Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 2. szám - Gazdasági feladatok a haború után

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA A honfoglaló magyarok a bölcs pusztai szer helyett jobban tették volna, ha a beolvadást készi tik elő nemzetük számába? Szent István jobban tette volna, ha átadja országiát a német-római császárságnak? Pázmány jobban teszi, ha nemei diplomáciai működébe helyett, nemzetét átadja egyik, vagy másik erőnek, mely ezt oly szívesen vette volna?- S azok a hőseik, akik mindennemű támadás ellen megvédték a hazát, hüvelybe dug ják kardjukat, mondván, hogy a békés beolvadás jobb, imint vérünk hullása? Beolvadás' Van-e nép, mely beolvadni akar? Nemzetiségét minden nép Istentől kapta, államát pedig, az égi ajándék földi párhuzamaként, minden nemzet maga kovácsolta. Az áiHamalkotás: földi teremtés. Egy nép elhalkulhat és el is halkul, ha nincs állami szervezete, de történetének legfájdalmasabb, legsötétebb része, ha nem is akar államot alkotni Ez a nép szellőmének halála. A magyar történelem legtündöklőbb része valóságos szenvedéstörténet. De odaadnók-e történetünk egyetlen véres lapját az idegen védelem alatt tengődő—zolgáló, beolvadt vagy beolvadó magyarság béké> tenyészéséért, enyészéséért? A magyarságnak nem vall olyan vezetője, aki népét üvegházi terméknek látta volna, melyet fedél alá kell vinni, míg künn zúg a vihar és csak napsütéskor kell kirakni a friss levegőre. \ magyar nem üvegházi növevény és nem is akar, nem i- tud az lenni. Nem kér olyan védelemből, melynetk nem cselekvő részese. Tudja, hogy sorsa kemény és szembenéz vele. Gazdasági feladatok a habom után. Irta: Ajtay József. Roppant erőfeszítéssel javában folyik a példátlanul hatalmas mérkőzés a hadviselő államok két tábora között. Ugyanakkor megszólalnak világszerte mindenütt a súlyos gondok: mi sors vár a világra politikai és gazdasági tekintetben a háború befejeztével, hogyan kell és '.ehet majd megbirkózni azokkal a súlyosabbnál súlyosabb problémákkal, amelyek előreláthatóan úgy a hadviselő, mint a semleges államokban is különösen gazdasági téren mielőbbi megoldást követelnek. A legkülönbözőbb tervek és elgondolások látnak napvilágot a sajtóban és a közgazdasági folyóiratokban. Számot vetve a békegazdálkodásra való átmenet várható nehézségeivel és egy új békegaz daság felépítésének sokféle követelményével, pró bálnak feleletet adni a gondolkodó elmék ezekre a mindenkit életbevágóan érintő nagy kérdésekre. Alig kétséges, hogy az államok gazdasági sorsának intézői, nemkülönben egész gazdasági élete más és más feladatok és elhatározások elé fognak kerülni aszerint, hogy az egész világra kiterjedő háború rövid idő múlva véget ér-e, avagy hoszszabb ideig még fegyverben tartja a nemzeteknek és országoknak majdnem valamennyijét. A gazdasági jövőt illetőleg az is rendkívüli súllyal esik a mérlegbe: vájjon a háborút észszerűen megteremtett és így tartósságra számottartó béke követi-e, avagy olyan végzetes hibák ismétlődnek meg, mint az első világháborút követő úgynevezett békeszerződéseknél, amelyek csak fegyverszünetet jelentettek és esztelen rendelkezéseikkel megvetették parázsló ágyát a most dúló még nagyobb arányú háborús tűzvésznek. Világos, hogy a mostani totális háború által megkövetelt roppant erőfeszítés már eddig is a legnagyobb mértékig igénybevette a hadviselő, ső* még a fegyverben álló semleges országok gazdasági teljesítőképességét is. Önként érthető tehát, hogy ennek a világháborúnak hosszabb ideig való elhúzódása rendkívüli módon fokozná a gazdasági feszültséget s a végül elkövetkező béke csak igen meggyengült, kimerült nemzeteket és országokat tudna sorompóba állítani a békegazdaság helyreállításának roppant nagy munkájára. Azt sem szabad feledni, hogy szilárdan megalapozott, tartós béke nélkül a háborús rázkódtatások után a gazdasági élet nem tud talpraállani. A nemzeti és nemzetközi munkamegosztáson alapuló modern gazdasági élet nem képzelhető el a fojtogató bizonytalanságnak, a nemzetközi feszültségeknek az alkotó, termelő és a forgalmat lebonyolító tevékenységet gátló és megbénító légkörében. Az államközi politika és gazdasági viszonyok a legszorosabb összefüggésben és teljes kölcsönhatásban vannak egymással. Ami hibát az egyik vonalon elkövetnek, nem maradhat káro-^ következmények nélkül a másik vonalon sem Nagy tanulságul szolgál, hogy azok az erőfeszítések, amelyek az első világháborút követőleg a> gazdasági együttműködés helyreállítása érdekében történtek, mind csődöt mondottak a nemzetközi politikai viszonyok feldúlt állapota miatt. Gazdasági közeledést nem lehetett létrehozni a megmérgezett politikai viszonyok szanálása nélkül, illetve azt megelőzően. Akadnak optimisták, akik abban a téves, hitben ringatóznak, hogy a békegazdaságot nem lesz nehéz majd újra helyreállítani, csak egyszerűen le kell másolni és a békegazdaságba is átvinni azokat a módszereket és új pénzügyi, gazdasági ter veket, amelyekkel az évekig tartó hadviselés óriási erőfeszítésének pénzügyi és gazdasági előfeltételeit oly bámulatraméltó módon sikerült megteremteni. Különösen a gazdasági élet totális közhatalmi irányításában és szabályozásában látják azt a csodaszert, amellyel az átmeneti időben épp úgy, mint a békegazdaságban minden bajt meg lehet majd gyógyítani és minden nehézségen képesek leszünk győzedelmeskedni. Feledik azon ban azt az alapvetően fontos különbözőséget, ső: nagy ellentétet, amely a háborús és a békegazdálkodás lényege, céljai és eszközei között szembeszökően mutatkozik. Az egyik a haszon elvének teljes mellőzésével a hadiszükségletek ellátása érdekében folyó termelésnél és minden gazdasági tevékenységnél a legmesszebb menő áldozathozatalt, az anyagoknak, készleteknek teljes felhasználását követeli meg minden másra való tekintet nélkül a nagy cél: a győzelem érdekében. Ez az egyetlen cél lebeg ilyenkor szem előtt és ennek el-