemben tanúsított passiv magatartása szabadelvűségnek, vagy megbocsátharlan könynyelműségnek tekintendő-e? kérdem: váljon a zugirászok munkálkodásai olcsóbbak e, mint egy dolgozatainak helyes intézésére s követelésének mérséklésére, állásának tisztessége s a törvény által is kötelezett szakférfiúéi, s következéskép az olcsóság és biztosság, mint czélszeru eszközök arra. hogy a közönség kedvet kapjon fényeinek tlkvi kitüntetését eszközölni, amellett harezolnak e inkább, hogy az okmány s tlkvi beadmányok készítésének szabadsága továbbra is oly I korlátolatlan legyen, mint volt eddigelé l vagv pedig amellett, hogy ezen szakkép-