Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 18. szám - Törvénykezésünk hanyatlása s annak orvoslásáról

— 206 — állításáról nem fog gondoskodni, mely ek'mind részreháj fátlan sági, mind törvény tudományi tekintetben aközbizalmat kié rdemliks melyek nem fognak a panaszokra tömeges okot szolgáltatni, — a panaszemelés korlátozása'e s zkö z 1eh e t a sérelmet szenvedők elhallgattatására, de nem agyakorlati példák által megvesztegetettsmindinkább hanyatló törvénykezési erkölcsiség megtisztítására. Már pedig a panaszkodási ösztön s azon kiáltó hiányok, melyeknek kiirtására minden jóakaratú törvényhozásnak törekednie kell, a legszigorúbb birsági törvények mellett is nem enyészni, de növekedni fognak mindaddig, mig azoknak az emelkedő közerkölesiség gátot nem vetend. E közerkölcsiség emelésére azonban legeminensebb s legbiztosabb hatású eszköz — nem a birságo lási szabály — hanem egy állandósított bírósági szervezet, mely a bírákat kellő' mértékű felelősség alá hely ez i. — Ilyen és egy folytonos felelősség alatt nem álló ideiglenes biróság között azon óriási különbség létezik, hogy az első — bár eljárásait a felsőbb illetőség szintén, mint az utóbbiét, csupán annak megtörténte után Teheti birólat alá — az állandóság s a folyton feje fölött érzett felelősségnél fogva praeventiv behatás alatt áll s eljárásai a legtöbb esetben törvényes alappal birandanak. mintha törvénytelenségek s szabálytalanságok elkövetésétől egy bizonyos hatalom által előlegesen el lenne tiltva: — mig az utóbbi az embernél legtöbb esetben fellelhető önkénykedési hajlam s egyéni érzelmektől nyomatva, mi által sem korlátoltatik. hogy azt kövesse el mi előtte tetszős, habár az törvénytelen is. Az elsőnek eleve s jól megfontolt tényei arra szoktatja a feleket, hogy az eljáró bíróban a részrehajlatlan törvényt lássák megtestesítve s benne bizalmukat helyezik: mig az utóbbi gyakori önkénykedése és felületessége nemcsak, hogy bizalmat nem kelt. hanem a feleket — részben, mert a bíró részrehajlására vagy tudatlanságára számítanak, — részben, mert a méltatlanság látása felbőszít és ingerel, törvénykezési bűnök s konokságra ösztönöz. Már több, mint husz hava. hogy a törvényhozás az 1869. IV. t. cz.-ben Ígéretet tett egy rendezett törvénykiszolgáltatás felől ; s ugyan annyi ideje, hegy mi, kik a törvénykezés terén működve, legfájdalmasabban kényszerülünk érezni a jelenlegi helyzet nyomorait s van alkalmunk minden pillanatban gondolkozni annak szomorú ntóhatásai felől, — óhajtva vártuk, hogy a jelen nyomasztó helyzetből a bírósági szervezet ki fog szabadítani. A rendezés azonban a mai napig sem érkezett meg s mint a körülményekből vélelmezhető, még a jövőben sem fog egyhamar bekövetkezhetni. A rendezés távolléte egyfelől, másfelől azon ösztön, melynek minden jogász keblében élnie kell, s mely arra buzdít, hogy a szemlátomást hanyatló törvénykezési erkölcsiség sülyedését, amennyire lehet akadályozzuk, azon elhatározásra bírt engemet, hogy eszközt keressek, mely a hanyatlásnak legfőbb tényezőjét, a bírói felelősség hiánya és az ideiglenességből származó rosszakarat, ha nem egészen is — mert ezt csak a rendezés eszközölheti — legalább némi részben ellensúlyozza. Gondolkozván e tárgy felől, utóbb is azon meggyőződésre jutottam, hogy a felelősség hiánya és az ideiglenességből eredő bajok ellensúlyozására csupán egyetlen mód kínálkozik, mely némi siker igéretét hordja magába, s e mód: a törvénykezési abnormitásoknak az azt előidéző hatóságnak nyilvános megjelölése mellett sajtó utján leendő nyilvánosságra hozása. Tudom, hogy ez több nehézségekkel jár; s azt is tudom, hogy a kitűzött czél, ha a felé csupán egyedül törekedném, elérhető nem lenne ; — de tekintve egyfelől, hogy a szakirodalom egyik főfeladataamutatkozótörv énykezési hiányok kérlelhetlen kitüntetése s a hanyatlásnak lehető megakadályozása; —hogy magának a rendező hatalomnak ma. a rendezés - ha szabad igy szólanom •— előestéjén kiváló érdekében fekszik a törvénykezési viszonyok különböző vidékekeni állásáról adatokkal támogatott tudomást szer e z n i; — hogy másfelől minden jogásznak