Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 19. szám - Az uj biróságok gyors életbeléptetésének szükségessége - Érvényben van-e még az osztr. p. perrendtartás?

hivatali fokozaton lévő tagjai minden osztályozás nélkül egyenlő' és jó fizetéssel legyenek ellátva; itt az országos pénzügyi takarékosság és kiadás képzelt nagysága irányadó nem lehet; mert épen a törvénykezés az országos administratiónak azon ága, mely saját működésével a bélyegek által maga magát fenntartja, s melynél a helytelen takarékosság a közhitel és igazságszolgáltatás rovására magát kegyetlenül meg fogja bőszülni. De különben is egy csak közép területű, de 5000 ftot illetőségű, e mellett bünvizsgálattal és még telekkönyvi hatósággal is felruházott járásbíróság személyzete talán alig lehet kevesebb, mint egy első osztályú legkissebb törvényszéké, azt pedig, hogy több jogtudó egyének által társasbiróságilag hozott birói határozat még is alaposabb és megnyugtatóbb, mint egy annyi teendőkkel tulhalmozott járásbiró vagy segédjé, senki elvitatni nem fogja. Én nyíltan kimondom még ezekhez azt is, hogy ha a múlt években elég bátorság és felemelkedett szabadelvüséggel bírtunk arra, hogy az urbériséget, ősiségét, törvény előtti egyenlőséget, arányos közteherviselést, s legújabban a nemesi előjogon nyugvó politikai jogokat annu szellemi és anyagi magánérdek'] megsértésével megszüntettük: ha igazságtalanok lenni nem akarunk, ha a szent czélt az ennek elérésére szolgáló eszközök bálványozásának feláldozni nem kívánjuk; el kell azt is fogadnunk, hogy mivel a miveltség, haladás és helyes reform eszméje kívánja, s az olcsó, gyors és kényelmes igazságszolgáltatás elvitázhatlanul követeli: a m u n lc i p i u m o k ősi történelmi integritására a törvényszéki szervezésnélue fordittassék oly „uoli me tangere"féle figyelem, mely a törvényszéki területek helyes beosztását gátolja, mert a megyék területi ősi integritása hajdani h o r d e rej é t s p oli t i k a i fontosságát az ujabbkor haladási eszméi előtt ugy is teljesen elvesztette. w Az uj bíróságok gyors életbeléptetésének sziiksóiroNciíc. Poós Gyula ügyvéd úrtól. Hogy igazságszolgáltatásunknak mily hátrányára válik a czélba vett bírósági szervezés életbeléptetése köriili késedelmeskedés, azt bizonyítgatni aligha szükséges s ezt különösen az ügyvédi kar, a mely a perek vitelével bajlódik, de főképen a perlekedő nép érzi legjobban, kiuek a mostani tarthatlan állapot leginkább szolgál kárára. Nincs meg ugyan is alsóbb fokú bíróságainknál jelenleg az az energia és munkakedv, a mitől a gyors ügymenet, gyors igazságszolgáltatás függ; leihalmozódnak az elintézetlen ügyek, . hátrány hátrányra nő s a bíró, hogy némileg se- ' gitsen magán, hosszabbnál hosszabb terminuso- I kat tüz ki az újonnan beadott peres ügyek tárgyalására, hogy a hátrányban levőket ez alatt feldolgoztassa, a mi természetesen épen nem vezethet czélhoz. De ez nem is lehet máskép. Mert mind azon bírósági tagok, kiknek még csak távolról sem lehet reményük arra, hogy az uj szervezéseknél alkalmazást nyerjenek, egyáltalában nem, vagy csak nagyon lassan és kedvetlenül dolgoznak, gondolván, hogy ugy is nem sokára meg kell válniok a birói pályától. S igy vannak ezzel azok is, kik már reménynyel bírnak ahoz, hogy majd egyik vagy másik állásra kineveztetni fognak, mert tudjuk, hogy ezeknél megint az örökös kétség és remény közti helyzet az — mert kineveztetésöktőlj talán életexistentiájuk függ — a mi akarva nem akarva elvonja figyelmöket a dologtól, elkedvetleníti a munkától. Nincs rá eset például, hogy 2—3 hónál rövidebb terminusokat kapnék sommás ügyekben — csak a tárgyalásra — hát azután az ítélet még mikor válik végrehajthatóvá ? ! holott a sommás ügyek természeténél fogva 2—3 hó alatt minden végrehajtási lépésnek foganatosítva kellene lenni. — S igy van ezzel más is, s igy van ez azt hiszem kevés kivétellel az egész országban. S az ily visszaélés ellen orvoslásnak sincs helye, mert a 3—4 hónapi terminus ellen beadott semmiségi panasz már több izben elutasittatott, ha jól emlékszem