Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 30. szám - A selmeczi "erdő s közpolgárság" története s viszonyzata az italmérési kisebb kir. haszonvétel eltörlése iránt közzétett törvényjavaslathoz

— 344 — tetuie, váljon az alkotmányos kormányzatban nem találjuk-e fel korunkban mindazon biztosítékokat, melyek e részben kívánatosak? A halálbüntetésnek Portugallia és Szászország általi eltörlése két nagybeesü tény; mert ez az uralkodó akarata s a közhatalom közti öszhanguak, a nemzet valamennyi élettényezőinek nyilvánulása, és a szabad eszmeesere által megtisztult eszmék diadala. S váljon tapasztaltatott-e, hogy e reform Szászországban s Portugalliában a közbátorságra kártékony volt, daczára annak, hogy az utóbbi államban három év óta a legerősebb megpróbáltatásnak volt kitéve az ellene intézett kül- és belizgatások által. Az országgyűlésnek nem kell attól tartani, hogy hazáját tán egy eléggé meg nem próbált uj intézmény veszélyeibesodorja. Ellenkezőleg, kérdezze meg magától, mily okok harczolhatnak a mellett, hogy Hollandiában ne lehessen azt tenni, a mi Portugallia és Szászországban keresztülvitetett. Tán Hollandia műveltség s közerkölcsiség tekintetében hátrább áll azoknál? Az országgyűlés bizonyára nem fog határozatával a felvett kérdésekre oly választ adui, mely Hollandia közreműködési állapotát nem a valódi sziliben tiintetué fel. E levelem czélja, minister úr! az is, hogy egy ünnepélyes alkalmat ragadjak raeg annak ismételt kijelentésére, hogy az én pbilosophiai s gyakorlati elveim a büntető jogi törvényhozásban mint Bentham iskolájának utilitarius, mind Kantnak az absolut igazságra alapított rendszerétől, mind a philantropia érzelgős iskolájáétól különböznek. Az én iskolám a keresztyénség iskolája, melynek neve s értelmezése: a „repressiou penitentiaire", s ezen szó elég biztosíték arra nézve, hogy az sem philanthropikus gyöngeségek által, a közbátorságot megrendíteni, sem a talio anachronismnsa által az emberiség erkölcsi haladását gátolni nem fogja. Fogadja sat. Lncas C. M. A selmeczi „erdő s körpolffárság" története s viszonyzata az italmérési kisebb kir. liaszonvétel eltörlése iránt közzétett törvényjavaslathoz. Szlamka József törvényszéki jegyző vrtól. A jogélet egyik tere, egyik ága sem alakult s fejlődött ki oly sajátszerüleg, egyike sem nyert oly különleges szabályozást, mint a bányajog. Fó'okául e tárgy sajátságos természete, másrészt pedig ama szívósság s szűkkeblűség szolgálhatott, melylyel a bányajogtudósok a szaktudós bányászokkal együtt az évszázadok óta meghonosult s máig is gyakori előítéletek elavult ősi szokásokhoz ragaszkodtak s ily elfogultság mellett a közönséges jognak többször bekövetkezett szabadabb s modern lejlemére mit sem figyeltek. A bányamüvelés jogi rendezésének ez exclusiv állása hazánkban máig is fenntartá magát s gyakorlati fontos jelentőséggel addig fog birni, mig jelen századunk jogalkotó s reformszelleme ezen a szabad fejlődés eddigelé áthághatlan torlaszait mint megannyi privilegiált akadályait élnem söpri. Ezen exclusiv jogi rendezés leginkább kitűnik azon intézmények sajátszerűségéből, melyek mint a bányarészlet (Lux), bányaegyesületek (Gewerkenschaft), társláda (Bruderlade) a középkor sajátságos felfogása alatt megalakult szervezetüket csekély módosítással jelen napig is megtartották, noha sem a tudomá yos sem a gyakorlati élet józan követelményeinek, ugy jogi mint gazdászati szempontból meg nem felelnek. Ilyen isnstitutio az is, mely a j^len f'ejteI getés tárgya, vagyis az u. n. „erdő s körpolgárság" (Wald und Ringhausbürgerschaft) s mely sehol sem létezik oly határozott s kifejlett alakban, mint Selmeczbányán. Eredetének megközelítő magyarázatát következőkben foglalhatni: Mint mindenütt, ugy hazánkban is a kezdőleges bányaművelés első telepjei elszórtan, nagyobbrészt félreeső erdőségeden s jó távol a lakházaktól találtattak s igy munkásaik élelmezése is felette meg volt nehezítve, miért is azok, kik mint magánosak bányákat müveitek s azokat étel s itallal