Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 32. szám - A végrendeleti szabadság s a köteles rész [2. r.]

törekedett őket gyengíteni. Ily látványt nyújt Oroszország-, hol a nemeseknek a hagyaték egyenlő megosztása van előírva, míg a parasztságnál ép annak ellentéte, az átszállítás osztatlan állapotban a törvényNémely vidéken igaz ily megszorítás egyenesen a helyzet sajátszerűségéből folyik, azért magán a nép meggyőződésén alapszik s igy jogosult. Ez áll pl. Helvetia némely eautonjáról, Spanyolországban a Pyremaeok, Olaszhonban az Apenninek kerületeiről, hol a bérczekben elszórt parasztbirtokok tetszés szerinti felosztása azoknak sikeres tovább növelését egyenesen lehetetlenné tenné, miért is azok nagyobbára a legidősb fiúra szállnak. De alig találunk egy jogintézményt, melylyel annyi visszaélés történt, mint ép az öröködési joggal; jól tudtak a törvényhozók, mily hatásos eszköz ez kezükben a legkülönösb, legaljasabb mel/ lékczéloknak megközelítésére önzés, pártszenvedély, irtási düh s önfentartás ösztöne versenyezve használták, s nem lesz érdektelen néhány történeti adatot felsorolnom, mely egész meztelenségében bemutatja azon merényleteket, mik ennek leple alatt a jog s legszentebb emberi érzet ellen el lettek követve. Midőu 1703-ban az augolok a daczos irlandi katliolikusok nyakára hágni őket, megrontani kívántak, ily értelmű törvényt*) hozott a paiüament Londonban, hogy azok egész hagyatékukat egyenlő részekben tartozzanak gyermekeikre átszállítani azon hozzáadással azonban, hogy ha a legidősebb hu netalán a protestáns hitre térne át, őt illette az egész örökség, — e törvényt miután végtelen uyomort hozott az egész zöld szigetre 1778 szégyentől indítva újból eltörölték az angol törvényhozók. Utalok továbbá az orosz ujabb jogból fentemlitett példára. De egész tárháza ily tanulságos adatoknak a franezia jogtörténet. Itt egész a 17-ik századig dél és éjszak— uemes, polgár és paraszt meg annyi sajátos öröködési renddel élt, a végrendeleti szabadság azouban mindegyikben lépésről lépésre nagyobb tért küzdött ki magának. Lényeges változásoknak szülője volt akkor XIV Lajos uralkodása; pazar udvarában a legkeresettebb élvek váltották fel egymást, s a főurak majd a nemességnek is nagy része, kiknek az gyülhelyéve vált, annyira beleszoktak e költséges életmódba, hogy legtöbben esak akkor ébredtek fel a mámorból, mikor már torkig adósságokban úsztak. Csak egy ut maradt a családi név tényének megőrzésére: eltérni az addig divatozó vagyonmegosztástól. így szabályivá vált e körökben, hogy kizárólagos örökössé a legidősb hu tétessék, — míg többi ivadékaikkal a hadsereg és a zárdák lettek elárasztva. Kitört a uagy forradalom 1789-ben; a nép mohón kapott az alkalmon, megtörni az „uraku hatalmát, — s ismét az öröködési jog volt a fegyver. A nemzetgyűlés legelőbb kimondta, hogy kor és nem különbsége tekintetbe többé nem jöhet, — eltörölte 1792. a helyettesítéseket (substitutio) 1793. végre a hagyatéknak kényszerű egyenlő megosztását rendelte el s nyíltan bevallá, hogy ezzel a nemességet sújtani, az atyai tekintélyt aláásni, a társadalmat felbontani kívánja. Csaknem ily *) 2 Anne c. 6. --- 366 — szellemben lett szerkesztve 1803-ban a i code civil is. De Napóleon „a császár" ' trónját fényuyel környezni, azt erős oszlopokra akarta támasztani 8 ügyes számítással megengedte 25 főúrnak, majd többnek is, hitbizományokat alapítani. Továb ment ennél még a „Restauratio". Törvénynyé vált, hogy mely pair majoI ratust rendel, rangját családjára is átörökítheti, — ellenkező irányban haladt Lajos Fülöp „a polgárkirály", malma alatt a hitbízományok száma megint meg lett szorítva, a köztársaság pedig 1849-ben másodszor is eltörlé azokat — s III. Napóleon alig melegedett meg császári székében, már is átlyukkasztotta e törvényt Malakoff berezeg érdekében. Jut-e a harmadik köztársaságnak elég idő ez esetek szamai egy ujabbal megtoldani V! 8 most midőn meggyőződhettünk, hogy a legtöbb esetben nem a nemzetnek gondolat iránya, nem viszonyainak sajátszerűsége az alap, melyen öröködési joga sarkall, hogy ellenkezőleg a legeltérőbb személyes s politikai érdekek voltak annak kútfői, okok, melyek már rég elestek i vagy esak megvetésünket érdemlik, — ] nem hangzik talán oly merésznek azon I állításom, hogy e különféle rendszerek korántsem netovábbjai a főhelynek, hogy I józan reform e téren is visszaJ utasithatlau észkövetelmény. II. Ket ellentétes elvet pillantunk meg az öröködési jogrendszerekben, a vagyon teljes kötöttségét s a feltétlen intézkedési jogot. Amaz csak a fejlődés gyermekkorában élő keleti népek törvénykönyveiben van ridegen