Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 1. szám - Külpolitika és nemzetközi jog

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 tudott semmit kitalálni s nem tudta az állandó béke állapotát fenntartani. Hasonló a helyzet az u. n. jogsértések szempontjából is. Természetesen ez a „vádpont" a nemzetközi jog, mint tudomány és jogrendszer ellen sokkal általánosabb természetű, mint a háború fennmaradása miatt hangoztatott szemrehányás. Természetes, hogy a laikus előtt igen tetszetősen hangzik, hogy minek hinni nemzetközi jogi jellegű megállapodásokban, mikor azokat egyik vagy másik aláíró fél úgyis megszegi vagy megszegheti. Ilyen körülmények között igazán felesleges megállapodni s az a tudomány, mely hasonló „megállapodásokat" létesít vagy létesíttet, szintén felesleges és haszontalan dolog, aminek tanítása is káros és ártalmas. Jegyezzük meg itt azonnal, hogy a jogi formába öltöztetett politikai megállapodások (szerződések) — amelyeket vagy megtartanak vagy „megsértenek" — intézkedő részükben nem a nemzetközi jogász munkái s meg nem tartásukért nem a jogász vagy a jog felelős. Ez az argumentum azonban tisztán gyakorlati természetű. Van egy ennél sokkal lényegesebb is, ami elméleti síkon mutat rá az u. n. jogsérelmek vagy sértések — jogi jellegére s jogi következményeikre is. A nemzetközi jog nemzetközi jellegű szociális szükségletek kielégítésére először szokás — majd megállapodások útján létrejött nemzetközi rendszer, amely annál tartósabb, minél inkább ragaszkodik az a dolgok valódi, legbensőbb természetéhez s minél inkább elégíti ki a rendszert alkotó tagok (tagállamok) érdekeit. Ez a rendszer ilyen fogalmazásban nemcsak teljesen zárt, de egyúttal örökös jelleggel is bír, mert hiszen a nemzetközi életben az egymásra utalt államoknak mindig vannak (és lesznek) közös érdekeik, ame Iveket a dolgok természetéhez mérten kell vagy kellene kielégíteni. A nemzetközi jogrendszer tehát emeleti síkon zárt. Ilyen körülmények között a nemzetközi jogalkotások (szerződések stb.) ellen elkövetett „sértések", „szószegések", „merényletek"- — nem a jogot vagy a jogrendszert teszik lehetetlenné, hanem különböző jogi természetű következményt vonnak maguk után, amelyeket a jogrendszer mindenkor előre lát és szabályoz. Tehát a jogsérelem nem von maga után egy vacuum-ot, hanem — éppen ellenkezőleg — egy hajlékony jogi rendszer automatikus, ha sokszor csak elméleti síkon mozgó reakcióját. Az elméletből azonban a nemzetközi jog fejlődésével (döntőbíróság) mindinkább gyakorlat lesz. Lássuk a gyakorlati példákat. Két állam egymással kötött szerződését egyik aláíró fél nem tartja be. Nem a szerződés lehetetlenült el, hanem kimondottan jogsértés történt. Ennek jogi következményei vannak elsősorban. Egyik, hogy a másik aláíró — nem a jogsértő — nem köteles a maga részéről többé a szóbanforgó szerződést, tiszteletben tartani; ha ez nem elég, akkor háborút indíthat; vagy egy nemzetközi fórum előtt kereshet elégtételt; joggal megszakíthatja a diplomáciai kapcsolatokat; kártérítést követelhet; represszáliákat léptethet életbe stb. Lehet, hogy e következmények egyike-másika a gyakorlatban nem működik kifogástalanul, azonban argumentumunkat ez nem érinti, mert hiszen ez világosan igazolja, hogy egy szerződés megszegése bizonyos vonatkozásaiban szintén jogi természetű cselekmény, amelynek következményei majdnem mindig jogi természetűek, tehát értük nem az előrelátó jogásznak, hanem a tehetségtelen államférfiúnak jár szemrehányás, aki jogi formába öltöztetett egy abszurdumot vagy lehetővé tette egy olyan helyzet kialakulását, amelynek következtében egyik vagy másik aláírófél kénytelen volt szerződést szegni. Üj jogi helyzet áll tehát elő, azonban a rendszer keretén belül. Amint látjuk tehát, sem a háború, sem pedig a szerződés megszegése nem olyan érv, amellyel komolyan lehetne a nemzetközi jog tekintélyét kikezdeni. Ez a megállapítás azonban elvezet tanulmányunk második problémájának vizsgálatához, nevezetesen hogyan hatnak egymásra kölcsönösen a külpolitika és a nemzetközi jog, mi előnye, haszna lehet egyiknek a másikból? Bár a nemzetközi jog örökkévalósága szempontjából megvédtük — azt hisszük legalább — a háború és a szerződések megszegésének jogi jellegét — ez azonban természetesen nem jelenti azt, mintha a szerző, de akájmelyik nemzetközi jogrendszer kívánatosnak tartaná akár a sűrű háborús állapotok ismétlődését, akár pedig a nemzetközi megállapodások be nem tartása egy jogász számára mindenkor szomorú, sőt leverő tünetének gyakori felbukkanását, mert hiszen a nemzetközi jogalkotások elsősorban azok stabilitását, sőt szentségét célozzák, aminek jellegét a középkorban a szerződések aláírásánál külön ünnepélyes szertartásokkal húzták alá. Nem ideálunk tehát sem a háború, sem pedig a szerződések be nem tartása, azonban a tüneteket ismerjük s tudjuk, hogy azokkal — különböző okokból — még hosszú ideig fogunk a nemzetközi életben találkozni, tehát a jog szilárdsága és a jogrendszer állandósága érdekében jogi szempontból kell velük foglalkoznunk s e tünetek jogi konzekvenciáit előre kell nyilvánvalóvá tennünk. Mi azonban főoka a sűrű háborúnak s a mindig gyakrabban és gyakrabban előforduló „jogsértéseknek", amelyek — ezt újból hangsúlyozzuk — nem érintik e tünetek jogi jellegét. Nem más, mint az a körülmény, hogy tákolmányszerű jogalkotásokra vannak sokszor kényszerítve a jogászok, amelyek a valódi helyzet félreismerésén s a dolgok valódi természetének figyelembe nem vételén alapulnak. Természetes, hogy azokat háború vagy akár „jogsértés" megsemmisíti, anélkül, hogy ez a jogász vagy a nemzetközi jogrendszer tekintélyének vagy célszerű voltának kérdését érintené vagy érinthetné. A rossz külpolitika tehát a tehetségtelen államférfiakon keresztül hatalmi szóval a jogászokat gyakran olyan alkotásokra kényszerítette, amelyek tarthatatlan jellege már magának a jognak presztízsét is kikezdte, pedig ez a beavatottak előtt örökös jelleggel áll fent, csupán megnyilvánulásai változnak. Máskor pedig tehetséges külpolitikusoknak adtak jogászok olyan tanácsokat vagy olyan formákat politikai természetű elgondolásaik megvalósítására, amelyek a gyakorlatban nem váltak be. Tehát a jogász és a külpolitikus együttműködése mindennél fontosabb. így kevesebb lesz a szerződésszegés és ritkább a háború. A külpolitikus a napi politika szemüvegén nézve, de a nemzet örökkévaló érdekeit szem