Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)
1871 / 31. szám - Visszahelyezés és a telekkönyvi intézmény
354 végrendelkezés tehát úgy szólva épen nem történik, a hagyaték a családra száll át s pedig Chinában, hol az maga az állam, — le s felmenőkre Indiában, hol a bálványimádás közegéül szolgál, lemenőkre a hitestársra s némely oldalrokonra; Perzsiában, hol a család a szellemi öntisztulás eszköze hasonló az öröködési rend, a Hébereknél, kik elsők fogták fel a családot a maga tisztaságában mint szere- teten alapuló szövetséget, szinte a le felmenők s ezek utódai lépnek be a hagyatékba, — de az elsőszülött fiúnak, mint a szerelem első zálogának, nagyobb részt biztosítottak abból, s nagyobb méltányt tanúsítanak a nőrokonok iránt, kik az előbb említett nemzeteknél csak nem teljesen mellőztettek. A szent harcz, a hit terjesztése tüz- zel-vassal, uralkodó eszméje a Mohamme- dauoknak; ki abban részt vesz, oly kedvezményt nyer, hogy még hagyatékának egy harmadáról is intézkedhetik, a többi a családnál marad, hol azonban ismét a férfit mint ki egyedül képes a Prophéta szavaiért küzdeni illeti a föbbrész. b) A kelet ködhomályos országai után a tudomány s művészet bölcsője: Görögország tűnik elénk s a hellentypust leghívebben visszatükröző Attika. Az egyén itt is a családban és a családért él, de önállósága abban már nem vész el egészen. A család különben nem mint a keletieknél dolga, tulajdona a háziúrnak, hanem egyenlők szövetsége; a hitvesnek, ki csak szabad polgáráé lehet, állása sokkal tiszteltebb, a gyermekek viszonya a családfőhöz szivélyesb; az öröködés fő elve: hogy az örökös az elhunytnak fia akár egyenes uemzés, akár örök- befogadás által lett azzá. — az tehát lényegileg még törvényi vagy végrendelet nélküli, úgy hogy az örökhagyó fiutódai — ha csak leánya maradt ennek férje — vagy oldalrokonai (de soha felmenői, kik egyébiránt tartást igényelhetnek) folytatják annak vagyoni személyiségét. Mégis a végrendelkezés első nyomát is leljük fel itt, az esetben t. i. ha utódok nem léteznek vagy érdemetlenek- nek bizonyulnak, örököst választhat magának az apa, úgy azonban, hogy ez mint emlitém azonnal a családi kötelékbe belép, sőt ha nniga is magzatok nélkül kimúlna, az örökség a családra visszaszál, — joga vau továbbá mindenkinek, hagyományokat s pedig menten e korlátoktól — rendelni. 2. Rendkívül érdekes képet nyújt ezek után a rómaiak öröködési joga; amott egy-egy elvet pillantunk meg, de merev változatlanságban — itt friss életet az elvek küzdelmét. Ellentétek jellemzik egyáltalában a rómaiak jogtörténetét, két eszmének ellentéte, mely vörös fonalként átszövödik annak egész rendszerén. Patriciusi és plebejusi elvnek lehetne e kettőt elnevezni, de nem úgy értve hogy mindegyik végig ezen vagy amaz osztálynak jellemző vonása maradt volna. Az egyik elv a rideg szabály, az állandóság, a másik: az egyéni korlátlan sza- • badság a rohamos haladás; a jus strie- tum és az aquum et bonum, a manussali matrimonium s a manus nélküli connu- bium, a quiritar s bonitar tulajdon, s egyéb jogintézmények beláthatatlan sorában visz- szatükrözödik ez ellentét. Ezt találjuk az öröködési jogban is. A teljes kötöttség s a végrendelkezési korlátlan szabadság alakjában tűnik fel előttünk itt. Küzdeni látjuk egymással e két elvet végre közeledni egymáshoz, mig egy közös kisegítőben egyesülnek, mely mindegyikből némely vonást visel magán. a) Az első korszakban még alig öntudatra ébredt a római nemzet, az ellen] tétek még csak csirájukban vehetők ész- J re; — anyanépe, a görögök, nyomdokain látszik haladni e téren is. — A római csak mint családtag lehet üolgár, az öröködés tehát a családhoz van kötve végrendelet nélkül. Két nemével a ! végrendeletnek találkozunk ugyan e korszakban, az egyik: a testamentum in calatis co mi ti is a másik a test. in pro eine tu; de végintézkedések azok a görögök értelmében, melyek örökbefogadást eredményeznek. Mindkét végrendelet a suveraiu nép előtt s annak hozzájárulásával alkotva, ; sőt annak akarata által egyenesen tör- vénynyé emelve azonnal szoros kapcso- I latot hozott létre az örökhagyó s örökös közt, melyen már nem lehetett többé tetszés szerint változtatni — a család körébe felvette az utóbbit s igv ez esetben is tulajdonkép törvény öröködésről lehet csak szó.