Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 17. szám - A bünösséget, nem a büntényt kell büntetni [2. r.]

Második évfolyam. Megjelenik minden kedden; a .magyar jofrászgyiílés" tartama alatt naponként. A ké'/. iratok bérmentve a szerkesztőhöz a megrendelésfk a kiadó-hivatalhoz intézend'"»». Szerkesztői iroda: kalap-utr. i 6, sz. 17. szám. MIS. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS KÖZLÖNYE. Pest, ápr. 25. 1871. Előfizetési árak: helyben házhozhordással va^ry vidéken bérmentes szétküldéssel: negyedévre . . 2 irt. félévre . . . . 4 eges/. evre#. . . 8 Kiadóhivatal: váczi-utcza 14. sz. Felelős szerkesztő: Dr. SIEGMUND VILMOS. Kiadó-tulajdonos: RUPNYÁNSZKY A. TAKTALOM : A bűnösséget, nem a bűntényt kell büntetni. Dr. Csukássy Károly úrtól. — Még néhány szó az alsóbiróságok rendezéséről. Horváth Illés úrtól. — A büntető jognak lélektani elvekre fektetetése. Nagy János úrtól. Észrevételek 25-ös bizottság munkálatára. — Még egyszer a birói kinevezésekhez. Timkó József úrtól. — „Tárcza." Fogott birák Dr. Feyer László úrtól. — Jogi kérdés. Peőcz József úrtól. — A 25-ös bizottság. — Még egyszer a bíróságok szervezéséről. Sporzon Ernő úrtól. — A makacsságról a polgári törvénykezési rendtartás szerint. Dr. Hertzka Emil úrtól. (Folyt.) — A kolozsvári ügyvédegylet észrevételei. (Folyt.) — .Törvényszéki tárgyalások." - „Vegyes közlemények." Lapszemle. — A curiai döntvényekben kimondott elvek. — Könyvészet. — Kinevezések, választások áthelyezések, kitüntetések stb. Különfélék. — Ertesités. — Szerkesztői posta. — Kivonat a „Budapesti Közlöny"-ből. Lapunk mai számához külön mellékletként dr. Csukássy Károly urnák a -budapesti ügyvédegylet" harmadik szakosztályához intézett indítványa van csatolva. A bűnösséget, nem a bűntényt kell büntetni. Dr. Csukássy Károly tiszti ügyész úrtól. (Folytatás.) A büntetés fogalma és jogosultságának az első részben előadottak szerinti változása folytán nem maradt mindig ugyanaz a tárgy sem, mit a büntetésnek érni kellett s számos változásokon ment át a vélemény arra nézve mit kelljen büntetni ? A midőn az ókorban a sértések megboszulása volt a büntetés jogosultsága iránt a vezérelv, a büntetés egyedül a tényt érte, mert maga a tény már bűnösséget foglalt magában. Bűnös volt mind az, ki valamely az állam által tiltott cselekvényt véghez vitt. Szándék akarat, s minden más tekintetek kiestek a bűnösség megítélésének köréből, mert a ki bűnt követett el, abban feltételezték hogy azt akarta, ennek mértéke pedig magában a tényben nyilvánult, mi minden körülmények között biztos alapul tekinteték a büntetés kiszabására, mi ugyan olyan rosz a baj elviselésében rejlett, minő az általa okozott volt. — Kiütötte valaki polgártársának a szemét, az bünt követett el, a büntetés tehát a ténynek megfelelőbb nem lehetett, mintha ő ís megfosztaték szemevilágától, ez volt a legkézzel foghatóbb a legegyszerűbb büntetési mérvalap, melynél a legközvetlenebbül jelentkező tények képezék a büntetés egyedüli tárgyát. Nem volt ugyanis megfogható az, hogy valami roszat tegyen az, ki azt nem akarta. Az ember akaratának ura mondák ök, s tudva mi a jó s mi a rosz, a midőn roszat cselekedett azt csak önelhatározásából teheté, melynélfogva bűnhődnie kellett tettéhez hasonlólag, mert a tett egyszersmind gonoszságát is jelzé. Tagadta valaki, hogy ő a neki felrótt bűntényt nem követte el, miután a tárgyi tényálladéklétezett, nem az államnak vagy is az azt képviselő vádlónak kellett azt bizonyítani, de a vádlottnak kellett ártatlanságát kimutatnia. Mert a tény létezvén az államhivatásának felfogásához képest azt megbőszülni tartozott, csak az volt a kérdés kin boszulja meg azt? Ott hol a tettes rajtkapatott ez nehézséget nem szült, de hol azt kutatni kellett, a gyanú, az egyes felmerült körülmények vezeték lépteit, s ha egyszer valaki gyanúsnak tekinteték, hogy meg ne büntettessék ő voltf kénytelen ártatlanságát bizonyitni. — És a bizonyítás csupán a ténykérdésre } vonatkozott t. i. hogy ő a neki felrótt ' büntettet el nem követte. Mert ha egyszer a bűntény elkövetője tudatott, a büntetés végrehajtására nézve semmi nehézség fenn nem forgott, miután azzal együtt az illetőnek bűnössége is meg volt oldva és ő bűnhődött annak mértéke szerint. — így a gyilkossággal