Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)
1871 / 31. szám - Visszahelyezés és a telekkönyvi intézmény
355 Ugyik törvény ősi jószág, a másik az őszi-, trkvből maradt hátra, a harmadik paßns által született s végre a negyedik egy futólagos munkálat, mely a három eliőt hasztalan igyekszik egy öszhangzó e'észszé alakítani. Hogy az 1861-iki munkálat, mely a •égebbi magyar törvények, osztr. plg. trkv. és pátensekből egy egészet kívánt volna alkotni, távolról sem érte el czél- zatát, az abból is kitűnik, mei’t a most hatályban levő törvények között nem ritkán találunk olyanokra, melyek daczára annak, hogy együtt fönn nem állhatnának; daczára, hogy egymást elvileg kizárják, mégis kötelezők s a gyakorlatban folytonosan használtatnak. Ennek bizonyítására legyen szabad ezúttal csupán arra utalnom, hogy az 1861-iki u. n. országbírói értekezlet 145. és 156. §-a által nemcsak a telekkönyvi s erre vonatkozó későbbi rendeletek, hanem az osztr. plg. trkvnek azzal egyben- függésben álló §-ai is hatályban hagyatván, egyúttal ugyanazon munkálat 40. §-a szerint az 1802. 22. és 1807. 13. tcz.- ben körülirt rövidleges visszahelyezési törvény is föl lett élesztve, holott e kettő együtt, ugyanazon törvénykezés terén meg nem állhat. Tekintsük kissé közelebbről a két törvényt; figyeljük meg azoknak szellemét s irányzatát s meglógunk győződni, hogy azok egymást kizárják, s hogyoly|per- eseteknek előidézőivé lesznek, melyeknél mindkét fél joggal vitathatja, hogy ő a törvényesség terén állván, a törvényt res- pectálni köteles biró által el nem marasztalható. Az 1855. decz. 15-én kib. telekkönyvi az erre vonatkozó későbbi rendeletek, s az osztr. plg. trkv. azokkal egybefíiggés- ben álló §-ai az ingatlanságokat — ha szabad magamat igy kifejeznem — fogalmi birtokká tették, a mennyiben meghatározták, hogy az azokra vonatkozó jogok — tekintet nélkül a ténylegességre a telekkönyvi állás szerint birálandók meg. Hasztalan vásárolta meg például A. B.-től ennek birtokát, ha a vételi ügylet telekkönyvi bejegyzés alá nem került, ő a megvásárolt ingatlan tulajdonosának nem tekinthető, sőt nem még csak jogos birlalójának sem, a mennyiben az illető nem pusztán birlalási, hanem birtokosi jogot kívánt volna megszerezni s igy részére a biró per esetén az elsőt az utóbbi helyett meg nem Ítélhetné. Nyilvánvaló ebből, hogy a most érdekelt törvények a ténylegességet lehetőleg tekinteten kívül hagyják s az ingatlanra vonatkozó jogokat egyedül a telekkönyvi állástól teszik függővé. E törvény szerint helyes elővélelem egyedül csak az lehet tehát, hogy a teljes tulajdoni jog azt illeti, ki tulajdonosul telekkönyvezve van, s ha ez — föltéve — nem úgy volna is, a biró a tulajdonosi jogok valamelyikét oly egyénnek, ki azt telekkönyvi bejegyzés alapján nem követelheti, meg nem ítélhetné, mert a jogok megbirálására egyedüli irányadó csupán a telekkönyv lehet;- kivételt ez alól egyedül oly keresetek szenvednek, melyek bizonyos szerzett czim érvényesítését czélozzák, mint minők például a tulajdoni és szerződésen alapuló haszon- élvezeti jog iránti keresetek. De czim nélkül valamely tulajdonhoz bárminő jogot formálni, vagy azt a használat tényére utalva a telekkönyvi birtokos birlalása alól elvonni, s elvouni oly joghatállyal, hogy bizonyos idő utáni meg- háborittatás esetére a birlaló magát az egyszerű birlalás kimutatása mellett, a magát telekkönyvi birtokosnak igazoló tulajdonos ellenében birlalásába bírói utón visszahelyeztethesse — az osztr. plg. trkv. meg nem engedi. Nem igy az 1848 előtti birtokviszonyok alapján hozott 1802. 22. és 1807. 13. tcz.; ez nem keresi a tulajdonjogot, mely még az időben telekkönyvek által nem lett evidenssé és első tekintre alaposan megbirálhatóvá téve; hanem nagyrészt azon elv által indíttatva, hogy a birtokos tartozik jogaira folyton fölügyelni, egyszerűen a legközelebbi használatot veszi alapul s az egy évi békés birtoklót, anélkül, hogy a birtoklási czim vizsgálatába bocsátkoznék, csupán a birtoklási ténynél fogva visszahelyezni rendeli megháboritott használati gyakorlatába, kivevőn ezen szabály alól azon eseteket, midőn az előző birtoklás valamely ideiglenes czimen — lejárt haszonbérlet, visz- szavont kegyeugedmény stb. — eszközöltetett. Hogy a törvényhozásnak ezen intézkedése azon korban, melyben a szabály hozatott, és azon birtokviszonyok között, melyek az időben fönnállottak helyes volt, — kétséget sem szenvedhet, mert akkor, midőn a birtokosi jog kit illetősége telekkönyvek által nyilvánvalóvá téve s egyszerű eljárással földeríthető nem volt; midőn a voltaképeui tulajdonos