Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 16. szám - A kolozsvári ügyvéd-egylet észrevételei az ügyvédi rendtartás tárgyában közrebocsátott igazságügyministeri javaslatra. [1. r.]

Melléklet a „Themis" ápr. 18. 16. számához. — 185 — Ha az ily esetekben reversalist kiván a törvény, ugy vagyunk meggyőződve, hogy csak az alapos ok nélküli törvényes formálitásokat szaporitná, a nélkül, hogy érdemileg valami előnyt biztositna. A reversalis meg lesz ugyan, de a fél még is folytatni fogja alaptalan perét. Az ügyvédek pedig készen fognak tartani nyomtatott nyilatkozatokat, melyeket minden per átvételénél a felek által alá fognak iratni, hogy minden netáni támadások ellen vértezve legyenek. (Folytatjuk.) Törvényszéki tárgyalások. Abonyi — Ujhelyiféle rágalmazás! per. A legfőbb ítélőszék f. hő 13-án tartott ülésében igen érdekes bűnesetben hozott Ítéletet. A tényálladék kezdete 1849-be esik vissza, mikor Görgey Világosnál a fegyvert lerakta, minek következtén a szabadáígharcz bajnokai. — s köztük báró Perényi Zsigmond is — futásban kerestek menekülést, ez utóbbit azonban midőn a magyar határra ért megszállta a honvágy s v-*sszatérvén jelentette magát Schlick tábornoknál, ki is őt haditörvényszék elé állította, és ez által halálra Ítéltetvén, kivégeztette. Évek multak ez esemény után. mialatt báró Perényi volt jószágigazgatója Abony' István a volt helytartótanácshoz — ugy ez utóbbinak meghitt ismerőse Újhelyi József Biharmegye alispánjává neveztettek ki. Egy alkalommal Újhelyinek leánya meglátogatta Debreczenben Abonyinak leányát, mely alkalommal ez utóbbi szemére lobbantotta Újhelyi leányának hogy az ő atyja valaha egészen elrongyosodva előtt házukhoz alamizsnát I koldulni, mire Abonyi neki 10 frtot ajándéko- j zott, ő ezt szülőitől halottá igy. Sirva tért visz- ; sza Újhelyi leánya szülőihez, és a történteket í elbeszélvén. Újhelyi ezen annyira felboszanko- ! dott, hogy Abonyit levelileg felszólitá nyilváno- j san kimondott szavait visszavenni, mit ez utób- \ bi nem teljesítvén, az alispán hevült állapotában j több levelet irt a helytartótanácsoshoz. Ezek i egyikében előadta, hogy Abonyi egyedüli oka ! báró Perényi kivégeztetésének, mert a báró va- j lóban menekülni akart, de nem lehetett neki [ mert Abonyi, kit Perényi titkára Cséry Lajos j által, a jószágra leendő pénz felvételére utasi- i tott a pénzt felvévén, azt Perényinek el nem í küldötte, hanem magának megtartotta, és ek- } ként a báró menekülését megakadályozván bakó j kezébe juttatta. A második levélben vádolja i Abonyit, hogy az, midőn 1863-ban a szárazság j által előidézett nyomor enyhitésére kir. biztosi I minőségben az alföldre kiküldetett volna, a reá ! bizott s az inség enyhitésére fordítandó kincstári j pénzeket elsikkasztotta nemcsak, de azon vidé- ! ket annyi adóval terhelte, hogy ennek követ- ! keztén egész megyék elszegényedtek. A hárma- j dik levélben Abonyi aránytalan meggazdagodását a j záhonyi hidépitésénél tanúsított visszaélésnek tu- j lajdonitja. Abonyi ezen leveleket félretette 1 mindaddig, még egy alkalommal Újhelyi mint első alispán és mint törvényszéki elnök a terebesi erdő tulajdonjoga iránt ke- | letkezett perben, felperes javára itélt, melvért j a felperes Török Kajetántól egy 25000 ftról szóló kötelezvényt is kapott. De mivel ezen eljárás igazságtalannak tűnt fel Újhelyi hivatalától felfüggesztetett. Már most fellépett Abonyi is. 0 ugyanis átadta a leveleket a törvényszéknek és miután azok rágalmakat tartalmaztak, a megye törvényszék azok íróját egy évi súlyos börtönre és polgári becsülete elvesztésére ítélte. Az itélet kimondása után felhozta Újhelyi, hogy ő a levelekben tett állításait gr. Pálfy Mór a volt helytartó és báró Sennyei a volt tárnokmesterrel, mint tanukkal beigazolni képes és e körülményt fellebbezésében is felemlité. A felsőbb törvényszékek ennélfogva uj vizsgálatot rendeltek el, minek eredménye az lőn hogy Újhelyi ismételten, de csak hat havi börtönre ítéltetett. A kir. tábla azonban Újhelyit tényálladék hiányából felmentette, az okból, mert a levelek pusztán magánlevelek voltak és ez okból nyilvános rágalmazást magukban nem is foglalhatnak, mert továbbá felhevült állapotban írattak, és végre, mert egyenesen minden közvetítés nélkül jutottak a czimzetthez. A legfőbb Ítélőszék azonban Újhelyit