nem csupán az állam, de szorosan véve önmaga iránti kötelessége is a törvény I kiszolgáltatását megtámadó s a Jövőre megsemI misiteni fenyegető baj ellen nyíltan sikra lépni s az üdvös czél elérésére minden tehetségével közreműködni, — azt hiszem, hogy sem a szaksajtó nem fog vonakodni kötelessége teljesítésétől, sem a hazai jogászkar nem fogja megtagadni közreműködését oly vállalattól, m e 1 y a k ö zjóelőseg élését, a törvénykezési erkölcsök hanyatlásának meggátlását tűzte ki ezéljául. Ha pedig a szaklapok t. szerkesztői tért fognak engedni munkálkodásainknak s ha e tér a hazai szakközönsőg által a czél elérésére megkívántató módon föl fog használtatni, ugy — megvagyok győződve — o bíróságok a nyilvánosság Ítélőszéke elé kerfllhetéstől tartva, ösztönt fognak magukban érezni a megfontoltabb 8 alaposabb működésre — természetesen itt csak azon bíróságok értetnek, kiknek a félelemre szükségek van, hogy a tói vényektől el ne tekintsenek! — s igy a hanyatlás nem fog — vagy legalább nem ibg oly nagy arányban mutatkozni, mint eddigelé mutatkozott. A törvényhozás korlátozni igyekezett az ügyfelek visszaéléseit törvények által; a panasi rés/ben elnémít talik s a kir. táblánál mégis feldolgozhatván hátralékok mutatkoznak! Kísértsük meg mi a bírói visszaéléseket korlátozni a sajtó utján, — nagyon valószínű, hogy eredménye a panaszok számának alább szállása lesz: — nagyon valószínű mondom, mert evidens igazság az, hogy az okozat megszüntetésére legczélszerübb esz- 1 köz magának az azt előidéző oknak megszüntetése. — Most pedig annak bebizonyítására, hogy nem mindig a panaszolkodó felekben van a hiba, s hogy a kir. tábla hátralékainak oka nem egyedül a patvarkodási viszketeg, — engedje meg nekem a t. szerkesztőség, hogy már ezúttal is néhány jogesetet hozhassak föl. I. Gy. J. telekkönyvi egyedüli, korlátlan bir- ; tokos a neve alatt vezetett sőt kizárólagos tulajdoni jo<jon őt illetőingatlanságokat egy rendszeresen kiállított életjáradéki szerződés alapján önjogu Gy. A. és Gy. K.-ra ruházza át. A jogotszerzők az érintett okmány alapján a szerzett ingatlanságok telekkönyveztetése tekintetéből Szabolcsmegye és H. Böszörmény város tlkvi hatóságaihoz, mint az ingatlauságok illetőségeihez felszerelt kérvényekkel járulván. Szabolcsmegye tlkvi hatósága a kérelemnek helyt adott, de nem igy H. Böszörmény város tlkvi hatósága. Ez utóbbi ugyan is a kérelmet elutasította, elutaló végzését azzal indokolván, hogy: ,Miután folyamodók a kért előjegyzést egy i 1800. ápril hó 30-án kelt életjáradéki szerződés alapján kérik elrendeltetni, melyben köztu- I domásilag még élő testvér Gy. I. sem I megemlítve, sem pedig belenyugvása | aszerződés aláírásával igazolva nincs — kérelmök elutasittatik. Más szavakkal: a hböszörményi tanács, mint telekkönyvi hatóság elvül mondta ki. hogy ha valaki — legyen az bár önjogu — köztudomásúlag élő testvérrel bir, telkvi jog szerzésére csak az esetben képes, ha a szerzésbe testvére is beleegyezik s a szerzési levelet belenyugvása jeléül aláírja. E végzés ellen Gy. A. és Gy. K. folyamodással éltek, okul azt adván elő, hogy ők nem I ösmernek olyan törvényt, mely valakit az ön- i álló jogszerzéstől az okból tiltana el, mert köz- I t u d o m á 8 u 1 a g élő testvérrel bir. Már most kérdem: a hböszörményi tlkvi I hatóság, vagy folyamodók e okai ez esetben annak, hogy a kir. tábla egy ügydarabbal többet kénytelen földolgozni. Ha például a nyilván alaptalanul panaszolkodókra kivetett pénzbirsággal a nyilván alaptalan határzatot hozó hatóság is sújtathatnék, melyik: — a folyamodók, vagy az illető hatóságnak volna e oka félni a megbírságolástól ? S végül kérdem, ha az állandóság és felelősség érzete meg volna minden bírónál, jöhetne e létre eféle határzat. melynek szabályellenességét s gyönge voltát jogászok előtt §-okkal illustrálnom szükségtelen. II. B. M. egy bizonyos ingatlanságot, melyet még 1864. évben B. F.-től a városházánál (törvényszéki helyiség) a törvényszéki jegyző által szerkesztett szerzési okmány szerint megvásárolt, s melyet a törvények értelmében tlkvileg is átadatott magának, — elárusítván M. D.