Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 25. szám - Tanulmányok a nemzetközi jog terén 2. [r.]. A harczjog az ellenséges személyekkel és azok vagyonával szemben

szűkebb batárok közé szinte nem szorították. A középkor legdicsőségesebb feladatjáuak tartotta vallási téren a világegyeduralmat létesiteni, s legmagasabbra állította azou férfiakat és népeket, melyek a másvallásuak ba lebetett megtérítésében, különben tűzzel vassal kiirtásában legbatbatósabban közreműködtek. Ekkor, bár mily hangosan magasztaltatott is a keresztény vallás emberszeretetet hirdető szózata, emberi jogok respektálásáról szó sem volt. Nézzük a 16-ik századbeli tengerentúli foglalásokat, vagy szálljunk le a 30 éves háborúig, és még csak zsenge kezdetlegesnek tapasztalaudjuk azon állapotot, melyben a harczjog a minden körülmények közt megóvandó emberi jogok elöl meghátrál. Még Grotius és Puffendorf is, a minden népek közös megegyezésén alapuló jogszokás szerint azt vélik, hogy a hadfeleknek minden hozzátartozói, tehát az asszonyok, gyermekek, öregek és betegek is ellenségekuek tekintendők levén, a harczjog önkényének vannak alávetve. Csak a legújabb jogfelfogás jutott annak felismerésére, hogy a háború nem egyeseknek, hanem az államoknak mint politikai hatalmaknak küzdelme, — csak miután a gyakorlat megkülönböztette volt az államoknak magánosok elleni és magánosoknak magánosok elleni egyenetlenségeitől, csak akkor állította fel a tbeoria ezen következményeire nézve felette fontos különbséget. Az egyén ugyanis kettő* viszonyzat- | bau áll. Mindenekelőtt magán személy, s mint ilyen a személyes-, család- és vagyonjogok tág körére, röviden magánjogára tart igényt. Miután tehát a háború nem magánosok ellen folytattatik, nincs ok, miért kelljen a magánjognak háború idején megsemmisübűe vagy az ellenség önkényének kitevöduie. Az egyén továbbá az államközösség tagját képezi. Mint ilyen állama küzdelmeiben, dicsőségében és gyalázatában, kivívott előnyeiben úgymint szenvedéseiben részes. Polgári kötelessége, szive legszentebb sugallata fegyvert ragadtat vele, ha állama veszélyben van. A közjog egész keretében az egyén az állam kötelezettje. E megkülönböztetésből a modern nemzetközi jog a következő főelveket származtatja le. Az egyének miut magánszemélyek nem ellenségek, — mint államtagok az államok ellenségeskedéseiben részesek. Meddig a magánjog terjed a békeállapot és a békejog, •— hol a közjog határoz, az ellenséges állapot és a harczjog a m ér vad ó. A mai nap elismert nemzetközi jog az ellenségnek a magánszemélyek fölötti föltétlen hatalmát nem ismeri e 1. A személyes biztonság, a becsület és a szabadság joga a magánjog kifolyása, és háború idején is sérthetetlen. Az ellenség csak oly rendszabályokra vau jogosítva, melyek államczélokra szolgálnak és melyek a hadviselés érdekei által megkívántatnak. Szabadságában áll, a magánosok szabad közlekedését megakadályozni, utakat elzárni, a lakosokat lefegyverezni stb. mert ép ugy mint a magánjog béke idején az összeség jogának vagyis a közjognak van alárendelve, ép ugy a harczjog korlátozza ugyan a magánjogot, de elismeri azt. Igen nagyok a visszaélések, számtalauszor és sajnosán tapasztaltuk ezt az éj) lefolyt háború alkalmával, de végre emberek vagyunk, és nézetein szerint nem kárhoztatható föltétlenül a katona, ha elszakítva családi tűzhelyétől, műhelyétől kathedrájától vagy egyéb hivatási körétől köuyelinüen keltett háború által, és hónapokig csak vért és pusztulást lát, egyszer másszor azon szabályok ellen vét, melyeknek megálapitásábau és megőrzésében a maga népének van nagy része. Nagyban és egészben azonban, láttuk az utolsó osztrák olasz és osztrák-porosz hadjáratokban, az egyes vidék város vagy talu sokkal nyugodtabban nézliet a háború esélyeinek elébe, mint a lejárt idők bármely szakában. Más helyzetben vannak azon személyek, melyek mint első sorban a hadsereg, tényleges részt vesznek a hadviselésben. Itt is a régi harczjog az ellenséget életre halálra szolgáltatta át a győztesnek, a mai nemzetközi jog ezen tlieoriát mint alaptalant eheti. Mindenesetre, ki a harezban részt vesz, mely élethalálra küzdetik, esélyeinek is ki vau téve. A harcz természetes joga határáig ér a kü'ídő ellenség megölésének joga is, de uem messzebb s nem a harcz czélján tul, mintha a harcz borzasztó hatalmával önczél volna. Azért is a hadi hatalom nem absolut és végét éri azon ponton, melyen megszűnik ál| lamczélnak szolgálni. — Meg vau tehát eugedve az ellenálló ellenséget halálos lövegekkel és fegyverekkel visszavonulásra