Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 30. szám - Tanulmányok a nemzetközi jog köréből. 3. [r.]. Ellenséges vagyon háború idején

Második évfolyam. Megjelenik mim,»n kedden: a -niaevar jogász (,/filés" tartama alatt napo^Aéiit. A kéziratok bérmentve a <zerkesrtSfaec a megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendiik. Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. sz. 30. szám. THEMIS. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS KÖZLÖNYE. Pest, jul. 25. 1871. Előfizetési árak: helyben házhozhordással vaey vidéken bérmentes szétküldéssel: negyedévre f>t. ii*le\re ... 4 Bgesz evrr . . . s Kiadóhivatal! váczi-utcza 14. sz. Felelős szerkesztő: JOr. SIEGMUND VILMOS. Kiadó-tulajdonos: KUDNYANSZKY A. TARTALOM : Tanulmányok a nemzetközi jog köréből. Dr. Spitzer Adolf úrtól. III. — A szervezésről a szervezés előtt. Margita., Dezső úrtól. (Vége.) — A halálbüntetés kérdéséhez. Francziából fordította dr. Schwarzel Józsefi (Vége.) — A selmeczi „erdő s körpolgárság" története stb. Szlamka József úrtól. — Az erdélyi jogászegylet felirata Bittó István úrhoz. — Belügy- és igazságűgyministeri rendelet. — Igazságügyministeri rendelet. — Adalékok a polgári 'törvénykezési rendtartás revisiójához. Mihajlovics Miklós úrtól. (Folyt.) — „Esküdtszéki csarnok."1 Szigorú ítélet. — „Törvényszéki tárgyalás." Szegedi bünperek. — „Vegyes közlemények. Egyleti közlemények. — Kinevezések, -álasztások, stb. — Különfélék. — A pesti kir. itélő tábla ügyforgalmi kimutatás. — Kivonat a „Budapesti Közlöny "-bői. Tanulmányok a nemzetközi jog köréből. Dr. Spitzer Adolf ügyvéd urtőL Ellenséges vagyon háború idején. A humanistikus leifogás, melyet a modem nemzetközi jog az ellenséges személyek jogállapotának megítélésében oszt, áldásos kihatásában az ellenséges vagyonra is kiterjed. Itt is azonban a gyakorlat emberiessége megelőzte az elmélet rideg kathegoriáit, megvédve és megtartva számtalan esetben oly ellenséges vagyont, melynek megsemmisítése többek közt összes tudományosságunk pótolhatlan veszteségével járt volna. De ha ma mivelt nemzetek felfogása szerint kétséget nem szenved, hogy az ellenséges személyekben az emberi jogok mindenesetben és mindenkor tiszteletben tartandók, ugy az ellenséges vagyon, — habár e tekintetben is, mint azonnal kimutatva lesz, nagyot haladott a nemzetközi jogfelfogás, — mégis főleg a tengeren találtató vagvon, nem részesül még azon oltalomban, melyre a jognak és igazságnak ép ugy mint a czélszerüségnek, és sokszor az anyagi jólét legfőbb tekinteteinek kívánalmai szerint szüksége van. Az ókor, mely mint fentebb említve volt, az ellenséges személyeket jognélküli lényeknek tartotta, természetszerűleg az ellenséges vagyont is tekintet nélkül arra, váljon ingó volt-e ez vagy ingatlan, az államnak vagy magánszemélyeknek képezte-e tárgyát, a győző önkényének és szabad rendelkezésének alávetettnek tekintette olykép, hogy a győztes hadvezér tetszésétől függött, — és ez sem az érvényes nemzetközi joggyakorlatban, sem a tudományos felfogásában korlátot nem talált, — az ellenség ingó vagyonában katonáinak szabad zsákmányolást engedni, kincseit és drágaságait elhurczolni, az elfoglalt ellenséges területet katonái közt felosztani, szóval az ellenséget mint személyes ugy vagyoni lételében tökéletesen megsemmisíteni. Gyakran történt ez, s tették azt az ókor mivelt népei is — ha nem tették, csak politikai eszélyességből mulasztották el. A középkor nagy mérvben viselt háborúi közt, az ellenséges vagyon főleg mi az ingatlant és annak elfoglalását illeti, oltalmat talált az európai egyensúly theoriájában egyrészt, és másrészt Európa monarchikus államszervezeteiben. De valamint a felbőszített győztes katonák határt nem ismerő dühvel raboltak, dúltak és gyújtogattak ellenséges földön, ugy azon kis hadakozások közt, melyeket a vasallusok egymás közt, vagy egyenkint és együtt az államfő ellen folytattak, az ellenséges vagyon kevéssel talált a keresztény felfogásban nagyobb oltalomra, mint az ókor politikai eszélyességében. Az újkorban az anyagi érdekek főfontossága, azoknak egyszersmind lehető legnagyobb biztosítását tette szükségessé. Az elv, mely fentebb különösen kiemelve