Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 2. szám - Magyarország multja és jövője

MAGYAR KÜLPOLITIKA A fflAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM. 2. SZ. BUDAPEST 1943 Magyarország múltja és jövője. Magyarország, történetének századaiban, sokszor állt a nemlét küszöbe előtt. Sokszor fenyegette jobbról is, balról is olyan hatalom, mely elegendő lett volna nagy birodalmak megtörésére és eltörlésére is. Magyarország e hatalmakkal szemben soha nem szűnt meg küzdeni. Történetírók, kik teljes értékűnek csak a söha nem csorbult szerencsét tekintik, mondhatják — például — hogy Mohács után állami önállóságunk folyamatossága megszűnt. Oly államférfiak, mint Pázmány és Zrinyi, azonban soha. Az ország csak abban szűnik meg, amiért megszűnik küzdeni. Megszűnt-e bennünk az akarat az önállóságra, az állami folytonosságra, az életre? Nem volt-e mindig eleven a magyar princípium? Volt-e a magyarságnak olyan vezetője, akitől elfogadta volna, önállóságának, védelem "fejében való elajándékozását, a beolvadás álmát harc és ellenállás helyett. A magyarságnak a múltban azok voltak vezetői, akik előre és felfelé, a szabadság, az állami önállóság felé mutattak és csak ilyen vezetőket fogad el a jövőben is. Veszedelemben éltünk a múltban és veszedelemben élünk ma is. De kell-e ezért búsulnunk, vagy kétségbeesnünk azért, hogy meg kell védelmeznünk azt, amit szeretünk? Nem ezt tettük-e ezer év óta? Jól tudjuk, hogy nem nyugalomra születtünk. Nincs ország, nincs nép, melynek nem a mindhalálig való őrködés, vigyázat, küzdés a kötelessége. Jaj annak a népnek, melyt azt hiszi, hogy alhatik, hízhatik, gyarapodhatik — mások védelmezése alatt. Nem szabad elhitetni a néppel, hogy van, volt, vagy lesz olyan kor, melyben biztonságban élhet, őrködés nélkül, önfeláldozás nélkül, szenvedés nélkül, akaratának acélossága nélkül, esze, erkölcse örökös ébersége nélkül. Nincs olyan kor, helyzet, melyben a nemzetet ne fenyegetné veszedelem. De éppen a veszedelem az, ami olyan forrón szeretetté teszi a hazát. S vájjon szerethetjük-e azt, amit nem fenyeget veszély, elmúlás? Swift Jonathan fantasztikus utazásainak egyikében leírja a meghalni nem tudó embereket, akiket a halál nem ér utói soha. Ezeket a meghalni nem tudókat nem szereti senki, ők sem szeretnek senkit. Születésük szerencsétlenségszámba megy, homlokukon ott a kiátkozottság bélyege. A szeretet egyik eleme a rettegés. Ezt az elemet nem lehet a szeretettől elválasztani, de még szeretetből sem lehet az országnak az önállóságról való lemondást sem nemzeti, sem állami vonalon ajánlani. Élnünk kell, de önállóan kell élnünk. Nemcsak mi, minden nemzet örökké veszélyes helyzetben, veszélyes korban él. És e veszélyek közt nem a legkisebb az elalvás, zsibbadás, szundikálás, veszélyt nem látás, vagy kerülés, mely elszakítja a nemzetet hősi hagyományaitól. Aludjuk át a veszélyt más nemzet, más állam védőszárnyai alatt? És bújjunk elő. ha süt a nap? Lehetnek-e történelmünknek ilyen napjai? Van-e ilyen eltemettetésből feltámadás? A magyar államférfiak hosszú sora nem mutat fel egy olyat sem, aki féltve ne féltette volna nemzetét. De ez a félelem nem a gyávaság, hanem a szeretet félelme volt. És a sok államférfi közül a magyarság mindig azt tekintette lelkéből lelkedzettnek, aki a sors bármilyen fordulatánál is a magyar önállóság és függetlenség eszméjét védelmezte és ezt állította örök ideál gyanánt a nemzet elé. Kérdezzük meg a legegyszerűbb magyar embert, milyen államférfiúk nevét ismeri és nem fog hiányozni közülök Zrinyi, Rákóczi, Kossuth neve. Minden államférfiú minden tettében és minden gondolatában a magyarság azt fürkészte és azt fürkészi, vájjon a magyar függetlenség, a magyar princípium megvédéséért cselekszik-e? Nem a szerencse, nem a bőség, nem az anyagi iólét hajszolása volt a magyarság célja, hanem az önálló magyarság princípiumának fenntartása. Nem a képessegek csökkent voltát jelentette, hogy a magyarság az anyagi jólétet, nyugalmat a szabadság uuellett, vagy éppen anélkül, semmisnek tekintette, hanem ellenkezőleg, a biztos, bátor, tévedhetetlen férfias ítéletet. Egy nép, történelme során, sok változást kibír. Minden ország területe alá van vetve a sors e-élyeinek. Nincs ország, melynek szerencséje változatlan és örökös. A nemzet nagysága és ereje nem a csapások elkerülésében, hanem elviselésében és elhárításában van. Az ország területe, széle-hossza változhatik és változik is, egy, ami örök és változhatatlan: a nemzet lelke. Ez a lélek legszabadabban és legteljesebben az egységes, állami formában bontakozik ki s itt mutatja meg teljes erejét. Amelyik népnek nincs állama, vagy nem akarja mesgzerezni azt, megszűnt valódi nép lenni. Elveszti szellemét, képességeit, Istentől kapott adományait. Államférfinak, különösen, cselekvő és vezető helyen, nem altatni, hanem ébreszteni kell nemzetét. Az államférfi, ha igazán az, nem a halál, ha nem az élet és feltámadás apostola.