Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 4. szám - Esküdtszéki tanulmányok 2. [r.]

Második évfolyam. Megjelenik minden kedden; a „magyar jogászgynlés" tartama alatt naponként. A kéziratok bérmentve a szerkesztöhez , a megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendök. Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. sz THEMIS. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: helyben házhozhordással vagy vidéken bérmentes szétküldéssel: negyedévre . . 2 frt. félévre . . . . -i „ egész évre . . . 8 „ Kiadóhivatal: váczi-utcza 14. sz. Felelős szerkesztő: Dr. SIEÍiMUND VILMOS. Kiadó-tulajdonos: RUDNYANSZKY A. TARTALOM : Eskudtszéki tanulmányok. I. — Jogeset. (Felsőbánya városának a m. kir. bányászati kincstár elleni szerződés teljesítési ügye.) (Folyt.) Varga Vilmos úrtól. — A perrendtartás enquét. — Még egyszer az úrbéri birtokviszonyok rendezéséről stb. Sporzony Ernő úrtól. — Titkári jelentés. — iteloszekeinek melyik van hivatva bányaügyekben stb. — Észrevételei a kolozsvári ügyvédegyletnek az úrbéri és rokon birtokviszonyok rendezéséről a képviselőház elé terjesztett törvényjavaslatokra. (Vége) — A franczia család-tanács és a hazai árva ügy országos rendezése. Gyárfás István úrtól. — Lapszemle. — A kúriai döntvényekben kimondott elvek. — Egyleti közlemények. Kinevezések, választások, stb. Vegyes közlemények. — ügykimutatás a pesti kir. itélőjáblától Előadásra kitűzött perek. — Kivonat a „Budapesti Közlönyéből Lapunk mai számához két rendbeli külön melléklet van csatolva öt és fél ivnyi terjedelemben, u .m. a szóbeliség és közvetlenség elveire fektetett uj perrendtartás előadói javaslatának két első ive, és dr. Környei Ede urnák a budapesti ügyvédi egylet rendes ülésén tartott beszéde a jegyzői kényszer ellen (három és fél iv). X Eskiidtszéki tanulmányok. V n. (F.) Első czikkünkben kimutatni igyekeztünk, hogy nem az esküdtszéki intézmény mint ilyen, hanem az életbeléptetés ideje és azon hatáskör, melyre az esküdtszékek szoríttattak, okozták a közhangulat meghidegülését ezen intézmény irányában. Lássuk már most, vájjon az esküdtszékek három évi működésének egyes momentumai reményekre jogosithatnak-e bennünket, vagy pedig az ellenkezőre. Alapul vesszük itt egyedül a pest-kerületi esküdtszékről közlött három évi kimutatásokat, mivel többi esküdtszékeink működése aránylag oly csekély, hogy abból alig lehet határozott következtetéseket vonni; de különben azokról eddig nem is hozattak a nyilvánosság elé kimutatások. Minedenek előtt feltűnik a pest-kerületi esküdtszéki bíróságnál a feljelentések nagy száma. A lefolyt három év alatt volt 133 feljelentés, melyek V3-a közvádlói, 2/3-a magánpanasz folytán történt. A feljelentések ezen nagy száma azonban onnan magyarázható, hogy rövid idővel az esküdtszékek behozása előtt szabadult fel a sajtó. Ily átmeneti stádiumban pedig a kellő mérsékletet és határt nem mindenki lévén képes megtartani, igen könnyen megérthető, hogy csak lassanként tudott a sajtó rendes kerékvágásba jönni. A ml pedig különösen a magánpanaszok magas arányát illeti, ez a nálunk oly annyira elharapózott könnyelmű perlekedés betegségének tulajdonitható, mely e téren is érezteti hatását. Különben már az első három év lefolyása alatt is javulás mutatkozik, a mennyiben a feljelentések száma évről évre rendszeresen fogy. Ugyanis 1868-ban 60, 1869-ben 40, és 1870-ben már csak 33 feljelentés volt. Tehát három év alatt a feljelentések száma csaknem felére olvadt le, a mi mutatja, hogy mindinkább közeledünk a normális állapothoz. A mi a tárgyalások számát illeti, az jóval kisebb, mint a feljetentéseké. Három év alatt tartatott összen 91 tárgyalás, — vagy is 32-vel kevesebb mint feljelentés tétetett. Tehát számos feljelentés nem fejlődött ki tárgyalássá, hanem azoknak csaknem egy harmada részint azért mivel nem tétetett elég az 1848: 18. t. cz. 21. $-ának, mely azt kívánja, hogy a panaszló fél a vádlevélben tartozik szabatosan kijelölni azon vétséget, melyet megtorolni kiváu, részint a kereshetőség vagy illetőség leszállítása, részint pedig a keresetnek a tárgyalás megtörténte előtti visszavonása miatt megszüntetett. Ez is az