Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 21. szám - Hallgatag beismerés mint bizonyiték, eltörlendő

— 241 gyakran az árverés felperes kérelme folytán további kérelemig felfiiggesztetik; akkor törlendő e ezen feljegyzés hivatalból, vagy nem? és az árverésnek ujabbi elrendesése ismét feljegyzendő-e? Ily feljegyzések által a telekkönyvbe sok bejegyzések történnek, melyek csak időlegesek, és igy még most is számtalan árverést elrendelő végzések feljegyzései találhatók, melyek még a telekkönyv életbeléptetése első idejétől származnak, tehát már 10—13 évesek anélkül, hogy azoknak törlését az érdekeltek részéről valaki szorgalmazná. Mivel a telekk: utasítás szerint minden iktatói szám az illető tjkben irónnal beirandó, elégséges ha az árverést elrendelő végzésnek száma irónnal beiratlatnék, mert ezen szárn, ha az árverés felfiiggesztetik egyszerűen kitörülhető, hiszen a végrehajtás elrendelése ugy is feljegyezve van, a tjk. betekintése folytán mindenki láthatja, hogy egy bizonyos követelés miatt a végrehajtás folyamatban van. — De másképen áll a dolog a már tettleg foganatosított árveréssel, eltekintve attól, hogy a vevő legtöbb esetben azonnal a megvett joszágtestnek tettleges birtokába lép, és hogy igy más a tettleges, más a telekkönyvi tulajdonos, könnyen megtörténhetnék, hogy az árverés foganatosítása után is az eladott birtokra zálogjognak bekebelezése kéretik; nézetem szerint az árverés tettleges foganatosítása után a zálogjog csak is a vételár feleslegére szerezhető meg, mi a telekkönyvekben, nyilvánosságánál fogva kitüntetendő volt. — Azon kérdés váljon ily követelés csak egyszerűen minden fentartás nélkül bekebelezendő, vagy kitüntetendő-e? hogy csak a vételár feleslegére nyerhető-e a zálogjog, nézetem szerint igen fontos; mert a törvényjavaslat 89. §-a épen ugy mint a ppr. 448. §-a szerint, csak a tárgyalás napjáig lejárt, s három évnél nem régiebb kamatok birnak a tőkével egyenlő rangsorozattal, holott a három évnél régiebb követelés hátralék valamennyi jelzálogos hitelező után, de azon sorrendbe soroztatik a mely a tőke követelésekre megállapittatott; már most kérdés, váljon a már foganatosított árverés után bekebelezett követelés a három évnél nem régibb kamathátraléknál előbb kielégítendő-e? vagy előbb azon követelések három évnél régibb kamathátralékai fizetendők ki melyek az árverés tettleges foganatosítása előtt, már bekebelezve voltak? Eme kérdés egyszerüsittetnék az által, ha az árverési jegyzőkönyv alapján a tulajdonjog előjegyeztetik, mert akkor a zálogjog bekebelezése a telekkönyvi rendtartás szerint is csak feltételes lévén t. i. azon fentartással ha a bejegyzett tulajdonjog nem igazoltatnék, azaz ha az árverési feltételeknek elég nem tétetnék, vagy szóval ha a zálogjog a már foganatosított árverés után — csak a vételár feleslegére volna elrendelhető. Czélszerünek tartanám tehát, hogy a foganatosított árverés _ a telekjegyzőkönyvben kitüntettessék, és pedig "az által, hogy a beterjesztett árverési jegyzőkönyv alapján a veyő ja VHaUgatag beismerés millt biZOliyi86. §-ára, melynek azután következni kellene következő megjegyzéseim vannak. Az a) pont értelme szerint csak a jószág fentartására, kezelésére és eladására tett kiadások birnak elsőbbséggel, világosabbnak tartanám a ppr. 446. §sa a) pontját melyben a foglalási költségek különösen femlitetnek, mert könnyen vita tárgya lehetne, váljon a foglalással öszszekötött költségek az eladásra tett kiadásokban bent foglaltatnak-e vagy sem ? A b) pontban felemiitett köz- és községi fizetetlen adón kívül, befoglalandó lenne a birtokot terhelő lelkészi és iskolamesteri járandóság is, mert több helyen épen csak az ingatlan vagy >n után fizettetik a lelkésznek és iskolamesternek bizonyos járandósága (collectura) melyről1, a törvény említést nem tesz, ámbár igazságosnak tartanám, ha ezen követelés, a mennyiben nem a személyt hanem birtokot terhelné, ugyan azon elsőbbséggel birna mint a községi adó. Gyakran megtörténik, hogy a végrehajtásilag bekebelezett oly követelés után, meJylyel három évnél régiebb kamatok lettek megítélve, ismét egy más hitelező javára zálogjog kebleztetik be, mely utóbbi azonban a vételárból kielégítést csak azon