Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 17. szám - Még néhány szó az alsóbiróságok rendezéséről

— 190 — tak, mert a kire gyanujok esett, az mindég bűnös is volt volt s igy hitük szerint ártatlanul senkit nem kínoztak. A gonoszság igy soha büntetés nélkül nem maradt, mert mindent, mi nem jó volt büntetésért — arra nézve pedig fel volt-e róható a rosz valakinek? s ha igen, az illetőt érte-e a büntetés? az akkori kor felfogásában találjuk a választ. Az államhatalom ugyanis, mint a mely nézeteik szerint az Istentől vette eredetét, az Istentől alkotott fogalmak alapján mintegy mái megközelítendő azon helyzetet, a túlvilági létről képzelt magának, oda törekedett, hogy mindinkább kevesbüljöu a gonoszság és terjedjenek az istenes nézetek ;i jó erkölcsök. Ezt pedig csak agy gondolá elérhetni, ha a roazat, jelentkezzék az bár hol is büntetés nélkül nem hagyja. Ezért elégeté az ördöngösökel s vizbefulasztá a bűbájosokat a kikről felteve. hogy a rosznak előidézői, s a kiket valójában olyanoknak lenni hitt. Hogy a büntetés a bűnösségei nem leérni arányos attól szintén nem tartottak, mert az a tényben feltételeztetvéu a szerint könnyen kimérhető volt. s a mennyiben nagyobb mérvű volt a bűntény a büntetésnek is ebez viszonynltuak kellé lennie, mert a minősített gonoszaágra nem szabhatának szint olyan büutetést minőt az egyszerűre s igy lőu hogy nem elégedének meg az egyszerű kivégezéssel, de minősiték azt, hogy érezze a halál fájdalmait vagy a mint mondák „ut sentiat se móri." A büntetés pedig mindig a bűnöst érte ezen eljárás szerint, mert az önbeismercs volt annak alapja és soha kétely nem támadott a bírák keblében az Ítélet igazságos volta iránt, s egész nyugodtan rendelék el a máglyáni elégetések, a vizbefulasztások, a kerékbetörések gyötrelmes látványosságait. A büntetés ily módoni gyakorlása ellen azonban végre mindinkább több és több felszólamlások támadtak, melyek élénk színekkel ecsetelek azon égbekiáltó igazságtalanságokat, mik a jogszolgáltatás és igazság szine alatt napról napra elköyettetének. Es ezen felszólalások megrenditék az államok törvényhozóit, meg a bírákat eljárásuk jóságának hitében, s gondolkozóvá tevék a nemesebb keblüket, s a midőn a touloni Calas József esete bekövetkezett, borzalommal fordult el minden ember azon büntető igazságszolgáltatástól, mely századokon át nehezedett a népekre és pusztított ezéltalanul bűnösök és nem bűnösök között. Egyidejűleg ezen roszaló felkiáltások kai megindult a jog, az állam keletkezése iránti vizsgálódások és fejtegetések mozgalma is, a melyeknek eredménye a büntetés alapját, tárgyát és mértékét is megváltoztató.. Eddig a büntetés a gonoszság üldözésében állott, abban létezett jogosultságának alapja, mértéke és czélja büntettek, hogy büntetve légyen. Az ujabbi vizsgálódások azonban az államot, annak létét és feladatait valódi alapjaira vezetvén vissza, a büntetés iránti jogot az államérdekeiből eredőnek mondák és annak gyakorlatát mindenben az állam czéljainak rendelék alá. Az állam czéljai pedig kívánatossá tevék, hogy minél kevesebbé kényszerüljön megvédeni létét tagjainak támadásai ellenében, hogy a bűnösök kevesbüljenek, hogy az állampolgárok netáni gonosz szándékaik kivitelétől visszatartóztassanak. Ennélfogva az államérdekeit tartva szem előtt, a büntetést a bűnös büntetésén kívül oly esz- | köznek