Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - Elavult-e a nemzetközi jog?

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA háború is legalább bizonyos szempontból — jogi jellegű tünet, úgy a klasszikus nemzetközi jog, mint a nemzetek szövetségébe tömörült volt államok nemzetközi joga szempontjából. Ezt1 a tényt semmiféle újabb jogi konstrukció nem változtatta meg, mert hiszen — mint erre szerzünk szintén rámutat — még maga Briand-Kellogg paktum is a háborút csak mint a nemzeti politika eszközét helyezi „törvényen kívül", azonban pl. az önvédelmi háborút lehetségesnek, süt megengedettnek tartja. Az önvédelmi háború pedig széles lehetőséget ad minden államnak, illetve kormánynak, mert hiszen a támadó fogalmának körülírását kívánja. Ez pedig soha nem sikerült, sőt nem nem is fog sikerülni A háború tehát olyan állapot, amely bizonyos szempontból más jogszabályokat léptet életbe, mint a béke állapota, bár — talán szabad ezt itt kiemelni — a háború jogának életbelépése nem jelenti mindenkor két hadviselő állam között, hogy az ú. n. béke joga minden vonatkozásában nem alkalmaztatik. A kettős tagozást Gajzágó egy harmadikkal egészíti ki, nevezetesen a háború megelőzésének nemzetközi jogával. Természetes, hog\T egy hármas tagozás ellen nem merülhet fel kifogás s az teljesen világossá teszi, hogy a nemzetközi jog milyen nagy feladatok elvégzését vállalta magára. Mégis legyen szabad e ponton egy megjegyzést tenni, ami talán még inkább megvilágítja a nemzetközi jog jellegér, egyúttal pedig megindokolja azt a körülményt is, hogy e tudományágat, — amelynél szebb, izgalmasabb és fontosabb nincsen — miért érte a legutóbbi időben, sőt minden háborúban annyi igaztalan támadás s miért mondják a laikusok, tehát azok, akik nem mindig írástudók, hogy a nemzetközi jog elévült s annak semmiféle jelentősége immár nincsen. Nézetünk szerint jelenleg nem a nemzetközi jog elsőrangú feladata, hogy. a háború megelőzésére jogszabályokat létesítsen, vagy akár olyan intézményeket kreáljon, amelyek — egyesek szerint — alkalmasak a pusztítás, összeomlás s a kulturértékek rombolásának megakadályozására. A nemzetközi jog ennél a munkánál csak a segítő szerepét vállalhatja, mert hiszen éppen a nemzetközi jogásznak -— tehát a nemzetközi események pártatlan szemlélőjének — kell tudnia, hogy a háború nem egy sui generis jogi problém.i, tehát új^bb jogi remekművekkel a háborút megakadályozni nem lehet; mint ahogyan nem lehet béke állapotokat sem tartóssá tenni csupán jogi természetű elgondolásokkal, amelvek formai szempontból ugyan kifogástalanok, kötelező erejük van, de a dolgok természetes rendjének nem felelvén meg. azok előbb-utóbb összeomlanak. Láttuk és tapasztaltuk ezt a saját bőrünkön is. Nem kívánunk itt sem a múltba tekinteni, sem pedig évszázadokkal előre jósolni, azonban talán kiinduló pontul annyi elfogadható, hogy a legutóbbi háborús események kiinduló pontja a nagyhatalmi politikának nevezett probléma-komplexum, amelynek végső oka pedig egy kétségtelenül biológiai alapon nyugvó terjeszkedési s az azt követő megtartási ösztön. Ezek nem jogi vagy akár nemzetközi jogi természetű phenomenonok, tehát az ezekből fakadó kár. borzalom és szerencsétlenségek megakadályozására nem jogi természetű rendszabályok alkalmasak. A nagyhatalmi politikát kormányok s nagy egyéniségek képviselik s mögöttük van — sokszor pedig nincsen — az az „államtársadalom", amelyről Gajzágó László olyan találóan ír. A nemzetközi rendezések tehát elsősorban államférfiaktól származnak, akik a béke vagy háború nagy kérdéseiről döntenek, helyesen vagy nem — s ezáltal virágzást vagy pusztulást biztosítanak ncneiknek, természetesen mindenkor csak olyan rendezéseket tehetve tartósakká, amelyek az illető nép, állam vagy akár államtársadalom erejének, gazdasági és politiki érettségének megfelelnek. Vannak dekadens és pusztulásra érett népek is. E rendezések elvégzése nem elsősorban a jogász feladata. A jogász kezét íi politikus tartja, sokszor pedig lehetetlen dolgokra kényszeríti. Ezért a jog vagy a jogász felelős? Távolról sem. Dávid Hunter Miller, a párisi amerikai békedelegáció jogi szakértője (1919—1920) leírja naplójában, hogy sokszor milyen lehetetlen dolgokat kellett jogi formába öltöztetni az amerikai delegáció keretén belül; tudták, hogy nem lelehetnek bizonyos rendezések tartósak, még ha azok jogi szempontból kifogástalanok is voltak. A parancs azonban parancs volt s a beosztott jogi szakértő pl. a versaillesi békeszerződés bizonyos technikai vonatkozásainál hiába hallatta szavát, papiron intézkedések történtek — amelyeket azonban hamarosan revideálni kellett. (Pl. A rajnai hidak jogállása stb.) De van egy másik világos példa is felfogásunk alátámasztására. Ez a népszövetségi covenant — Gajzágó igen helyesen ,,frig\rnek" fordítja ezt az angol szót — híres, illetve hirhedt XIX.-ik szakasza: Ez a lex imperfecta jellegű szakasz vájjon melyik jogásznak az igényét elégítette ki. A Fabian Society eredeti tervezete óta vájjon hány változáson ment az át végleg elfogadott formájáig, ami nem volt sem hús sem hal, mindenki úgy magyarázta, ahogyan akarta, a jogász pirult vagy bosszankodott, azonban a politikus örült, mert hiszen ez lényeges vonatkozásokat tudatosan a homályban hagyott, hogy ezáltal egy kompromisszumos megoldást lehetővé tegyen s azt mindenki elfogadhassa, ki hátsó gondolatokkal, ki anélkül. Vájjon ez jogi munka, vájjon ezért a jog felelős? A nagyhatalmi politika csak két állapotot ismer, vagy a háborút vagy pedig egy kompromisszumos állapotot, amit másképen békének is nevezhetünk. Van kilátás ennek megváltozására a közel jövőben? Megígértük, hogy nem fogunk jósolni. Mivel tehát a tartós béke kérdése nem jogi jellegű probléma, azt semmiféle jogrendszer nem tudja előidézni, a jogász munkája e pontnál jelenleg csak arra szorítkozhatik, hogy az államférfiak egészséges vagy nem egészséges elgondolásait megfelelő formába öltöztesse. Az emberiség békére vágyik s bizonyos időszakokban a háborúnak tapsol — ez a dolog lényege s ez lehet szociológiai vagy természetrajzi tünet, de nem jogi vonatkozású esemény, tehát ennek megváltoztatására jogi természetű intézkedések nem elegendőek. Gajzágó László igen helyesen s emelkedett szellemben azt fejtegette akadémiai székfoglalójában, hogy az emberiség a nemzetközi jog síkján elsősorban stabilitást kíván. Tényleg ez elsősorban a nemzetközi jog feladata, amit minden kodifikációs s a háború következtében megszakadt