esetre nyerhetne, ha a megelőzőleg végrehajtás utján bekebelezett követelés után^ egyedül három évi kamatok fizettetnek ki. — Én sem az ujabbi javaslatnak sem a perrendtartásnak ezen rendelkezését igazságosnak nem találom, mert a telekkönyv nyilvánosságánál fogva az utóbb bekebelezett hitelező láthatja, hogy a megitélt követelés után a kamatok mily időponttól fogva vannak bekebelezve, s igy magának tulajdonithatja, ha nem elegendő biztosítás mellett kölcsönözött ki pénzösszeget, de a végrehajtást nyert hitelezőre nézve igazságtalan, hogy ő a neki megitélt talán, csak adósának huzavonása által több évre szaporodott kamatokat, egészen meg nem kaphatja; az utána következő hitelező pedig ámbár azt láthatta, hogy előtte hoszabb időre hátralévő kamat van bekebelezve, mégis az egész követelésre nyer kielégítést; ugyanazért azon esetre ha a kamatok végrehajtásilag bekebelezve vagy feljegyezve vannak, ezen három évnél további hátralékoknak, a tökével egyenlő elsőbbség lenne megadandó az ezen bekebelezés után következő hitelező ellenében. Ugyanazért a 89. §. következőleg volna változtatandó: „A tárgyalás napjáig lejárt s három évnél nem régibb kamatok a tökével egyenlő rangsorozattal birnak." „A végrehajtási zálogjog bekebelezése, vagy feljegyzése alkalmával kitüntetett három évnél régibb kamat-hátralék az azután bekebelezett követelések előtt sorozandó, a többi három évnél régibb kamat-hátralékok valamennyi jelzágos hitelező után, de azon sorendben soroztatnak, a mely a töke követelésekre megállapittatott." vára a tulajdonjog hivatalból előjegyeztessék, mi-A bői önként folyik, hogy ha a vevő az árverési feltételeknek megfelelt, a már előjegyzett tulajdonjoga igazolás utján bekebeleztessék, ez által a vevő is már telekkönyvi jogot szerez, a telekkönyvi állapot tisztáztatik, és mindenki a tulajdon lapnak megtekinthetése folytán láthatja hogy s milyen árért lett a birtoktest eladva, és nyerhet-e követelésére nézve még kielégítést? Ezerint e következő §- indítványoznám. §. A telekkönyv: hatóság az árverési jegyzőkönyv beérkezése után annak alapján a tulajdonjogot a vevő javára előjegyzi, ha a végrehajtaton kivül más hitelezőnek követelése bekebelezve nincsen, annak követelését a befolyandó vételárból haladék nélkül hivatalból, nyugta mellett kielégíti, és a netaláni adóhátralék kifizetése, illetőleg biztosításáról hivatalból gondoskodik. „Ha pedig több hitelezők követelése van bekebelezve, vagy több tulajdonos társaknak vagyona adatik el, határnapot rendel a kielégítési sorrend megállapítása s a vételár felosztása végett, s arra a végrehajtatót, az adóst, a jelzálogos hitelezőket, a netaláni tulajdonostársat, s a vevőt azon kijelentéssel idézi meg, hogy elmaradásuk a sorrend megállapítását, s a vételárnak ahhoz képest leendő felosztását, nem gátolja." Ezen §. után következnék a ppr. 444, és 445. §§. vagy az avval tökéletesen megegyező jelen törvényjavaslatnak 81. §-a. A javaslatnak ték, eltörlendő. Bari a Károly ügyvéd és váltó jegyző úrtól. Az 1840: XV-ik t. cz. 11-ik K. 95 s 96-ik §-sa az erre hivatkozó id. tszék. 88-ik és a közbe esett osztr. ppr. 108-ik §-sa is ép ugy mint a jelenben érvényben levő ptr. 158 s 159-ik szakaszai — egybenhangzólag rendelik, miszerint „a tagadásba nem vett ténybeli állítás hallgatag beismerésnek és illetőleg az ily beismert állítás is mint a bebizonyított tény valónak — tekintetik." 1841-ben még csak azt mertem vitatni, miszerint a váltótörvény idézett 96-ik §-sa rendelete „nem méltányos s igy szorosan véve igazságos sem" ! hozzá tettem, hogy „ekkép czélszerü sem lehet." Most már többet merek állítani, midőn kimondom, hogy általában „a hallgatag beismerés mint bizonyíték" volt főgátja anynyi éveken keresztül s mindeddig is — törvénykezési eljárásunk kellő gyorsaságának, lehető szabatosságának; okozója legalább is egyharmadrészben a perek bonyultságának, kivált hoszszadalmasságának, — ugy az ítéletek nehezebb s igy esetleg tévesebb indokolásának, — és ekkép könynyebb megtámadhatásának, innen pedig kifolyólag — a fellebezésekre gyakran alapot s így "ingert nyújtásnak is. 1841-ben azt felelték, hogy a törvény intézkedésének czélszerüsége vagy czélszerütlensége — előre nem, hanem hosszabb