Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 4. szám - A semlegesség mai helyzete és jövője

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA neih érdeke az Egyesült Államoknak és Angliának, hogy a német nemzet ne boldoguljon, Nagy hogy elzárják a németek elöl a megfclleő életfel tételeket, (Folytatjuk.) A semlegesség mai helyzete és jövője Irla: Dr. Polzovics Iván A semleges államok konkrét kötelességeinek második csoportját a megtartóztatási kötelességek teszik, amelyek lényegileg tartózkodást írnak elő a hadviselők háborús erőfeszítéseinek akár közvetlen, akár közvetett támogatásától. így különösen tilos a semleges államnak a hadviselő felek részére hadianyagot vagy éppen csapatokat rendelkezésre bocsátani. Ez a tilalom azonban csak magát az államot terheli és így magánosok hadianyagszállítása, valamint a polgárok katonai szolgálatának önkéntes felajánlása nem ütközik a semlegességi jog e tilalmába. A nagyarányú hadianyagszállítások és különösen azok, amelyek hitelre történnek, mégis veszélyeztethetik a semleges állam érdekeit és ezért ezeket gyakran maga a semleges állam törvényhozása szorítja korlátok közé. Ilyen korlátként állapította meg az 1939. november 4-i amerikai semlegességi törvény az ú. n. cash and carry rendszerét, amely szerint a hadviselők részére szállítások csak készfizetés ellenében és akként történhetnek, hogy az illető hadviselő a tengerentúli szállításról maga gondoskodik. A semlegességi törvénynek ezt a tilalmát azonban az USA még hadbalépése előtt az ú. n. lend and lease, vagyis bérlet- és kölcsönnyújtási törvénnyel megkerülte, mert eszerint az Egyesült Államok egyes hadviselőket hadianyagnak bérlet vagy kölcsön formájában történő rendelkezésre bocsátásával a semlegességi törvény cash and carry tilalmától nem érintve segítheti. Mind a tűrési, mind a megtartóztatási kötelességek passzivitást, nemtevést követelnek meg a semleges államtól. Ezekkel szemben az elhárítási kötelességek különféle cselekvéseket, tehát aktív ténykedést írnak elő a semleges államra. Ezek az elhárítási kötelességek mindazoknak a jogoknak a megóvását célozzák, amelyek a semleges államot a hadviselőkkel szemben megilletik. Pozitív kötelességek formájában akkor jelentkeznek, amikor a hadviselők azokkal ellentétes magatartást tanúsítanak. A hadviselők részéről jövő mindezeket a jogellenes behatásokat (pl. a terűJet megtámadását, megszállását, az átvonulást, aknarakást a parti tengeren, a zsákmányolást, támaszpont létesítését, stb.) a semleges államnak el kell hárítania, ellenkező esetben semlegességének ezekkel a megvédendő jogaival jut összeütközésbe. A semleges állam eleget tett azonban ezeknek a kötelességeinek, ha az elhárításra a rendelkezésére álló összes eszközöket felhasználja, jóllehet ezeknek az alkalmazása eredménnyel, tehát a hadviselői behatás leküzdésével nem is jár. Ilyen esetben, bár az előírt célt el nem is érte, a kötelességével járó felelőssége megszűnt. VII. A semlegesség elsődleges célja — mint azt már a bevezető sorokban kifejtettük — más hatalmak háborúja alkalmával az állam békeállapotának fenntartása. Ezt a célt azonban, mint arra szintén már rámutattunk, a semlegesség intézménye általában nem éri el, mert bár meghatározza a nem hadviselés állapotában a semlegesek és a hadviselők kapcsolatait, azonban — a szerződéses semlegesség esetét kivéve — nem akadályozza meg a nem hadviselés átalakulását hadviseléssé, ami által természetesen maga a semleüesség is — éspedig jogszerűen — megszűnik. Hasonló ckkép a semlegesség ahhoz a középkori társadalmi rendhez, amely pontosan előírta a lovagok érintkezési szabályait, az ezek ellen történő viselkedést jogtalannak és tiltottnak minősítette, azonban semmivel sem állta útját annak, hogy az egyik lovag a másikat párviadalra ne szólítsa és abban teljesen jogszerűen át ne segítse a túlvilágra. E lehetőség folytán nagy háborúk alkalmával azt kell tapasztalnunk, hogy a semleges államok akaratuk ellenére is sorra omlanak be a háborús árba' amelytől semlegességük és a semlegességi jog nem tudja őket megmenteni. Ennek a helyzetnek különösen sok példáját látjuk a most folyó második világháborúban, amely — mint a bevezető sorokban már megállapítottuk — alig hagyott már eddig is fenn semleges államokat. De ugyanezt az alakulást mutatta — habár kisebb mértékben — az első világháború is. Éppen ezért már annakidején felmerült a kérdés, vájjon helyes és célszerü-e a semlegesség egész rendszere, amely inkább kiszolgáltatja, semmint megvédi a kis államokat a nagyok mérkőzésében. Erre a kérdésre a nemzetközi közvélemény akkor szinte egyhangú nem-mel felelt. Ennek folytán a probléma megoldásának a szüksége is felmerült és ezt vélték megtalálni a világháború után életrekeltett ű. n. együttes biztonsági rendszerben. Az együttes biztonság rendszerének vezető gondolata Wilson amerikai elnöknek a semlegességgel kapcsolatban tett az a megállapítása volt, amely szerint „egy állam sem maradhat a jövőben semleges a világbéke valamely szándékos megzavarása esetében" (1917. jan. 22-i beszédéből), hanem a támadó ellen minden államnak, még a közvetlenül nem érintetteknek is össze kell fognia. Ezt az összefogást, minden nem érdekelt államnak a segélynyújtását valamely támadó háború esetében a megtámadott állam részére az új elgondolás az első világháború után megszervezett Nemzetek Szövetsége keretében kívánta biztosítani, kötelezvén a Szövetség tagjait nemcsak arra, hogy egymás területi épségét és jelenlegi politikai függetlenségét tiszteletben tartsák, hanem hogy minden külső támadással szemben kölcsönösen meg is óvják (egyességokmány 10. cikk). Ez együttes kölcsönös védelem alapozná meg a népszövetségi elgondolás szerint az ú. n. együttes hiztonság rendszerét. Az együttes biztonságnak ez a rendszere azonban annak következtében, hogy Wilson eredeti elgondolásától eltérve nem kívánt egyszersmind gondoskodni a fejlődő élet követelményei által megkívánt életviszonyváltozások kollektív megoldásáról is, már fennállásának második évtizedében csődbe került. Az élet követelményei