lőn, hogy t. i. a háború mint államtény nem a magánosok, hanem az állam ellen folytattatik, az ellenséges vagyon viszonyaiban lehetőleg szintén fontos alkalmazását találja. Ebből ered a megkülönböztetés, melyet háború idején a köz- vagy államvagyon és magánvagyon közt teszünk. A közvagyon — azon korlátolással, melyet felhozandok — az ellenség szabad rendelkezésének vau alávetve. A harcz czélja az ellenséget engedékenységre birni és további ellentállásra képtelenné tenni. Ezért első sorban a harcz kiváló eszközei, a fegyverek, élelmi s egyéb tárak képezik az ellenséges foglalás tárgyát. Az államhatalomban foglalt jogokat ideiglen szintén az ellenség gyakorolja, maga részére szedi az adókat, elfoglalja a nyilvános épületeket, pénztárakat stb. De vannak az államnak oly intézetei, melyeket a modern harczviselet ellenséges támadás tárgyává nem tehet: hacsak a szükség ezt elodázhatlanul nem parancsolja. Az isteni tiszteletnek szánt templomok a tudományoknak és művészeteknek menhelyét képező intézetek, mint az államok békés mivelődésének gyupontjai megvédetnek háború idején is azon tisztelet által, melylyel a közlelkiismeret a társadalom legmagasztosabb érdekei előtt meghajol. Ki ennek ellenében a strasburgi Münsternek s a füstölgő Paris romjaira mutat, szem elől téveszti az európai közvélemény súlyát és a különbséget, mely elfogadott elvek és követett gyakorlat közt minden időben fenállt. A magánvagyonnak háború idején sérthetetlensége mivelt nemzeteknél elvileg egyáltalán el van fogadva, még a fejedelem magánvagyona is a foglalás alól kivétetik. Az ellenséges ingatlan magán vagyonnak elfoglalása és felosztása a fenálló jogintézményekkel merőben ellenkezik. De a magánvagyon csak annyiban van a háborút jelentő erőhatalomnak alávetve, mennyiben az államhatalom alatt áll. Háború idején a magánjog korlátját leli a harezjogban. A sereg elfoglalja hadmivelete közt a békés polgárok földjeit, palotáit és kunyhóit, a mint a szükség és a háború czélja parancsolja; a háborúi szükségjog megszűntével azou; ban ismét a szabad tulajdon szabálya lép i hatályba. A még jelen század elején széltiben i gyakorlott zsákmáuyjog, mint a nemzetközi uralkodó jogfelfogással merőben ellenkező, miután az előbb a szárazföldei illetőleg gyakorlatilag hatályon kivül helyeztetett, a mai tudomány által szintén elvettetik. Mert elismertetvén ez utóbbi által, hogy a személyi jogok úgymint a vagyoni jogok maga a háború állapot által meg nem szűnnek, és hogy ha erőhatalom határoz is a harcz idején, mégis ennek minden jogállapotot megszüntető hatása nem lehet: következik, hogy a zsákmányjogot indokolni mivel sem lehet. Még az élelmi szerek is, melyek a hadsereg által ellenséges földön beszedetnek, készpénzen vagy utóbb beváltandó utalványokkal fizetendők, hacsak a hadsereg az ellenséges lakosság renitentiája folytán, és mert az élelmiszereknek kiadását megtagadja kényszerítő eszközök alkalmazására szorítva nincsen. Azon nagy hadisarezok, melyeket az utolsó né met-frauezia háborúban a német hadsereg részéről franczia földön kivettettek, ha a németek álláspontjáról, melyszerint a tőlük e század elején franczia részről szedett nagymérvű hadisarezok visszaszedését vették mintegy foganatba, és pedig nem épen kis kamattal, — indokoltaknak találjuk is, de jogosultaknak semmi esetre nem mondhatjuk; mert azon rég fenállott elv, melyszerint a háborúnak a háború által kell eltartatnia, a mai jogrendéi és összes érdekeinkkel merő ellentétben áll. Ha a zsákmányolási jog szárazföldi háború alkalmával semmi esetre nem gyakorolható, ugy az ha az érdekek, melyek az által csorbát szenvednek sokszor nem kevésbé fontosak is, mégis a háborúnak tengerre átvitelekor daczára az ez irányban több oldalról és több izben tett kezdeményezéseknek, mégis tengeren minden korlát nélkül alkalmazásba vétetik. Ha azon elv, melyszerint ellenséges hadihajók nyiJt tengeren ép ugy mint a hadviselő államok saját tengerében a foglalásnak és illetve az elvételnek tárgyát mint a hadviselés eszközei képezik, a háború czéljában okadatolását találja, — igy mint érintve volt, mégis, dacaira annak, hogy a tengeri harcz is csak az .-illám, nem pedig a magán .személyek el-