Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 15. szám - Esküdtszéki csarnok [9. r.] Dr. Stiller Mór ügyvéd úr védbeszéde

melyet a már szint vallott absolutismus az ötvenes években teremtett: nézzék önök azon nehézkes, megcsontosodott, s csak külsőségekben s parányiakban fáradó szellemet, mely e rendszabályokban honos, mely kell, hogy eltompítsa a legkitűnőbb erőt, nézzék azon rideg incollegiálitást melylyel az előkelőbb az alattvalóval elbánik ; azon megvető modort, a nagy közönség iránt, mely nem hivatalnok, nézzék azon homályt és titokszerüséget, melyet mind e mai napig a póstaigazgatásról ellebbentem nem sikerült de nézzék, főleg azon ijesztő mérvben elharapódzott postalopásokat és sikkasztásokat — szóval az« ezekben mutatkozó corruptiot, a bureaukratismus e hü kiséró'jét, és önök a bureaukratia kirivo jellemvonásaira fognak találni, önök be vallandják, itt a legmeztelenebb bureaukratia honos. Pedig vajmi sajnos, vajmi veszélyes következményeiben, hogy az állami tevékenység eme terén burjánozik még oly husan e sötét alkotmányellenes hatalom. Lássák, tisztelt esküdturaim, az állam az igazságügy, a belkoimányzás, az adózás közigazgatását az okból vette ki az autonomikus közönségek kezeiből és gyakorolja önmaga állami souverainitása alatt, mert ama közkényszeritó' érvényt, melylyel ama cselekményeknek mindenkire egyaránt birniok kell az egyes közönség nem, hanem csupán az állam maga birja azoknak megadni. Ezen állami cselekmények kiindulási pontja tehát egyszerűen a hatalom, az aucti o r i t á s. Egészen más kiindulási pontja van azonban az állami tevékenységnek a pósta közigazgatása körül. Az állam nem azért gyakorolja azt maga közegei által és saját felsősége alatt, mert érvényt annak csak auctoritása által szerezhet, hanem igenis az okból, mert állítja, hogy azon érdekek, melyek a póstai tevékenységgel karöltve járnak nincsenek annyira biztosítva magánosok vagy autonomikus közönségek kezeiben; mert állítja, hogy ama tömérdek anyagi vagyon forgalmát, melyet a pósták közvetitenek magánosok vagy az autonomikus közönségre bizni nem lehet. Nem a h atalo m tehát, hanem egyszerűen a bizalom az állam önbecsületébe, kiindulási pontja az állam póstai tevékenységének vagy a kép hátlapját véve egyenesen abizalmatlans á g az egyeseknek s autonomikus közönségeknek becsületébe. Én elfogadom e kiindulási pontot de ép ezért, mert bizalom vagy bizalmatlanság dolga, ép a póstakezelés körül a legnagyobb nyilvánosságot kell követelnünk s nem lehet beelégedni azon bureaukratikus titkosság, s homálylyal ; én elfogadom ez álláspontot, és mert ez az állami becsületesség kérdése minden erővel oda kell törekedni, hogy semmi oly eljárás még ne is lehetősitessék, mely e mindnyájunknak szent becsületességen csorbát ejteni képes. De mi történik e tekintetben a pósta terén tisztelt esküdt uraim? kell-e önök figyelmét felhívnom még különösen, azon ijesztő viszonyokra, melyek ott elharapództak ? kell-e önöknek szemei elé idéznem ama pontatlanság, megbizhatlan ság számtalan példáit, melyek a póstaintézmény legbensőbb lényegével oly kirivó ellentétben állanak; kell-e emiékezetökbe hinom ama számtalan levélsikkasztást, mely napirenden van ? vessék föl önök a ministeri költségvetés előterjesztését s önök látni fogják irtóztató bizonyossággal, hogy még még más országokban nagyobb forgalomnál, tán 20—25000 ft nálunk kisebb forgalomnál 130,000 140,000 frtot tesz évenkint a póstánál elsikkasztott pénz, mit az • adózók verejtékes krajczárjaiból viszszatériteni kell az államnak. Hisz maga a kir. ügyek igazgatója, mint vádló maga is beismerni kénytelenül, hisz olvassuk csaknem, naponta az újságokban, hogy majd itt majd ott nagyobb defraudatio történt: hisz érezzük mindnyájan kereskedők, iparosok, ügyvédek egyaránt e nyomasztó megbizhatlanságot. Nem-e jutott annyira póstaviszonyainkkal, hogy mig előbb a levél külzetén kitettük, hogy pénzt tartalmaz, hogy a figyelmet főlkőltsük most eltitkoljuk azt, hogy elvonjuk a figyelmet a levélről s tartalmáról. Igen tisztelt esküdt uraim a póstabiztonság, a forgalom ez életfeltétele kudarezot vall napoDta nálunk a póstahitele