nem ugyan rágalmazásban, de hivatalos személy megsértése bűntényében bűnösnek találván, három havi fogságra itélte. * (A z előítélet a törvények előtt.) Koslasinben, Pommeránia egyik községében P. Ferencz hirtelen meghalt s a helység közelében lévő sírkertben eltemettett. A temetés után egy pár nappal az őr tompa morajt hallott, mire rögtön felugrott ágyából s kitekintett az ablakon. P. Ferencz sírhalma körül egy pár embert pillantott meg, kik kiáltására gyorsan eltávoztak. Az őr maga mellé vévén a sírásót és a lelkészt, a sir felé tartván, megütődve vette észre, hogy az föl van hányva. A három egyén vizsgálat alá vette a dolgot; fölütötték a koporsó födelét s iszonyú amit tapasztaltak: a hulla felső része csonka volt, a levágott fej a lábak mellé volt helyezve. A törvényszéki vizsgálat folytán kiderült ezen iszonyú tett indoka,. P. Ferencz egy vampircsaládból származott. Ősei vérszopók voltak, kik nyugtot nem találva a sirban, éjjel odahagyták azt, meglátogatták az élőket s azok vérét kiszívták. Halála előtt kevéssel P. Ferencz nejét és gyermekét ágya köré gyűjtötte s leikökre kötötte, hogy halála után vágják le fejét s tegyék lábaihoz, ha menekülni akarnak a haláltól, mert különben ő kiszál sírjából, egyiket a másik után viszi a hideg nyughelyre. A család azonban nem méreszelt engedelmeskedni, de egy napon az egyik különben mindig egészséges, ép fiu súlyosan megbetegedett s meghalt. Mindjárt ezután P. Ferencz két unokája is betegségbe esett. Kétségtelen volt tehát, hogy az elköltözött megtartja igéretét. Egy pillanatig se lehetett tehát késlekedni. P. Ferencz neje a család egy barátja baltákkal fölfegyverkezve indultak ki a temetőbe s a csonkítást véghez vitték, sőt, még többet is tettek: a hullából kifolyó vért fölfogták s a beteg unokákkal vizbe keverve megitatták. Mint emiitettük az ügy bíróság elé került; ez azonban fölmentette a panaszlottakat, mert meggyőződésből eredt vakhit vitte őket a csonkításra, azért, hogy ezáltal az élőket mentsék meg. S e babona oly erősen gyökeret vert P. családjában, hogy amidőn P. Józseftől azt kérdezte a biró, hogy meggyógyultak-e a gyermekek ? ez a legkomolyabb arczczal állította, hogy a mint a hulla vérét megitták azonnal meggyógyultak. Ki ne helyeselné ily meggyőződés után a fölmentő Ítéletet. * (A berlini esküdtszék előtt) tárgyaltatott a napokban következő eset. M. é. deczember 29-én Schaffer nevü péklegény jött a vidékről Berlinbe, és a „herberg"-ben megszállott. Itt két fiatal emberrel került össze, kik vele barátságos beszélgetésbe bocsátkozván gyorsan megnyerték bizalmát. Nem sokára ki is tudták tőle, hogy 12 tallér van nála, melyet nadrágjának balzsebében egy zsebkendőbe göngyölve tartogatott. A két fiatal ember késznek nyilatkozott a Berlinben ismeretlen legénynek a látni valókat megmutatni. Több utczán áthaladván, végre betértek egy korcsmába. Mikor a mi legényünk feje a bortól már kissé nehéz kezdett lenni, folytatták utjokat ámbár már sötét volt. Midőn egy elhagyott helyre értek, az egyik kisérő hirtelen jelt ad a másiknak, a mire ez egy marok burnótot dob a legény szemébe és futásnak eredt. A másik azalatt az igy szeme világától megfosztottnak zsebébe nyúl, megragadja a zsebkendőt, és hasonlókép eltűnik vele a homályban. A két ficzkónak azonban sajátszerű „pech"-je volt, és a sors megőrizte a péklegény 12 tallérját. Ő ugyanis két zsebkendőt hordott zsebében, egyikében a pénz volt, a másikat pedig szokott rendeltetésére használta. A vakmerő rabló azonban ez utóbbit ragadta meg, és igy fáradsága dugába dölt. Azt, a ki a zsebkendőt elragadta, nem sikerült kikutatni, a másikat azonban a ki a burnótot szórta a legény szemébe elfogták és az esküdtek elé állították. Neve Arndt, foglalkozása kereskedősegéd. Vádlott mellett szólott önbeismerése, eddigi jómagaviselete, s azon körülmény, hogy ő a másik által lett elcsábítva, és hogy a tett eredménytelenül maradt. Az uj északnémet büntető törvénykönyv, mely f. é. január elsején lépett életbe, a rablásnál is ismer enyhítő körülményeket, és ezek fennforgása a jelen esetben kimondatott. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a régi büntető törvénykönyv uralma alatt az esküdtek gyakran felmentették a vádlottat a kiszabott büntetések szigorúsága miatt, az uj büntető törvényben kiszabott büntetések már sokkal enyhébbek, és számos esetben megengedi a törvény az enyhítő körülmények felvételét, a mi által az esküdtszékek működése nagy mértebben könnyitve van. AS<,, len esetben a biróság 15 havi fogság, és két M évi becsületvesztésre itélte vádlottat. Vegyes közlemények. Lapszemle. A „Jogtudományi Közlöny"-ben Külley Ede ur „Cuique suum" czimü czikkében helytelennek mondja a képviselőház azon határozatát, mely szerint a képviselői dijak birói lefoglalása megengedendő, és helytelennek a bíróságok azon eljárását, mely szerint a képviselői dijak e határozat folytán tényleg le is foglaltatnak ; nem correct czikkiró ur szerint ugyanis a képviselőház eljárása, „mely egymaga oly kérdést döntött el, melyet csak az országgyűlés, t. i. a i képviselőház, felsőház és a korona törvény alakjában eldönteni illetékes, és mely a képviselőháznak saját ügyét magában foglalja, melyben tehát egymaga határozni, mint fél legkevésbé sem lehet hivatva; — nem a biróságoké, melyeknek határozatai csak a törvényben, a törvény szellemében, a törvényes erővel biró rendeletekben és a törvényes gyakorlatban alapulhatnak, de korántsem oly képviselőházi határozatban, mely az imént elősorolt ítéleti alapok egyikének kellékeivel sem bir." (Mi részünkről nem osztjuk e nézetet a bíróságok eljárása tekintetében; nem állítjuk ugyan, hogy a képviselőház önmagában hivatva lenne törvényt alkotni, de nem is mondható, hogy a képviselőház ez esetben törvényt alkotott volna, csak azt mondotta ki, miszerint a fennálló törvény nem tiltja a képviselői dijak lefoglalását, a mint tényleg nem is tiltja azt; a polg. perredt. 395. §. és a váltóvégrehajtások tárgyában 1862. i évi april 8-án kibocsájtott, ministeri rendelet 28. §. felsorolván a le nem foglalható ('tárgyakat, azok között a képviselői dijakat nem emliti és igy a bíróságok csak törvényszerű kötelességet teljesítenek, midőn e dijakra a végrehajtásokat elrendelik és foganatosítják; a képviselői immunitás nézetünk szerint nem terjedhet annyira, hogy a hitelezőtől a kielégítési jog megvonathatnék akkor, midőn bünperek és sajtóperek is megindithatók a ház beleegyezésével a képviselő ellen, és midőn az ily perek alapján ez elitélhető és az itélet ellene végre is hajtható. S z e rk.) Ugyancsak a „Jogtudományi Közlő ny"-ben Margitay Dezső ur „a hivatal-vadászat és az első folyamodást! bíróságok szervezése" czimü czikkében tekintettel a közelgő bírósági szervezetre, és a nálunk elharapódzó hivatalvadászat ellensúlyozásául a hivatalok betöltésére a pályázat nyitását ellenzi. „A hazai törvénykezés terén egy uj aera van előálló félben: — mondja czikkiró ur — az 1869. évi IV. tcz. alapján az elsőfolyamodási bíróságokról, királyi ügyészekről, bírósági végrehajtókról szóló törvényjavaslatok a ház asztalára kerülvén, reménylhetőleg a kir. jegyzőkről szóló törvényjavaslat is nem sokára előterjesztetik a kormány által. Mindezen törvényjavaslat több ezer hivatali állást fog előteremteni. Ezen hivatali állásnak be kell töltetnie, még pedig tömeges és lehetőleg gyors kinevezések által. Hogy azonban ezen betöltés kellő sikerrel eszközöltethessék, hogy a hazai alapon most először alkalmazott rendszer a bemutatással meg ne bukjék; — hogy az eljárás által az igazság kiszolgáltatás szent ügye legalább is néhány évtizedre meg | ne rontassék, arra van nagy szükség, hogy az I eszközlendő kinevezések által az ügynek a szakI emberek legkitűnőbbjei nyerettessenek meg. Ez a minister dolga! — fogják talán mondani. Járjon el ugy, mint más nemzetek igazságügy erei eljárnak, kik szintén alá vaunak vetve a kinevezések kényszerűségének. Nagyon helyesenj! De ne feledjük, hogy azok a példány igazságügyérek egy, már régtől mozgásban levő testülettel rendelkezhetnek; hogy azoknak nem egy rendszert újból teremteni, hanem csupán az időközönként felmerülő egyes hiányzó tagokat kell előállitaniok. És ne feledjük, hogy egy régi hivatali testülettel biró állam kormányának kinevezési eljárása a legtöbb esetben pusztán előléptetés és nem kinevezés; azaz: a kormány a megürült állást nem ismeretlen egyénekkel, hanem egy alantabb vonalban állott és már szolgált, következéskép általa teljesen ismerhetett egyénnel előléptetés utján tölti be. A magyar és egy régibb hivatali karral rendelkező ügyéihelyzete között tehát az a lényeges különbség,