azon okon, mivel végitélet előtt külön jogorvoslattal nem lehet élni. És mi lesz az ily eljárás következménye és j mi lehet más mint az, hogy mig egyrészről az | ! igazságot kereső fél igazságkiszolgáltatásunk iránt elidegenedik, másrészről és főképen elidegenedik | az ügyvédtől, mert azt hanyagnak indoíensnek ) hiszi, szóval arról minden roszat feltesz, csak azt nem hiszi el neki, hogy a hibás itt nem'j ő — de a bíróság. Mi lesz a következmény | más, mint az, hogy csökken az ügyvédbe , helyezett bizodalom, mert a fél, ki ügyét erre bizza, első sorban mindig ezt okolja a mulasz- j fisért. Szolgabiráinknál — tisztelet a kivételeknek — még sürgetni sem lehet ügyünket; az pedig megszokott dolog, hogy egy-egy tisztidetteljes levelünknek épen semmi eredménye sem szokott lenni. Ez sem lehet máskép. Szolgabiráink egyszersmind közigazgatási közegek is lévén, számtalanszor megesik még az | is, hogy a szolgabíró ur elmulasztja a terminust, '. mert az alispán ur ide vagy oda rendelte köz- j igazgatási ügyben. Tessék azután panaszt emel- i ni, folyamodni. Hja ! az alispán ur parancsolta, ftt nincs és nem is lehet panasznak helye. — Ha végrehajtást akarunk foganatosítani — a nél- J kii 1 nem merünk kimenni a kiküldötthöz, hogy előre no értesitenők, miszerint „ekkor vagy akkor óhajtanánk foganatositaui a végrehajtást stb.* — mert könnyen megesnék — mint I hogy már velem is megtörtént — hogy a kiküldöttet nem találnék otthon, mivel az ki tudja : | hol, hol nem végzi dolgát a járásban — köz- j igazgatási ügyben. És ha értesítjük? Előttem fekszik most is egy levelezési lap, , melyre ez van írva laconicus rövidséggel : „folyó hó 26-án N.... on, 27-én Cs.... én leszek s igy nem foganatosítható" N. N. esküdt. Nem puszta papiron fekszik-e ily körülmények közt a polg. törv. rend. 355. §-a, mely azt rendeli, hogy a végrehajtó biró, a végrehajtó fél felszólítására azonnal tartozik a végrehajtást foganatositani ? Pedig legtöbb esetben a végrehajtás sikere épen azon gyorsaságtól függ, melylyel az foganatba vétetik. Van még számtalan ok, mely az uj bíróságok hova elébbi életbeléptetését igényli, én ennek szükségességet csak néhánynyal akartam illustrálni. ^Érvényben van-e még az osztr. I>. perrendtartás (Reflexió Külley E. k. táblai biró umak a „Törvényszéki Csarnok"-ban e czim alatt közzétett czikkére.) Katona Pé t er ügyvédjelölt úrtól. Ha az oszt. p. porrendtartás csakugyan érvényben van, ugy az id. törv. szab. hatályba lépte előtt indult csődperekuéli eljárás az a famosus terrénum, melyen a kérdésbe hozott perrendtartás némely §-a érvényben van, — annyiban t. i. a menyiben az ily ügyeket szabályozó 1853. jul. 18-iki csődreudtartás azokra, mind a polg. törvénykezésnek akkorbeli általános normáira — hivatkozással van. Tudva van ugyanis, hogy midőn az országb. ért. az 1840. XXII. 1844. VII. tcz. ket, mint magyar csődtörvényeink létformáit (a IV. r. ben) egyik kezével visszaszállitá, ezt csak az ezen szabályok hatálybalépte után indulandó csődügyekre, tevé; — másik kezével azonban óva nyúlt a nevezett időpont előtt, — tehát az 1853 jul. 18diki Csr.-szabály hatálya alatt indult ügyekhez s a nélkül, hogy a máskülönben visszaállított magyar törvényeknek ezekre nézve legkisebb hatályt vindikált volna — IV. részbeli 24. §-ának szándékosan általános kifejezésével, (hogy t. i. ezek „az eddigi szabályok szerint tárgyalandók és fejezendők be") minden kétséget kizárva íentartá az ily ügyekre a nevezett id. Csr. szabályt ugy, mint az ez által hivatott §§-aiban az osztr. ált. p. p. ] eudtartást. Ezekhez képest meg volt a határozott igenlő nézet az oszt. p. perrendtartásnak ennyibeiii érvénye felől egész az 1869. mart. 30. Ig. m. r.-nek s azzal az 1808. 54. t. czikknek 1869. jul. 1. hatályba léptéig, mitől fogva a legveszedelmesebb ellenmondásokba keveredett a kérdés körül (K. ur szerint) nemcsak a volt váltófeltörvényszék a legfőbb itélőszékkel, de a legfőbb ítélőszék is önmagával. Beadatott ugyanis a felebbezés egy az id. Csr. szab. hatálya alatt indult csődperben 15 napra. Visszautasította a volt váltófeltőrvénysiék mert az osztrák p. pr. szerint — melynek illető határozványára hivatkozik a Cs. r. sz. a felebbezés határidejénél — elkésett. ,Itt "az 1869. mart. 30. Imr. XIX. czikk 4. pontja értelmében „az 1868. 