alkalmazva, ezt egészen következetesen csak a két leghaladottabb nemzet, az Angol s Amerikai vallja; — a többi állam középutat keresett a végrendeletiek mellé a szükség örökösök ! jogát állítja. De lejárt a félrendszabályok ideje! a ' szabadság széttörte a rabszolga biliucseI ket, a jobbágyságra nehezedő jármát elI bontotta, felmentette a tulajdont kötöttsé| géből s az embert egészen visszaadta 1 önmagának; erős kézzel kopog ez utolsó csarnok ajtaján, melyből szánandó szűkkeblűség kizárja; engedjünk neki berae netelt végre itt is, koronázzuk ezzel a ! magasztos épületet, melyet korunk az ő dicsőségére emelt. (>ly jogot isineriink el ebben, melyről Bruns*) azt mondja: „es ist die Spitze des Rechtes der Persöulichkeit" — a legnagyobb angol államférfiak társadalmuk második alapjának nevezik — Tropling**) pedig következőleg nyilatkozik: ,,azon nép nem mondható szabadnak, melynek nem áll jogában végrendelkezni, a végrendelkezési jog a polgári szabadság bizonyítékainak egyike." Mily , érvek harczolnak követelésem mellett? én azokat részint a jogbői s a családi életből. — részint a nemzetgazdaságból fogom meríteni. Százszor ismételtet mondok, ha állítom, hogy a polgár uem az államért, hanem az állam polgáraiért létezik; hogy midőn a társadalomba lépünk, csak ott s annyit áldozunk fel személyes szabadságunkból, a hol s a mennyit az öszérdek kíván; a mi csak az egyest illeti, vagyo*) »Das heutige römische Becht' in HoltzenI dorffs Encj'clopaedie. I **) ,Traité des donations eutre viss et des testa' ments.1 na, abban ő király, törvényhozó önmagá| ban. Elismeri ezt korunk, midőn a tulaj: dou sérthetetlenségét kimondja, — sőt i tovább mennek a fejlett államok a bizoj uyos területi közösségben élőknek: a közI ségnek, — az egyenlő hitelveket vallók összeségéuek az egyháznak is megadják az önkormányzati jogot, -— s mi félúton állnánk meg? A polgár, ki községében 1 egyházában önállóságot élvez, sajátjával ne intézkedhessék szabadon ? nagy következetlenségbe értünk annál nagyobbá, ; mert vagy szigorúan tartatik fenn e| korlát, akkor magát a tulajdont tagadjuk meg, vagy lanyhán s akkor üres formaságnál nem egyéb. Azon ellenvetést hallom, hogy az ál! lam tényleg érdekelve van, hogy a hagyaték legalább részben a családnak biztosittassék, — ezt ha más nem, azon ritka : egyetértés bizonyítaná, melyet a végrenI delkezés megszorítása iránt a legtöbb i törvénykönyvben találunk. Fönt kimutattam, hogy mik tulajdon' kép a törvényi intézkedéseknek alapjai: a . jogviszony természete-e vagy nem inkább ; attól messze eső politikai s egyéb inelléki czélok? de itt is felveszem a kesztyűt. Kiismerem, hogy indokolható az'álí Iámnak e gyámkodása oly népnél, raely | kezdetleges fejlettségében* az élvezetned magasabb czélokat még nem ismer, hol tehát a vagyon mellé örökül kell állítani a törzs vagy család véneit, — különben soha nem sikerülue a nemzet vagyouosságáuak alapjait lerakni. — de hála az égnek, nem ott állunk mi. Ertem, hogy hajdan mesterségesen is kellett a családnak lét s erőt biztosítani, az állam mig szervezete meg uem erősödött teljesen igénybe volt véve a külbiztonságnak fentartásával: — oltalmazni polgárait a beltámadások ellen, támogatni I a segélyre szorulót még nem volt képes. Az egyedek tehát véd s daezszövetségre voltak utalva s nem legalkalmasabbnak kinálkozott-e a természet megalapította társaság: a család. A család tehát sokban pótléka volt az államnak, s igy ez csak önfentartásáról gondoskodott mikor azt védszárnyai alá vette. A fejlett államban ily védelemre nem szorul többé az egyen — egyenes viszonyban áll az összeséggel — s magának a családnak erkölcsi alapját megszilárdítják, ha minden kéuyszert eltávolítunk belőle. Még az is védhető, hogy egyes kiváló nemzetségek különös kedvezményekben részesittertek. Ok voltak egyedüli ápolói a tudománynak s művészetnek, az ő soraikból képződött a hadsereg, — a trónok tőlök kölcsönözték fényöket. De nyomát sem találjuk mindannak most; a haderő az általános védkötelezettség alapján van szervezve, — az ismeret közkincscsé vált, — rég túlszárnyalták őket a középosztályok. El tehát a rozsdás czimerekkel, melyek legtöbbnyire csak szellemi szegénységet eltakarnak, — el a hitbízományokkai, melyek a haldokló testben csak nehezeu tartogatják a végleheletet!—mi uem önmagában életképes, engedje át helyét egészséges tetterős elemeknek! S végre mert annyi állam a végrendelkezés szabadságát megszorítja bizonyit-e az elleue? Évezredeken át tűrte a világ a rabszolgaság Dt, — a parasztságot nagyobbára csak a franezia forradalom szülte mozgalom menté fel röghöz kötöttségökből; a halálbüntetést mind mostanig a