kényszeríteni, a felfegyverzett ellent magántusában megölni, szóval mindent megtenni, mi győzelemre vezet, vagy azt biztosítja; — De nem szabad az ellenséges katonát, ki fegyverét lerakja, vagy megsebesülve a csatatéreu fekszik és a harezot ugy sem folytathatja, vagy az orvosokat tábori papokat és egyéb nem harczolókat megölni, mert ez sem diadalra nem vezet, sem azt nem biztosítja. A háborúnak nem szabad vad fajgyűlölet eszközévé aljasulnia, s mert a háború jogsegély és az államhatalom ténye, azért barbárnak, czéltalannak, jogtalannak lennie uem szabad. A liarczi szenvedélynek legnagyobb izgalmában sem szabad az emberiesség parancsait egészen szem elől tévesztenie. A bátor ellenség, ki kötelességét teljesiti, midőn valamely erősséget védelmez sohasem büntettethetik ezért, még ha tarthatatlan positiót védelmez is, mert a háborúban a harczjog s nem a büntető jog talál alkalmazást, utóbbi csak akkor, midőn az érvényes bünfenyitö törvények sértettek meg. Az ép lefolyt franczia német háborúban a németek részéről hadifogság magánosokra jis, nagy mérvben alkalmaztatott s ez nekik elleneik által rosz néven vétetett; de nézetem szerint igazságtalanul. A hadifogság kényszereszközül használtatik a háborúnak mielőbbi befejezése czéljából. Ha tehát a győző túszokat visz hadifogságba, hogy egyrészt a fentjelzett czélt minél hathatósabban elérje, és különösen, hogy ellenséges földön lévő hadseregeinek különféle merényletek által veszélyeztetett biztonságát megoltalmazza, akkor, ha mérséklettel és kelleténél nem nagyobb szigorral jár el, csak jogát gyakorolja. A hadi fogságnak katonai felekre való alkalmazása soha jogosságában meg nem támadtatott; de különösen e pontban is mutatkozik a nemzetközi jogban — emberiességet tekintve — tett nagy haladásunk, mert míg az ókor a fegyverrel meghódított ellenséget rablánczra fűzte, s rabszolgaságba hurczolta, s a középkor sem igen mutat fel ennél emberségesebb bánásmódot: addig korunk azt tartja, hogy az ellenséges katonát hadifogságában csak annyiban lehet, szabad cselekvőségében korlátozni, a menynyiben ezt a hadifogság magában és czélját tekintve követeli. Így a hadifoglyok, a mennyiben bizonyos helyre bellebbezvék, ugyanott, ha csak már egyszer szökési kísérletet nem tettek, szabadon mozoghatnak; — csak oly munkára szoríttathatnak, feltéve hogy saját vagyonuk vagy önválasztott munkájuk által meg nem élbetnek. mely testi és lelki tehetségeiknek megfelel; nem zaklattathatnak s a mivelt nemzetek tartózkodnak a hadifogoly szerencsétlenségét megvetés vagy vagy gúny által, még terhesebbé vagy elviselbetienné tenni. Igen szép tanúságát adta korunk liumaiiistikus f'elí'ogási irányzatának a Svajczi köztársaság, midőn 1864-ben a sebesültek megoltalmazására czélzó jogszabályok nemzetközi elfogadására hivatott congressus egybelépését indítványozta, minek folytán is létesült 1864 ki augustusiján az u. u. Genfi couventio. mely ha az imént befejezett háború alkalmával sokszor és érzékenyen megsértetett is, mégis áldásos hatását fényesen tanúsította, ha el is tekiutünk azon momentum fontosságától, mely abban fekszik, hogy valamennyi európai hatalmasság bizonyos jogszabályoknak közkötetezö megállapítására congressusra gyűl össze, mely bizonyos jogi elveknek megadta a nemzetközi szentesítést. A harezjoguak az ellenséges vagyont illető körét legközelebbi czikkben tárgyaiondom. Jogegyenlőséget a törvénykezés teréii! Timkó József ügyvéd úrtól. Gyárfás István urnák — a kinevezendő birák vagyoni állását illetőleg — a „Themis" 24-dik számában tett interpellaíiójára, bizonyosan felelni fog Tóth Pápay Soma ur is. — Minthogy azonbau a kérdés sokkal nagyobb horderejű, miut azt talán egyelőre Gyárfás ur is hiszi: minthogy mélyen belevág társadalmi rendszerünk legtitkosabb szentélyébe ép ugy, miként közéletünknek törvényekkel átszőtt hálózatába: a tárgy fölötti véleményemet elmondom én is — azon reményben, hogy Gyárfás István ur nem fog késni ,,cousilium niutare in melius." Előre is kérem azonban Gyárfás urat, ne csodálkozzék, ha tollam epésebb leeud a szokottnál, s legyen higgadtabb ő a felhívó, mint vagyok s lehetek éu a kihívott, s velem együtt Magyarország anyuyi hü, minden jogélvezettől megfosztatni szándékolt polgára. Mert elvontan attól: szándékozom-e én is a szervezés alkalmával birói hivatalt vállalni; őszintén be kell vallanom, hogy az ügyködést jó magam szintúgy, mint mások ezerén, apai örökség uélkül kezdettem s nagyobb vagyonhoz juthatnom t csak évek után vau kilátásom. Én uem kérdem, de tudom bizonyo-