intézménynyel való ismeretlenség eredménye. Legfontosabb azon momentum, mely az elmarasztalások arányát a felmentésekéhez képest mutatja. És épen az itt mutatkozó jelenségek azok, melyek nem eSJ aggodalomra adtak okot jogász-köreinkben. Mindenfelöl hallható, hogy az esküdtek derűre borura felmentenek minden vádlottat. Lássuk mennyiben alapos ezen állítás és az aWJl eredő aggály, mennyiben nem. 1868-ban 39 vádlott közül felmentetett 27, elmarasztaltatott 12, 1869-ben 68 vádlott közül felmentetett 25, elmarasztaltatott 43, 1870-ben 27 vádlott közül felmentetett 20, elmarasztaltatott 7. — Összesen 134 vádlott közül felmentetett 72, elmarasztaltatott 62. A felmentések tebát valamivel meghaladják az elmarasztalások számát, vagy is más szóval a felmentettek száma a vádlottak számának 54°/0-ét képezi. Nem lehet tagadni, hogy a felmentések ezen magas aránya nem nevezhető normálisnak, miután a többi bűntetteknél nálunk a felmentett egyének száma a vádlottaknak 28%-ét képezik, mely arány szintén igen nagy más országokéhoz képest, hol a felmentettek rendesen csak 8—12%-ét képezik a vádlottaknak. A sajtó vétségeket azonban nem lehet a közönséges büntettek mértékével mérni, mivel a sajtóvétségeknél mindig több a felmentettek száma, mint más bűntetteknél, és különösen általános tapasztalás az, hogy minden országban a sajtóvétségeknél az esküdtszékek kevésbé szigornak mint a közönséges bűntetteknél. Mikor Bajorországban 1849-ben behozták éz esküdszékeket, az első 4 év alatt 69 személy utasíttatott az esküdszékek elé sajtó-vétség miatt, és ezek közül felmentetett 40, vétkesnek mondatott 14; holott más büntettek elitélésénél oly szigornak voltak az esküdtszékek, hogy a felmentések aránya alig teszi 10°/0-ét a vádlottaknak. Más országokban is mindenütt azon tapasztalat mutatkozott, hogy mig a lopás bűntetténél a felmentettek aránya mindig a legkisebb, a politikai és sajtó vétségeknél a legnagyobb. Oka ennek az, hogy tudvalevőleg a sajtóvétségeknél, és különösen a politikaiaknál sokkal nehezebb a vétkes és nem vétkes közti határvonalat megállapítani, mint más bűntetteknél. Itt lehet valamely tett ma bün, és holnap nem az, és lehet az ország egyik részében bün, a másikban pedig erény. Nem egyszer felhozatik jogász - köreinkben esküdtszékeink ellen azon kifogás, hogy a magánszemélyek rágalmazásánál gyakran megtörténik, miszerint az esküdtek kimondják, hogy fennforog a rágalmazás tényálladéka, de a vádlottat mégis felmentik. Tagadhatlan, hogy ez anomália, miután az, 1848. 18. t. cz. 24. §-a világosan kimondja, hogy „megbecstelenítő, meggyalázó, sértő állitások bizonyítása nem engedtetik meg." Az esküdtek azonban oly esetekben, hol a vádlottnak sikerült a törvény ellenére is bebizonyítani rágalmazó állításainak valóságát, rendesen nem mondják ki a vétkest, mivel ellenkezik egyenes gondolkodásukkal, hogy azért büntettessék meg valaki, mivel igazat mondott. Rendcsen pedig az ily felmentő Ítélet kifolyása szokott lenni azon boszuságnak melyet az esküdtek méltán érezhetnek akkor, midőn látják, hogy egy oly ember, ki önmagáról tudja, hogy becsület tekintetében nem egészen tiszta, ily nagy apparátust, mint egy esküdtszék megtartása hoz mozgásba nem létező becsületének állítólagos megsértése miatt. Nem akarjuk tagadni, hogy a kérdés ilynemű felfogása nem egyez meg a törvény szavaival. A törvény még azon egyént is, kinek becsülete nem szeplőtlen, óvni akarta sértések ellen, és a biró, ki az a Jaki igazságot keresi, ily esetben kénytelen lesz a vádlottat elitélni. De van az éremnek másik oldala is. Az anyagi igazágnak sok esetben inkább meg fog felelni azon felfogás, melyet esküdteink követnek. Hogyan veheti lelkiismeretére egy esküdt azt, hogy hosszabb ideig tartó börtön-büntetésnek és pénzbirságnak tegyen ki egy becsületes embert, ki nem gonosz sértési szándékból, hanem talán a közérdek szempontjából, le akart álczázni egy gonosztevőt, mely egyén talán, ha ez nem történik, a közjónak legnagyobb ártalmára -rarazdalkodott volna? A sajtó ezen hivatásiéra eljárása nem büntetést, hanem mkáDB elismerést érdemel a társadalom egeszei képviselő esküdtszék részéről. Ha az esküdtek kezében volna a bun-