rég csödőt mondott a közbizalomban, szóval a viszonyok olyanokká lettek, hogy teljes mértékben és teljes jogosultsággal provokálják a legszigoruabb és legmetszöbb kritikát. Ha már most e viszonyokkal szemben azt kérdenék, ki hát felelős ez állapotokért, sokan tán azt felelnék a minister, kinek ressortjába tartozik a póstaügy. Azoknak kik, ezt felelnék igazuk van; de nem egészben. Igenis közvetve felelős a minister is de közvetlenül és első sorban kétségkívül felelős az is és felelős főleg ki a póstaszakma élén áll a ministeriumban és a póstánál, — s ezek vádló urak. Szomorú volna, ha az illető hivatalnokok hivatalos eljárásukért csupán a ministeri felelősség igen is szelló's köpenyege alá búvhatnának, s személyökben a felelősség te1 he alól mentek volnának. Absolutistikus kormánynál lehet, hogy a minister egyedül és csupán elfödheti omnipotentiájával alatta lévői eljárását, de alkotmányos országban nem csupán a minister, hanem hivatalnokainak . akármelyiké önmaga is felelős; felelős a mit tesz, azon hivatalos körért, melynek élén áll. Alkotmányos országban a felelősség a ministernél csak kezdődik, de nem végződik, tart az egészen le az utolsó hivatalnokik. így értelmezem én az alkotmányosságot, s értelmezi kétségkívül mindenki és értelmezik kétségkívül önök is, kik nem csupán alkotmányos formát, hanem alkotmányos valódi garantiákat is kívánunk. E szempontokból kell tehát önöknek tisztelt esküdt uraim az incriminált czikkeket megítél niök. Vádlott mint póstatisztviselő, mint senki más azon helyzetben volt, hogy a póstaigazgatás legtitkosabb és legbonjolultabb tekervény útjait föltárja a közönség előtt; Ó mint hosszú éveken egyik közege a rendszernek szemtanúja, a működő egyének eljárásának, mint senki más teljes ismeretével az ügynek, ostorozhatta azt, pelengérre állíthatta ezeket. Az igaz e működő egyének, kik pelengérre vannak állítva kevésbé többé magasabb hivatalokat foglalnak el, de lehetett-e ez egymaga indok az elhallgatásra és mentegetődzésre sőt nem-e ellenkezőleg annál nagyobb indok a föl s z ó 1 a 1 á s r a. Az igaz, hogy az incriminált czikkek nem csupán éles kritikája a gyökereiben is rothadt rendszernek, hanem valóságos annihilatiója, de ez kétségkívül nem szemrehányás, ez még dicséret lehet vádlottra. Különben né/etem az, hogy bár miként döntse el önök verdiktje az ügyet, megtagadni vádlottól azon férfias elszántságot nem lehet, hogy ő, a befolyástalan, ismeretlen szembe szállni bátorkodott nagy befolyású egyénekkel - nem magán hanem a közügyért; megtagadni vádlottól az elismerést nem lehet, hogy ő kíméletlenül, önjava koczkáztatásával, feltárta, napfényre hozta a közigazgatás egyik kiváló fontosságú terén évek során át mint titkos nyavalya elharapódzó visszaéléseket, nem félve a nagyok haragjától és a hatalom bosszújától, melyek vajmi messzehatók. Mert mi tagadás benne, ez incriminált czikkeknek más jelentőségük is van, mint az, hogy e helyen vád tárgyát képezzék; ez incriminált czikkeknek tisztelt esküdt uraim azon nem eléggé méltányolható jelentőségök és érdemök is van, hogy alkalmat nyújtottak pósta viszonyainkat is egyszer, melyekre annyi szólni való ráfér a néptörvényszék előtt az ebben nyilvánuló közvélemény által megbiráltatni; de van főleg azon jelentőségök és érdemök, hogy egész meztelenségben szétbonczolják előttünk azt, mi különben a dohos hivatalos szobákban, — a megporosodott hivatalos aktákban tán mindörökre, eltemetve maradna; de miknek tudása első feltétel arra, hogy a talált bajokat orvosolni is képesek legyünk. Tisztelt esküdt uraim! Önök kétségkívül mindezekről meg fognak emlékezni azon döntő perczben midőn Ítélethozatal végett lelkiismeretők csendjébe visszaszálnak. Mindezek után tartozom még önöknek tisztelt esküdt urak véleményemmel az incriminált czikkek, illetve szorosan a vád tárgya felett. Ha önök összehasonlítják ama cziksorozatot, mely önök előtt e tárgyalás kezdetén fölolvastatott, az incriminált tételekkel, ugy azt fogjak tapasztalni, hogy ama hozzu czikksorozatnak csak legcsekélyebb és nem is kiválóbb része van incriminálva. Ez kétségkiu'il önöknek is feltűnt. Véleményezni kell