*) b) De megindul a mozgalom a kor- ! szak vége felé a patriciusi kötöttség és a plebejusi szabadság hajba kapnak, s mindinkább élénkül a küzdelem a máso- | dik korszakban, mely a XII. tábl. tör- I vény alkotásától számítható, e törvény határozottan kimondta: úti legassit do- I minus super pecunia, família tute- lave suo rei it a jus esto, s igy először hozta a világba a végrendeleti szabadságot, mely ezután útját minden nemzethez vette, hol kisebb hol nagyobb elismerést küzdve ki magának. A democra- | tiai elem fényes elismerést talált a törvény e szavaiban, némi korlátot egyedül a végrendelet alakja szabott. Ez utóbbi I csak kevésben hasonlított az előbbi kor- I szakéhoz, két főrészből állt: a mancipatio peret se libram, s anun- cupatiobol; amaz sziuleges adásvevés 1 a hagyaték fölött a testator s a familiae i enitor között, a libripens s 5 a népet képviselő római polgár hozzájárulásával, de nem mint hajdan beleegyezés nyilvá- j uitása, hanem pusztán tanuságtétel végett ] — ez végakarat kifejezés s felhívása a tanuknak; — az életben maradt családtagok joga szóba sem jő. De nem tétlen az ellentétes elv sem; kiküzdi magának nem sokára, hogy a ! családtagok, kiket eddig hallgatással mel- ■ lőzni lehetett a végrendeletben, legalább | megemlittessenek. s ha már jogot abból j nem nyernek ünnepélyesen tagadtassanak ki s pedig a filii nominatim a többi gyermekek „inter ceteros.“ Másrészt ugyan ez j időben a végrendelet nehézkes alakja egyszerűbbé vált, a mancipatio nagyob- j bára elmaradva a nuncupatio tartatott elégségesnek, minélfogva a fám. emtor s a libripens is egyszerű tanú minőségére leszorítva ezek száma hétre emelkedett. A család itt említett joga csak alaki és nemleges volt, jog a kitagadtatásra. Jognak vehették ezt ők, kiknek nézete szerint megtiszteltetés volt a végrendeletben pusztán csak megemlittetni is, korunk, * III. *) Igj- vélekedik Puchta Cursus der Institutionen III. §. 306 Ez nézete Gan snak das Erbrecht in weltgeschichtlicher Entwicklung. II. kötet 3. szakasz, ügy Montes quin-nek »Esprit des lois.® Liv. XXIII. chap. 1. mely az anyagi hasznot keresi ezzel bizony be nem érné. Különben a római család sem állt meg itt, a megemlítés után következett az örökség elnyerése, igaz nem magából a jus civiléből, hanem csak a praetori edictumból nem is örökségkép, hanem bonorum possessio gyanánt, melyet a praetor a hozzá forduló némely mellőzött rokonnak adott, sőt kívánságára magának a kinevezett örökösnek is, kinek ez által megkönnyittetett a hagyaték megszerzése: ekkép már aliereditas et bonorum possessio azonosítása előkészíttetett. Azonban a végrendeleti szabadság még mindig korlátlan volt, a végakarat nem is támadtatott meg, ez csak a korszak vége felé történt néha, mikor a család az ellen panaszt quere- la-t emelt. c) A harmadik korszakban a császárok alatti köztársaságban ez utóbbi pa- naszjog, mely eleinte szinte csak alaki volt, anyagot kezdett nyerni s néha tényleges eredményt szülni. A centnmviralis biróság, mely előtt az támasztatott, most már vizsgálat alá vette s ha a végrendeletet „inoíficiosusu-nak találta, elvetette, — de csak úgy, ha az iránt a biróság valamennyi tagja egyetértett. d) Még mindig sok tenni valója maradt a családi elvnek, nem volt addig szabatosan körülírva kinek s ki ellen lehessen ily panaszt emelni, mennyit követelhessen mindegyik s mikor lesz a végrendelet mellőzendő, minderre addig csak a biró bölcs belátása vont döntő. De meghozta e kérdések megfejtését is a negyedik korszak a császárság. Fejedelmi constitutiok szükségörökösökké tették a le- s felmenőket majd a teli vérű s atyai testvéreket ha a kinevezett jhaeres „aljas személy“ volna, köteles részül pedig mindegyiknek a törvényesnek '/4-ét biztosították, — igy találta a dolgot Justiuiáu; ez az ellentéteket véglegesen megyeztetni törekedett a haereditas és bonorum possessio közti különbséget eltörülte, a kitagadásnak és mellőzésnek egyenlő hatályt tulajdonított, — szükség örökösöknek az előbb említetteket nevezte azt rendelve, hogy ha négynél több nincs, mindegyik egy harmadát, azontúl pedig felét követelhesse annak mit végr. hiányában törvény szerint nyerne, — végre körülírta az eseteket, melyekben szabadságára van hagyva a végrendelkezőnek szükségörökösét kitagadni. így a küzdelem befejeztével a két ellentétes elv közül egyik sem nevezhető győzőnek, ellankadva mindketten kölcsönösen engedtek, — s ha vizsgáljuk most a végeredmény kielégítőnek mondható, ha meggondoljuk, hogy a romaiak elsők voltak, kik az egyéni szabadságot e téren megálapitották — nagynak ha tekintjük hányszor lettek e vívmányok még későbbi időkben megtagadva, — hogy most másodfél ezerév után egészben alig vagyunk náluk egy lépéssel tovább. (Folytatjuk.) Visszahelyezés és a telekkönyvi intézmény. Mar jjitay L ajos ügyvéd úrtól. Mi magyar jogászok azon kellemetlen helyzetben vagyunk, hogy önálló törvény- könyv nem létében, oly anyagi törvényeken alapulva kell eljárnunk, melyek egészben véve tökéletes mozaikot képeznek.