egyedül a korona volt s a magánosok csupán haszonélvezték az ingatlanokat; midőn a használati jog kit illetése talán századok előtt kelt adománylevelekkel, leszármazási táblákkal, s joggyökösségi bizonyit- gatásokkal lett volna végetleniil fáradságos utón megállapítható; midőn 32 évi egyszerű használat által az elbirtoklás tulajdont biztositó czim szereztethetett meg, mi ma nem lehetséges, hacsak e tényleges birtokláshoz telekkönyvi bejegyzés is nem járul, — a halasztást nem tűrő bir- tokháboritási perek elintézésére czélsze- rűbb megoldási alap, mint a legközelebbi gyakorlat nem volt található, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy valamely ingatlannak legközelebbi használata némi consequentia utján azt, miszerint e hasz- lat jogos, valószínűvé is tette, mert vélni lehetett, hogy ellenkező esetben a használatra jogosult a jogtalan birlalást nem tűrte volna. Világos már az elmondottakból, hogy az osztr. plg. trkv. a tényleges használatot nem ösmeri el oly jogalapnak, melynek folytán a biró a felet a további használatra érvényes czim vizsgálása nélkül is visszahelyezhetné azon birtokba, mely nek ő a telekkönyvi állás szerint birla- lását nem követelheti. Másrészről az is világos, hogy az 1802. 22'—1807. 13 tcz. szerint a biró a visszahelyezési keresetet csupán a legközelebbi tényleges használat alapján oldhatja meg, habár a másik fél részéről teljesen be lett is győzve, hogy a telekkönyvi korlátlan tulajdonos egyedül ő; hogy a felperesnek tényleges birtoklása törvénybe ütköző tényen, puszta jogbitorláson alapult. Az első a jogot veszi pártfogása alá, habár ténylegesen nem használtatott is az azt megelőzőleg, s e jog kimutatását könnyűvé teszi a telekkönyvi intézmény ált 1. Utóbbi a tényleges használat előtt hajlik meg, habár az jogtalan alapon nyugszik is; — daczára aunak, hogy ma már — nem úgy, mint 1807-ben — a tulajdonképeni jog a telekkönyvi intézmény fenállása folytán kevesebb fáradsággal kitüntethető volna, mint mennyit az egy évi békés birtoklás bebizonyítása igényel. Miért kell igy történnie ? Talán, hogy a birtokosok az által kényszerittessenek birtokaikra felügyelni ? Nem tudom! de annyi igaz, hogy figyelembe véve a fönt előadottakat, a törvényhozás azon tényének, miszerint az 1802. 22 — 1807. 13 tcz. körülírása szerinti visszahelyezési kereseteknek még a mai viszonyok közepette is tért enged, más indokát, ratioját fölfödözni alig volna lehetséges. Szükséges e az elmondottak után ismételnem, miszerint a rövid útú visszahelyezés alapjául szolgáló törvények s a telekkönyvi intézmény és osztr. plg. trkv. reá vonatkozó §-ai egymástól teljesen eltérő iránnyal bírnak? Úgy hiszem: nem, mert minden ismétlés fölösleges ott, hol maguk a tények beszélnek. Vizsgáljuk meg a helyett a két törvényt a gyakorlatban, figyeljük meg a biró és felek magatartását a visszahelyezési kereseteknél. Birtokháboritási keresetek vagy azok által indíthatók mások ellen, kik telekkönyvi tulajdonosok s egyszersmind legközelebbi birtokosok is, vagy megfordítva a legközelebbi birlalók által a telekkönyvi tulajdonosok ellen az egyszerű egy évi birtoklás czimein; vagy végié olyanok között merülhet az föl, kik tulaj donbani joggal egyik részről sem bírnak. Lehetnek, sőt vannak is esetek, melyekben a telekkönyvi tulajdonos valamely birtokára nem fordítván kellő gondot — s ez nem oly hiba, mely megtorlást vonhatna maga után — azt egy, a birtokra nézve idegen személy, daczára annak, hogy tudja, miszerint az nem öt illeti, használata alá vonja s talán több, mint egy éven keresztül birlalja is. Később a tulajdonos észrevevén a jogtalan elfoglalást, két utat lát maga előtt, vagy azon elvnél fogva, hogy a birtokos tulajdonát tetszése szerint használata alá veheti, kiveti a bitorlót a használatból, vagy egy hosszú és költséges port kell indítania azon ingatlanságért, melyre nézve nincs szükség tulajdoni jogát ítélet által megállapitatnia, minthogy e jog a nyilvánkönyv állása szerint vitássá nem vált. Ha az első utat követi, a tényleges használatot bizonyitni képes foglaló elkövetett jogtalanságát, egy idegen birtoknak czim nélküli bitorlását használja föl fegyverül az egyedüli tulajdonos ellen, és ezen polgári vétség — mert lehet e másnak nevezni a roszhiszemű birtokfoglalást ? — nemcsak, hogy a törvény pártfogását, hanem azontúl használati czimet is biztosit számára a jövőre nézve! Mert a biró, bár be lett is előtte igazolva, hogy a felperes roszhiszemű birla- lója volt a kétségtelenül alperest illető ingatlannak; bár kellőleg meggyőződött is arról, hogy felperest a visszahelyezés *