ellátták az erdőben lakást venni kénytelenitetvén, erdőpolgároknak (Waldbürger) neveztettek. Ámbár jelenleg ez elnevezés bányatárst (Gewerke), egyszerűen bányainüvelőt jelent, miként ezt a Miksaiéle bányarendelet L ŐB XI. czikkéből kiolvashatni, a hol ugyanis ez ! elnevezés alatt hol magán bányavállalkozók s művelők, hol pedig bányafelügyelők értetnek. A bányaművelés terjedésével s a lakosság szaporodtával azonban az együttlakás is szükségessé válván, a dúsan jövedelmező bányákból összegyűjtött tőkék csakhamar lak- s telepházak emelésére fordíttattak. Ekkép a város felépülésinek első alapja meg \etve lévén, későbbi terjedésére s szépülésére is a bányatulajdonosok, s bányatársak lolytak be leginkább, kik a város közepén s körében (in theatro urbis) a legszebb házakat emelték s innét körházpolgároknak (Kinghausbürger) neveztettek. S tény. hogy e körházak mint a város főutczáin s piaczán fekvők egyúttal a legszebbek is. Ily házak tulajdonosai kezdettől fogva házaikban bort s egyéb italokat ;mértek vagy mérettek, mihez különben is a sz. k. bányavárosok minden polgárának — singulis civibus communitati adscriptis — (1. Kelemen isntitutiones j. h. lib. L p. 2. c. IV. deliberis et regiis civitatibiis) joga volt s pedig függetlenül a városnak mint közönségnek e tekintetbeni jogától, miután azt nem mint közönség, hanem egyedül egyénileg gyakorolta s máig is csak ekkép gyakorolja. Ezen kiváltságolt jogosítvány, daczára annak, hogy eredetét a városnak adott privilégiumból veszi, az egyes polgárokat s nevezetesen azokat illette, kik a bányászattal foglalkoztak, minek folytán Selmeczbáuya polgárai már kezdettől fogva gyakorolták a bormérés jogát (pis educilli) a nélkül, hogy ennek adományozását a várostól kérniök kellett volna s enuek élvezetében névleg az erdő s körpolgárok máig is megmaradtak. Azon álláspont, melyet utóbb nevezettek jelenleg elfoglalnak magánjogi s bányászati tekintetben, azon változásoknak folyománya, melyeket ezen vegyes természetű intézeméuy több évszázadon át a helyi körülmények s bányászati érdekekhez képest tett intézkedések s bevett szokás alapján tapasztalt. Mindezek kiderítése képezi e fejtegetés következő történeti részét. A kezdetben bőven jövedelmező bányamüvelés hatalmasan működtette a varázsvessző (Wünschalruthe) büverejét, s jelentékenyen fokozta a különben is tevékeny bányapolgárok vállalkozó szellemét. Természetes, hogy ily előzmények után az itteni lakosság jóléte örvendetesen gyarapodott, hosszú tartammal azonban soha sem birt. Oka egyrészt a bányásznép anyagi élvezetek után vágyó .természetében s fényűzésig terjedő lakmározási s kedvtöltési viszketegségében. mely egyeo báuyarárosokban annyira elterjedt olykor, hogy a lakosság felette elszegényedvén, a városi tanács többször kénytelen volt már ! előre meghatározni a vendégségben résztvevők I számát, melynek aránylagosnak kellett lenni a I háziúr vagyonával vagy hivatalos állásával s ez intézkedés áthágása pénzbirsággal fenyíttetett; — ily statútum I3eszterczebányán 1723. évben hozatott — másrészt pedig azon körülményben keresendő, mivel erre a majdnem minden egyes polgár által gyakorolt bormérés bő alkalmat nyújtott. Ekkép a selmecziek csakhamar megfeledkeztek a bányaművelésről s nem az aranydus bányákban, hanem a borgazdag pinczékben keresték üdvöket, minek folytán a bányászat felette hanyatlani kezdett, természetesen az állami kincstár nem csekély kárával. Ily előzményekre határozottan mutat Hollós Mátyás királynak a selmecziekhez ily czim alatt: „Generálé et privilégium regium urburariis Schemniciensibus manatum" 1481. évben küldött ki[ váltságlevele is, melynek bekezdésében ezek monI datnak: „Accepimus admodum displicenter ple• rosque fórt' ex vobis, qui in nullo alin praeterI quam Ln educillatione vinorum victum suum quaerei e consvevissent, dumque labores montanarum isfhic exercere deberent. cultores earum et laboratores saepe saepins laboribus postpositis in tabernas conHuerent, propter quod proventus nostri — determinerentur" stb. Miből