tekinték, a mely czélok elérésére | szolgál s a büntetés mértéke ezen czélok j eléréséhez viszonositva határoztatík meg. Első sorban ugyan a bűnös megbüntetése állott, de annak büntetésével idegen czélok elérése is kapcsolatba hozaték, mely nem magában a bűnözőben lelte fel tár- | gyát, de azonkívül a másokra! kihatásban. A büntetés tárgya, vagyis az, a melyre a büntetés méretett, igy egy határozottan meg nem jelölhető s a kimérésnél biztos alapot "cl" Qyujto körül- j ményekre baziroztaték, mert az államczélok, erkölcsi körülmények oly rugé- \ kouy fogalmak, melyek már az "gyéni felfogások szerint is számtalan változás- ' nak vannak alávetve. A kérdésre tehát hogy mit kelljen büntetni? határozott válasz adva nem lön, mert ' az állami czélok biztos mértéket a bün- 1 tetés kiszabásánál nem nyújtónak. Ezek j szerint a mi a büntetési alapot illeti ezen ' kor a leghatározatlanabb volt. Az előtt j ugyanis a ténynek mértékül szolgálása i kétségtelenné tevé mi legyen annak büntetése, későbl) a gonoszság büntetése leg- ' alább határozottanjelöl te meg mi az,inelyszerint a büntetést kell kimérni de a másokrai hatás elérése után való törekvés, az általános erkölcsi állapot tekintetbevétele utáni büntetés kimérésének czélzata oly mozgó, oly minden irányadásra alkalmatlan alap volt, a melyszerint soha a kellő mértéket feltalálni és igazságosan eljárni nem lehetett. A mi pedig magát ezen idegen czélok tekintetbe vételét S mértékül való felállítását illeti, nem is volt az igazságos, mert a bűnös az által, hogy a jogbátorlétet megzavará, nem szűnt meg az állam tagja lenni s jogai nem enyésztek el agy annyira, miszerint mint jogtalan, eszközzé vált volna az államhatalom irányában s idegen ezélok elérésére bűnösségén felül büntethető s felhasználható lenne. A büntetés ilyen, czélok szerinti kimérése mellett a bűntény még mindig olyannak tekinteték, mint a gonosz szándéknak resultaüinia: mint szándékolt, tervelt gonoszság; — a miért is csupán a tettesnek kitudására volt szükség, hogy minden további tekintet nélkül a büntetés végrehajtható legyen, mivel a bűnösségei a bűntény már magában foglalá. — A személyes viszonyok, a beszámítás kénlése még mindig méltánylatra nem találának, s mind az, mi a vádlottak belső életét, tetteik rugóit, törekvéseik, szándokaik mivoltát illeté sem a vizsgálat tárgyát, sem az ítélethozatalnál tekintetbe vehető momentumokat nem képeztek. A bűntény megvolt s a tettest ezért elitélték, hogy megbüntessék annak a tény által constatált, kétségtelennek vett és abban jelentkező bűnösségét, csak hogy a büntetést más czélok érdekében is szabván ki mint a mik a tetteshez viszonyítva igazságosan kiszabhatók lettek volna, ez által a büntetés mértéke a bűnösséggel nem volt arányban, és igy a büntetés nem a bűnösséget sujtá, de általános állapotokat érintett; melyek folytán az eljárás oda fejlődött, hogy a legeltérőbb ítéletek hozattak s lassanként kegyetlenségek állottak be. Egyik helyen ugyanis több bűneset fordulván elő mint másutt, az általános hatásvadászat tehát ott magasabb fokú büntetéseket alkalmazott, hogy a bűnösök megfélemljenek, a többiek pedig példát vegyenek. Mindazáltal tapasztaltatván, hogy a magasabb büntetés sem csökkenti a bűnesetek számát, ugyanazon oknál fogva tehát még magasabbra emelék a büntetést, s ha ez sem használt következetesen megint tovább kellé