Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 11. szám - Az örökség birtokbavételi módozatának alapelvei az európai jogrendszerekben. [2. r.] - Semmitőszéki és legfőbb itélőszéki döntvények ellentétei és összeütközései, - és a becsületsértési perekben hozott ellentétes határozatok

Szerintem a törvénykezési rendészetnek egész feladata csak abban áll, hogy — ha neki sikerül a bűntények elkövetését lehetleniteni — legalább a bűnös kinyomozásánál a vizsgálóbírónak segédkezet nyújtson. De ezt is nem ugy mint jelenleg; a rendészet jelenleg nálunk oly rosz lábon áll, hogy a mondott tulajdonképeni feladatának a legjobb akarat mellett sem képes megfelelni; kivált ujabb időben ugy látszik, hogy a rendészet szakférfiai a centrálisaimban keresik a kívánt, de eddig fel nem talált sikert. Es ebben igenis nagyon tévednek, mert a nyomozásoknál megkívánt közvetlenség a vizsgálóbíró és a rendészeti közegek között tökéletesen elvész; nem akarok arra példákat felhozni a tapasztalásból, nem kívánok azon sikerre hivatkozni, melyet a vizsgálóbíró és a i eudészeti közeg közti közvetlenség a fenntebb hivatkozott államokban maga után vont, mert azt hiszem minden egyes ember kénytelen azt okvetlen belátni, hogy sokkal biztosabb és gyorsabb a vizsgálat czéljának elérése, ha a vizsgálóbíró a megkívánt perezben — midőn t. i. arra a szükséglet beáll — bármely hozzá közelebb és könnyebben elérhető rendészeti közeggel érintkezhetik, mintha előbb a rendészeti ügy öszpontositási helyére, onnan pedig tudja Isten mennyi idő után rendőri közeg tartózkodási helyére kellene sietnie, mely felesleges idő eltöltése alatt a netáni bűntettesnek sikerülhet a vizsgálatnak meghiúsításáról goudoskodui. (Folytatjuk.) Az örökség birtokbavételi módozatának alapelvei az európai jogrendszerekben. Czenthe József ügyvédtől. (Folytatás.) Ámde, eltekintve ezen — egy szabad állam szabaclésönjogu polgárát melyen sértő gyámkodástól, soha nincs és nem lehet feltétlen biztosságban az iránt a hagyatéki bíróság által elösmert örökös, hogy hagyatéki tárgyalás daczára állandó s végérvényes jogot szerzett; hisz joga a törvény rendes utján megtámadható. Ily körülmények közt a hagyatéki tárgyalás nem oldhatja meg azon feladatot a mely rendeltetése. Az egész eljárás czélja ellentétben áll eredményével: bizonyosságot keres s valószínűséget ér el; igazi örököst kiván s csak lehető örököst talál. Minek tehát egy ily érthetetlen eljárás, ha eredménye csak precarius; minek a temérdek költség: ha ily csekély eredmény olcsóbb s egyszerűbb eszközökkel is elérhető?! A lajthán tuli oszt. Örökös tartományok ís — „de lege ferenda" — e szempontból indulván ki, most már nem csak az eljárás módosítását, hanem általában a hagyatéki tárgyalás elveinek, vezéreszméinek gyökeres átalakítását tűzték ki reform törekvéseik czéljául. Évszázadok tapasztalatai után belátták, hogy vissza kell térniők a rómaiknál fennállott s jelenleg csak nem az egész civilisált Európában dívó állapothoz; hogy érvényesíteniük kell e terén is a modern államjog azon alapelvét, miszerint gondoskodjék kiki önmagáról s küszöböltessék ki a magán ügyek feletti hatósági gyámkodás. ') V. ö. ünger 196. lap. — Eanda: 3. lap. Hely szűke miatt nem lehet e rendkívül