Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 27. szám - A halálbüntetés kérdéséhez [2. r.] - Külföldi börtönök és fegyházak. Karthaus Csehországban

— 309 igazolását megkísérthetik, de mikéut le- | het ezért az elleuvéleményüeket okozni? Különben, előttem nincs viszszataszitóbb mint a tulhajtás, és sokkal jobban ismerem a büncselekvény különféle és szövevényes inditó okait, hogysem bármely büutetésnemtől több hatályosságot követeljek, mint a mennyit annak alkalmazásával el lehet érni. Nem fogom tehát a Troppmaun esetét a halálbüntetésnek felróni. Mégis szerintem e bűntettből egy igen nyomatékos indok meríthető a halálbüntetés védői ellen, kik váltig azt vitatják, hogy csupán a halálbüntetés által lehet a büntevőt ártalmatlanná tenni, s miután a jogos önvédelem elvére nem támaszkodhatnak, az aráuyos megtorlás szükségére hivatkoznak, mely csak a kivégzés által eszközölhető. De a megtorlás mikép lehetséges ily bűnhalmazatnál? Maga a közvádló azt hangoztatta, hogy ez lehetetlen; mert a nyolcz meggyilkolt hullával szemben mily joggal mondhatja igazságszolgáltatás, hogy Troppmaun lefejezésével a bűntett meg van torolva? Ha e gonosztevő a lernüi hydra hét fejével s illetőleg ezeken kívül még egygyel bírt volna, csak akkor lehetett volna a megtorlás elvének s az emberi igazságszolgáltatásnak következetesen eleget tenni. Egy indokot akarok még érinteni, melyről eddig még soha sem szóltam, mert nem tartottam a kérdés komolyságához eléggé illőnek. Francziaországban már megszoktuk a legkomolyabb kérdés felett is az élczelést. A halálbüntetésre nézve is valaki élezésen azt jegyezte meg: Pour abolir la peiue de mort, il faut que messieurs les assassins commencent premiers1). Azonban találkozott már egy-két kormány, mely a gyilkos urakra nem várakozott, hanem egy, a halálbüntetésnél biztosabb büntetésnem behozatala által a gyilkossági eseteket legalább kevesbitni igyekezett, ha már nem lehet azokat egészen megszüntetni. És vájjon nem jobb-e a halálbüntetés eltörlése által a gyilkosok számát kevesbíteni, mint annak valósithatását a gyilkosoktól várni el. Különben ez élez üres és sületlen. Mert valójában, mi az értelme? vagy az, hogy majd akkor nem leend többé kivégzés, ha nem lesz kit kivégezni, ez pedig nem egyéb Polisse-féle okoskodásnál: vagy az, hogy az eltörlést majd megvalósítja az erkölcsi haladás, melynek következtében nem lesz többé gyilkosság, ez pedig utópia. Még egyet. Nagy kár az inquisitióra nézve, hogy az élez nem született egy századdal előbb; mert azon időben nemcsak a gyilkosok, hanem a tolvajok, hamisítók, sőt még az orvadászok s hitetlenek is kínpadra, vesztőkerékre stb. ítéltettek, az iuquisitorok tehát azt mondhatták volna, mielőtt mind amaz üdvös büntetéseket megszüutetnők: várjunk addig, mig a tolvajok nem lopnak, a hitetlenek megtérnek stb. Ezzel el lehetett volna némítani Beccariát is és a kínzásokat örök időkre fenntartani. De elég legyen ennyi egy élez megczáfolására, mely taláu még megjárja mu') A halálbüntetés eltörlésé-fel várni kell, mig a gyilkos urak fogják azt megkezdem. lattatásúl a salouokban, de remélhetőleg | nem fog többé a parlamenti vitákban is | fölhozatni. S most, a tréfásról térjünk át a komolyabbra. III. Tudom, hogy a törvényjavaslat a protestáns papság egy részénél erős ellenzésre fog találui. Távol legyen tőlem meggondolatlanul oly kérdések vitatásába elegyedni, melyek hozzám nem tartoznak, de e tekintetben nevezetes tekintélyekre hivatkozhatni. Egyedül azon határozatra hivatkozom, mely által Holzendorf báró indítványára, a berlini protestáns gyűlés 1869. évi octóberén egy érteimül eg kimondta, hogy alaptalan a protestáns papság egy részének kísérlete : a halálbüntetést hitágazattá s oly törvéuynyé emelni, melyet az isteni rend parancsol reá a világi hatalomra. At vagyok hatva attól, hogy a halálbüntetés elleni meggyőződés ép a vallási érzületben birja legnagyobb támpontját, s ezért felette csodálkozom s mindannyiszor megütközöm, valahányszor a vesztőpad fenntartását a keresztyénség nevében hallom követeltetui. Tisztelem az ellenkező meggyőződést őszinteségénél fogva, de nekem ugy tetszik, hogy az oly szomorú, és mindazzal, a mi a keresztyénség szellemében nagy jó, és szép, olyannyira össze nem fér, miszerint hálát adpk Istenemnek, hogy azt nem osztom. És úgy gondolom, hogy minél vallásosabb valaki, annál iszonyatosabb reá nézve a vesztőpad látása, mely a bűnöst az örökkévalóságba sodorja. Tekintsük csak ama két embert, kiknek kíséretében az elitélt a vérpadra lép. Van-e undokabb a hóhérnál, ki egy emberéletet hidegvérrel megöl, van-e fenségesesebb a lelkésznél, ki magasztos odaadással, egy lélek megmentéséért fáradozik. Mégis