Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 32. szám - Közjegyzői kényszer [1. r.]

legtöbb törvény tartotta fen : ésszerű az azért már? B másrészt nem lebeg szemünk előtt a két legszabadabb nemzet—az angolok s amerikaiak példája — kiknek intézményeire oly szívesen szoktunk hivatkozni. Azon további ellenvetést hallom: elismerjük, hogy az államnak a vagyonba közvetlen beleszólási joga nincs; ámde a ki családot alapított gyermekeknek éltet adott, kötelességeket vállalt, mindezek mind az emberi társaság iránt, — s az állam ennek folytán méltán követelheti, hogy azok sorsa biztosítva legyen, nehogy az apától elhagyottak saját magának terhére essenek. Teljesen aláírom ez állítást, minden atyának szent kötelmei vannak a szüleitől reáforditott tökét s fáradságot gyermekeiben visszafizetni ezekből hasznavehető polgárokat képezni — s ha előbb zárná be földi pályafutatását mintsem bevégezhette volna e magasztos feladatot, természetes, hogy tartásokról s nevelésökről halála utáni időre is gondoskodjék. De ki ad azoknak jogot tőle örökséget követelni? ki kötelezheti őt arra, hogy fáradsággal szerzett vagyonát épen gyermekeire s nem is tetszés szerinti részekben hagyja — gyermekeire kiknek — meglehet egyike sem képes elődje nyomdokaiba lépni, — kiknek kezében talán az általa megindított SLép vállalat, éltének legfőbb czélja tönkre menne, fáradozása meddővé válnék? E kötelesség alapját hiába keresem s Montesquieu*) méltán mondhatta: ,,a természet törvénye parancsolja az apáknak, hogy gyermekeiket táplálják, de nem kötelezi azokat örököseikké tenni." S vizsgáljuk csak közelebb képes-e az állam tényleg biztosítani a családnak az örökséget? mikép gátolaudja, hogy valaki éltében el ne költse, másra ne ruházza vagyonát ? Segit magán, megengedi a gyermekeknek hogy atyjukat tékozlónak nyilváníttathassák, vagyonát zár alá vétethessék. Alig hihető mire képes a szellemi rövidlátás! Megfordítja, fejére állitja a természetes viszonyt, kémeket helyez az atya mellé saját gyermekei képében, s ez megszilárdítani fogná a család kötelékeit — mire mindig törekszünk? balgatag gondolat! S feltéve hogy valaki tényleg idegenkednék övéitől s ezen gyámkodást maga felett tűrni nem akarná; — ezer meg ezer alkalom kínálkozik neki mozgalmas életünkben vagyonán a legkülönfélébb czimek alatt túladni, ugy hogy az elidegenítés törvény előtt megtámadható nem lesz, — azért vagy letéve a szabadelvüség álczáját egyenesen meg kell semmisíteni a tulajdon szabadságát, vagy azt férfias következetességgel a végletekig elismerni. Ama fél szabályok csak képmutatást eredményeznek a törvény kijátszására ingerelnek s méregkint dúlnak a család testében, kárára magának az államnak! (Folytatjuk. y Közjegyzői kényszer. Margitay Dezső ügyvéd úrtól.**) Vannak intézmények és elvek, melyek föltűnésük alkalmával nem dicsekedhetnek különös népszerűséggel. *) »De F esprit des lois" liv. XXVI. chap. 6. **) A czikkiró úrétól eltérő álláspontunkat már többször jelezvén, azt itt nem tartjuk szükségesnek újra kifejteni ; az ügy érdekében azonban szívesen tért nyitunk újra az ellenkező nézetnek. Szerk. Ilyen a nálunk meghonosítani szándékolt közjegyzőség intézménye, mely daczára azon nyereményeknek, melyeket ha az helyes elvek szerint állíttatik: föl, előidézni Ígérkezik, a magyar nép, s talán nem csalódom, ha azt mondom a szakférfiak egy része előtt is visszatetszéssel találkozik. Igaz ugyan, hogy az 1870 évi magyar jogászgyülés kifejezé óhaját a közjegyzői intézmény leendő meghonosítása iránt, de ez nem zárja ki a lehetőséget, hogy talán épen ezen jogászgyülés tagjai közül azok, kik a közjegyzőség eszméjének nem barátai •— habár nem egye! nesen magát az intézményt, -- de legI alább annak oly alapelveit, melyek ma! gának az intézménynek acclimatisatióját j garantiroznák, megtámadják s azokat mi n| den áron elejtetni igyekezzenek. Ok úgy számítanak — s számításuk i nem levegőbe írott— hogy ha az általuk í nem kegyelt intézmény nem fog oly tekintélyes hatáskörrel elláttatni, mint a | minő azt megilletné; ha szigorú korlátok I közé szoríttatván, megvonatik tőle az alI kalom nagyfontosságú tényezővé fejlőd| hetni s létezésének szükséges voltát az ; eredményekkel beigazolni, — időelőtt eli aggottá fog változni, s a gyámoltalansá; got nem tűrő gyakorlat, mint elősmerésre ; érdemes sikert eredményezni képtelen in: tézményt előbb utóbb lefogja taszítani az alkalmazás teréről. Megvallom nem szeretném ha fönebbi soraim félreértetnének! ugyanazért ezennel kijelentem, hogy bár én azok ellen I szándékozom a