Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 18. szám - Törvénykezésünk hanyatlása s annak orvoslásáról

— 205 folytán jöttek rendetlenségbe a telekkönyvek, mert a tömeges változások bejegyzésére nem csak szakerő, de eddig igen sok " helyen még csak közönséges munkaerő is hiányzott, mi bizony akkor sem lett volna külömben, sőt még töbí) zavarra szolgáltatott volna akkor, ha már a 25-ös bizottság első planumában tervezett járásbirák vezettek volna telekkönyveket. Az idegenkedést pedig a telekkönyvek törvénytelen és sok helyen számos zaklatással járt behozatala, s a birtokváltozások és telekkönyvi bejegyzéseknél járó terhes illetékek és költségek okozzák. — — Végül még Tlmry ur azon állítására akarok néhány észrevételt tenni, hogy mig Franezia 8 Németország példája a társasbiróságok mellett szól, Anglia Is Észak-Amerika, valamint hazánk régi bíráskodási rendszere — az egyesbirák intézménye mellett tanúskodik. Hazánk régi gyakorlata — eltekintve attól, hogy a szakképzettség oly fokáról mint a minő jelenleg kívántatnék — szó nem lehet, azt mutatja, hogy király, nádor és országbíró, habár ők bírták is a bírói hatalmat, majd birótársakkal majd pláne egyes megyék összes nemeseivel bíráskodtak, s így a társasbirőság lényege, a többoldalú megfontolás, eszmecsere, a pro és contra indokok behatóbb számbavétele megvolt. Angliában az egyesbirák hatásköre igen szük és polgári ügyekben is esküdtekkel gyakoroltatik a bíráskodás, mi ha nem méltó is utánzásra, de nem is tanúskodik egyes ember birói működése mellett. Északamerikában pláne oly fontosnak tekintetett az, hogy a polgárok jogvitái egy ember belátásától ne függjenek, miszerint a szövetségi alkotmány függelékének 9-ik czikkében, kimondatott hogy 20 dolláron tul, minden ügynek esküdt bíróság elé kell tartoznia. — Távol áll tőlünk azon országoknak, hol a társas birói rendszer van tulysulyra emelve, csalhatatlanságot tulajdonítani és meglehet hogy majd egykor felemelkedünk azon magaslatra, melyen már az egyes birói rendszer iog előttünk is. mint Hoffmann ur előtt, az igazságszolgáltatás javulásának záloga gyanánt állani, de addig engedje örömmel üdvözölnünk a 25-ös bizottság azon elhatározását, mely nem várta he ,a törvényhatóságok s községek tiltakozását." Törvénykezésünk hanyatlása s annak orvoslásáról. Margitay Lajos ügyvéd úrtól. A magyar törvényhozás az 1868. LIV. és 1870. XIV. 8. czikkekbeu olyjintézkedéseket kívánt életbe léptetni, melyek az úgynevezett patvarkodást megszüntetni, vagy legalább lehetőleg ritkává tenni lennének hivatva. Lehetséges, hogy a törvényhozásnak, bizonyos tekintetben igazsága volt, midőn az ügyfelek s illetve képviselőiket az alaptalan felebbviteltől bírságok kiszabása által igyekezett visszarettenteni; — részemről nem kívánom vita tárgyává tenni a kérdést, hogy váljon az érintett rendszabály által el lett e érve a czélzott eredmény a felek s képviselőik tekintetében, vagy sem? — Hanem azt határozottan állithatom, miszerint a kérdéses szabály távolról sem elég- I séges arra, hogy általa a napról napra növekvő számú törvénykezési abnormitások növekvésükben, sokasulásukban csak pillanatra is megakadályoztathassanak. Mindenki tudja, hogy a patvarkodást gátló szabályok már régebbtől nemcsak hatályban, hanem alkalmazásban is vannak; de segítettek e e szabályok a bajon minden tekintetben ? Felteszem, hogy a felek képviselőik meggondol óbbá ! tétettek azok által, de hát eléretett e a tul aj donképeni czél: e törvények hatályban léte ó t a j a v u 11 c a t ö r v é ny k e z é s a v a g y h anja11o 11? En ugy tapasztalom, hogy nem javult, s nem javult pedig, mert a Iörvényhozásnak gondja volt ugyan arra, hogy a feleket s képviselői- ' ket büntesse, ha téves fogalmakból in- j dúlva ki, alaptalan felebbvitellelélnek: — de I nem volt gondja arra, hogy az első birósá- | goknál viszont lehető részrehaj lattan és helyes j jogfogalmakon nyugvó törvényvégrehajtást biztosítson. Igen! a felek s képviselőik kezei lehetőleg meg vannak kötve, de az első bíróságok teljesen önkényükre hagyattak; — a f e 