érdekes tárgy bővebb részleteibe bocsátkoznom. Egyedüli czélom csak az volt, hogy az irányadó szempontok vázolása által kimutassam, miszerint a „hagyatéki tárgyalás "tudományos s z e mpontból, elvileg: helytelen; gyakorlatilag véve pedig czélszerütlen intézmény lévén: teljesen és végleg kiküszöbölendő még onnét is, hol évszázadok óta érvényben van. 1 >e lássuk a többi törvényhozásoknak ide vonatkozó intézkedéseit is: A. ) A „Zürichi codex 1980. §-a következőleg szól: „az örökös rendesen birói közvetítés nélkül foglalhatja el az örökséget." Ez intézkedésről a sikerült törvénykönyv hírneves .szerkesztője Bluntschli következőket szól (V. S. 82. 83): ,,A codex készítő bizottmányban fölmerült azon kérdés, vájjon nem lenne e czélszerü: ha az örökös előlegesen igazolná jogát a bíróság előtt; mivel a hagyatéknak a valószínű örökös általi elfoglalása, a valódi örökös joghátrányára szolgálhat. E nézet azonban egyhangúlag mellőztetett, mivel: 1-ör ed digi törvényeink sem ösmerték a hatósági gyámkodást ily esetekben s a tapasztalás mégsem bizonyította károsnak ezen elvet; 2-or. Németország azon helyein hol a birói közvetítés érvényben van: e költséges és haszontalan bureaukraticus formalitás elégületlenséget s általános panaszt idéz elő." stb. B. ) A „porosz landrecht" szerint csak kivételkép fordul elő a biróság hivatalbeli beavatkozása a következő esetekben: 1-ör: Ha örökös nem jelentkezik (I. 9. §. 360.) 2-or ha az ösmert vagy gyanítható örökös távol van. 3-or ha kiskorú vagy saját ügyeinek igazgatására képtelen örökösök vannak. 4-er ha a valószínű örökös — külföldi. Nem lesz érdektelen jogtörténelmi szempontból megjegyezni, hogy e törvénykönyv alkotásakor: a mult században, ép azon alapelvek szerint akarta a stettini kormány is szervezni a hagyatéki tárgyalást: a mely alapelvek 21. évvel később, az osztrák polg. törv. könyvben érvényre jutottak. Azonban a „landrecht" szerkesztésénél legnagyobb érdemeket szerzett Suarez kamarai törvényszéki, tanácsos „revisio monitorum" czimü ! iratában egész határozottsággal ellenezte, ' sőt dicsőségesen meg is buktatta e jaí vaslatot. Az emiitett éles mű jogtudós in! dokai, ma egy évszázaddal később is | oly figyelemre méltók, hogy sietünk azokat reproducálni.: „A stettini kormány törekvése oda I irányul, hogy örökségi ügyekben az edI digiuél tágabb hatáskör engedtessék a ! bíróságnak. A javaslat e törekvést | azzal indokolja, hogy ily módon eleje véI tetik majd azon jogcsonkitás, zavar és perJ lekedéseknek, melyek az örökség privát 1 uton való birtokbavétele mellett ki nem I küszöbölhetők. Azonban én szerintem e I jogelv életbeléptetése mig egyrészről hát[rányos a polgári szabadságra ! nézve; másrészt a haszontalan és tete! mes költség miatt, terhelő is volna leg| több esetben az alattvalókra. A törvény feladata : az örökös jogait s kötélezettsél geit körvonalozni, ugy a hagyatéki vagyon, mint a hagyományosok, adósok és hitelezők irányában. Ha a törvény szabatos és érthető : az állam eleget tőn rendeltetésének. Az egyes állampolgár dolga most már jogait érvényesíteni, kötelmeit betölteni s esetleg tűrni a netaláni mulasztásokból eredő terhes jogkövetkezményeket. Vétek vagy bűntény elkövetését kivéve, a magán felek fölhívása