küzdtérre lépni, kik a j közjegyzőség intézményének természetes j hatáskörét itt és amatt megnyirbálni száuI dékoznak, nem akarom őket általáuosi ságban azzal gyanusitani, mintha eljárá! suk egyedül a most jelzett utógondolat j által iiidokoltatnék. Nagyon sokau lehetnek s bizonyára | vannak is közöttök, kik a közjegyzői ha[ táskör megszorítását minden utógondolat nélkül, egyedül jogi vagy opportunitási : tekintetekből tartják ajánlatosnak; de nem j mulaszthattam el a fönti megjegyzést előrebocsátani, minthogy meg lettem győzve arról, miszerint a közjegyzői hatáskör ellen intézett támadások egyrésze indirect megtámadása magának a közjegyzőség j intézményének. Tervezetben volt, hogy telekköuyileg fölvett javakra minden jog és kötelezettség átruháztatása, megszüntetése vagy szerzése — a birói határzatok kivételével — egyedül és kizárólag közjegyzői okmány alapján legyen eszközölhető. Az e tervezetben foglalt kizárólagosság mint amely a feleket oda utalja, hogy telekkönyvi jogokra vonatkozó okmányaikat közjegyzők által szerkesztessék, közjegyzői kényszernek neveztetett el s azért én is — bár ez elnevezés épen nem I correct — közjegyzői kényszernek fogom, helyesebb elnevezés hiányában nevezni jelen soraimban azon kizárólagosságot, melyet most körvonaloztam. Ki elfogulatlan részrehajlatlansággal s indokolt meggyőződés alapján kiván valamely kérdés fölött ítéletei mondani, annak a kérdést minden oldalról megvizsgálnia és tanulmányoznia áll kötelességében. Ugyanazért mindenekelőtt azon szempontokat lesz szükséges kipuhatolnunk, ( melyekből kiindulva a közjegyzői kéuvszer fölött illetékes véleményt mondhatnunk. En azt hiszem, hogy ez három szempontból bírálható meg leghelyesebben s e három szempont: — & jogosság czélszerűség és államtanj eszélyessé g. Ha a jegyzői kényszer ezen három pontban kifejezett tekinteteknek meg nem felel, ugy mindenesetre elvetendő az; de nem mellőzendő semmiesetre, ha ugy találjuk, hogy a jogosság általa nem sértetvén, a czélszerűség és államtani eszélyesség elfogadását ajánlatosnak tüntetik föl. Jogossági szempontból fölhozatik a közjegyzői kényszer ellen: hogy az ellenkezésben áll az örök igazsággal, mennyiben a szerződő felek akarata, mi pedig az egyedül jogos irányadó a jogszerzési ügyleteknél azon esetben, ha az nem közjegyző tolla által nyilvánul tekinteten kívül esnék; hogymint jogában áll az államnak a polgárok némelyikét tényleg megszerzett jogaitól azon indokból megfosztani, mert bizonyos formaságnak nem tőn eleget s egyáltalán nem áll jogában oly szabályokat fölállítani, melyek tömeges jogvesztésnek lennének kutforrásai. Be kell vallanom, hogy a most fölhozott ellenvetések nem nélkülözik az alaposság szí nézetét; de ha közelebről észleljük fölfödözzük, hogy azok jogosultsággal nem birnak. Ugyanis: valamely ténynek megtörténtéhez elégséges az, ha valósággal végbe ment, de, hogy atény jogi cselekménnyé váljék, hogy az a tényező feleken kivül, bárkivel is szemben ilyennek tekintethessék, hogy az mindenkire egyaránt, kivétel nélkül kötelező legyen, hogy maguk a felek részéről is visszavonhatlanná váljék, bizonyos, előirt formaságok szerint kell eszközöltetnie. Ezen szükségesség s annak helyes fölösmerése vezette oda, előbb magukat a polgárokat, később a törvényhozást, hogy a tények bizonyos formaságokhozi kötését kötelezőnek elfogadják; ez hozta gyakorlatba például a tanuk előtti szerződés kötést, s akaratnak irásbani nyilvánitását; ez magyarázata azon jogi elvnek, hogy ki valamit akar, azt ugy kell akarnia, miszerint határozott akaratát, belenyugvását mások is olyannak felösmerhessék. Mi következik ebből? az, hogy azon akarat, mely kellő külső formával, kifejezéssel bir, kérdésessé válás esetén nem létezőnek tekintetik. Ezek szerint tehát nem a közjegyzői kényszer az, mely a felek akaratán erőszakot követne el; mely azt bizonyos formaságok miatt tekinteten kivül hagyva, jelentőségétől megfosztaná, hanem azon szükség érzete, miszerint a tényeknek, azok jogi cselekménynyé válása tekintetéből, hogy azok joghatállyal bírjanak, bizonyos formás külsőt kell adni. Vessünk például egy tekintetet a telekkönyvi intézményre, azt hiszem senkinek sem jut eszébe ez intézmény alapeszméjét megtámadni, holott az nem egyéb csupa formaságnál : a felek javakat szerezhetnek s ruházhatnak másra anélkül, hogy ez eljárásukban korlátoltatnának a tlkvi intézmény által, ámde tettük a mennyiben a törvényekben előirt formaságoknak nem tettek eleger, a meg| szerezni kiváut jogot tlkvileg ki nem ! tüntették, puszta tény marad s jogi cse-