Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 1. szám - Az amerikai magyarok sorsa

T MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 erősödik, hogy eredményesen tud önálló politikát folytatni. < Az eddig elmondottakból nyilvánvaló, hogy fegyveres összeütközések leggyakrabban szárazföldi szomszédok között szoktak kitörni. A történelemben sokkal kevesebb eset van arra, hogy szárazföldi hatalom jellegzetesen tengeri hatalommal ütköznék meg. A> okban az e-etekbcn, amikor ez mégis megtörtént, majdnem mindig a tengeri hatalom lett a győztes. (Salamis, Lepanto, Trafalgar, Csuzima). Csak a világ eddig leghatalmasabb szárazföldi népének, a rómaiaknak sikerült a tengeri nagyhatalmasságot, Karthágót, megsemmisíteniük. A szomszédok közt szinte törvényszerű véleményeltérés a diplomáciában egy közkeletű szabályt hívott létre, amelyik így hangzik: mindig a szomszéd szomszédjával kell szövetkezni! Ennek a közkeletű szabálynak magasabb formája: több, lehetőleg- összes szomszédaival szövetkezni az ellenfél ellen! Erre az úgynevezett bekerítési politikára legmintaszerűbb példát Anglia szolgáltatta az első világháború előtt, amikor a világuralmát fenyegetni kezdő, viharos iramban felemelkedő Németország ellen egymás után szövetkezett saját évszázados ellenfeleivel, Németország szomszédaival: Franciaországgal és Oroszországgal, a hármasszövetségből kivonta Olaszországot, -íőt még a Monarchia megnyerésére is kísérletet tett és ezáltal végeredményben a Német Birodalmat több fronton való háború viselésére kényszerítette. A szomszéd szomszédaival való szövetkezés a diplomáciának valóságos alfája, annyira megszokott dolog, hogy a szomszédok viszonya többnyire ellenséges. Egyesek szerint erre a feltételezésre abpítva minden állam fenyegetettségét matematikai formulával, az úgynevezett nyomási hányadossal (németül: Druckquotient) ki lehet fejezni. Ez a hányados egyenlő:- a szárazföldi szomszédok lélekszámának összege osztva a saját lélekszámmal. Kétségtelen, hogy sok esetben tényleg az összes szoms-édok e.geysített lélekszáma nyomást gyakorol a középütt helyet foglaló államra, de ennek a matematikai formulának általános értéket még sem tulajdoníthatunk, mert attól eltekintve, hogy a szomszédság nem okvetlenül jelent ellenséges érzületet — gondoljunk csak az évtizedes barátságban- élő Skandináv-államokra —, ez a formula csak mennyiségeket vesz figyelembe és nem veszi számba az á/okmögö"tt rejlő erkölc-i értékeket sem a számlálóban, sem pedig a nevezőben — Márpedig, hogy csak egy példát hozzunk fel. a 400 milliós, jelenleg még az újjászervezés kezdetén álló kínai nép úgy terjeszkedő, mint védekező irányban jóval kevesebbet fog jelenteni, mint jól szervezett és katonás szellemmel telített más nemzetbeliek Ugyanolyan tömege. Mert'a puszta tömeg, a lélekszám a népek örök harcában egymagában nem döntő tényező; mint mindenben, itt is végtelen fotossága van a léleknek; jelen esetben a nemzet szolgálatára és előrevitelére irányuló egységes, minden áldozatra kész nemzeti közszellemnek. Talán ellentmondásnak hat, de mégis igaz: a pépek élete, fennmaradása, terjeszkedése, bármennyire élettani jellegben mutatkozik is kifelé, lényegében a szellem mineműségén dől el. Az ép test a népek életében az ép lelken alapszik. Az amerikai magyarok sorsa A Magyar Külpolitikában megjelent egyik cikkünkre az egyik amerikai magyar nyelvű lap, amelyiknek iránya burkoltan kommunista s amelyik minden magyar nemzeti törekvés ellensége, éles hangon válaszolt. Azt a megállapításunkat kifogásolta, hogy az amerikai magyarság jelentős rétegei megmenthetők az egyetemes magyarságnak, ha céltudatos, rendszeres s áldozatos munkával a következő nemzedékekbe átmentjük a magyarsághoz való tartozás, a magyar származásra való büszkeség érzését úgy, mint ahogy a németek, skandinávok, lengyelek, olaszok tudják kint megtartani kivándoroltjaik második, harmadik — sőt negyedik generációjának nagy tömegeit. Nem hallgattuk el azonban azt sem, hogy a kivándorlás mindenképpen pótolhatatlan vérveszteséget jelent a magyarság szempontjából s hogy a kivándoroltak maradéktalan megtartása lehetetlenség. Buzgó és módszeres tevékenységgel azonban az amerikai magyarság elkövetkező nemzedékeiből mégis meg lehet menteni jelentős tömegeket a magyarság érzelmi s kulturális közössége számára. 1. Azt állítottuk, hogy az amerikai magyarságot az elmúlás veszedelme fenyegeti, ha az ellen nem védekezünk, — az említett amerikai magyarnyelvű lap pedig határozottan konstatálja, — hogy az amerikai magyarság megszűnt. Melyikünknek van igaza — arra ellenfelünk önmaga adja meg a választ, amikor az amerikai magyarság kategorikus holttányilvánítása után megállapítja, hogy az Egyesült Államokban jelenleg 73 magyarnyelvű katolikus egyházközség működik 103 pappal, a magyar református és luteránus egyházközségek száma 227, lelkészeié 259. A nagy értékcsökkenések ellenére a magyar egyházi vagyonok értéke 11. millió dollár. Kétszázezren tartoznak magyar egyesületekhez s a magyar egyletek vagyona is kitesz kilenc millió dollárt. Két napilap, 44 hetilap s folyóirat jelenik ott meg magyar nyelven. Ezek nem a mi adataink, hanem ellenfelünké. Már pedig igazán nem lehet halálról beszélni ott, ahol ilyen tömegek ilyen eleven intézményeket tudnak fenntartani. Hiszen az a 200.000 ember, aki magyar egyesülethez tartozik, családtagjaival együtt 300—400 ezer embert jelent. S hány magyar él kint, aki bár jó magyar, még sem tagja egy egyesületnek sem. 2. Azt állítja ellenfelünk, hogy az amerikai magyarokat alig érdekli már az óhaza. Megszólaltat ellenfelünk, egy Kender István nevű amerikaLmaT gyárt, akit alig érdekel a magyarság ügye s megszólaltat egy Liszák nevü gazdag amerikai magyart, aki nem térne vissza többé Magyarországba, ha neki adnák a kassai püspök összes birtokait is. A Kender uramra és Mr. Liszákra való hivatkozás nem lehet komoly érv, hiszen nincsen olyan bolond vélemény, amilyenre egy-két véletlenül — v.igy célzatosan — kipécézett ember útszéli szavait ne lehetne citálni. Az ilyen, ötletszerűen idézett ismeretlen, jelentéktelen emberek szájából elhangzó nyilatkozatok nem bizonyítják sem annak a véleménynek helyességét, sem azt, mintha ezek a közvéleményt fejeznek ki. Nem akarjuk tehát ellenfelünket az érvelés eme komolytalan területére követni, bár vele szemben százszámra hivatkozhatnánk olyan amerikai magyar levelekre, amelyekből