kitetszik, hogy a bormérési jognak azon korlátlan gyakorlatar melylyel a sz. k. bányavárosok minden egyes bányászpolgára eredetileg élhetett, csakhamar megszülte a legviszásabb eredményeket, a bányászatnál hanyatlást idézvén elő, a czélba vett felvirágoztatás helyett. Műért is a most emiitett kiváltságlevél tett intézkedést az iránt, hogy ezen káros helyzetnek eleje vétessék, mit akkép vélt elérni, hogy megszüntette az általános borraérés jogát Selmeczbányán s az eddigi commune jus-t spéciáléra változtatta, meghagyván, hogy nyilvános korcsmát — „tabernas publicas" — csak az tarthat, ki „montana cum molendinis et casis colat" s kijelentvén egyúttal „ali oquin his qui montana colere recusaverint educillationem vinorum prohibemus." Mátyás király e kiváltság levele azon jogi kútfő, melyből a selmeczi erdő s körpolgárság jogi eredetét meriti, s azzal egyszersmind kiváltságos természetét is kétségen kivűl helyezi. Igaz ugyan, hogy Mátyás e privilégiuma által Selmeczbánya eredeti kiváltsága jelentékeny korlátolást szenvedett, minthogy azonban a törvényesen koronázott király nagyobb fontossága tekinteteknél fogva — s ezek közé a bányászat is tartozik — a jogerejü privilégiumot is akár részben, akár egészben megszüntetheti vagy megszoríthatja jogi szempontból Selmecz kiváltsanak fenti megszorítása sem eshetik többi kérdés alá, miután e korlátolás igen nyomós köztekintétnél fogva s törvényesen koronázott király által tett törvényes intézkedésen alapszik. A városi privilégium ezen megszorításának azonban megfelelt más oldalról azok kiváltságolt állása, kik annak folytán a bormérés kisebb kir. haszonvételének kizárólagos élvezetébe jutottak a bányamüvelés egyedüli feltétele mellett; s igy első tekintetre ugy látszik mintha a selmeczi körpolgároknak eme privilégiuma, nem ingyen adományozott, hanem teherrel járd kiváltságon nyugszik: tényleg azonban nem egyéb mint a városi privilégiumnak a bormérésre vonatkozó, közelebbi szabályozása s a viszonyoknak megfelelőbb rendezése, miután Selmecz város kiváltságának alapfeltétele is, t. L a bányamű; elés szintén teher volt, melynek könnyítésére a kir. privilégiumot jutalmául nyerte s ekkép a körpolgárokuak az eredeti városi s általános privilégiumon alapuló s Mátyás kiváltságlevele által közelebbről szabályozott, bár teherrel járó jogosítványa privilegialis természetét kétségbe vonni a legkisebb ok sem forog fenn. Ezt támogatja az itten folytatott gyakorlat is, mely szerint t. i. a város nem mint közönség, s nem monopoliumképen, tehát nem is kizárólagosan űzi a bormérés jogát, hanem mint egyes személy de szintén a körpolgárokuak íelrovolt kötelezettsége alatt, miután a város is ép oly arányban köteles résztvenui a bányamüvelésben, a mily arányban a bormérés jogát gyakorolja. Már pedig senki sem vonhatja kétségbe privilegialis természetét a város jogositványának. Visszatérve a körpolgárság történetére, azt tapasztaljuk, hogy a Mátyásféle privilégiumban kifejezett azon általános elv, mely szerint csak bányaművelést üző polgár élhet a bormérési joggal — később többrendbeli, annak gyakorlatára s kivitelére vonatkozó s inkább külső szabályozásnak tárgyává lett, miután az ép emiitett kiváltságlevél közelebbről nem határozta meg azon arányt, melyben a körházpolgárokuak a bányamüveléshez járulniok kellett. Ezen szabályozás részint városi statumok s bányabirósági, névleg főbányagrófi, és részint felsőbb intézkedések valamint bevett szokás fonalán történt. Ily intézkedést foglal magában a selmeczi tanács által 1572-ik évben hozott ama határozat, melyben tekintettel arra, hogy a borkorcsmák a helyi szükséglethez helyes arányban legyenek s Mátyás kiváltságlevele illusoriussá ne váljék — kimondatott, hogy az ki a bányaműveléshez hetenkinti 2 írttal — tehát évenkint 104 írttal — járul, vagy a hiánylatot a város pénztárába befizeti, a bormérés jogával élhet, 1633-ik évben, tehát alig egy félszázaddal, később ismét találkozunk egy njabb ilyen statutarius intézkedéssel, mely a körpolgárok bor-