Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 9. szám - Mi volt és mivé lett a Monroe-elv?

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 tosan messze túlterjeszkedett eredeti keretein s ezeket a kereteket — mondhatni — szinte szétrepesztette. És nem hatottak rá korlátozóan azok a kísérletek sem, melyekkel délamerikai oldalról az ú. n. Drago-doktrina kívánt volna gátat szabni az Unió terjeszkedésének. Ma látjuk, hogy Délamerikában az ú. n. ABC köztársaságok (Argentína, Brazília, Chile) egész erejüket kénytelenek latbavetni, avégből, hogy New Vork és Washington gazdasági és ennek útján politikai befolyása alól úgy, ahogy kivonhassák magukat. A második Roosevelt politikája a Monroe-elvet, amelynek igazi értelmét már Wilsonnak a világháborúban való beavatkozása átlyukasztotta, egészen ócskavassá tette. A Monroe-elvet annak idején az önfenntartás ösztöne sugallta. Az önfenntartás törvénye már kiélte magát. Az imperializmus lépett helyébe. Már az idősebb Roosevelt úgy kívánta értelmezni a Monroe-doktrinát, hogy az megtiltja ugyan az európai népek bárminő beavatkozását amerikai ügyekbe, Amerikának azonban a világon minden meg van engedve. Az amerikaiak úgy látszik — megint túlságosan közelükben érzik Európát és szeretnék azt hatalmuk bűvkörébe bevonni. Ezért karolják fel oly hévvel Anglia ügyét. Ez a felkarolás nekik hatalmi terjeszkedést jelent. Különösen szembeötlő ez az igyekvés Kanadát illetőleg. Kanada szerepe. Halálos válságában megadással szemlélheti Anglia, hogy a rokonok és barátok hogyan vetélkednek a tőle várható örökség felett. Miután fel kellett ismernie, hogy egykori gazdagságának maradványai most már még sem kormányozhatok a szigetről, beletörődött abba, hogy barátai darabról-darabra magukhoz ragadjanak sokat abból, amit ő maga 300 éves világuralma során összeszedett. Néhány hónapja még azt hitte, hogy nemcsak rövid életmeghosszabbítást, hanem újabb egészséget, teljes talpraállást vásárolhat meg az Egyesült Államoktól, ha egyes értékes gyöngyeit elzálogosítja nekik. Ma már ez a reménye is füstbe ment, mert látnia kell, hogy a nyugati Atlanti óceánban egyes támaszpontoknak bérbeadása és az azokért kapott támogatás már nem tudja feltartóztatni teljes leromlását. így hát jó képet csinál a rossz játékhoz, s végső errőfeszítéssel küzd ki magának olyan baráti nyilatkozatokat, melyek végeredményben ugyancsak romlására vezetnek. Viszont az Ünió máris a maga javára könyvelheti el azt a hasznot, hogy Kanadát a brit oroszlán megvénhedt karmaiból kiszakítja és gyakorlatilag besorakoztathatja az északameriki államszövetségbe. Ez a besorakoztatás elsősorban gazdasági téren megy végbe. De végbemegy katonai téren is. Nyíltan kifejezésre juttatja ezt az összeolvadási folyamatot a News Chronicle, amely hirdeti, hogy az Unió és Kanada között a határok végleg megszűntek. Tényleg már egy évvel ezelőtt abban a védelmi szerződésben, amely az Unió és Kanada között az egyenjogúság alapján köttetett meg, világosan kifejezésre jutott a kanadai határoknak védelem nélkül hagyása az Egyesült Államokkal szemben. Amit akkor Anglia a'baráti szomszédság mintaszerű példájának tüntetett fel, Rooseveltnek szempontjából Kanada kényelmes meghódításának csak egy lépcsőfoka volt, mert hiszen Anglia már nem sokáig lesz abban a helyzetben, hogy tovább gyakorolhassa felségjogát ezen, már a háború kitörése előtt teljes önállóságot élvezett dominium felett. Az új fegyverkezés-gazdasági megállapodás ezen hódításnak egy további, bár nem utolsó fejezete. Rooseveltnek kilátásba helyezett ottawai látogatása nem lesz pusztán udvariassági cselekmény. Inkább azt fogja jelenteni, hogy Roosevelt ezzel a látogatással vérontás nélkül meghódítja az Unióhoz legközelebb eső lövészárkot, t. i. elintézi azt, hogy Kanada az amerikai véderőnek katonai védelme alá helyezkedik. Anglia ebbe is belenyugszik. Ugyanis a White Hall dominiumi hivatala azt a hírt bocsátja szárnyra, hogy Kanada valószínűleg „kérni" fogja az Egyesült Államoktól a dominium által Angliába küldött csapatoknak pótlását. Azzal indokolják ezt meg, hogy Kanadának a németek részéről való fenyegetettsége olyan félelmetes és olyan égető, hogy minden nap drága, úgyhogy jobb, ha ma, mintha holnap veszik védelmükbe az Egyesült Államok csapatai és flottaegységei Kanada keleti partjait. Angol felfogás szerint szinte látni lehet, miként fognak elhamvadni az északamerikai testvériség lángjaiban a németek arra irányuló reménységei, hogy a Szent Lőrinc folyam hosszában páncélos csapataik előnyomuljanak és ezzel a kanadai és az északamerikai haderő közé éket verjenek. Mintha már hallanók, hogyan fogja az angol-amerikai propaganda hangosan hirdetni, hogy most már az Egyesült Államok és Kanada együttes energiával sietnek Anglia felmentésére. Az amerikai kontinentális öntudat. Bármit is híreszteljen az angolszász propaganda, Rooseveltnek az amerikai kontinens szolidáris együttes védelmére irányuló tevékenysége tekintetében egy dolog egészen biztos, és pedig az, hogy ennek az amerikai kontinentális öntudatnak Anglia, nem pedig Németország lesz a vesztese. Mert Anglia az amerikai védelemre építi utolsó reménységeit, míg Roosevelt, meggyőződve lévén Anglia halálos betegségéről, az amerikai kontinentális öntudatot nem Anglia amúgy is hiábavaló megsegítésére, hanem Amerika erősítésére fogja felhasználni. A Monroe-elv pedig 120 éves fennállása alatt teljesen eltávolodott eredeti értelmétől. Eredetileg jelentette az Unió önvédekezését és elzárkózását minden európai beavatkozástól. Ma pedig az egész amerikai kontinensre kiterjedő imperializmust jelent, amely az angol szigetország életerejét is magába szívni készül.