Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 8. szám - Egyensúly-politika vagy európai összefogás?

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM. 8. S Z. BUDAPEST 1941 \- Egy ens ú ly-politika vagy európai összefogás? Irta: Török Árpád A világháború előtt sokat emlegették az ú. n. egyensúlypolitikát amely különösen a brit külpolitikát jellemezte. Az angol felfogás szerint akkor állhatott be a világpolitikában egyensúlyi helyzet és nyugalmi állapot, ha a hatalmaknak két csoportja aránylag egyforma erős volt. Az erőknek egyenlő elosztása mellett mindegyik csoport számára túl ságosan nagy kockázattal járt a háború. Ilyen hatalmi egyensúly létrehozására rendszerint azon kormányok törekedtek, amelyeknek csoportja gyengébb volt, vagy gyengébbnek tartatott. Ilyenkor mindent megtettek, hogy saját csoportjukat megnagyobbítsák és így a másikkal egyforma erősek legyenek. Ámde amint elérték a tényleges egyensúlyt, az egyik csoport szükségszerűen fölényre törekedett a másikkal szemben. Hiszen valódi biztonságról csak akkor lehetett beszélni, ha a saját hatalmi csoport a másikkal szemben állandó fölényben volt. Bár látszólag a hatalmak egyensúlyára való törekvés a béke érdekét szolgálta, mert nyugalmi állapotot létesített, mégis azt kell mondanunk, ez a politika is háború veszélyeket rejtett magában. Nem rendelkezünk olyan fizikai eszközökkel, amelyekkel a politikai egyensúlyt mérni lehetne. Az egyensúlyról csak feltevések és kombinációk lehetségesek, amelyek alapján teljesen megbízható képet több oknál fogva nem lehet nyerni. Mindenekelőtt számtalan tényező teszi ki egy ország nemzetközi súlyát és hatalmát. Ezeket a tényezőket, azoknak hatásosságát sokszor maguk az illető hatalmak sem tudják felbecsülni. Ugyanakkor abszolút és végleges egyensúlyi állapot nem is létezhet Mert a mérleg nyelve hol az egyik, hogy a másik hatalmi csoport felé leng ki. Az egyensúly tehát az egyik vagy a másik túlsúlyává válik. Mivel pedig mindig lehet attól tartani, hogy az egyik hatalmi csoport a pillanatnyi túlsúlyt stabilizálni igyekszik, a másikat az a veszély fenyegeti, hogy véglegesen alul marad. Ezt kikerülendő, a pillanatnyilag fölényben lévő csoport csak nehezen tud annak a csábításnak engedni, hogy fölényét háború útján véglegesítse. Az első világháború előtt ez a politika csak addig működött kifogástalanul, amíg tényleges volt az egyensúly és egyik sem törekedett észre vehetően túlsúlyra. Azonban nem ez volt akkor a normális állapot. Aránylagos egyensúly és ezzel kapcsolatban nyugalmi állapot csak akkor állott be, ha az erőviszonyokat nem lehetett tisztán látni, ha az egyik csoport nem tudta, a másik milyen erős. Szerbia és a mögötte álló cári birodalom kíméletlenül arra törekedett, hogy a Monarchia hatalmi pozícióját aláássa és így annak hatalmi csoportját is gyengítse. Persze, e mögött egészen konkrét tervek állottak, amelyeknek a iVíonarchia útjában állott. A küzdelem a politika és diplomácia fegyvereivel azonban csak addig folyhatott, amíg úgy látszott, hogy a szerb-orosz aknamunka nem tudja a fennálló egyensúlyi helyzetet felborítani. Abban a pillanatban, amikor az a veszély állott elő, hogy az ő csoportjuk túlsúlyra tesz szert a központi hatalmak rovására, kitört a világháború. A békekötés után az antant-hatalmak totális fölénybe jutottak. A kontinensen ez a fölény azonban "mindinkább Franciaország fölényévé vált ami Nagybritanniában bizalmatlanságot és féltékenységet váltott ki. Ezért az angol diplomácia egy időben Németországnak bizonyosfokú támogatást nyújtott Franciaországgal szemben. A Német Birodalom megerősödésével a nemzeti szocializmus uralomra jutása után megváltozott az európai helyzet. Különösen a tengely kialakulása nyomán a világpolitikai helyzet egy igazi egyensúly felé kezdett fejlődni, ami természetesen veszélyeztette az angol csoport fölényét. Következménye ennek az volt, hogy ez a csoport újból szorosabban összefogott és meglevő fölényének biztosítása miatt kitört a második világháború. Bármilyen 'veszélyeket rejt is magában az egvensúlypolitika, mégis az a benyomásunk, hogy a világpolitika természetrajzához tartozik az cgvensú'.vra való törekvés, ha pedig az meg van, az "egyik fél túlsúlyának létrehozatala. Ahol az erők "szabad játéka érvényesül, ott annak mindig egy elméleti egyensúlypont körül kell folynia. Mennél közelebb vagyunk ehhez a ponthoz, annál nyugodtabb a politikai helyzet, mennél jobban eltávolodunk tőle, annál valószínűbb a háborús ken fliktus. Mégis*, az a kérdés, lehetséges-e egyáltalán más, mint egyen súlypolitika, nem hangzik másképen, mintha gazdasági viszonylatban kérdeznők, el lehet-e más gazdasági életet képzelni, mint az olyant, amelyben a legélesebb verseny folyik? Bizony lehet. A gazdasági életben ismerjük a szövetkezeti eszmét, a karteü-intézmény i és sok hasonlót. Ezeknek politikai változata a hatalmak koncernje, az államok szövetsége, vagy éppen egyesülése. Kzek mind többé-kevésbbé alkalmas intézmények arra, hogy velük az ellentéteket kiküszöböljük és helyükbe a kölcsönösség, az együtt működés lepjen. Az egyensúlypolitika leváltását jelentette az együttműködés szellemében Mussolini által létrehozóit négyhatalmi szerződés 1933