menniök, mig végre eljutának oda, hogy olajba főzték, megnyuzák a bűnözőket, hogy rémületet gerjeszenek s ,,exemplumokat statuáljanak." (Vege következik.) Még néhány szó az adóbíróságok rendezéséről. Horváth Illés királyi táblai biró úrtól. Most, midőn a minden jó érzelmű honpolgár által forrón óhajtott igazságügyi reform nagy nehezen napirendre került, — habár a tárgy már sok oldalról szakavatottak által megvitattatott, — az azzal egybefüggő kérdések fontosságánál fogva, a gyengébb, de jó indulatú felszólalás sem lehet egészen felesleges, főkép most, midőn hazánk belügyeinek rendezése egészen kezünkben van, és a parlagon heverő igazságszolgáltatási ügynek alapos és gyökeres reformjára, hazánk törvényhozásának oly kedvező alkalom nyilt, a minő sokat hányatott nemzetünk életében, még ritkán kínálkozott. Általánosan el van ismerve, hogy a legjobb törvénykezési rendszer az, melynél: a) a peres felek a birót legközelebb meglelhetik, tehát a melynél bizonyos területen lakó minden perlekedőnek, lehető legtöbb nemű peres ügyeire nézve, a vele egy területen székelő és mindenkor könnyen feltalálható ugyanazon biró illetékes; b) melynél a peres ügy gyorsan, kevés költséggel elintézést nyer, és a mi legfőbb c) melynél arra nézve, hogy az ügy alaposan, igazságosan és részrehajiatlanul kezeltetik és elintéztetik a szükséges garantia, a bírónak képzettségében és független állásában megvan. Ezen garautiának az albiróságok nagyrészénél sajnosau érzett hiánya idézte elő leginkább hazánkban a bírósági reform utáni nagy vágyat szükséges tehát, hogy a rendezésnél az elsóbiróságok ugy állitassanak össze, hogy minden egyes birói személynél ama garautia meglegyen. Ezt feltéve, nézetem szerint, a fenuebbi niegkivántatóságokuak az egyesbirák is tökéletesen megfelelhetnek, és azért ugyan a t e 1 e k k ö n ykönyvi, váltó és kereskedelmi ügyek, ugy az i u g a 11 a n vagyon iránti, mint szintén ahányai és házassági váló perek és a bűntények feletti bíráskodás, az e részben már mások által felemlített okokból, a társas bíróságok illető osztályaihoz, — minden egyéb ügyek azonban, határozatlan öszvegig az egyesbiróságok elébe volnának utasitandók.*) EQ ugyanis, nem vagyok képes csak egy megnyugtató okot is találni j arra, hogy az egyes bírósagok illetőségét miért kellessék csak bizonyos csekélyebb öszvegü perekre korlátolni? és miért nem lehetne azt a fennebbi módon ki is terjeszteni ? mert ugy hiszem, az illetőség meghatározásánál senkisem fogja az egyes és a társasbiróságok közti megkülönböztetésnek okát abban keresni, hogy a törvény az egyesbiró és a társasbirósági tagok között képzettség tekintetében valami különbséget tételezne fel. — Minden biróbau, az egyesben ugy mint a társas bíróban egyenlőn megkívántatik, hogy a bíráskodásra kellő képességgel bírjon, és meg nem engedhető hogy a szegénynek csekélvebb értékű ügye kevésbé szakavatott biró által kezeltessék, mint a nagyobb értékű vagyon iránt perlekedőké. Megszokta már népünk a járásbirót, városokban pedig a birót főszemélynek tartani peres dolgaiban. ) E részben és az egyesbirosá»i rendszer túlsúlyra emelése tekintetében az általunk ismételten kifejtett indokoknál fogva — nézeteink az igen tisztelt czikiró úréitól eltérnek ugyan, de a tárgy ma»a sokkal fontosabl) semhogy teljes készséggel nenyituáuk tért az ellenkező véleménynek is. Szei k.