-nek, nevezett vásárló M. D. a vett ingatlanságnak ne, vére leendő átkeblezéseért folyamodott a hböszörményi tlkvi hatósághoz, mint az ingatlan illetőségéhez. A kérvény 1870-ben adatott be, de még mielőtt az elintéztetett volna, 1871-ben M. D. ez ingatlanságot V. Zs.-vel elcserélte s a folyamodvány e csere bekebezése iránt is be lett adva. Ezután pár hóval később K. 8. és K. Zs. — B. M. eladó ellen, azon okon, mert állítólag a kérdéses ingatlanságot attól, kitől B. M. szerzé, szintén megvásárolták volt, bűnvádi nyomozatot indíttat, kérve a nyomozat folyamatban lételét a tlkvi rend. 152. §-a alapján az illető betétben feljegyeztetni. Mit tett a tlkvi hatóság? ignorálva a tlkv. rend. 61. és 164. §-át. ignorálva az orsz. bir. ért 156. fcj-a által hatályban hagyott osztr. plg, trkv. összes idevonatkozó §-ait, — a két. korábbi beadvány felfüggesztésével, a 3-ik sokkal utóbb érkezettet intéztééi; mind ezt a tik. rendt, 152. §-ára való hivatkozással, hol arról, hogy a korábbi beadvány egy későbbi következtében felfüggeszthető volna egyetlen szó sem létezik. Kérdem: váljon a panasz, vagy az ezáltal megtámadott batárzat alaptalan e ez esetben: g kérdem, hogy váljon a most felhozotthoz hasonló eljárások, bírói intézkedések emelik e a közhitel alatt felállított nyilvánkönyvek, erre vonatkozó, hatályban levő törvények s a tőrvénykiszolgáltatás iránti bizalmat, vagy sem? Ha nem — ugy a felső bíróságok nagy mérvű igénybevételét s a kir. tábla hátralékait nem szabad egészen a felek patvarkodási viszketegének felróni. III. M. M. jómódú izraelita H.-B ösz örmény város polgári törvényszéke előtt F. B. szegény sorsú izraelita ellen keresetet indított, melyben 1870. év utólján tanúkihallgatás lett elrendelve; a tanuk kihaílgattatnak s felek a trszék által felhivatván, hogy a prrdt. 210. §.-a értelmében abefejezetttanuzmányieljárásalapj á n tegyék meg észrevételeiket, — az észrevételek a felek részéről beadattak. És a perrendtartást ösmerő jogi közönség eltalálná e mit tett a tanukat kihallgattató s a befejezett eljárás után az észrevételeket is bekövetelt trszék? Természetesen ítéletet hozott: hallom mondatni. Korántsem, hanem a már egy izbenkihallgatott tanuknak — anélkül, hogy erre a felek valamelyike által pertényileg kéretett volna — ujolag leendő kihallgattatását rendelte el! Az érdekeit ez által sértve látó F. B. a tanuk újólagos kihallgatását elrendelő határzat ellen sem: panaszszal élt, okadatolván azt azzal, hogy a bíróságnak mielőtt határzatot hoz, az ennek alapul szolgáló okmányokat, tényeket és eljárásokat megfontolni áll kötelességében, ha váljon azok a reájok hozandó határzatnak alapul szolgálhatnak-e ? A meghozott észrevételezést elrendelő végzés által itt a kérdés igenlőié^ döntetett el, s ennélfogva eltekintve attól, hogy a trszék ujabbi tanúkihallgatást elrendelő végzésével, mennyiben az által előbbi eljárását tényleg megsemmisitni kívánja, a semmitőszék jogkörébe vág — a trszéknek nem áll jogában a pert az észrevételezés utáni stádiumból a tanúkihallgatás előtti stádiumba hivatalból visszadobni. Én részemről meg vagyok győződve, hogy ehez hasonló eset egy állandósított és felelősség alatt álló bírói szervezet mellett elő nem fordulhatna. Ki az oka, hogy ez ügyben a per kifejlésének hátráltatásával a semmitőszéknek is határoznia kell azon kérdés felett, hogy az első bíró saját eljárásának megsemmisítésével rendelheti ehivatalbólamár kihallgatott tanuk újólagos kihallgatását vagy sem? Váljon patvarkodási viszketeg emeltette e F. B.-vel a sem: panaszt, vagy pedig annak sejtelme, hogy jogai lennének sértve a panaszolt határzat következtében? Pedig a most előadott s az azokhoz hasonló esetek nem csupán azért üdvtelenek, mert azok ugyanannyi panaszokat szülnek s mert az ü^vek végkifejlése is akadályoztatván, az állam által drágán fizetett felső bíróságok idejét is elrabolják — hanem legfőképen azért, mert azok által a panaszlók hite és bizalma az illető, gyengeséget tanúsító hatóságok irányában megrendülvén, ha ezek által a legtörvényszerübben marasztaltatnának is el, — szivökből a gyanú és