Magyar külpolitika, 1944 (25. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1. szám - Az elmúlt év külpolitikai krónikája. (Befejező közlemény)

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA Az elmúlt év külpolitikai krónikája Irta: Ballá Antal — Befejező közlemény. — Április végén pattant ki az azóta meg nem oldott lengyel probléma. A Szovjetunió egészen váratlanul máról-holnapra megszakította a londoni emigráns kormánnyal a diplomáciai kapcsolatokat, arra hivatkozva, hogy a londoni lengyel kormány reakciós érzületű politikusokból tevődik össze, akikkel a szovjet nem tudja fenntartani a jóviszonyt. A szakítás mélyebb okait nem tutijuk, valószínű azonban, hogy Moszkva és az emigráns lengyel kormány között az áthidalhatatlan ellentétet a keleti határkérdés idézte elő. Lengyelország ragaszkodik a rigai békében megszabott határaihoz, a Szovjetunió viszont vissza akarja szerezni Fehéroroszországot és az ukrán népességnek jelentékeny részét. Ez azt jelenti, hogy a szövetségesek győzelme esetén Lengyelországnak jóval kisebb területtel kell megelégednie talán annál is. amelyet 1919-ben az úgynevezett Curzon-féle tervezet megszabott. Június 5-én Sikorszki tábor nok, az emigráns kormány miniszterelnöke Gibraltárban repülőszerencsétlenség áldozata lett: utódjává az emigráns lengyel államfő Mikolajczikoí nevezte ki, a parasztpárt vezérét, aki azóta több nyilakozatában erősen közeledett Moszkva felé, a diplomáciai kapcsolatok azonban mindmái" nem álltak helyre. 1943. július 25-én nagy esemény lepte meg az izgatott és ámuló világot: Mussolini lemondott, a fasizmus megbukott. Olaszország kettészakadt; az egyik fél kitart tovább a király és a Savoyai dinasztia mellett, a másik rész ragaszkodik Mussolini személyéhez, s a két Olaszország azóta mint két ellenséges fél áll egymással szemben. Ez az új helyzet tetite szükségessé Roosevelt és Churchill találkozását, melyről az első hírek 1943. augusztus 8-án—10-én jelentek meg a világsajtó ólomtengerén. Augusztus közepén már javában folytak a tanácskozások a kanadai Québec városban. Churchill nagy katonai kisérettel, egész sereg szakértővel érkezett meg Kanada egykori fővárosába. Ez alkalommal már negyedszer ment át az angol miniszterelnök az Atlanti-óceánon. Az újabb amerikai út a katonai helyzettel állott ösz szeköttetésben. Panteüeria az olaszok sokat emlegetett erődítménye, sokkal gyorsabban elesett, mint a szövetségesek katonai szakértői gondolták, s a szicíliai támadás nem járt olyan nehézségekkel, mint amilyeneket az angolszász hatalmak vártak. Mussolini hirtelen bukása és a fasiszAlrendszer meggyengülése a szövetségeseket ha sonló módon váratlan helyzet és új kértlések elé állította. Az angolok és amerikaiak azt hitték, hogy az olasz népet lassan és igen nehezen lehet csak a fasizmustól eltávolítani és alig merték álmodni Mussolini bukását. Ez az új helyzet indokolta Roosevelt és Churchill augusztusi találkozását. Meg kellett ezenkívül oldaniok eay másik kérdést, amely Európa jövője szempontjából sokkal súlyosabb, ez pedig: a szovjet és az angolszász szövetségesek közötti viszony kérdése. Az oro szok nem titkolták az angolszász szövetségesekkel való elégedetlenséget. A Szovjetunió már esztendők óta várta a második arcvonal megteremtését, abban a hiszemben, hogy ő a közösügyért már igen nagy áldozatokat hozott és óriási veszteségeket szenvedett. Moszkva éppen ab ban az időben, amikor Churchill negyedszer útrakelt, nagy rádió- és sajtókampányt indított, melynek folyamán több ízben felszólította a szö vetségeseket, hogy nyissák meg a második arcvonalat nyugaton, ami 50, sőt 80 hadosztályt vonna el keletről és siettetné a Szovjetunió területén a háború befejezését. A québeci értekezlet meghozta határozatait, melyek körülbelül ebben foglalhatók össze: Gyorsítani fogják a katonai műveleteket, új arcvonalat teremtenek ^Európa valamely részén, a Balkánon, vagy inkább nyugaton. De még mindig nyitva állottak a szovjettel szemben a politikai- kérdések és a québeci értekezletet folytatni kellett valahol máshoL a szovjet bevonásával. Szeptemberben Roosevelt és Churchill Washingtonban folytatták a tanácskozásokat és az angolszász sajtó már ekkor úgyszólván nap-nap után tárgyalta a hármas: angol-amerikai-szovjet értekezlet szükségességét. Ez is bekövetkezett, sokkal gyorsabban, mint azt a tengelyhatalmak sajtója és külpolitikai' körei gondolták. Október 19-én kezdődött meg a hármas értekezlet Moszkvában — Hull amerikai külügyminiszter, Eden es Molotov részvételével — és ez az értekezlet rend kívül nagy, szinte, mondhatnánk, döntő jelentőségű a szovjet és az angolszász kapcsolatok történetében. Ez volt a három nagyhatalom első közös tanácskozása.. A hivatalos hatalmak még soha úgy nem titkolóztak, mint a moszkvai értekezlet folyamán és a világ közvéleménve úgyszólván alig sejti, hogy Moszkvában a hosszas tanácskozásokon mi történt, miről döntöttek. Anynyit megállapíthattunk, hogy az európai rendezés kérdését csak bizonytalan körvonalakban intézték el, de a fontos kérdéseket függőben hagyták. Ilyen például az európai szövetség-rendszer, s a lengyel-orosz határok kérdése. A moszkvai tanácskozások után Eden november első napjaiban Kairóba utazott, ahol Menemencsoglu török külügyminiszterrel tárgyalt. November 23-án tudta meg először a nyilvánoság, hogy megtörtént Sztálin, Churchill és Roosevelt hosszú időn át előkészített és rendkívül jelentőségűnek Ígérkező találkozása Teheránban. Ezt megelőzőleg Churchill és Roosevelt elnök Kairóban Csangkaisek kinai államfővel tárgyaltak a távolkcleti helyzetről. A három államvezető most találkozott először. A tárgyalások napokon át folytak s december 5-én fejeződtek be. A határozatokat nem tudjuk, mert a hivatalos közlemények semmit sem mondanak, de az összes kiszivárgó hírek megegyeztek abban, hogy itt döntöttek el a nyugati (második) arcvonal mennél előbbi megeremtését. Kétségtelen, hogy szóba kerültek Teheránban a fontos és régóta vajúdó politikai kérdések is s főleg a háború utáni rendezés. Szóba kerülhetett az európai szövetségrendszer, melyet az angolszász hatalmak terveznek, az orosz-lengyel határ ügye. de valószínűleg nem jutottak egyikben sem