gyanúsított elment és reá tette ujjait a meghalt sebére, hogy ő nem volt annak okozója, mely vérzik a gyilkoskéz érintésére, — a rabló megesküdött, hogy ő nem rabolta meg az illetőt s hozott másokat is, kik megesküvének az ő kimond.isára vagyis arra, hogy nem követte el a tettet. Majd később az Istent hivák segitségül a tettes kitudására s alkalmazák a tüzes vasat, a forró vizet, a kardot s ha a tettes kitudatott, meg volt fejtve minden, s az Ítélet meghozatott a tett mértékéhez képest. A büntetés ily módoni gyakorlata vagyis alkalmazása által azonban számos bűnöst nem ért el az igazság keze, mig többen a nem bűnösök közül ártatlanul szenvedének, mit lassanként felismerve az eljárásban változást hoztak be, melynélfogva az esküsegédek, az istenitéletek a bűnös kitudására nézve eltöröltetének s helyettök az önbeismerést vevék fel mint csalhatatlan alakot a tény követőjének felismerése végett. Ezen változással egyidejűleg mind a bűntény, mind a büntetés tárgya kórüli fogalmak is átalakuláson mentek át. — Eddig a bűntények alá az állam és egyesek ellen intézett merényletek soroztattak, melyek habár nem voltak és mindenben a mostani fogalmaknak megfelelők, de emberi tényen alapultak: mig a bekövetkezett változások alkalmával bűntényeknek vétettek oly jelenségek is melyek alanya ember absolut nem lehetett, melyek emberi erőt felülmultak és az államlétére nézve közönyösek voltak. Bűnténynek vétetett ugyanis minden az embereket fájdalmasan érintő esemény, minden a mi bajként jelentkezett s a mi a rendestől elütött; volt az azután akár a természet rendiből kifolyó, akár esetleges, így elverte a jég valamely határnak vetését, az oly esemény volt, mely az illetőket fájdalmasan érinté, tehát az rosz, az kárhoztatott esemény volt, s mert az akkori fogalmak szeriut magától nem támadhatott, azt valakinek okozni kellett az Isten pedig roszat nem tehetvén, az esemény csak ember által idéztethetett elő, miért is az ténynek vétetvén büntetve lőn. Idétlent szült az anya, az nem volt rendes állapot s hogy még is bekövetkezett ebben gonoszságot láttak az anya részéről s igy az eset bűntettnek vétetvén, az megbtintetteték. A bűntények fogalmának ily nagymérvbeni kitágitása és a büntetésnek ily nézetek szerinti alkalmazása azonban csak következménye volt azon felfogásnak, melyszerint minden rosz a mi jelentkezik gonoszságból származik s a büntetésnek a gonoszságot kell sújtani. A midőn a boszorkányt, ki a határra zivatart hozott megégeték, benne a gonoszságot bünteték, melyet a tettben feltételezének, mert hisz kitudta volna azt bizonyitni, hogy az illető boszorkány és hogy a szerencsétlenség tőle származik ? — Rosz cselekedet illetőleg bűntény és gonoszság egymástól elválhatatlanul jelentkeztek s minden magának a gonoszságnak léte is meglevőnek tartaték ugy annyira, hogy amaz ezt magában involválta, s ki a tényt elkövette, vagy elkövetni mondaték az egyszersmind gonosz is volt, melynek nagysága a tényben leié mértékét. A büntetésnél ugyan mindenkor a tényszerepelt mint alap, mint mérték, de a büntetés tárgya nem többé a tény, de a gonoszság volt, mely minden tényben létezőnek tekinteték, ezért oly tények is, melyek tulaj donképen senkinek felróható k nem voltak büntettetének, miután gonoszságból számlázottaknak vétetének. A valódi bűntényeknél, hol egyszersmind a bűnös is tudva volt a büntetés a tényben létező gonoszság szerint alkalmaztaték, hol a bűnös tudva nem volt a jelentkező gyanukörülmények folytán vallatás alá vettek valakit, kinek azután be kellett ismerni, hogy a neki felrótt tettet elköveté, mert az öubeismerésre fektetett büntetés gyakorlása gondoskodók arról, miszerint azt ki is csikarja. A kínvallatások különböző fokai mind annyi gátot képezének a birák kezében a vallatás alá vett szabadon bocsájtására, mert eljárásuk logikájának szükségszerű következménye szerint a tagadót a további kínzásokra és igy a tény beismerésére azaz az elitélésre az azonnal beismeröt szintén az elitélésre vezérlé. — Ott hol nem emberi tény de szerencsétlenség létezett szintén ilyen volt az eljárás; előfogtak egyet, kettőt vagy hármat s kinozák őket, hogy gonoszságaikat vallják ki, és azok vallottak is. Az igazságszolgáltatás soha szégyent nem vallott s a birák csalhatatlanok vol-