Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 1. szám - Külpolitika és nemzetközi jog

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA rá váró belső és külső feladatokra figyelmeztette. Véget ért az az idő, mikor egyre csak csonkaságunkat kellett emlegetnünk. Nemzet, mely több, mint ezer éve páratlan gyorsasággal megteremtette állami egységét, nem hullhat vissza törzsi és táji szaggatottságba, nem sülyedhet vissza apró, helyi bajok foltorgatásába. Az egységes magyar állam előtt nagy belső és külső feladatok állnak, oly feladatok állnak, melytől nemcsak tulajdon léte, hanem egész Európa művelődése, igazságos rendje függ. Ez az új magyar feladat a régi, melyért századok során küzdöttünk és a poraiból megélemedett egységes magyar állam épp úgy vállalja ezt a feladatot és épp oly alkalmas is rá, mint az ezer év előtti egységes magyar állam volt. Külpolitika és nemzetközi jog Irta: Dr. Göllner Aladár Nem könnyű feladat külpolitikai folyóirat részére nemzetközi jogi kérdéssel vagy problémával foglalkozó cikket írni. Hacsak nem akar az ember a szokványos és már ezerszer elkoptatott témakör mellett maradni, amelynek megnyilvánulásain mindenkor fáradtan siklik át az olvasó, különösen akkor, mikor más oldalról időszerű külpolitikai kérdések taglalása köti le figyelmét. Ezt a feladatot azonban mégis meg kell oldani, mert hiszen a külpolitika számára alig van haté konyább, lényegesebb és használhatóbb „segédtudomány", mint éppen a nemzetközi jog. Kiséreljük meg tehát néhány szóval annak a kérdésnek megvilágítását, hogy milyen hatással van egymásra a külpolitika és a nemzetközi jog. Vájjon a nemzetközi jog megérdemli-e, hogy helyet foglaljon a jogtudományok előkelő galériájában az a nemzetközi jog, amelynek erkölcsi tartalma és gyakorlati jelentősége éppen olyan nagy és kétségtelen, mint akármelyik más jogé, jogrendszeré vagy jogtudományé. Vájjon nem csupán felesleges és sokszor csalódást okozó tákolmány minden olyan nemzetközi jogi alkotás, mely a külpolitikából kapja ihletét s nyeri attól sokszor utasításait is. Egyáltalában kell-e a nemzetközi jog s nem felesleges-e az a rengeteg munka és fáradság, amelyet az elmúlt húsz esztendő alatt'a nemzetközi jog elméleti és gyakorlati kérdéseinek tanulmányozására majdnem egy generáció fiatalságának jelentős része fordított a két világrész majdnem valamennyi országában? Feleljünk tehát e rövid fejtegetések során arra a kérdésre, hogy a nemzetközi jog és a külpolitika vájjon olyan kölcsönhatást gyakorol-e egymásra, amelyből az emberiség számára jó, üdvös és hasznos következmények mutatkoznak — mert hiszen végeredményben ez minden tudomány — de a politika, sőt a külpolitika művelésének is végcélja. A gyakorlati külpolitika egyes, nem nagyon világosfejű művelőinek felfogása szerint minden nemzetközi jogalkotás, de különösen minden bizalom, amit az emberiség a inemzetközi jogba helyez, tulajdonképpen felesleges és káros, mert az eseményeket nem jogi jellegű alkotások vagy egy különleges jogtudományi ágazat tanulmányozása irányítja, hanem legtöbbször a nyers erőszak. Feleljünk tehát elsősorban arra a kérdésre, hogy jogosultak-e a különösen háborús időkben hangoztatott szemrehányások a nemzetközi jog címére, legyenek azok olyanok, melyek akár egyegy nemzetközi jogi alkotást, akár pedig magát a tudományt kifogásolják. Erre a kérdésre való gyors válasz megadása után térünk majd rá tanulmányunk második fő kérdésének vizsgálatára, nevezetesen arra, hogy van-e valóban egy olyan kölcsönhatás a nemzetközi jog és a külpolitika között, amely mindkettőt egyenlő rangra emeli s mindkettőnek művelését éppen az emberiség nagy érdekeinek szem előtt tartásával nemcsak szükségessé, hanem nélkülözhetetlenné is teszi. Mi az, amit általában a be nem avatottak s a nem gondolkodók — akik minden tetszetős érvet meggondolás nélkül vesznek ajkukra — elsősorban a nemzetközi jog szemére hánynak? Kettőt. Az egyik az, hogy a nemzetközi jog nem tudta — s mint mondják — nem fogja soha megakadályozni tudni a háború kitörését, a másik pedig az, hogy a nemzetközi jog — mint rendszer vagy tudomány — soha nem tudott oda hatni, hogy az írott vagy szokásként elfogadott jogot emberek vagy közületek meg ne sértsék. Ha pedig jogsérelem s jogsértés olyan könnyen következhetik be a nemzetközi életben, minek a jogrendszer, amely csak felesleges illúziókat van hivatva táplálni az emberek szívében. Ezek következménye úgyis csak csalódás — hagyjuk tehát a nemzetközi jogot —, mondják a beavatottaknak látszani akarók —, akik között azonban természetesen a többség jóhiszemű, aki a csalódásoktól szeretné önmagát s embertársait is megmenteni. A kisebbik fele e „jogellenes" csoportnak pedig a szadistákból áll, akik minden emberi alkotás romlása felett örömet éreznek. Velük most nem foglalkozunk. Háború és jogsértés — ime a főbb érvek a nemzetközi jog ellen. Válaszoljunk ezekre azonnal s húzzuk alá, hogy sem a háború, sem pedig a jogsértés nem ellenkezik semmiféle nemzetközi jogrendszerrel. A háború a nemzetközi életnek egy olyan tünete, amelyet minden jog vagy jogrendszer — legutóbb a Népszövetség is — előre látott, sőt elő is készített bizonyos esetekre. A háború tehát a nemzetközi jog szempontjából egy jogi természetű esemény is, amelynek hatásai, a többi között, jogi természetűek is. A háború ellen természetesen küzdeni kell, azonban ez nem a nemzetközi jog feladata s a háború, mint a nagyhatalmi politika folytatásának lehetősége, egy olyan tünet, amelyért nem a nemzetközi jogtudomány tehető felelőssé, hanem annak magyarázatai más tudományágakban keresendők. A hágai két békekonferencia óta igen sok nemzetközi jogi jellegű alkotás célja éppen az volt, hogy háború esetére szabályozzon bizonyos állapotokat, tehát csak mosolyt fakaszthat az az állítás, hogy a nemzetközi jogot azért nem lehet komolyan venni, mert a háború ellen eddig nem