nélkül, nem avatkoz hátik ezek jogviszonyaiba a biróság. Ellen esetben sérti a polgári szabadságot s a despotismus úttörője lesz! A hivatalbóli beavatkozás csak akkor szükséges: ha valamely jogügyletnél oly egyén van érdekelve, ki bizonyos körülmények folytán, ügyeinek elintézésére képtelen és mellette nincs oly egyén, kit a törvény, a gyámoltalan érdekeinek kép viselésére följogosítana, vagy kötelezne;" stb. (V. ö. Bornemann VI. S. 285.) Es hogy efennkölt szellemnek, a magasabb szempontból vett polgári szabadság érdekében hangoztatott, mondhatni vakmerő plaidoyerjét kellőleg méltányolhassuk, nem szabad felednünk, miszerint Suarez azon „Nagy Frigyes'!-nek volt állam hí v atalno ka, ki még Voltaire századában is elég cynismussal birt nyíltan kijelenteni, hogy: „a nép: e buta tömeg csak arra van alkotva, miszerint azok által vezéreltessék: kik elég fáradsátgot vesznek azt megcsalni."!!! (Folytatjuk) jíteniniitöszéki és legfőbb itélőszéki ^döntvények ellentétei és összeüti közései, — és a becsületsértési pe! rekben hozott ellentétes határozatok. Sp orzon Ernő ügyvéd úrtól. Többször történt már felszólalás a jogiköj zönség részéről aziránt, hogy a ra. k\r. semmij toszék határozatai alkotásában egyenlő irány | elvet nem követ, és hogy a hozott döntvények I analóg esetekben egészen ellentétesek sokszor ! a törvény világos rendeletével összeütközők, a í mi természetesen nem csak a jogszolgáltatásra i hátránnyal van, hanem a jogérzületet is megin| gátja és a curiai határozatok közhitelességét vei szélyezteti. Ezen ellentétek eddig leginkább a sernmij tőszéki döntvényekben voltak észlelhetők, most ' azonban már ellentétbe jöttek a semmitőszéki ; határozatok a legfőbb itélőszéki határozatokkal; i hogy állításomat igazoljam, idézek egy esetet a, melyből kitűnik, hogy legújabban a legtöbb | ítélőszék hozott egy határozatot, mely egy előbb ! hozott semmitőszéki határozottal egészen ellen| tétes. Az eset a következő. A m. k. curia mint j semmitőszék 1870. jan. 22-én 84 sz. a, kelt ! határozatával kimondotta, hogy sommás eljárásj ban ha az Ítélet a feleknek nem hirdettetik ki, • hanem kézbesitetik, a semmiségi panasz beadá' sának határideje 15 nap, — indokolásul felhozI ván, hogy miután az Ítélet nem hirdettetett ki ! hanem kézbesitetett, és ez által a íéllebbvitel | iránt azonnal teendő nyilatkozattól a fél elzái ratott, és miután a polg. törv. rendt. 127 §-a ! szerint a polg. törv. rendt. általános szabályai j a sommás eljárásban is alkalmazandók, a 227. §. szerint pedig a fellebvitel határideje rendszeí rint 15 nap, — ennélfogva sommás eljárásban j is, ha az Ítélet kézbesitetik a fellebbviteli indoi kokat 15 nap alatt lehet beadni. Ezen semmitőszéki határozattal egészen eli lenkezőleg a legfőbb Ítélőszék 1871 évi január ! 30-án 5636/1870 szám alatt kelt határozatával kimondotta: „hogy sommás perekben ha az ítélet kihirdetés helyett kézbesitetik is a fellebezés 8 nap alatt okvetlenül beadandó, különben mint elkésve benyújtott visszautasítandó, indokolásában a polg. törv. rendt. 125 §-ra hivatkozván. Hogy az idézett két határozat világosan ellentétes az tisztán áll — de kétségtelen az is, hogy mind a jogot szolgáltató bíróság mind a perlekedő felek nagy hátrányára van,