1 e k s képviselőiknek nem szabad helytelen jogfogalmakkal birniok, de az első bíróságoknak még az is megengedtetik, hogy törvény tudatlanok, esetleg részrehajlók legyenek; (tisztelet a kivételeknek! mert hisz szerencsénkre azokkal is szép arányban dicsekedhetünk ;) az elsők ha gyengeséget mutatnak, szigorú büntetésben részesittetnek, de az utóbbi aknák bármily törvénytudatlans'ágot, esetleg részrehajlást mutassanak is, fejők se fájul meg: bűneik s tudatlanságaik egyszerű büntetése csupán az lehetvén, hogy eljárásaik, határzataik megsemmisíttetnek vagy megváltoztattnak a felsőbb hatóságok által, — ha ugyan a bírsággal fenyegetett fél vagy képviselője elég bátor a törvénysértés ellen panaszt I emelni. Valóban, szomorú egy törvénykezési viszony! ! melynek kárhozatas következései el nem maradI hattak; mely legnagyobb részben oka j a kir. táblánál, minden létszám felemelés daczára mutatkozó bátraié, koknak, és melynek utóhatása a törvénykiszolgáltatás testén mérges fekélyek alakjában mé'<* a távol jövőben is kétségtelenül mutatkozni fog. Hogy az állam a perlekedők panaszait korlátozni jogosulva legyen, szükség, miszerint e rendszabály behozatalát megelőzőleg rendszerezett törvénykiszolgáltatási közegekkel birjon; — miszerint a bírságot rendelő törvény bevezetéséül ezt igtathassa be : „Miután a törvényhozás intézkedett, hogy a törvények részrehajlatlan és helyes kiszolgáltatása, tényei kért felelős közegek által eszközöltessék; s miután mindent elkövetett, hogy a birói önkény sehol tért ne találjon, hogy panaszokra az államközegek okot ne szolgáltassanak, s ha szolgáltatnának, azért nyomban és szigorúan megfenyíttessenek, — kijelentetik, hogy a felek s képviselőik, kik alaptalan panaszokkal élnek ép ugy mint a panaszra okot szolgáltató biró büntetendő." De ott, hol a birói önkény semmi által korlátolva nincs, sem nem jogos sem pedig nem opportuuus a panaszolkodókat birsággali fenyegetés által a térről leszorítani. Lehet, hogy némelyek e helyen azon ellenvetést fogják felhozni, miszerint a törvénykezési abnormitások minden iránybani megszüntetése ugyan szükséges; de, habár a bírói rendezést eddigelé foganatba venni nem lehetett is, ez nem ok arra, hogy a panaszokkal való visszaélés sem gátoltassék. Ez ellenvetés helyesnek látszhatik az első pillanatra; de ha megfontoljuk, hogy a jelenlegi elsőfolyamodásu bíróságok — a királyiak kivételével — egyáltalán semmi ellenőr köd és alatt nem állanak, menynyiben a választási rendszernél a biró a választók ellenörködése alatt áll s az újraválasztás idejében — ha nem elébb, kimondatik reá a közvélemény ítélete, — a kinevezési rendszernél viszont a központi hatalom közvetlen ellenörködése alatt áll, — mig ma az újraválasztás eshetősége fenn nem forogván, a központi hatalom pedig közvetlen ellenörködést a bíróra nem gyakorolhatván, ez teljesen ellenőrzés nélkül működik ; hogy az ellenörködés hiányának tudata a bíróban a magán érdekek s önkénykedési hajlamokat fejti ki; mig az ideiglenességnek érzető azon erkölcsi biztosság s kötelességérzet jótékony behatását teszi semmivé, mely a törvényesség s állandóság érzetével együtt jár, meg kell, hogy győződjünk annak igazságáról, miszerint a törvénykezést illető reform munkálatoknál legelső és legégetőbb kérdés az első' folyamodása bíróságoknak szervezése; hogy addig, migaz államolyan közegek felazonban nem lényeges különbség, miután az ir rendszer.szerinti intézetekben is az elkülönzés csak helyi körülményeknél fogva történik. Lényegesebb a másik eltérés, mely a magány idejét teljesen a fegyházi tanács belátására kívánja bizni. De nézetünk szerint ez önkényre vezetne, és épen ezért az óhajtott czélnak, az igazságnak épen nem felelne meg. Az ir rendszer szerint is lehet fontos okoknál fogva eltérni a megállapított három kategóriától és ennyi latitude teljesen elegendő. Igen nagy súlyt helyez szerző arra, hogy a fegyecznek a fegyházban semmi előléptetésre, helyzete javithatására, jutalomra kilátása ne legyen, az az, hogy lehetőleg semmi okot ne lásson a képmutatásra. Ezzel kapcsolatban a kegyelmezésre szabályul felállitandónak tartja, hogy azt a rabnak semmivel se lehessen kiérdemelnie. Kegyelmet csak oly fegyencz kapkasson, kiről elöljárósága nem csak erkölcsi tekintetben adhat jó véleményt, de azt is veszi észre, hogy rabsága végét akár kora, akár gyenge testalkata miatt nem éri meg. Kegyelemre tehát a relatíve jók közül is csak a „halál candidatusait" tartja ajánlhatóknak, a minek eredménye az volna, hogy a fegyencz nem akarhatna álszenteskedéssel kegyelemhez jutni, és könynyebben be hagyna pillantani lelkébe. Ez szerző rendszerének főpontja, — itt rejlik azonban főhibája is. ü az emberismeretre akarja alapítani a javítást, de szem elől téveszti az emberismeretet és a javítást is. Mit kiváu bármelyik tagjától a társadalom ? Azt, hogy mindenki belássa, miszerint csak is mások jogainak tiszteletben tartása mellett fogja : élvezhetni a társadalmi szabadságot, és e szerint j járjon is el. Hogy a társadalom egyik vagy má| sik tagja milyen indító okokból jut ezen köj vetkeztetésre, váljon önmagából merített erkölcsi j indokokból, vagy pedig azon tudatból, hogy saj ját javát mozdítja elő, ha mások jogát tiszteli, i ez ha talán bir is bizonyos fontossággal, de elvégre nem fő té n y ez ő. Tudjuk, hogy van igen sok nagyon „becsületes'1 ember, ki csak a büntetéstől való félelem miatt nem szegi meg a j törvényt. Ha tehát valamely fegyencz nem erkölcsi, hanem hasznossági tekintetekből tér át a jő útra, ezzel az állam megelégszik, meg kell elégednie. Lehet hogy szerző az ő lelkészi szempontjából ennél többet kiván, de hiszen nem e g y h á z - p o 1 g á r o k. hanem á 1 lam-polgárok nevelésére akarunk fegyintézeteket alapítani, és előttünk nem az egyház, hanem az állam czélja az irányadó szempont. Már pedig azon tudathoz hozzá szokni, hogy ha valaki tevékeny, szorgalmas és a törvényeket megtartja, ez által anyagi helyzetének javításához járul, ez nem ellenkezik az állani czéljaival. i Elismerjük, hogy szerző rendszere igen szép, i és magas erkölcsi álláspontot foglal elf de ! e rendszer nem gyakorlati, hanem ideális, j nem állami, hanem vallás erkölcsi szempontból ' indul ki. Nem tagadjuk, hogy jobban meg lehet I ismerni a fegyeuczet, ha nincs kilátása arra, i hogy jó magaviselete által helyzetét javitni fogí ja, de' a fegyházban nem azon czél fontos, hogy j az embert megismerjük, hanem az, hogy javit: suk, és a javítást elbanyagolni az emberek kellő | megismerh'etése végett nem lehet. Sziládv ur embermegismerési buzgalmában még a kegyelmezést is egy igen jelentéktelen minimumra akarja szorítani. Mindenki be fogja ismerni, hogy ezen kívánat magában hordja a túlzás jellegét, mert hiszen a kegyelmezés, mint az osztó igazság tévedéseinek helyre igazító eszköze mellett hasoniithatlanul több és fontosabb érv szól, mint azon czél mellett, melyet szerző a kegyehnezési jog megszorítása által eléretni óhajt. Szerző részletesen előadja azon életmódot, is, melyet a fegyenczek az ő rendszere szerint követnének. Többek közt a fegyenczeknek a magáuybani tanítására nézve azt mondja, hogy legjobbnak tartaná a tanítást minden fegyeueznek bevinni magánzárkájába. Miután pedig ezt a tanitó, ha még kettő vagy három volna is, nem birná meg, ennélfogva csak is a legelemibb oktatást bizná a tanítókra, a többi oktatásban pedig osztozzék meg velők az intézet egész tiszti kara. A tisztviselőknek különben is kötelességük sorra látogatni a zárkákat, és a fegyenczekkel hosszasabban beszélgetni. A különbség tehát az volna, hogy a társalgás hasznosau szórakoztató -tárgyakról folyna. Látjuk ebből is, hogy szerző nem igen törődik azon nehézségekkel, melyekkel az, a mir. létesíteni akar, talalkozhatik. Égyátalán az egész munkán — noha nem lehet tagadui, hogy gondolkodó főről és komoly törekvésről tanúskodik — valami utopiaszerü irány vonul végig. — Ki kell emelnünk a munka irályát, mely I általában könnyen folyó, és néhol klasiskus emeikedettségü, helvlvel ,• közzel azonban bizonyos praedikátiós hang "uralkodik benne, a mi a muuka élvezhetőségének nem válik előnyére. Dr. Feyer László.