Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 3. szám - Elavult-e a nemzetközi jog?

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 elleni küzdelmet hathatósabbá tegyék. A konzuli testület ez együttes működését 1840-ben a marokkói szultán kifejezetten is elismerte és az egészségügy szolgálatát reá, mint nemzetközi egészségügyi tanácsra (Conseil sanitaire international) ruházta. A konzuli testület e hatáskörével nemcsak alaposan, de kiterjesztően élt is, minek elismeréseképpen az érdekelt hatalmak már 1863-ban a szultánnal kötött szerződésben kivívták, hogy a főhatalmi jogok nagy részét is a szultán helyett a konzuli testület gyakorolja. Ez alapon Tanger különszerű élete már a XIX. század második felében kezdetét vette és attól kezdve ezt a különállását a nagyhatalmak vetélkedése a legutóbbi időkig biztosította. Maga Marokkó ebben az időben még szintén nem esett egyes európai hatalmak tényleges vagy éppen jogi uralma alá, csupán a francia és a spanyol törekvések vonalában feküdt. A XX. század elején azonban a francia törekvések már a megvalósulás stádiumába jutottak (v. ö. Tunisz. Algir, Marokkó c. tanulmányommal, Magvar Külpolitika, 1943. 1. sz.) és ekként kerülhetett sor (az 1904. és 1909. évi francia-spanyol szerződések után, melyek Marokkóban a francia és a spanyol érdekterületeket elhatárolták, valamint a Németország, mint újabb igényjogosult fellépése folytán kitört ú. n. marokkói válságot megoldó 1906. évi algecirasi konferencia, majd a francia akciószabadságot a bekövetkezett események folytán kényszerűen elismerő 1911. évi francia-német megállapodás után) 1912-ben a francia marokkói protektorátusi szerződés megkötésére. Tangert azonban ez alkalommal sem engedték az érdekelt egyéb hatalmak Franciaország hatalmába kerülni, hanem a múlt század óta élvezett különállását továbbra is fenntartották. Helyzetének szabatos meghatározására a hatalmak a marokkói protektorátus megalapozása után nyomban tanácskozásokat kezdtek, amelyek 1914-ben San Seba>tianban a Tanger státusát megállapító szerző déshez vezettek. Ez a szerződés azonban a közbejött világháború és Spanyolország ellenzése folytán nem nyert megerősítést s íg\ a világháború befejeztével a Tanger helyzetére vonatkozó munkálatokat újra folyamatba kellett tenni. Ez időben ugyan erőteljes törekvések mutatkoztak meg Tanger bekebelezése irányában, mégpedig az akkor háborús diadalát ülő Franciaország részéről. A világháború terhét a szövetségesek közül legnagyobb arányban viselő és a harcot akkor férfiasan kiállott Franciaország nem látta tovább indokát a Tangerre vonatkozó nemzetközi megkötéseknek és az övezetet minden korlátozás feloldásával marokkói protektorátusba kívánta bekebelezni. A párizskörnyéki békéket megelőző időből származó egy francia elgondolás szerint a háború után „a tangeri övezetnek nem lesz már nemzetközi jellege, azaz Algeciras szerződő hatalmai Franciaország müvében sem részesülni nem fog nak, sem azt ellen nem őrzik". Tekintettel azonban arra, hogy Tanger státusában a semleges Spanyolország is érdekelt volt, a francia igények a párizskörnyéki békékben nem voltak kielégíthetők, hanem azokat csak az érdekelt hatalmak megetívezésében lehetett érvényesíteni. Az első gyözelcmittas idők elmultával azonban Spanyolország Anglia támogatásával gátat tudott vetni a francia bekebelezési törekvéseknek és továbbra is biztosítani tudta Tanger nemzetközi különállását. Tangernek ezt a hagyományos különtartott nemzetközi helyzetét jogilag is megalapozta és részleteiben szabályozta az 1923. dec. 18-án kötött francia-spanyol-angol szerződés, mely Tangert jogilag is kifejezetten francia-spanyol-angol közös protektorátus alá helyezte, sőt egyben semlegesítette is (3. cikk: „La zone de Tanger est placée sous le régime de la neutralité permanente".) Ez a semlegesítés természetesen nem jelenti Tanger állandó semlegességét s így Tanger nem mutat fel azonos helyzetet Svájccal, hanem csak az az értelme, hogy ezen a területen nem szabad hadicselekményeket végezni (mint pl. az 1885. évi berlini konferencia szerint a Kongó-medencében, az 1888. évi szerződés értelmében a Szuezi csatornán, az 1901. és 1903. évi szerződések szerint a Panama csatornán, az 1921. évi szerződésnek megfelelően az Aaland szigeteken és az 1881. évi szerződés szerint a Magalhaes tengerszorosban). A francia nyelvben nem szabatosan erre az állapotra is használt „neutralité" kifejezéssel szemben ezért ezt a helyzetet a német szaknyelv „Befriedung"-nak nevezi, a magyar nomenklatúra pedig az állandó semlegességgel szemben általában semlegesítés vagy semlegesítettség névvel jelöli. (Folytatjuk) Flavult-e a nemzetközi jog? Irla: Dr. Göllner Aladár. Gajzágó László, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karának nagyérdemű tanára a közelmúltban két nemzetközi jogi vonatkozású munkájával is szólt a nyilvánossághoz, mindkettővel nagy szolgálatot téve nemcsak ennek a sokszor igaztalanul támadt tudományágnak, hanem főleg a nagy közönség ama rétegének, amelyik a jelenlegi viszonyok között hajlandó gondolkozni, elmélkedni s a vészes idők okait, sőt megszűnésének kiinduló pontjait is keresni. A kiváló tudós azzal az elmélyedő lélekkel, s fanatikus hittel szólt hozzá e munkákban a nemzetközi jog nagy kérdéseihez, amellyel a két világháború között a külföldön annyi magyar ügy érdekében fáradt, harcolt — és győzött. Érdemei ezért el nem múlók, mert hiszen azt az új. a jövő által majd igazolt tipust képviseli, aki a gyakorlati út és az elméleti elgondolások problémáit nemcsak össze tudja egyeztetni, hanem az elmélet megépítésénél mindig a gyakorlatra is tekint, egyúttal pedig szilárd és változhatatlan alaniául hirdeti minden jogi konstrukciónak az őszinteségét és erkölcsöt. A nemzetközi jog voltáról és a nemzetközi jog eredetéről írt munkái — amelyek közül az utóbbit folyóiratunk mult számában méltattuk — további elmélkedésekre serkentik tisztelőit. A nemzetközi jog kettős, illetve hármas bagózásáról szóló elmélkedése a jeles szerzőnek mindennél jobban megvilágítja, hogv a háborús eseményekért nem a nemzetközi jogot terheli a felelősség, sőt ezen túlmenően a háború nem jelent egy vacuum-ot jogi szempontból, meri hiszen a