gyakorlat után megbírálható ! s én elhallgattam. Azóta közel három évtized folyt le (többen benne három századot éltünk át); azóta a gyakorlat (meggyőződésem szerint) jelen véleményemnek ad igazat! mint ezt alább vázlatban — néhány pontban kiemelem. Ha pedig a gyakorlat nézetemnek igazat ad: akkor a bajt orvosolni kell! tehát most, midőn törvénykezésünk minden tekintetben újjá alkulásnak néz elé, — indítványomat előterjeszteni időszerűnek vélem. Meg kell változtatni, szerintem elégséges leend odajforditani az idézett „hallgatag beismerésre" vonatkozó törvény rendelkezését, hogy: „Minden ténybeli állítás, mely az ellenfél által nyíltan be nem ismertetik, — tagadásba v ettn e k tekintetik." Erre viszont már önként is azon szabály kívántatik, miszerint felperes és alperes egyaránt az ő ténybeli állításaikat — azonnal bizonyítani kötelesek (hacsak egyedül a nem igen reménylhető „nyilt beismerés" koczkájára, tekintőleg a vele hasonerejü „meg nem jelenés"-re — támaszkodni nem szándékoznak); mert egy azonnal be nem bizonyított vagy az ellenfél által nyíltan be nem ismert — állítás, az ítélet hozatalánál valótlannak fog tekintetni. Későbbi bizonyítás mint elkésett, figyelembe ne vétethessék. Eltekintve attól, hogy a „tagadásba nem vétel" által eredményezett bizonylat, mint másnak hibája általi nyeremény, — jogszerzésre épen nem méltányos s igy szorosan véve az igazságszolgáltatás czéljával egybe illeszthető sem lehet; nagyon sokat hozhatnék fel ép a gyakorlat teréről, fennebbi indítványom czélszerüsége, illetőleg a hallgatag beismerésnek mint bizonyítéknak törvénykezési eljárásunkban hátrányossága — kimutatására! de mert leginkább is peres eljárásban gyakorolt s igy szakavatott tisztelt olvasótól, tehát a saját tapasztalataira fektetve leendő megbirálást reménylek és várok: nem csak elégségesnek, sőt feleslegesnek hiszem — felhozni a következőket is. Különösen a köztörvényi, az úgynevezett Írásbeli (rendes eljárásbeli) majdnem minden perben a keresetlevél ugy az ellenirat átolvasásakor az ellenfél ügyvédje (jelenben) mintegy szokásszerüleg mindjárt azt vizsgálja, váljon a ténybeli állitások bizonyítva vannak e? közülök a nembizonyitottakat (majdnem ösztönszerűleg) magának megjegyzi, hogy azokat — ha védencze ellen döntők, tagadásba venni elne mulaszsza; mert különben valóknak tekintetnének. Sőt a tapasztalás már arra kényszeríti a peres felek képviselőit mikép a bár nem is döntő ténybeli állításokat is tagadásba venni elne mulasszák; mert voltak esetek melyekben az ilyenek is alapul vétettek az Ítélet indokolásánál. Tagadásba venni — ugy szólván kénytelen ekkép minden peres fél képviselője az ellenfél által tett (habár bizonyítani mégsem kisértett) majd nem minden állításokat (még a fő állítás előterjesztése szövegébe vont mellékes ténykörülményeket is); és pedig egyenként és határozottan ! és igy legalább ismételnie kell mind ama állításokat s kijelenteni azoknak valótlanságát! annyiszor tehát, mint mennyi tagadni való állítás létezik. Ezen cselekmény e szerint, annyi helyet, írást, időt — legalább is igényel, mint mennyi az állitások tételénél kívántatott. Es habár igen gyakran találkozunk egész sokaságával az állításoknak, s főkép az elbeszélésbe szőtt mellékes ténkyörülméuyeknek keverékével: azoknak valamennyinek egyenkénti felsorolása s tagadásba vétele, a törvényszabály szerinti különbeni hátrány bizton elkerülése tekintetéből — kényszer kötelességünkké vált. Volt több esetem, midőn az ellenfél (valószínűleg csupán fogásból) mintegy 10—15 sőt több rendbeli állításokat sorolt fel, minden bizonyíték nélkül; olyakat, melyekebői egyet sem mertem érintetlenül — vagyis tagadásba vevésen kivül hagyni, mivel, hogy mindegyik (ugyhiszem czélzatosan készítve) olyasmit foglalt magában, mely — ha meg nem döntheté is felem követelését," legalább beszámítás alapjául, satt. szolgálónak vétetheték. És habár biztosítva lettem felem részéről, hogy mindazon állitások, tömérdek mellékes ténykörülményeivel egyetemben — mind koholmányok; mégis a hallgatag beismerés hátrányát kikerülendő — kénytelen voltam neki dőlni a gépszerű felsorolásának ugy szólván újra leírásnak s iHetöleg irányukba a tagadásba vétel érvényesítésének. Ezen fel-