Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 4. szám - Jogeset. Felsőbánya városának a m. k. bányászati kincstár elleni szerződés teljesitési ügye [3. r.]

tetés kimérése is, és ily esetekben a büntetés legkisebb fokát mondhatnák ki, a j mi által jelezhetnék azt, hogy a polgári . becsületet szentnek tartják ugyan minden { körülmények közt, de azon esetnél rend- ! kívüli tekintetek forognak fenn, — akkor valószínűleg ki is mondanák a vétkest. I De az esküdtek azon helyzetben vannak, j hogy a vétkes kimondásával úgyszólván | vakon elröpitik a nyilat, mi ha egyszer | megtörtént, nem képesek annak sem határozott és szándékuk szerinti irányt adni, sem pedig azt feltartóztatni. Ha ők | daczára az általuk felismert rendkívüli enyhítő körülményeknek kimondják a rideg „vétkesu-t, megtörténhetik, hogy a bíróság ezen enyhítő körülményeket nem látja, és kiszabja a büntetést egész szi- j gorral. Kit fog a felelősség ily esetben sújtani? A bíróság azzal igazolja magát, hogy az esküdtek a vétkest kimondották, és így nem maradt egyéb hátra mint a törvényt alkalmazni az esetre. Lehet-e tehát rosz néven venni az esküdteknek, ha gyakran visszariadnak a .vétkes kimondás lehető következményeitől a vádlottra nézve, és ha ezen kényszerhelyzetből az által menekülnek, hogy inkább „nem vétkes"-t mondanak ki ott is, hol némi morális büntetést, melylyel talán a vádolt cselekvénye felletti rosszalasukat fejezhetnék ki, helyén látnának .' Ezért csak helyeselhetjük több külföldi törvényhozás azon ujabb időben mutatkozó törekvését, hogy az esküdtek nyelvét, mely eddig úgyszólván, kötve volt, megoldják, és azon jogot adják nekik, hogy egyes esetekben kinyilatkoztathatják, miszerint enyhítő körülményeket látnak fennforogni. Különösen figyelemre méltó e tekintetben az angol esküdtszéki eljárás- j nak ujabb időben mindinkább méltatott j azon sajátsága, hogy az esküdteknek kérdések egyáltalában nem tétetnek, hanem | esküdtek csak azt modják ki verdiktjök- I ben, hogy a vádlott a vádlevél által megjelölt vétségben bűnös, vagy nem bűnös, | de egyszersmind jogosítva vannak, ott hol a vádlottat azon bűntettben ugyan, melyről vádoltatik vétkesnek nem isinerik el, de azt találják, hogy egy kisebb vétségben vagy azon vétség kisebb fokában, melyről vádoltatik, bűnös, ezt kimondani. De ha már a kérdések tevése elfogadtatatik, akkor legalább meg kell engedni az esküdteknek, hogy feleletükben megemlíthessék azt, miszerint enyhítő körülményeket látnak fennforogni. Ezen iránymindinkább énvényre jut, és még Francziaországban is, hol a régi Code 342. §-ában még az is meg van tiltva az esküdteknek, hogy a büntető törvénykönyv rendeleteire gondoljanak és verdiktjök következményeit a vádlottra nézve, megfontolják, — ujabb időben megengedtetett, hogy verdiktj ökh ez csatolhassák azon megJegyzést, miszerint enyhítő körülményeket látnak fennforogni. Jogeset. (Felsőbánya városának a m. k. bányászati kincstár elleni szerződés teljesítési ügye.) Varga Vilmos tiszti főügyész úrtól. (Folytatás.) 2-szor. Mert a tisztelettel vett sérelmes ítéletben az mondatik ki, hogy a kétoldalú kötelezettség lényege csak az A) szerződés 1-ső pontjában határozódik, és a 2-ik pont csak járulékos oly biztositásnak tekintendő, mely fejedelmi jóváhagyástól tétetett függővé; azonban hogy a kérdéses két oldalú kötelezettség lényege csak az első pontban határoztatnék, ez oly állítás, mely semmi alapra, hanem csak szabad tetszésre támaszkodharik; mivel sehol az A) szerződésben nincs az, hogy annak fő és lényeges pontja csak az első — a többi pontok pedig csak másodrendűek lennének, sőt ellenben az A) szerződés bevezető pontjában ezen szavak: „sí hic subinserta pnneta per fiscum reginm acceptarentur et eft'ectuarentur" azt igazolják, hogy a szerződvény minden egyes pontja egyenlő minőségű lényeges feltételt képez, s mint Ólyau tüzetett ki a szerződő felek által, és a mint a bányabeli értékek átvételekor a ni. Kincstár a szerződő város adósságainak kifizetésére magát lekötelezte, ép oly lényegesen volt és van is kötelezve a város lakosaira esett, s esendő adózási terheket folytonosan fizetni. Azonban sem a „járulék" sem a „biztosítás" szavak segélyül vétele a sérelmes Ítéletnek alapos indokot nem szolgáltatnak: ugyanis: ha valamely szerződésben csak járulékosan köttetnék is ki valamely kötelezettség, váljon ez által a kötelezett tél kibúvhatna e kötelezettségének teljesítése alól? bizonyára nem; és ép oly kevéssé búvhatnék ki akkor is, ha a szerződvényben valamely kötelezettség teljesítése iránt csak biztosítás nyújtatnék; mivel ezen biztosítás szó égési erejében magában foglalja a kötelezettséget mihelyt ez már szerződvényileg megállapítva, írásba foglaltatott, sut másfel századon keresztül gyakorlatilag mintegy megszentesittetett. 