54. tcz. illető határozatai alkalmazandók," mely szerint ,15 nap a határidő a felebbezésre" — úgymond a legfőbb ítélőszék s helyt ad a felebbezésuek. Mellőzve a sajnos körülményt, (mit K. ur ad elő) hogy más ugyanily esetnél meg ignorálva a legfőbb it. sz. mit már előbb belátott ily ügyekben az osztr. p. pr. illető szabványait mondja alkalmazandóknak, — térjünk át a reflectált czikknek e kérdésbeni álláspontjára. Igaz ugyan — úgymond — hogy a nevezett Imr. XIX. czikkében, az id. törv. szabályokban foglalt némely intézkedések iránt a 4-ik pont által az rendeltetik, hogy „ahoi ezen intézkedésekben, valamint az ezek által fentartott korábbi törvényekben és rendeletekben ... az osztr. p. perrendtartásra történik hivatkozás; az 1868. 54. tvczikk határozatai alkalmazandók* de ez nagyon általánosan tartott, annálfogva homályos, mindenek felett pedig nem lehet tudni, hogy mire vonatkozik (nem. ha az 1. 2. 3. pontot kitórólhetnők belőle), annyi mindenesetre áll, hogy a csődügyekre nem vonatkozhatik, mert ezek iránt az 1., pont tartalmaz igen világos, igen határozott rendelkezést, mely által fentartatván az id. t. szabályokból „a — csőd — ideiglenes szabályozására vonatkozó intézkedések' — fen van tartva a IV. r. 24. §-a is, mely által érvényben van az id. Csr. szabályt kisérőleg az osztr. ált. p. pr. — De nem is lehet ez másként mert 1- ör. lei nova ad praeterita trahi nequit s ha ezt felforgatjuk, kivált az alaki jogban, oly chaoticus zavar áll be, melyben sem fél sem biró magát ki nem ösmeri. (2-ik kikezdés.) 2- or. Miután elvitázhatlan a Csrsz. érvénye, mily anomália lenne a vele szervesen összefüggő osztr. ppr.-t alóla elvonni s ezt más heterogén elemű alappal pótolni. (10-ik kikezd.) 3- or. Mily anomália lenne megint az: uj perekben régi (1840,—1844-iki), régi perekben, meg uj (1868-iki t. i. 54.) törvények szerint járni el (11-ik kikezdés.) 4- er. A mi 1.. alatt mondatott. (12 kikezd.) Ez az irány: törvényL— bölcseleti eszméket fejtegetve, s a tételes szabványoknak azokkali öszhangzatlanságát bizonyítva ez által azt megdönteni tételes erejében — jogi szaklapjaink több czikkénél már általánossá kezd válni, engedje meg tehát az irodalmilag tisztelt — és méltán tisztelt nevü ezikkiró. hogy ez érvelésre — ugy „egyuek szemébe nézve, de többnek beszélve* — egy általános alaki észrevételt tegyek: Szép azt igy messzünnen elmondani, hogy a római classicus jogélet lertiai: pretorai, jogtudósai nem hajoltak alá elméjükkel a törvényi kimondás p 0sitivi t á s á nak, de lelkükbi.n, az igazság általános lelke élt. s hogy a római jog csak addig fejlődött, é 11, mig a nagy glossatorok nem sülyedtek alá betűszerinti glossatorokká. De ma midőn speciticálunk igazságügyi politikát meg tételes törvények bölcseletét, — tán mondhatnók tör vény tud omán yi elmélettant és ezzel antithe'sisben tételes törvénv tudományt, — nem jogtalan azon követelmény, hogy ha egJ jogi szakczikk. értekezés, vagy rendszeres mü a törvény tételes szabványainak összeállítását a jognak tárgyilag mint a jogélet normájának alakilag való objectiv constatirozását vette tárgyul, (mint ezt a kérdéses czikk már czimével is per emineutiam tevé): distinguáljon s ha meg nem tud szabadulni az elméleti elemtől, — a tárgy természetéből folyó követelménynek ultimátuma, hogy üez elméleti elem a kérdés meritumának eldöntésére gyakorolható minden legkisebb befolyásában absorbeáltassék. Mondjuk röviden: „Quid juris?" ez a czikk tárgya, czime, czimbeli kérdése; „Quid consilii?, ez a czikknek nemcsak tartalma (mire elég lenne azt mondani futtában Horatiussal: Amphora coepit institui sat.) De a kérdés eldöntésében használt nemcsak fő — de egyetlen elem. Ne forgassuk fel a dolgok igaz természetét, mert nagy kritikát mond Horac, — nagyobbat az eljárás resultatuma. „Quid juris* — ez a törvénytudó, —