semmi sem lehet nyomasztóbb, mint ama lelki nyugtalanság, mely a lelkészt szent tisztének gyakorlatában, az azzal járó felelősség érzeténél fogva gyötri. A bűnös, a bűntettre vezető gonosz hajlamaiból, áttér a tetteíésre, s a hazudságok összeállitására, melyek ekkor elméjét önvédelme érdekében kizárólag elfoglalják. Az Ítélet után igénybe veszik őt a semmiségi panasz vagy kegyelemérti kérvény beadása iránt teendő lépések. Csak még ezek után veszi át a pap a bűnös lelke iránti felelősséget. Hogyan képes a pap amaz időköz alatt, mely az elitéltetést a kivégzéstől elválaszt) bűnös lelkének töredelmes megtisztulását rögtönözve végrehajtani, a midőn a végzést előkészítő gyászos cselekvények befolyása által és a kedély háborgásaiban vagy a kétségbeesés önkívületében az ember értelmi s morális lénye, a physikai halált megelőzve, már elenyészett? Mindezek oly nézetek, melyek a vallásos ember érzületére s lelkiismeretére igen nyugtalauitólag hatnak. Midőn a bűnöst életétől előbb fosztják meg, mintsem annak Isten által kiszabott véghatárát elérte, vájjon minden vallásos ember nem azt érzi-e, hogy ezáltal bűnös lelkét Isten igazságszolgáltató széke előtt megjelenni kényszeriték, a nélkül, hogy neki a megbánásra alkalmai engedtek volna. Miért akarják az isteni igazság eszményét s euuek e földön ! való uralmát inkább a hóhér véres közremüködése, mintsem a javítási eszme által megvalósitani ? Miért teszik eléje a halál gyötrelmét az élet ama büntetésének, mely a vétkest a börtön magányában, a lelki furdalások szenvedése által megtisztítja? E szenvedések, melyek az erkölcsi s vallási érzület felébredését követik, anuál kínosabbak, minél nagyobb volt a bűntett, és a bűnösre nézve még földi lételében megvalósítják Isten igazságát, melynek a büntetés súlyát a bűntett nagyságával arányba kell hoznia. A halálbüntetés eltörlése kétségkívül ellentétben van a visszatorlás (talio) hagyományaival, de anuál összeegyeztethetőbb a keresztyénség szellemével, mely az ember erkölcsi szabadságát, emberi méltóságát visszaállította, s vele megértette, hogy rendeltetéseért felelős. (Folytatjuk.) A budapesti ügyvédi egylet igazgató választmánya Bittólstván igazságügyi minister urboz következő levelet intézte: Nagyméltóságú Minister! Kegyelmes Urunk! Vettük Nagyméltóságodnak 1704/1. M. E. 1871 számú kegyes átiratát, melyben terhes és nagy felelősséggel járó tisztének átvételét jelezvén, egyletünket egyúttal támogatásra méltóztatik felhivni azon törekvésében, mely roncsolt jogállapotunk gyökeres javítására van irányozva. Legyen meggyőződve Nagyméltóságod, hogy a budapesti ügyvédi egyletet mindég harezosai közt találandja, hol a reform zászlója lobogni fog, hol a szabadelvű eszmék terjesztése, igazságszolgáltatásunk javítása, s a haladás azon elveiért, melyek bennünket eddig is lelkesítettek, küzdeni kell. Nagy és nehéz feladat vár Excellentiádra, s mi teljes szivünkből óhajtjuk, hogy Nagyméltóságod minden intézkedéseit, melyeket hazánk jogállapotának felvirágoztatására teend, teljes siker kisérje; a mennyiben e sikerhez egyletünk tevékenysége által csak parányi részben is járulhatunk, azt ezennel készséggel felajánljuk. Kik is legmélyebb tisztelettel vagyunk Nagyméltóságodnak Pesten július 1. 1871. alázatos szolgái: a budapesti ügyvédegylet igazgató választmánya Dr. Busbach Péter s. k. alelnök. Dr. SiegmundVilmos s. k. titkár. A kassai ügyvédegylet Horváth Boldizsárhoz a következő levelet intézte: Igen tisztelt Kartárs ur! Mély megilletődéssel vettük azon értesítést, hogy t. Kartárs ur az igazságügyministeri tárcza vezetésétől megrendült egészsége miatt épen akkor volt kénytelen visszavonulni, midőn a hazai igazságszolgáltatásnak s főleg a bírói szervezetnek annyi küzdelemmel letett alapjaira az épületet kell vala fölemelnie, midőn oly kitartó munkával s nemes buzgalommal érvényesített eszméi a valósítás és törvénykezésünk "Ön által a biztos révparthoz oly közel hozatott; e tekintetben csak azon remény szolgál vigaszul, hogy immár az 1869. IV. t.-cz. és az erre vonatkozó törvények által meg vannak alapítva azon elvek, melyek igazságügyünknek az európai kultúra színvonalára való emelését biztosítják és egyszersmind az On ministeri működésének örök dicsőségét képezendik. Egyletünk, mely Ön iránti rendületlen ragaszkodásának s bizalmának minden alkalommal sietett kifejezést adni, a legmélyebb rokonszenvvel üdvözli Önt kartársi körűnkben s azon meggyőződésben él, hogy habár letette is kezéből a vezéri lobogót, a jogtudomány, a szabadelvű eszmék és üdvös reformok kflzdterén On leérd legkitartóbb, leglelkesflltebb előharezosunk. sat. Bittó Istvánt pedig a következő sorok* kai üdvözölte ugyanazon egylet: