Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 19. szám - Válasz Dietrich Ignácz urnak a "Magyar Ujság" f. é. 69. 71. 72. 74. számaiban megjelent "Magyar jogászgyűlések" czimű czikkére [2. r.]

— 214 — csolt épületén, csak foltozgatott rajta — és korántsem az épület előnyére. Belátjuk azt, hogy a kényszerhelyzet, melybe a kormány megfoghatlan rendszeretlen eljárása a képviselőházat sodorta, véghetlenül megnehezítette a bírói szervezet kérdésének helyes megoldását, méltányolni tudjuk azt is hogy a Deákpárt a törvényhatóságok rendezését minden áron biztosítani kívánja, de ha valahol, ugy a bíróságok szervezésénél óhajtottuk volna, hogy a párt ott a hol az egész nép anyagi és erkölcsi érdekeinek kielégítéséről v"anszó,az opportunitás fölényének behatásától kibontakozzék, és ha áldozattal is, a busz éwn ál növelt bajt gyökeresen olvosolja, és hogy ezeu nemes feladatának szigorú teljesítésétől ne riassza el: „három millió differentia!' l>r. S i e gm u u d Víl m os. ' Válasz Dietrich Ignác/ urnák a „Magyar Újság" f. é. 69. 71. 72. 74 számai- l ban megjelent „Magyar jogásBgyüléteku czimt'i czikkére. Tóth-Pápay Soma ügyvéd úrtól. •{ (Vége.) A II. csoportozatban a jogászgyülés tagjaiul czikkiró m a következő állású hivatalnokokat tünteti fel: törvényszéki elnökök, üluökök, pótüluökök, táblabírák, — előadók neve alatt 374 továobá: egyes birák, fo- és alszolgabirák, esküdtek, fő- és aljegyzők, tiszti fő- és alügyészek, alispánok, polgármesterek, fő- és alkapiláuyok, számvevők, telekkönyvi tisztviselők, fogalmazó, pénztárnok, levéltárnok, s tollnokok 270 ; öszszeseu: (344. Ezekre nézve érzékenyen terjeszti elő czikkiró, hogy bár ők a legjobb, legbecsületesebb s leghasznavehetőbb, de szegény és szerencsétlen emberek, kik most sem a választás, sem a kinevezés talaján nem állván, mint ég és föld között lebegőknek, nejeik és szép gyermekeik iránti gondoskodásból, mindenesetre czélszerű volt a jogászgyülés tagjai közé beiratkozniok, hol aztán a befolyásos jogásztársakkal s esetleg az igazságügyininisterrel, kiueveztetésüket biztositandók, ismeretséget köthettek. Nem tudom, hogy honnan veszi czikkiró ur akár a tudományt, akár a jogot, hogy a magyar jogászok kőzött becsületbeli kategóriákat állítson fel; de azt mégis sejtem, hogy a fenebbi szánakozó dicséretet az illetők nem igen lesznek hajlandók czikkiró urnák megköszönni, sőt azt is hiszem, hogy az a vidéki becsületes szolgabíró s az a jámbor törvényszéki ülnök s jegyző még annyi szerénységgel is fog bírni, hogy habár magát hasznavehetőnek tartja is, de a „leghasznavehetőbb" praedicatuinot igényelni nem fogja. De ismét miféle logika az, mely épen oly emberekről, kik a „leghasznavehetőbb" — tehát kitűnő (tehetségű, képzettségű és szorgalmú ; a „legbecsületesebb" — tehát a legszilárdabb jellemű egyének, — egyenesen feltételezi azt, hogy ők merő érdekbajsz végett vettek részt a jogászgyülésben, korántsem hazájuk azon köz- és nagyfontosságú ügye iránti buzgalomból, melynek zászlója alatt ők is a tudománynak és munkásságnak szentelik életüket ? Megvallom, hogy én a logikát e tekintetben is másként tanultam, és pedig igy: Miután a megyei tisztviselők a magyar jogászok között, mind a tudomány, mind a jellem tekintetében a legkitűnőbbek, — ergo : ők a magyar jogászgyülésben önzetlenül éstiszta ügyszeretetből vettek részt; czikkiró ur azonban a logikát következőleg tanítja: a megyei tisztviselők a magyar jogászok között, mind tudomány, mind jellem tekintetében a legkitűnőbbek, •— ergo: a jogászgyülésben önérdekből vettek részt. Mi sem jellemzőbb D. ur felfogására nézve mint épen ezen II. csoportbeli elemekre tett kritikája, mert habár ezen elemeket láthatólag nagyon kedveli s túlzó dicséretekkel halmozza el a más categóriák rovására, mégis ezeket is épen azon sárba vonszolja le, a hova s melybe az I. csoportbelieket, t. i. az önzés és érdekhaj húszat körébe, s ezekről egy kis emelkedettséget, egy kevés önzéstelenséget épen ugy nem tesz fel, mint amazokról. Bárhonnan indul is ki, bármely ok-elífeményt állit is fel tehát czikkiró, ő mindig ugyanazon corollariumot állítja elő, s e tekintetben hasonló azon utazóhoz, ki megszokott zöld szemüvegén át egyenlő sziliben látja Nápoly mosolygó egét s viruló berkeit ép ugy, mint Siberia zúzmarával bevont rideg tájait. Ezek után átmegyünk a III. csoporthoz, melyben a feltüntetett 3 kir. tanácsos, 31 jogakadémiai tanár, 1 püspöki urad. ügyész, 1 államvizsg. bizottsági elnök, 1 országos épitő tanácsi tagra nézve, kiket félhivatalosoknak nevez, kiszemelvén közülök a jogakadémiai tanáiokat, s csakis ezekre nézve abban keresi czikkiró a jogászgyülésbeni résztvételük indokát, mert úgymond szerény fizetéseiknél fogva, ezek sincsenek azon helyzetben, hogy valamely emelkedés után ne vágyódnának. Ezen felfogásra nézve h'gyon elég czikkiró úrral szemben csak arra utalnunk, hogy mind az 5 categoriájában alig vau elem, mely az igazságügyi miuister s illetőleg a kormány befolyásától távolabb állana, mert ezek épen a felekezeti akadémiák emberei, kiknek pápájuk korántsem Horváth Boldizsár vagy Pauier Tivadar Pesten, hanem vagy Vay báró Sárospatakon, vagy Tisza Kálmán Debreczenben stb. Czikkiró ur tehát sajátos logikájával itt is erőszakot követ el mind a körülmények ismereten, mind az okszerűség természetes szabályain. A mi már a IV. csoportozatot illeti, melyben 1 birtokos, 1 kereskedelmi s iparkamrai titkár, 1 vasúti fő- s 1 igazgató, 1 uradalmi ügyész, tehát összesen hatan tüntetvék fel, ezek közül czikkiró csak az egy birtokos jelentkezésének tulajdonit fontosságot, s ebből aztán oly következtetést is von le, mely vetélkedik a" czikke folytán megejtett bármelyik revelatiovpl. Czikkiró urnák ugyanis láthatólag roszul esik, hogy statistikai adatainkban csak egy ily nemes példányt mutathat tel. Mi pedig ezt igen természetesnek találjuk. íme, ez az egyetlen egy példány is nem mint ügyvéd irattá be magát a tagok közé, hanem mint birtokos, pedig felte hetó, hogy neki is" kell bírnia valahol a szekrény fenekén egy ócska diplomával, de tudja hogy ő bizony még sem ügyvéd s procul negotiis futotta le eddigi életpályáját, Ugyanazért azzal a természetes és józan észszel, melyet a vidékről hozott magával, annak íratja be magát a mi! Egyébiránt lehet, hogy soha nem volt diplomája, valami autodidacticus műkedvelő, vagy egyszerűen ujságlátó, bár birtokos. Mindegy, elég az hozza, hogy ő mint ilyen csak egy maga jelent meg a magyar jogászgyüléseu 1). ar nagy fajdalmára, ki bizonyosan azt óhajtotta volna, hogy az 1. II. 111. ós IV-ik csoportból ne jelent volna meg egy sem, hanem helyettük mint magyar jogaszok, jelentek volna meg a magyar régi jó táblabírák még életben levő példányai; jelentek volna meg hónuk alatt Verboczi lll-as törvénykönyvével, s hangoztattak volna a boldog és lovagias középkor azokban letett eszmeit, vagy legalább is proclamálták volna a „legsouimásabb" törvénykezés elvét, mint a minő „liquidum est debittun, solve eb puuctum!" Holmi vasúti telckkönyvezcs, holmi európai altalános váltó és kereskedelmi jogrendszer, holmi közjegyzőség »tb. persze távol maradtak volna, de mégis a magyar jogászgyülés csak igy es ekkor lett volna az illetékes elemekből összealkotva. íme a levont következtetések az egyetlen egy birtokos jelentkezése miatt nyilvánított fájdalmas calamitásból. Az V-ik csoportozatot a buda-pesti és vidéki ügyvédek 7G9 számmal töltik be. Czikkiró ur a jogélet ezen nagyfontosságú tényezői, az ügyvédekre nézve is, a már ismert és megszokott hangú prognostikon, a gyanúsítás és gáncsolás nyomán, ugyanazou végeredményben állapítja meg kritikáját, a mint ezt az előző négy csoportozatra nézve tevé. Előadja, hogy épen ez azon elem, mely a közügyek körül más államokban is a leghathatósabb tényezők szerepére van hivatva, s ez szolgáltatja rendszerint a független férfiak azon contingensét, mely tud is, akar is a közügyekben hasznos szolgálatokat tenni. Talán más szavakkal, s mindenesetre bővebb körülírással, de ugyanezt mondja czikkiró ur általában az ü«vvéd ékről. Úgyde — mond czikkiró soraiban és sorain kivül — a magyar ügyvédség nem örvend azon helyzetnek, mely a függetlenség kellékeivel birna vagyis a magyar ügyvédség nem független. ' Megvalljuk, hogy czikkiró urnák ezen legutóbbi álli talányával sem lehetünk egy nézetben. A magyar ügyvédség oly független, oly korlátlan működési körre van utalva, hogy Őt letett esküjén kivül, tehát a lelkiismeret törvényén kivül más valami alig szabályozza. Működésére nézve helyhez nem kötött, szabadon fogadhat és utasíthat el bármely ügyeket, a polgári jogoknak törvényileg megkülönböztetett osztályrészese ; kormány- vagy más hatóság kirendelt felügyeletének alávetve nincs. Ha tehát az ügyvédi függetlenség kellékéül a szabadság ezen atributumait tekintjük, általában lehetetlen azon véleményt osztanunk, hogy a magyar ügyvédség független ne volna. Készünkről is osztunk azonban czikkiró ur ezen állitmányából annyit, hogy ezen nagy és szabályozatlan szabadság aztán, általános kihatásában az ügyvédi állásra nézve erkölcsi tekintetben nem kedvező, mert a társadalom az ügyvédségben egy szabályozatlan s majdnem a tőrvényen kivül álló szabadosan működő elemet látván, annak a kenyérkeresetre utalt erők küldetésén kivül egyéb jelentőséget nem tulajdonit De ha áll is ez az ügyvédségnek a társadalom iránti viszonyára nézve, nem all az ügyvédség függetlenségének kétségessé tételére. Mert, ha áll az, és hogy ne állana, hogy a magyar ügyvédség semmi szabadságellenes korlátozó s megszorító szabályoknak alávetve nincs, állani kell annak is, mint logikai következménynek, hogy helyzete független, szellemi erejének 8 állameleti tényezőül tekintett minőségének érvényre emelésében korlátozva nincs. S ha mégis a magyar ügyvédség azon jelentőségre, melyre az ügyvédség czikkiró ur szerint i» általában hivatva van, mindeddig nem emelkedhetett, ennek okai bizonyára nem csak az ügyvédségben, hanem politikai s társadalmi átalakulásaink körülményeiben, a különösen abban rejlenek, hogy azon derék es érdemes osztály mely hazánk közügyeioen századokon keresztül egyedül vitte a vezérszerepet, positioit egyszerre csak fel nem adhatja, s az uj elemeknek a keüő mérvben tért engedni nem hajtandó, a mi egyenként szinten természetes, mert a tejlodesí s átalakulási processus fokait átugorni, nemzetek, társadalmak és osztályok egyiránt nem képesek. Mi tehát azon körülménynek, hogy a jogaszgyülesbeu 709 ügy ved vett reszt, nem keressük okát abban, hogy a magyar ügyvédség függetlenséggel ne birna, sót megiorditva, aubói, hogy ezen tekintélyes és valamennyi eiemet túlnyomó szám ott megjelent, életrevalóságának és küldetése felismerésének beigazolását latjuk. Bőven és sokat lehetne még szólauunk D. umak a magyar jogászgyülés jellemzéséül irt czikkére; annyi azonban világos lévén, hogy ő sem a magyar birói kart, sem a magyar ügyvédeket s általában az elméletileg vagy gyakorlatilag müködo magyar jogaszokat arra, hogy egy magyar jogászgyülesuek illetékes elemeit képezzék, méltóknak es jogosultaknak nem tartván, — ebből világos az is, hogy ő a uouseus vidéke, egy iucognita terra-ra volna utalva, azon jogászgyülés alkatelemeiuek előállítására, melyet ó aztán ha mégis csodásan sikerülne, tarthatna ugyan függetlennek s nevezhetne valamely politikai gyülekezésnek, de jogaszgyülésnek soüa! És most berekesztésül vessünk még egy visszapillantást Dietrich Ignácz ur kérdéses özükére, s reassummáljuk azon tényállást, melyet czikairó ur nyújtott; reassummáljuk minden körülírás nélkül objective a végre, hogy a józan és el nem fogúit közönség sem a mi, sem a czikkiró érveléseiből, hanem magából a kérdésből Ítélje meg a kérdést önállóan, tehát reassummáljuk következőleg : „Magyarország fő és legfőbb itélőszékénel bírái, a fo es legfőbb jogügyi s más allauiuivatalok tagjai; mindazon egyetemi és jogakadémiai tanárok, hatósági személyek; nem különben az 52 vármegyének törvénykezési s más tisztviselői, hasonlóan az ország különböző vidékeiről összesereglett mindazon ügyvédek, kik mint magyar jogászok az 1870. évi első magyar jogászgyüléseu Pesten megjelentek, együtt és összesen 1696-an, ott és azon jogászgyülésben, nem a jogtudományok iránti érdekeltségbői, nem is a magyar jogélet culturájának fejlesztése, s nem a