tehát, hogy ama czikksorozatban fölhozott más, a póstaigazgatóságot igen is graváló tényeket a vádlók maguk valóknak ismerik ; vélelmezni kell tehát jogosan, hogy midőn a vádlók ama számos súlyos vád közül csak néhánynak, az incrimináltaínak felemlítése' által érzik magukat sértve a többieket saját érdekükben inkább hallgatással mellőzni látták jónak. Mi okból tőrtént ez, azt én behatóan vizsgálni nem fogom önök előtt. Elég nézetem szerint utalni ezen igen is jellemző különös körülményre; önök nyílt szeme, éber figyelme, ez ujmutatás után rájön bizonyosan önmagától is eme eljárás titkos rugóira. A vád tehát, mint kiemelém, nem a czikksorozatban felemlített minden vádakra, hanem csak néhányára lett kiterjesztve. De eme néhány vád is oly tömeggé, az anyag, mely összehalmozódott, oly óriássá nőtte ki magát, hogy azt alig kitartóbb figyelem sem uralhatja, hacsak a megítélésben bizonyos vezéreszméket, mintegy útmutatókat ki nem jelöl magának. Én meg fogom ezt kisérteni és pedig a vádlevél nyomán. Az incriminált tételek tartalma tisztelt esküdt urak, 8 nagy kategóriába sorozható. Az egyikben vádlott határozott cselekmén yeket említ fel, melyeket vádlók hivatalos állásukban és állásuknál fogva elkövettek. A második kategóriába tartoznak azon állítólag | sértő állit ás ok, melyek a póstaigazgatás körül s abban uralkodó részrehajlás, tudatlanság, — szakavatatlanság, — s egyes magasabb állók i ncollegialis durvaságára vonatkoznak. Elvégre a harmadik kategóriába tartoznak, mindazon a fölolvastott egész czikksorozatban és az incriminált tételekben is elősorolt tények és állításokból vont általános megj egyzések. Mind ezen tények, állitások s megjegyzések azonban vádlók hivatalos eljárásukra, tisztviselői minőségükre való tekintettel lettek felemlítve az incriminált tételekben, s nincs mi sem távolabb, mint hogy vádlók magán jelleméről még csak említést is lehessen az incriminált tételekben találni. Ezen szempont tehát, hogy vádlóknak csak és csupán hivatalos eljárása van ostorozva az incriminált tételekben, mindenekelőtt szigorúan megtartandó, s azért kétségkívül csak tévedés — mi elvégre a tiszt állami fiscuson mint emberen szintén megeshetik — ha a vádlevél egyszersmind az 1848: XVIII. tcz. 12. §-ára van alapítva, mely egyenesen csupán a magán személyek sérelméről szól. Az incriminált tételek csakis az 1848 : XVIII. tcz. 11. §-a alá eshetnek, csak a szerint itélendők meg, miután vádlók azokban csak mint tisztviselők lettek említve. Minden más értelem, melyet a vádlevél azoknak tán adni hajlandó vulna, egyszerűen — erőltetett. Hogy csakugyan a vádlevél fölfogása merően helytelen, ez már onnét is világos, hogy e tárgyalás folyamán az állítólag sértő állításoknak bebizonyítása a legtágabb mértékben eszközöltetett, mit a tek. sajtóbiróság igen tisztelt elnöke — ki a törvényt oly elismerésre méltó szigorral kezeli — kétségkívül meg nem enged, ha az incriminált tételekben a magán sérelemnek csak egy árva bőtüje is említetnék. Önök tehát tisztelt esküdt uraim egyszerűen ignorálni fogják ezek után a vádlevél azon ha nem tévedését, hát ferdítését, mely szerint az incriminált tételek vádlók magán életére vonatkoznak. Miután ily módon vádlók csupán tisztviselői eljárásukra vonatkoznak az incriminált tételek, vádlott] élt a törvény által neki engedett joggal s állításainak bebizonyítását megkísértette. Mennyiben sikerült ez, mennyiben volt-e képes ama hatalmas és complicált bebizonyitási apparátus önök lelkében azon meggyőződést érlelni, hogy vádlottnak igaza van, megmutatandja nem sokára önök verdiktje, mely iránt én teljes bizalommal vagyok. És mert teljes bizalommal vagyok iránta, én nem fogok ezúttal bocsátkozni a tanúvallomások minutio us mérlegezésébe és magvarázgatásába. Ha a közvetlen, öntudomásból fejlődött élő vallomások önöket meggyőzni képesek nem voltak ugy védői tisztemnél s lelkemmel meg nem férhetőnek tartom, hogy erőszakolt értelmezéseket íektessek ama vallomásokba. Ha pedig ama vallomások önöket csakugyan meggyőzték mit hiszek — ugy azoknak külön commeotálása általam merően felesleges. En pedig sem ferdítő, sem untató lenni nem akarnék.