3-or. A sérelmes másodbirósági ítélet az A) szerződvén}: 2-ik pontját olyatén kiváltság gyanánt állítja fel, mely az A) o'-ik pontja értelmében fejedelmi jóváhagyástól tételeztetett fel, s minthogy az adómentesitési jog, kizárólag a felségi, s illetőleg törvényhozási jogok közé tartozik, a szerződött Kincstár e felett érvényesen nem is egyezkedhetett, és így reá a szerződésnek ezen pontjából semmi viszteher nem háromolhatott. Azonban az indokokban felállított ezen alap nem állván, nem állhat meg a reá épített következtetés sem. Ugyanis az Aj alatti szerződési "2-ik pontja, hogy nem puszta kiváltság hanem határozott szerződési kötelezettség, azt nem csak az A) és B) világos szavai — melyekben a szerződvény transactionak és Contractusnak neveztetik — hanem azon okiratilag begyőzött körülmény is igazolják, hogy felperes város sohasem vétetett ki felségileg vagy törvényhozásilag az adózás terhe alól, — hanem az adó arra mindig kivettetett, és az ekként kivetett adókat a városért folytonosan alperes Kincstár fizette, és igy a 2-dik pontban nem adatott felperes városnak semmi kiváltság, hanem a városért az adózási terhek hordozását alperes Kincstár vette magára. Ily kötelezettség elvállalása pedig épen nem jő semmi érintkezésbe vagy összeütközésbe a felségi, vagy törvényhozási jogokkal, mivel ilynemű átvállalást szerződésileg kötni bárki jogosítva van, és ezen átvállalás semmi törvény által nem volt, s nincs is eltiltva; de meg nem is lehet kiváltságnak tekinteni egy oly két oldalú szerződést, melyben mindkét fél kölcsönösön jogokat s vagyont ád által egymásnak, s kötelezettségeket vállal magára. Már ha itt kiváltság forogna fenn, ugy soha sem fogott volna a városra adó kivettetni, minthogy pedig vettetett, és az a magas Kincstár által fizettetett, tehát tisztán látható, hogy itt alperes Kincstárnak azon kötelezettsége forog fenn; miszerint a város közönsége helyett az adó fizetését elvállalta. — Az A; és B) 6-ik pontja alatt nemcsak a 2-ik pont alatti feltétel fejedelmi megerősítéséről, hanem az egész szerződvény, ugy egyes mint összes pontjainak jóváhagyásáról tétetik említés, a minthogy a magas Kincstárnak fejei mindig az uralkodó fejedelmek lévén, s különösen a bányászati és pénzverési ügyek kizárólag a fejedelun jogok közé tartozván, a szerződvény érvényére annak megerősítése mulliatlau szükséges volt; de ezen megrősités a szerződvényt épen nem alakította át privilégiummá. Azon esetre pedig ha ezen szerződés mint felségi és illetőleg törvényhozási jogokba ütköző, itéletileg semmisnek mondatott ki, — egyáltaljában nem az lehehetett volna a következtetés, hogy abból a Kincstárra a szerződés egyéb pontjainak épségben hagyása mellett — semmi viszteher nem háromolhatik, hanem az, hogy a városnak az átvett bányák ismét viszszaadassanak. Ezt hozta volna magával az osztó igazság, melynek sugallat a tükröződött magának a szepesi kamarának fennebb N) alatt látható intézvényén, melyet e tárgyban 1742-ik évben a nagy| bányai fötisztséghez intézett. 4-er. Nem lehetett felperes város ellen felhozni az Ítélet indokául azt sem, „hogy Magyarország uj alkotmányos rendszerénél fogva, az időhöz nem kötött kiváltságok és szabadalmak hatályon kivül tétettek" — mivel mint fennebb már okiratilag bebizonyíttatott —- jelen perben nem kiváltságról . hanem szerződésileg átvállalt kötelezettségről vau szó, az ily szerződéseket pedig a változott alkotmányos rendszer s törvények nem törülvén el. sot a polgári törvénykönyvet bevezető 1852-ik évi november 29-éu kelt legfelsőbb nyíltparancs t^-ik czikke kötelező erőben fenntartván, a hozott másodbirósági sérelmes Ítélet nem csak a perbeli, hiteles s kétségbe sem vont okiratokkal, hanem magával az ez idő szerint hatályban lévő törvénynyel is ellentétben áll. A mennyiben az Ítéleti indokokban a következő fejedelmek megerősítéséről is tétetik említés, felperes város felhozandóuak tartotta, miként az E) alatti okirat szerint b. e. I-ső Fereucz király ő Felsége is a nagyméltóságú magy. kir. udvari kamarának ezen kötelezettségét elismerte, és hogy az M) alatti okirat szerint 1850-ik évben is alperes Kincstár az adó egyrészét felperes városért valósággal kifizette, és igy kötelezettségét még közelebbi időkben is, már a változott alkotmányos rendszer után teljesitendőnek találta. De végre nem állhat meg az ítéleti indokoknak azon kifejezése sem, mintha a kérdéses kötvényben határozott idő kikötve nem volna, mivel abban igen is világosan kijelölt időről, az örök időkről, affuturis expost seinper temporib u s vau említés; ennélfogva sem volt tehát szükség a kötvénynek ujabb megerősítésére és pedig annál kevésbé, mivel