Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 8. szám - Az indiai válság. 1. [r.]

MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 átszőtt vallás), a tűzimádó parszik, szélső délen és észak-keleten a buddhisták, nem is beszélve a nesztoriánus keresztényekről, és más keresztény felekezet indiai tagjairól. A mohamedánok közel 100 milliónyian vannak, és velük szemben áll a hinduk 280 milliós tömege. De míg a mohamedá­nok egy egységes kisebbséget alkotnak, a hinduk számtalan kasztra és al-kasztra oszolva élnek és 40—50 millió közülük csak névleg „hindu", mert minden kaszton kívül álló, u. n. pária. India történelme adhat egyedül magyarázatot arra, hogy hogyan alakult ki ez a rendkívül ve­gyes népi és vallási kaleidoszkóp és történelmi okokra vezethető vissza maga India legjellegzete­sebb intézménye, a kasztrendszer is. Az indiai őstörténet, melynek folytatásai már történelmi időkre esnek, idegen törzsek állandó beszivárgásáról tesz tanúságot, melyek többnyire északnyugatról, Közép-Ázsia és Perzsia felől ha­toltak be az Indus és Gangesz folyók termékeny síkságaira. Hogy kik voltak az őslakók, azt bizto­san nem tudjuk, de ilyenek gyanánt még a dra­vidák sem tekinthetők. Azok a népek, melyek In­dia kultúrájához legtöbbet járultak hozzá, azok a magukat ,,árják"-nak nevező és indogermán nyelvet beszélő törzsek voltak, melyek Kr. előtti 1500 körül hosszú harcok után India nagyrészét elfoglalták, a dravidákat legyőzték, illetve délre szorították. A hódítók, hogy felsőbbségüket fenn­tartsák, a kasztrendszer segítségével alacsonyabb­rendű foglalkozásukban és szolgaságukban kíván­ták tartani a legyőzötteket. Az elkeveredést ez ugyan megnehezítette, de nem zárhatta ki és két­ségtelen, hogy Indiában a világosabb és sötétebb bőr nemcsak észak és dél vonalában, de a külön­böző kasztokhoz való tartozás során is mutat­kozik. India rákfenéje, a számos politikai egységre való tagozódás, a legrégibb időben is éreztette ká­ros hatását. Ki kell azonban emelni, hogy a hindu kultúra és vallás áthatotta mindig az egész indiai kontinenst, úgyhogy a kultúrközösség, az össze­tartozás bizonyos szellemi előfeltételei mindig adva voltak, de érvényesülni a széthúzó erőkkel szemben nem voltak képesek. Többször előfordult az angol uralom előtti időkben, hogy India csak­nem teljesen egy uralkodó jogara alatt egyesült, de ez sokáig soha nem tartott. Az északnyugatról való beáramlás állandóan tartott. Nagy Sándor betörése mélyebb nyomo­kat nem hagyott. A Kr. előtti harmadik század­ban Asoka király alatt élte India virágzásának első idejét. De néhány évszázaddal később az u. n. fehér hunok foglalták el Észak-India nagy ré­szét, majd az Izlám megszületése után az roham­lépéssel közeledett India felé. Már a nyolcadik században arabok szállták meg az északnyugati partvidéket és 1000 körül már mohamedán király­ságok alakultak az északnyugati határvidéken. A támadások, portyázások és rablóhadjáratok szinte állandósultak. Hihetetlen nagy volt azonban mindig India asszimiláló ereje: a hódítókat nyel­vileg és kulturailag mindig felszívta, csupán vallá­silag nem volt képes a mohemadán elemet beol­vasztani. Ennek oka az óriási különbség a két val­lás között: a mohamedán puritán egyistenhívő, a hindu többistenhívő és templomai tele vannak a mohamedánok előtt annyira gyűlölt emberi ábrá­zolásokkal. Ehhez járulnak a szigorú hindu étke­zési és egyéb külső viselkedést szabályzó vallási parancsok, a kasztrendszer, stb., mindez az ösz­szeolvadást lehetetlenné tette. A mohamedán hódítást persze úgy kell elkép­zelni, hogv azok a legtöbb helyen, főképen közé­pen és délen, a nép széles rétegeinek összetételén lényeges változást nem jelentettek. A hindu réte­gek fölé kisebb-nagyobb mohamedán uralkodó ré­tegek kerültek, melyek többségre csak észak­nyugaton tettek szert, de igen nagy számban he­lyezkedtek el észak-keleten, Bengálban is, míg a középen, a Dekkán fensíkon csak mohamedán ka­tonaállamok alakjában jelentkeztek. Ezen az utób­bi területen évszázadokon keresztül folyt a harc a délen mindvégig megmaradt hindu államok és a mohamedánok között. Legnagyobb kiterjedést ért el a mohamedán hódítás a XVII. században, a mogul (ez a szó a mongolnak elferdítéséből származik és arra utal, hogy ez uralkodók családfájukat Tamerlánra, a nagy mongol hódítóra vezetik vissza) uralkodók alatt, akik Delhiben fényes udvart tartva, megle­hetősen türelmesek voltak a hindu alattvalóikkal szemben és különösen Akbar uralkodása alatt nagy jólétet tudtak teremteni. De a XVIII. század végén megint visszatért az anarchia, a mogulok helytartói függetlenítették magukat és a harcias hindu mahratta törzsek útban voltak, hogy India nagy részét uralmuk alá hajtsák. Ekkor lépett fel Anglia. Nem az angolok voltak India első európai lá­togatói, hanem a portugálok. De a portugálokat csakhamar követték a hollandok, a franciák és az angolok. Majdnem háromszáz éven át Indiának ez idegen látogatói csak kereskedelmi kapcsolato­kat kerestek, a bennszülött fejedelmektől jogot nyertek telephelyek létesítésére, de területi hódí­tást nem kerestek. A XVIII. század folyamán egy­mást követő angol-francia háborúk Indiára is ki­terjedtek és ekkor sikerült az angoloknak a fran­ciákat gyakorlatilag kiszorítani. E háborúk folya­mán mindkét fél szövetségeseket keresett és talált a bennszülött fejedelmekben. A franciák veresége magával hozta, hogy szövetségeseik országainak egy részét az angolok megtartották, másrészt sa­ját szövetségeseiknek engedték át. így kezdődött a brit területi uralom Indiában, mely első időben Madrason kívül Bengáliára terjedt ki. Meg kell je­gyezni, hogy az indiai kereskedelmet a közható­sági tevékenységgel is felruházott Brit-Indiai Tár­saság bonyolította le és a XIX. század második fe­léig a Társaság kormányozta a meghódított indiai területeket, bár mindinkább állami felügyelet alatt. India hódítói, az angolokat kivéve, mindig észak-nyugatról jöttek. Az angolok először észak­keleten, Bengáliában helyezkedtek el és innen ter­jeszkedtek nyugat és északnyugat felé. Sokáig még a Delhiben székelő mogul szerepelt főuralko­dó gyanánt, de a tényleges hatalmat az angolok gyakorolták. Egyik háború a másikat követte, a bennszülött fejedelmek torzsalkodása nem szűnt meg és így minden háború igazi győztese a kül­hódító maradt, aki fokozatosan India kétharmad részét bekebelezte. A hátralévő egyharmad rész megmaradt a hűbéres bennszülött fejedelmek köz­vetlen uralma alatt, akiket szövetségi szerződések fűznek az angol koronához és akiknek ténykedé­seit az angolok szorosan ellenőrzik. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents