Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 9. szám - Mi volt és mivé lett a Monroe-elv?

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA tünk el a világ nagy csatájában. Isten velünk van. Ujabb ezer esztendő ígérete int felénk. Egyik klasszikus történetírónk, Pauler Gyula, miután megírta a magyar nemzet történetét az Árpádházi királyok alatt, — fölveti azt a kérdést: mi az oka, hogy Magyarország, itt a négy folyam vidékén, megmaradt, a magyar országát, nemzetiségét fenntartotta, míg a hunnok, avarok, más, hatalmas népek elpusztultak, elenyésztek? A felelet ma is az, ami akkor volt. A választ — írja Pauler Gyula — megadja a magyar nép jelleme, amilyennek a XI—XIII. században mutatkozott és a mai napig sem változott. A nyugati világ határára telepedve, követte a vezért, ki a kereszténység kebelebe vezette, barátjának kezdé tekintetni a nyugat népeit, eltanult, követett sok jót, hasznost, amit náluk talált: mert értelmes és tanulékony. Megtűrt, sőt befogadott új, meg új idegeneket, de azért úr és magyar akart és tudott maradni, mert megvannak benne az úri tulajdonságok: önérzet, méltóság, mely imponál, igazság, mely megbecsüli a jót, az érdemet, ahol találja, alattvalóját, idegen társait el nem keseríti, hanem megnyeri, lefegyverzi, lefegyverezve tartja. Akinál a szép szer nem használt, vagv kívülről támadott, annak fejére ütött, mert bátor, katonás volt mindig, kész a harca, lóra termett, kezébe való volt a nyil, a kard, a lándzsa; a veszélyt, a küzdelmet soha sem kerülte, soha semmit, csak azért, mert veszedelmes, abba nem hagyott. Szóval: mindig nyílt eszű, katonás nemzet volt és az maradt. Az tartotta fenn, az fogja fenntartani, míg a magyarok Istenének tetszeni fog. Mi volt és mivé lett a Monroe-elv? Irta: Lukács György James Monroe-nek, az Északamerikai Egye sült Államok volt elnökének nevéhez fűződik az a megállapítás, hogy Amerika az amerikaiaké. A Monroe-elv Európának ügyeibe való minden beavatkozását ellenséges cselekménynek minősítette. Az Óvilág — Európa — ezt az elvet mindenkor a viszonosság alapján értelmezte olykép, hogy amíg egyfelől Európa tartózkodik a beavatkozástól Amerika ügyeibe, addig másfelől Amerikának sincs keresnivalója Európában. A Monroe-elv keletkezése. Ma, amidőn az amerikai oldalról még mindig hangoztatott Monroe-elv az első világháború tanúsága szerint nagyon elhalványult, mert hiszen Amerika a Monroe-elv ellenére döntőleg avatkozott be Európa küzdelmeibe, — nem érdektelen a Monroe-elv keletkezésének történetét emlékezetbe idézni. Monroe elnök 1823-ban az Unió kongresszusához intézett izenetében az Egyesült Államok jogainak és érdekeinek védelmében alapelvül jelentette ki azt, hogy az amerikai konti nenst, szabad és független helyzeténél fogva, melyet maga szerzett meg és maga tart fenn, a jö vőben semmiféle európai hatalom gyarmatosítás szinteréül nem tekintheti. Az Unió terjeszkedése. Amidőn Monroe ezt az elvet felállította, az Unió a gyorsütemű terjeszkedés stádiumát élte. Még a területi terjeszkedéstől eltekintve is, úgy gazdasági, mint politikai tekintetben szemlátomást nőtt az Egyesült Államok jelentősége, katonailag azonban még nem volt annyira fejlett az Unió, hogy nemzetközi vonatkozásban nagyhatalom jellegével bírt volna. Monroe, aki 1814-ben a szövetségi fővárost az angoloktól elfoglalta, buzgón fáradozott azon, hogy az Unió katonai jelentőségét is növelje, s az Uniónak főleg tengeri hatalmát igyekezett fejleszteni, Monroenek másodízben is elnökké történt megválasztása folytán meghosszabbodott hivataloskodása alatt az Únió főleg dél felé jutott jelentékeny terjeszkedéshez. Missisipi, Illinois, Alabama, Maine, Missuri és a szép floridai félsziget még jobban kikerekítették az Unió máris nagy területét, anélkül, hogy ez a terjeszkedés megszabta volna a végleges határokat. Ebben az időszakban különösen feszélyező volt az Unióra az oroszok helyfoglalása Amerika legészakibb vidékén, Alaskában. Tulajdonképpen Alaska indítóokul szolgált a Monroe-nyilatkozatra. Alaskát ugyan az Unió csak 1867-ben vásárolta meg Oroszországtól, ezt az eljárását azonban szinte már előre megindokolta a Monroedoktrina. Abban az időben még nem voltak az Egyesült Államoknak hatalmi eszközei arra, hogy letörölje a térképről az európai gyarmatokat, amelyeket az amerikaiak földrészükön idegen foltoknak tekintettek. Anglia és Franciaország hatalmával szeimbeszállani nem mutatkozott eredményt igérő vállalkozásnak. Ellenben Spanyolország és Portugália hatalmának megfogyatkozása már akkor csábítás volt ezen államok tengerentúli birtokállományának ügyébe való beavatkozásra. Monroe, avégből, hogy Braziliát, mely 1822-ben felszabadult Portugália uralma alól, valamint Pérut, amely a spanyol anyaországban kiütött forradamat függetlenségének kivívására használta fel. az Óvilág gyámsága ellen védelmébe vehesse. — Amerika viszonyát Európához következőleg magyarázta híres izenetében: „Az európai hatalmak háborúiban soha részt nem vettünk, az európaiak saját magukra vonatkozó ügyeibe soha bele nem avatkoztunk, és most sem illik politikánkhoz, hogy ezt tegyük. Az ezen a félgömbön történő eseményekkel azonban közvetlen kapcsolatban vagyunk, s ezt minden felvilágosodott és pártatlan szemlélő beláthatja." A Monroe-elv átalakulása. A Monroe-nyilatkozat folytán Amerikának mint földrésznek ajtaja gyakorlatilag teljesen elzárult minden európai politikai befolyás elől. Az Unió ellenben mind többet igyekezett az európai gyarmatbirtokokból elsajátítani, és pedig mindenkor a gyöngébbek rovására. Monroe tanítása a gyakorlatban nem merevedett meg azon a ponton, amelyet a híres nyilatkozat szövege tartalmaz. A Monroe-tan fokoza-